DUKW

„Kacsautó-kacsajó”


Tervezés:

Amikor 1939-ben kitört a második világháború, az Amerikai Egyesült Államok passzív maradt, mivel az ország ekkor a „be nem avatkozás” elvét vallotta. Csakhogy a helyi konfliktusnak indult háború fokozatosan kiszélesedett: először Európa középső államai estek áldozatul, majd a harcok átterjedtek a szomszédos országokra és elérték az Egyesült Királyságot is.

Amerika ennek ellenére nem lépett, igaz, kielégítette a jól fizető Szövetséges megrendeléseket, ezáltal gyakorlatilag a tengerentúli, biztonságos gyár ideáját testesítette meg (a Brit birodalom részét képező, hasonló helyzetű Kanada a kiképzésben játszott komoly szerepet).

A katonai segítségnyújtás elmulasztásának oka részben az volt, hogy az USA el volt foglalva saját hódító terveinek végrehajtásával. Akárcsak korábban az európai nagyhatalmak Afrikában, az amerikaiak is igyekeztek gyarmatokat szerezni: beavatkoztak Dél-Amerika és a Csendes-óceáni szigetek politikájába (ld. Hawaii).

Hasonló területszerzésben gondolkodott a fejlett, de nyersanyagokban szegény Japán birodalom is, amely fokozatosan közeledett a náci Németországhoz. Végül az amerikaiak által bevezetett szankciók (olajembargó) miatt Japán elhatározta, hogy belép a világháborúba. Mivel az európai országok egymással harcoltak, a Csendes-óceánon az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen potenciális ellenfelük, ezért jól kidolgozott tervet készítettek.

1941. december 7-én egy hat repülőgép-hordozóból álló flotta megelőző csapást mért a Pearl Harbor-ban állomásozó amerikai csapatokra. Bár hatalmas kárt okoztak (elpusztult vagy megrongálódott nyolc csatahajó és a halottak száma meghaladta a 2000-et, a kiemelt célpontként kezelt repülőgép-hordozóknak nem esett bajuk (mivel egyikük sem tartózkodott a kikötőben).

Csakhogy a támadás hatására az Amerikai Egyesült Államok belépett a háborúba és ezzel egy időben hihetetlen iramú fegyverkezés kezdődött. A fő problémát ugyanis a modern harceszközök hiánya jelentette: ekkor az amerikai hadsereget a háborúra alkalmatlan M1 „Combat Car” és M3 „Lee” harckocsik vagy a Boeing P-26-os vadászgépek fémjelezték.

Akárcsak a másik későbbi szuperhatalom, a Szovjetunió, az USA is kevésbé fejlett, de hatalmas mennyiségben előállítható típusokat készített (pl.: M4 „Sherman” harckocsi, Consolidated PBY „Catalina” repülőcsónak, stb.).

Többek között kétéltű csapatszállítókat is rendeltek, amelyek közül az egyik legnagyobb darabszámú a DUKW volt. A típus neve egy betűszó: a ”D” az 1942-es tervezést jelentette, az ”U” az utility-t (angol; többcélú), a ”K” az első kerék-kormányzás kódja volt, míg a ”W” azt jelentette, hogy a két hátsó kereket is meghajtották. E betűszóból és az úszóképességre tekintette a katonák gyakran „duck” (angol; kacsa) becenévvel illették a harcjárművet.


Konstrukció:

A DUKW egy furcsa átmenetet képezett egy teherautó és egy motorcsónak között. A jármű alapját egy háromtengelyes katonai teherautó (GMC CCKW) adta, de a típus váza egy egyszerű, szögletes csónaktest volt. A típus egyetlen feladata a katonák szállítása volt, ezért fegyverzettel alapesetben nem látták el, de kb. minden negyedik járműre fegyverrögzítési pontot építettek (ide jellemzően M2 „Browning” géppuskát erősítettek).

A DUKW-ket nem páncélozták, mivel ezzel csökkent volna a kapacitása és az úszóképessége (igaz, a néhány milliméteres csónaktestről néha lepattantak a kézifegyverek lövedékei). A típusba beszereltek egy szivattyút, amely akkori is a felszínen tartotta a járművet, ha egy öt centis léken ömlött befelé a víz. Ennek ellenére ha a DUKW ellenséges tűzbe keveredett, főleg abban bízhatott, hogy a támadók nem tudják követni a vízbe.

A legtöbb korabeli kétéltű jármű inkább úszóképes terepjáró volt, ám ennél a típusnál sikerült kiegyensúlyozni a vízi és szárazföldi mozgást. Maga a harcjármű 9,4 méter hosszú volt és üresen közel hat tonnát nyomott, mégis megtartották elődjében, a CCKW teherautóban is alkalmazott, kb. 90 lóerős hathengeres motort. Meglepő, hogy az egytonnás tömegnövekedés ellenére a DUKW betonúton akár a 80 km/h-s sebességet is elérhette, vízben mégis 10 km/h-s sebességgel haladhatott (köszönhetően a hátsó hajócsavarnak).

Ez akkoriban kiváló teljesítménynek számított, mivel a kétéltű gumikerekes járművek egyik komoly problémája volt a guminyomás kérdése. Műúton a nagyobb nyomás a kedvezőbb, mivel a kisebb gördülési ellenállás hatására nő a sebesség és csökken a fogyasztás, csakhogy a sáros, puha parti talajon az alacsonyabb guminyomás a kedvezőbb, mivel ott inkább tapadásra van szükség.

Ezt a problémát úgy oldották meg, hogy elsőként a DUKW-ban alkalmaztak központi guminyomás-szabályzást (a vezetőfülkéből a helyzetnek megfelelően növelhették vagy csökkenhették a nyomást). A jármű legénysége viszont mindössze egyetlen főből, a vezetőből állt, de további 12 katonát vagy 2,3 tonnányi felszerelést vehetett a fedélzetére (bár előfordult, hogy egyszerre harmincan tartózkodtak egy DUKW-n). A szállítmány védelméről egy hatékony, víz- és szélálló huzat gondoskodott.


Szolgálatban:

A DUKW egyik elődje a Ford GPA volt, ismertebb nevén Seep (Seagoing Jeep). Ennek eredete a német Volkswagen Kübelwagen-hez nyúlik vissza. A második világháború során ez volt a legfontosabb német terepjáró (több mint 50000 példánnyal), amely egyszerű megoldásaival hatékony és megbízható típusnak számított. Ennek amerikai megfelelője volt a Willys MB (közkeletű nevén Jeep), amely négy kerék-meghajtásának köszönhetően legalább ilyen jól boldogult a nehéz terepen (ráadásul a háború végére gyártási darabszáma meghaladta 600 ezret).

A Kübelwagen-ből a németek kialakították egy kétéltű variánst (Volkswagen Schwimmwagen), amely jó szolgálatot tett a folyókon és vizes területeken való átkelésnél. Ehhez hasonlóan a Willys MB úszóképes megfelelője volt a Ford GPA, ám a Seep-ek valójában alkalmatlanok voltak a feladatra: a szárazföldön túl lassúak voltak, a vízben pedig alig boldogultak.

Amikor a DUKW megjelent, hatalmas előrelépést jelentett a harcoló csapatok ellátásában - meglepő, hogy kezdetben a döntéshozók nem akarták rendszeresíteni (ezért a típussal több demonstrációs küldetést teljesítettek, például áthajóztak a La Manche csatornán).

A ”kacsák” különlegességét az adta, hogy nyílt vízen is haladhattak, akár rossz időjárási körülmények között is: mivel a háború második felében fokozatosan a Szövetséges erők vették át a kezdeményezést, a partraszállási hadműveleteknél szinte mindig bevetették a DUKW-ket is. A kétéltű csapatszállító különösen hasznos volt a Csendes-óceáni, szigetről-szigetre vívott harcokban, mivel itt a nyílt tengerről kellett partra szállítani a katonákat, erre pedig kevés jármű volt képes.

A DUKW mindenhol meglepően jó úszóképességével és nagy terhelhetőségével tűnt ki és további előnyös ”tulajdonsága” volt, hogy a GMC összesen 21147 db-ot készített, így (a legtöbb német harcjárművel ellentétben) széles körben elterjedt. Az amerikaiak mellett a Szövetségesek más országai is használták: az Egyesült Királyság 2000-et, az ausztrálok 535-öt kaptak a Lend-Lease program keretében. A Szovjetunió annyira hatékonynak találta a járművet, hogy (BAV 485 néven) helyi változatát is készítette.

A típus kiválóságát az is bizonyította, hogy még több évtizeddel a második világháború vége után is használták (sőt, néhány DUKW a kiselejtezést is túlélte és tovább szolgált civil üzemeltetőknél: tűzoldóságoknál éppúgy, mint vízibusz-cégeknél). A típusból több különleges modell is épült, köztük a későbbi PEGASUS osztályra hasonlító hordszárnyas variáns is.


Műszaki adatok:

Név: DUKW

Típus: kétéltű nehéz harcjármű

Gyártó: General Motors Corporation

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: ismeretlen t (üresen 5,9 tonna tömegű)

Hossz: 9,4 m

Szélesség: 2,5 m

Merülés: kb. 1 m (zárt ponyvával 2,6 méter magas)

Hajtómű: 1 db 94 Le-s teljesítményű robbanómotor (GMC, 6 hengeres)

Legénység: 1 fő (+ max. 12 utas)

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: nincs

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 5,5 csomó (10,2 km/h), szárazföldön 80 km/h

Hatótávolság: 50 tmf (93 km), szárazföldön 640 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.