91-es típus

„So-Mo”


Előzmények:

Az amerikai Matthew Calbraith Perry flottájának 1854-es, mindössze 9 hajóval végrehajtott támadása sokként hatott a több évszázada a világtól elzárkózó, középkori technológiai szinten álló japánok számára. A birodalom vezetői felismerték, hogy ha továbbra is elutasítják a fejlődést, hamarosan a többi ázsiai ország, köztük a kínaiak sorsára jutnak. Azért, hogy a gyarmatosító európai nagyhatalmak ne darabolhassák fel az országot, a japánok drasztikus, az egész társadalmi berendezkedést átalakító fejlesztésekbe kezdtek, amely részeként igyekeztek modern, európai mintájú, de japánban fejlesztett és gyártott felszerelést használó haderőt felállítani.

Első lépésként az évszázados lemaradását rendkívüli ütemben behozó Nagy Japán Birodalomban kisebb, kevésbé komplex eszközöket, köztük kézifegyvereket gyártottak, de emellett az 1800-as évek végén már hadihajókat is terveztek és ezeket használva a századfordulón sikeresen legyőztél az Orosz Birodalmat (a modern történelem során első alkalommal győzött le ázsiai birodalom egy európai nagyhatalmat).

A japánok számára a további fejlesztés és hazai gyártás kulcsfontosságú volt, mert bár rövid távon együttműködtek európaiakkal, a fejlett, de nyersanyagban szegény ország erejének további növeléséhez gyarmatokra volt szüksége, ám mivel Ázsia nagy részét a nagyhatalmak már felosztották egymás között, ezt csak a kárukra történhetett.

Az első világháború alatt a japánok elfoglalták Németország ázsiai gyarmatait, majd - a világháború alatt kifejlesztett új haditechnikát felhasználva - megkezdték a felkészülést Ázsia meghódítására. Ennek részeként európai harckocsikat (elsősorban francia Renault FT könnyű harckocsikat), valamint páncélautókat (köztük brit Vickers Crossley páncélautókat) rendszeresítettek, majd az ezeken nyert tapasztalatokat felhasználva már saját harcjárműveket terveztek.

Az első Japánban tervezett páncélautó a háromtengelyes 92-es típusú „Csijoda” páncélautó volt, amelyet 1932-től gyártottak, ezért ezek Mandzsúria (Kína észak-keleti régiójának) 1931-es elfoglalásában még nem vettek részt (Mukdeni incidens), az 1932-es Sanghaji incidensben azonban már igen.

A 92-es típusú páncélautót 1933-ban két további páncélautó követte: a Csijoda továbbfejlesztett változata, a 93-as típusú páncélautó, amelyet kifejezetten kettős, közúti és vasúti közlekedésre terveztek (gumikerekét tömör fém kerékre cserélhették), valamint a 91-es típusú páncélautó. Ez utóbbi típus gyári neve, a Szumida 2593-as típus megtévesztő volt, mivel a Szumida vállalat csak a harcjármű tervezését végezte, a gyártás már az Isikavadzsima hajógyártó vállalat személygépjármű-építő üzemében folyt (a 93-as típust szintén az Isikavadzsima gyártotta).


Konstrukció:

A 91-es típusú páncélautó külsőre és teljesítményét tekintve is hasonló volt a másik két kortárs japán páncélautóhoz. Ennek a bázisát is egy teherautó adta (a háromtengelyes 91-es típus), amelyen a lehető legkevesebbet változtattak. A teherautó kialakítása meghatározta a páncélautó alakját, amely így maga is teherautóra hasonlított. A 91-es típus csonkakúp alakú tornyát a teherautó raktere fölé építették, benne egyetlen 11-es típusú géppuskával, emellett egy további géppuska került a vezetőfülke bal oldali ülése elé (a páncélautó a japánban használt jobbkormányos kivitelű volt). Eredetileg a páncélautót 7(!) géppuska hordozására szánták (ehhez lőállásokat alakítottak ki a jármű oldalain), de a sorozatgyártású példányok már csak 1-2 géppuskával rendelkeztek.

A páncélautó jelentős mérete ellenére nem szállított gyalogos katonákat, azonban szokatlanul nagy, 6 fős legénységgel rendelkezett, amely a vezető mellett külön parancsnokból, két lövészből, egy töltőből és egy fedélzeti mérnökből állt.

A 91-es típusú páncélautó páncélzata (más, 1930-as évek eleji harcjárművekhez hasonlóan) korlátozott vastagságú volt: a jármű megdöntött frontján 16 mm vastag, a motorháztetőn 11 mm vastag, oldalt 8 mm-es, a függőleges felületeken pedig mindössze 6 mm-es. A páncélzat homogén acélból készült, amelyet szegecseléssel, kisebb részben csavarkötéssel rögzítettek. A 91-es típus páncélzata csak a kézifegyverek tüzének és repeszeknek állt ellen.

A nagyobb mérete és vastagabb páncélzata miatt a másik két japán típusnál nehezebb, 7,7 tonnás páncélautót meglepő módon ennek ellenére a leggyengébb, egy mindössze 40 (más források szerint 45 vagy 50) lóerős benzinmotorral rendelkezett, ezért a hatból négy hajtott kerekű típus sebessége műúton is csupán 40 km/h volt.

A 91-es típus azonban (hasonlóan a 93-as típushoz) nemcsak műúton, de vasúti síneken is közlekedhetett. Ezt más országok páncélautói általában úgy oldották meg, hogy a járművet felemelték, majd a hagyományos gumikerekeket fém vasúti kerekekre cserélték, azonban ez speciális darut vagy más, nagy kapacitású emelőt igényelt, lassú volt és el kellett tárolni a nem használt kerekeket.

A 91-es típus ezzel szemben négy beépített emelővel rendelkezett, ezért nem igényelt külön eszközt, ráadásul eleve tömör fém kerekekkel szerelték fel, amelyre tömör gumiabroncsokat húztak - amennyiben a járművet vasúton kívánták használni, csak magukat az abroncsokat kellett lehúzni, amelyeket aztán a jármű oldalára rögzítve szállítottak (tömör kialakításuk miatt ezekben a kézifegyverek találatai csekély károkat okoztak). A 91-es típus vasúton lényegesen magasabb, 64 km/h-s végsebességet érhetett el (az út-vasút közötti váltás mindössze kb. negyedórát vett igénybe, ráadásul a kerekek nyomtávolsága állítható volt).


Fejlesztések:

Mindhárom közel egy időben fejlesztett japán páncélautó azonos elrendezésű volt, de különböző teherautókra épültek, különböző gyárakban (91-es típus; Szumida teherautó, 92-es típus; Csijoda, 93-as típus; Ford).

E páncélautóból két változatot gyártottak: magát a 91-es típus alapváltozatot, valamint a 90-es típus-t, amely ezzel külsőre megegyezett, de nem rendelkezett a vasúti sínen való haladás képességével (a 90-es típus technikailag megelőzte a 91-es típust, de mindössze néhány példányban gyártották). Az alábbi fotón egy 90-es típusú páncélautó látható.


Szolgálatban:

A 91-es típust szolgálatba állítását követően azonnal bevetették a megszállt Mandzsúriában, ahol a háború végéig használatban maradt. A 91-es típus (különösen az új tervezésű, erre a célra fejlesztett európai páncélautókkal összehasonlítva) elavultnak tűnt, ugyanakkor több előnyös tulajdonsággal rendelkezett. A páncélautó egy teherautóra épült, páncélzata pedig szegecselt sík lapokból állt, emiatt gyártása egyszerű volt és a kiforrott alap sem okozott gyártási vagy üzemeltetési nehézségeket.

További pozitívum volt a páncélautó nagy számú legénysége, amely ideiglenesen elhagyhatta a járművet, míg a vasúti síneken való közlekedés és a gyors váltás képessége miatt a járművet gyenge infrastruktúrájú területen is használhatták (emellett az állítható nyomtávolság miatt a járművet egyaránt használhatták a normál nyomtávolságú kínai és a széles nyomtávolságú szovjet vasútvonalakon).

A vasúti sínen történő közlekedés képessége különösen fontosnak számított, mivel Mandzsúria gyakorlatilag nem rendelkezett burkolt utakkal, korlátozott mértékben vasúthálózattal viszont igen. E vasútvonalak a megszálló japán erők számára kulcsfontosságú jelentőséggel bírtak, mivel ezeken keresztül kontrollálták a gazdaságot (a japán Észak Mandzsúriai Vasúttársaság és a Dél Mandzsúriai Vasúttársaság a személy- és áruszállítás mellett fontos kulturális és katonai szerepet játszott a megszállásban).

A 91-es típusú személyautókat elsősorban a modern harcjárművekkel nem rendelkező kínai erők ellen használták, a második világháború előtti évek kiújult városi harcaiban. A páncélautóból ismeretlen számú példány épült (egyes források 1000 darabot említenek, de valószínűbb, hogy a tényleges darabszán ennél lényegesen alacsonyabb volt), az elkészült járműveket a háború végéig használták, de kizárólag Ázsiában, valószínűleg egyedül Mandzsúriában, ahol elfogadhatóan sikeresnek számítottak.

A japánok számára a páncélozott szárazföldi harcjárművek (a páncélautók mellett a harckocsik) fejlesztése és gyártása nem volt prioritás, ezért amikor a birodalmat a háború végén megtámadta az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió, komoly hátrányba kerültek. A 91-es, 92-es és 93-as típus után a japánok új páncélautót már nem fejlesztettek ki a második világháború alatt, a következő, 82-es típusú páncélautó csak lényegesen később, 1982-ben állt szolgálatba (a második világháborús 92-es típusú páncélautó és a 95-ös típusú páncélozott vasúti autó nevük ellenére harckocsikat takartak).


Utóélet:

A 91-es típusú páncélautó korlátozott darabszáma és üzemeltetési köre ellenére sikeresnek bizonyult, azonban a járműből nem alakítottak ki speciális változatokat:


93-as típus „Kokuszan” (páncélautó): (vasúti páncélautó):

A 93-as típus a 91-es típusnál kisebb (4,8 méteres) és könnyebb (4,5 tonnás) hatkerekű páncélautót takart. E páncélautót a japán tengerészgyalogság használta, szintén Kínában, de mindössze néhány példányban gyártották.


Műszaki adatok:

Név: 82-es típus „So-Mo”

Típus: (vasúti) páncélautó

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 7,7 t

Hossz: 6,58 m

Szélesség: 1,91 m

Magasság: 2,95 m

Motor: 45 Le-s (4 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 6 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 2 db 7,7 mm-es géppuska (egy-egy a toronyban és a jármű frontján)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: 6-16 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen), 64 km/h (sínen)

Hatótávolság: 241 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.