GRILLO osztály

„Úszik, mászik, még jó hogy nem repül…”


Tervezés:

Az emberi természet okán minden ország szeretne a lehető legnagyobb erőt birtokolni és ha nem is világméretű hatalmat szerezni, de legalábbis térségére, szomszédaira erős hatást gyakorolni. Erre azonban a XX. század közepéig csak bizonyos feltételek megléte mellett volt esély: szükség volt bősége hozamú termőföldre és nyersanyagokra, nagyszámú lakosságra és mindenekelőtt erős hadseregre.

Egyes országok agresszív terjeszkedésének következtében nem csak a környező területeket hódították meg, de gyarmatokat szerzetek az akkori világ kevésbé fejlett részein: többek között Afrikában, az Amerikában és Ausztráliában.

Néhány ország (az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország) hatalmas területek felett uralkodott és hosszú időre stabil birodalmat épített ki, míg mások (pl.: Hollandia, Spanyolország, Portugália) egy idő után visszaszorultak.

A regionális nagyhatalmak, például az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország e két kategória között helyezkedett el: voltak ugyan gyarmataik, de sem politikai, sem katonai erejük nem volt jelentős. Az első világháború kitörésekor Olaszország a tengelyhatalmak három nagy országának egyike volt, de látva a meggyengült németeket és a gyenge Osztrák-Magyat Monarchiát, az olaszok hátba támadták korábbi szövetségesüket.

A politikusok gyors győzelemben (és területszerzésben) bíztak, de az osztrák-magyar Császári és Királyi Hadsereg katonái hamarosan megállították az előretörést és ezzel 1915-ben egy újabb kimerítő front nyílt.

Hiába vetette be Olaszország legfejlettebb egységeit és szenvedett hatalmas veszteségeket, nem bírt a hasonló erejű Osztrák-Magyar Monarchiával, sőt, egy alkalommal csak az Antant közbeavatkozásával sikerült elkerülni a katasztrófát. Amíg a csapatok a hegyekben és a tengeren harcoltak, a háttérben lázasan folytak a kísérletek olyan új járművek kialakítására, amelyek képesek a megváltozott harctereken helyt állni.

A hagyományos kialakítású hadihajók (pl.: az ANDREA DORIA osztályú csatahajó) mellett például számos kisebb torpedóvető naszádot is építettek, melyek feladata a nagyméretű ellenséges hajók tűzerejének ellensúlyozása volt. Ezen típusok közé tartozott a Luigi Orlando által tervezett Orlando 12 t (számuk MAS-91-től MAS-102-ig terjedt), a MAS-204 és társai valamint a háborúról lekésett MAS-552. Ezen hajók közös jellemzője volt a gyorsaság, a nyitott fedélzet és az, hogy csupán két torpedóval rendelkeztek - a céljukat nagy sebességgel közelítették, kilőtték a torpedóikat, majd igyekeztek mihamarabb eltűnni. Az olasz MAS betűszó is erre utalt - jelentése: motoros, torpedóval felfegyverzett (torpedó-) naszád.

A nagy harcértékű és akkoriban rendkívül fejlettnek számító MAS-ok nyomdokain haladva Attilio Bisco mérnök megtervezett egy hasonló alakú, de különleges feladatkörű torpedóvető naszádot, a GRILLO osztályt.


Konstrukció:

A GRILLO osztály gyakorlatilag egy kisméretű torpedóvető-naszád volt, ezért felépítése sokban hasonlított a MAS-okéhoz. A hajó teste mindössze 16 méteres volt - ilyen kisméretű hajót csak folyókon vagy öblökben lehetett használni (pl.: a szintén 16 méteres kortárs magyar TÜZÉR páncélozott motorcsónak a Dunán teljesített szolgálatot).

A hajótest alakja rendkívül egyszerű volt: a szögletes váz az orr felé haladva felfelé hajlott és elöl kiért a vízből. A GRILLO-nak nem volt valódi felépítménye - gyakorlatilag egy úszó teknő volt és a jármű mindössze 70 cm-rel merült a víz alá.

A naszád vízkiszorítása teljes terhelés mellett sem érte el a 9 tonnát (összehasonlításként a kétszer ilyen hosszú NOVGOROD osztály tömege meghaladta a 2530 tonnát). Ennek megfelelően a jármű hajtásáról kisméretű és rendkívül gyenge hajtómű gondoskodott. A GRILLO osztály hajóit egy pár elektromos motor mozgatta - a torpedóvető naszád emiatt is igazi különlegességnek számít, bár a két elektromos motor együttesen is mindössze 4 csomós végsebességet szavatolt.

Ez már akkor is olyan kevés volt, hogy az osztály tagjai jóformán mozgásképtelenek voltak, de ez nem jelentett problémát. A GRILLO-t ugyanis nem nyílt vízi támadásra tervezték - épp ellenkezőleg: feladata az volt, hogy behatoljon az ellenséges kikötőkben és megtorpedózza az ott állomásozó hajókat.

A naszád által szállított két szabványos, 450 mm-es torpedó valóban hatalmas romboló erővel ruházta fel a kis hajót, de az oldalra szerelt fegyvereket csak közvetlen közelről indíthatták. Az ilyem torpedók képesek voltak a legnagyobb csatahajók elsüllyesztésére is, ezért a nyílt tengeren éjszakára a csatahajók gyakran tartókra szerelt védőhálót engedtek ki, amely megállította a torpedókat.

Erre a kikötőkben nem volt szükség, mert ott jóval erősebb, hálókból és a víz felszínéig érő gerendákból felépített torlaszokon egyetlen torpedó sem juthatott át. Csakhogy a GRILLO-t éppen ezért ellátták egy pár, a teste körbefutó lánctalppal (hasonlóan a Mark IV-es harckocsin alkalmazott megoldáshoz).

Ezzel és a kiálló kampókkal a GRILLO osztály hajói elméletileg behajózhattak a kikötőkbe, átverekedhették magukat ezeken a gátakon, majd kilőhették torpedóikat a védtelen hajókra. A támadás után a mindössze négyfős legénységű naszád ismét átküzdötte magát a védelmi rendszeren, kijutott a veszélyzónából és nagyobb hajók által vontatva elhagyhatta a területet.


Szolgálatban:

A különleges megoldású hadihajót a Castellammare di Stabia hajógyárában építették - itt készült többek között a kuriózumnak számító DUILIO osztályú zárt forgótoronnyal felszerelt citadellahajó is (az általa képviselt egyedi megoldás hamar túlhaladottá vált).

A GRILLO osztály első, névadó tagjának építését 1917-ben kezdték meg és egy év múlva már szolgálatba is állították. Erre szükség is volt, mert bár 1918-ban már mind Németország, mind az Osztrák-Magyar Monarchia sorozatos vereségeket szenvedett és minden területen visszaszorult, az Antant még korántsem győzött.

E torpedóvető naszádból 4 db készült: a GRILLO mellett a CAVALETTA, a PULCE és a LOCUSTA. A hajókat egyetlen feladatra tervezték: a Pola-i kikötőben állomásozó hadihajók elpusztítására.

Az első támadásban két naszád vett rész (a CAVALETTA és a PULCE). A hajókat sötétedés előtt nem indíthatták el, mert a GRILLO osztály nem rendelkezett sem páncélzattal, sem kiegészítő fegyverzettel. A két különleges hadihajó így az éj leple alatt érkezett a célterületre, de olyan lassan haladtak, hogy mire beértek a kikötőbe, már felkelt a nap. Az akciót lefújták és azért, hogy ne kerülhessen ellenséges kézbe, inkább mindkét harcjárművet elsüllyesztette a legénysége.

A kudarcból tanulva egy hónappal később, az 1918. május 14-ére virradó éjjel újabb támadást indítottak, de ezúttal a GRILLO nem önerőből haladt, hanem vontatták. A naszád az utolsó szakaszon - immár saját motorját használva - behatolt a kikötői zónába és átküzdötte magát két torlaszon, de a támadás végül mégis kudarccal zárult.

Az egyik elavult, a hadihajók védelmére használt felfegyverzett gőzhajó (a SENJ) ugyanis észrevette a GRILLO-t és tüzelni kezdett. A védtelen naszád megsérült és mivel nem tudott sem elmenekülni, sem a tüzet viszonozni, a hajó parancsnoka, Pellegrino kapitány parancsot adott az önelsüllyesztésre. Az olaszok szerencsétlenségére a GRILLO a sekély vízben megfeneklett és azt az Osztrák-Magyar Monarchia kiemelte (részben azért, mert akadályozta a hajók mozgását).

Meglepő, de annak ellenére, hogy a négy hajóból egy hónap leforgása alatt három elveszett, a döntéshozók jó konstrukciónak ítélték és parancsot adtak a lemásolására (ez egyáltalán nem volt egyedi eset - többek között a második világháború egyik legjobb harckocsija, a német Panther is a szovjet T-34-es továbbfejlesztett másolata volt).

A negyedik olasz GRILLO osztályú hajó, a LOCUSTA sosem vett részt éles bevetésen, de az osztrák-magyar verziók sem készültek el a háború végére. A LOCUSTA, mint osztályának egyetlen túlélője cél híján háttérbe szorult és a hajót 1921-ben törölték a flotta-nyilvántartásból.

Ezzel végleg egyértelművé vált, hogy a szárazföldön is működőképes hajó ideája nem több egy érdekes technológiai mellékágnál és az elkövetkező évtizedek típusainál ez az elvárás többé nem is bukkant fel (kivéve a ZUBR osztályhoz hasonló légpárnás típusokat). Ennek ellenére két évtizeddel később (a második világháború alatt) a kétéltűvé alakított szárazföldi járművekkel több ország is ért el sikereket (ld.: német Schwimmwagen, amerikai DUKW, stb.).


Műszaki adatok:

Név: GRILLO osztály

Típus: (kétéltű) torpedóvető naszád

Gyártó: Castellammare di Stabia-i hajógyár

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 8 t, (max. 8,7 t)

Hossz: 16,0 m

Szélesség: 3,1 m

Merülés: 0,7 m

Hajtómű: 2 db villanymotor (Rognini e Balbo) - 10 Le-s összteljesítménnyel

Legénység: 4 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 2 db 450 mm-es torpedó (a jármű oldalain)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 4 csomó (7,4 km/h)

Hatótávolság: 25 tmf (46,3 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.