Vespa 150 TAP

„Egy Vespa - majdnem - mindenre jó”


Előzmények:

A világ országai sohasem voltak egységesek, egyes államok mindig mások fölé emelkedtek: ilyen nagyhatalom volt például a Római Birodalom vagy a Brit Birodalom.

Mellettük azonban számos további, erősebb ország is létezett, amelyek igyekeztek hasonló hatalomra szert tenni: a XIX. századi Európában a három nagyhatalom (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország) mellett ilyen volt többek között az Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország és Hollandia.

Ezek az országok igyekeztek ütőképes hadsereget fenntartani és gyakran erőn felül próbáltak gyarmatokat szerezni, hogy ezzel is bizonyítsák erejüket. Ebben a folyamatban azonban a második világháború fordulópontot jelentett: a korábbi nagyhatalmak helyét újak vették át, a régiek pedig sokat vesztettek erejükből (e folyamat egyik legnagyobb vesztese Franciaország volt).

Ráadásul mivel a háború alatt átalakult harctér alapjaiban különbözött a korábbiaktól, ezen országoknak is új harceszközökre volt szükségük, amit gyakran csak importtal sikerült megoldani.

Ilyen volt például a légideszantosok megjelenése, akik ejtőernyőkkel felszerelkezve ugrottak ki a repülőkből, majd a földön csatlakoztak a fő erőkhöz. Mivel a szállítógépek a frontok mögötti területekre is eljuttathatták ezeket a csapatokat, a hátbatámadás és a bekerítés jóval egyszerűbbé vált, ezért a hadvezérek igyekeztek kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket.

De a légideszantos egységeknek volt egy hatalmas hiányossága, amit súlyos veszteségek árán tanultak meg. Az ejtőernyővel ledobott katonák rövidített puskákat és szintén kis hatótávolságú géppisztolyokat vittek magukkal, így hátrányba kerültek a gyalogos csapatokkal szemben (mivel minimálisra kellett csökkenteni eszközeik tömegét).

Még ennél is nagyobb gondot jelentett az ellenséges páncélosok és megerősített védelmi állások leküzdése - ezek ellen a légideszantosok páncéltörő lövegeket is vittek magukkal, melyeket kezdetben kézi erővel kellett mozgatni, ami jelentősen lassította a támadás ütemét.

Ezt kiküszöbölendő számos ország próbált létrehozni minimális tömegű lánctalpas harcjárműveket (ld.: amerikai M50 „Ontos”, szovjet ASzU-57), de kis teljesítményük nem jelentett valódi megoldást. A francia hadsereg ezért egy rendkívül merész és újszerű lépéssel egy robogó és egy nagy kaliberű fegyver összeépítésével kívánt létrehozni egy légideszantos önjáró löveget.

A kétkerekű katonai járművek száma ekkor a hadsereg többi járművéhez képest minimális volt, ennek is csak marginális részét alkották a katonai robogók, igaz, korábban a szintén furcsa, motor és féllánctalpas jármű keverégéből született német Kleines Kettenkraftrad HK 101-es vontató jól bevált.

Az önjáró löveg tervezését a leghíresebb olasz motorgyártó, a Piaggio végezte, magát az eszközt pedig leányvállalatuk, a Vespa készítette. A Vespa 150 TAP-re keresztelt végtermék neve igen árulkodó volt: a 150-es Troupes Aéro Portées (francia; légi szállítású katonák) változat rövidítése volt, de nevezték Bazooka Vespa-nak is (utalva az amerikai M1-es páncéltörő rakétavetőre).


Konstrukció:

A 150 TAP egy löveg és egy robogó házasításából született, de a tervezők igyekeztek úgy egyesíteni ezt a két, teljesen különböző eszközt, hogy a lehető legkevesebb változtassanak a bázismodellen. A harcjármű alapját a Vespa legendás 150-es konstrukciója adta, amely a Piaggio eredeti, 98 ccm-es „Vespa” robogójának továbbfejlesztett verziója volt.

Az egyedi (később sokat másolt) formájú jármű a löveg nélkül három szekcióra tagolódott: a hátsó kerékre a motorral és az üléssel, a hajlított lábtartó-szélfogóra és az első kerékre a felfüggesztéssel. Az olasz neve alapján vespa-nak, azaz darázsnak nevezett robogó egyedi megoldásaival, könnyű vezethetőségével és a hölgyek számára is vonzó karosszériájával hihetetlenül sikeressé vált.

Részben emiatt a jármű arányain a későbbiekben sem változtattak (ahogy a legtöbb Porsche is a mai napig az eredeti, 356-os modell formavilágát követi) és a klasszikus formát a katonai változat is változtatás nélkül vette át.

A hosszú és nehéz löveget stabilitási okokból kizárólag a robogó középvonalában helyezhették el, csakhogy ott már az első tengelyt a kormánnyal összekapcsoló rúd futott. Emiatt egy aszimmetrikus megoldást választottak: a fegyvert hátul a motor fölé erősítették, elöl pedig a szélfogó lapjába vágott lyukba csatlakoztatták.

A Vespa katonai robogók kicsik, könnyűek és olcsók voltak, ám az ebből fakadó minimális teherbírásuk behatárolta a szállítható fegyvereket, a 150 TAP ezért az amerikai M20-as löveget kapta. Ez egy 75 mm-es, hátrasiklás nélküli löveg volt (ez a második világháború alatt használt 57 mm-es M18-as löveg fejlesztett változata volt).

A tüzeléskor keletkező erőhatásokat a hátrasiklás nélküli lövegek nem felfogják, hanem a gázok egy részét hátrafelé kiengedik, ezért nincs szükségük csillapító, hüvelykivető, helyretoló és záró-mechanizmusokra (az M20-ra is azért esett a választás, mert mindössze 52 kg-ot nyomott).

Kis tömege ellenére a löveghez használt 408 mm hosszú töltények tömege elérte a 10 kg-ot, azaz kb. 25%-al nehezebb volt kategória-társainál. A fegyverhez robogónként hat lőszert mellékeltek, valamint két kiegészítő marmonkannát is felerősítettek.

Mivel már a löveg is jelentősen leterhelte a járművet, a típus semmilyen páncélzatot nem kapott. A fegyver okozta tömeg-növekedés ellenére megtartották a robogó hajtóművét: ezzel a 150 TAP műúton elméletileg akár 66 km/h-ra is felgyorsíthatott, de ezt a gyakorlatban szinte lehetetlen volt elérni.

A Vespa-t tervező Piaggio a második világháború alatt repülőgépeket tervezett és tapasztalatát a robogók gyártásában is hasznosította. A nagy sebességet harcjárművük speciális felfüggesztése miatt volt lehetséges, amely ráadásul lehetővé tette a gyors és egyszerű kerékcserét is.

A 150 TAP felfüggesztését az eredeti modellhez képest megerősítették, mivel a földet érés és a terepen haladás erősen igénybe vette a kisméretű szerkezetet.


Fejlesztések:

A 150 TAP, sőt, a Vespa 150-es is az eredeti Paggio Vespa feljavított változatai voltak, ami csökkentette a fejlesztési időt és növelte a csereszabatosságot, viszont több problémát vetett fel, mivel a robogót eredetileg nem katonai célra tervezték.

Érdekes, hogy ennek ellenére a civil robogó és az önjáró löveg közti különbségek marginálisak voltak: például a sárhányóról a kormányra költöztették és védőráccsal látták el az első fényszórót, mivel az orr-részre egy hajlított fémcsövet helyeztek el.

Ennek a lapos, kosár-szerű tartónak egyetlen feladata volt: itt helyezték el a jármű ledobásakor használt ponyvát.

A 150 TAP hátsó részén egy lökhárító-szerű rúd futott végig - ennek csatlakozási pontjait kapcsolták a ledobáshoz használt platóhoz. Mivel a fegyver rögzítéséhez le kellett venni a nyerget, a Vespa szakemberei egy olcsó megoldással álltak elő: a löveg lecsúszását megakadályozó, felhajtható lapra egy bőrdarabot feszítettek, azaz a katonák a fegyverükön ültek. Magát a robogót kétféle rejtő színnel készítették: egy olajzölddel és egy sötétebb, feketés árnyalatúval.

Az M20-as löveget változtatások nélkül vették át - még a cső közepére és végére szerelt fogantyúkat is megtartották (ezáltal a tüzeléstől felforrósodott csövet is mozgathatták).

Ezt a harcjárművet az ACMA gyár készítette (ld. lentebb), két változatban: ACMA TAP Modele 56, illetve ACMA TAP Modele 59 néven. A két változat gyakorlatilag csak a gyártási évükben (1956, és 1959) tért el egymástól. Rövid szolgálati ideje miatt a 150 TAP-ból módosított variánst nem gyártottak.


Szolgálatban:

A Vespa TAP-okat a francia Ateliers de Construction de Motocycles et Automobiles (ACMA) vállalat készítette licenc alapján - a fent említett két periódusban összesen mintegy 800 db 150 TAP készült el. Bár a második világháborúban több, ma már anakronisztikusnak tűnő alakulat szolgált (pl.: lovasság, biciklis hadosztályok, stb.), a Vespa 150 TAP még közöttük is egyedülálló volt. Ez azt is jelentette, hogy ehhez a mobil páncélvadászként alkalmazott járműhöz külön bevetési módszert is ki kellett dolgozni.

Ez alapján a 150 TAP-okat párosával repülőről dobták le, külön a robogókat és külön a lövegeket (a légideszantosok szintén külön ugrottak). A földet ért katonák összeállították a harcjárművet, majd a két robogó elindult a bevetés helyére (az egyik robogón volt a löveg és 6 lőszer, a másikon 10 lőszer).

A célpontoknál megálltak, leemelték a löveget, majd egy, eredetileg az amerikai .30-as (7,62 mm-es) Browning géppuskához gyártott alacsony, háromlábú állványra helyezték őket. A fegyver elméletileg 100 mm-es homogén páncélzat átütésére volt képes, ezért papíron a legtöbb korabeli harckocsi ellen hatékonynak számított.

De hiába tűnt a Vespa 150 TAP ideális fegyvernek, a gyakorlat nem igazolta ezeket a várakozásokat. Már a bázisul szolgáló robogóval is voltak problémák. Műúton, illetve könnyű terepen a kétkerekű járművekkel nagy sebességet lehet elérni, de a nehéz terepen, sáron csak nagy nehézségek árán lehet átjutni.

A Harley-Davidson Servi-Car-hoz hasonló motorokkal szemben a robogókat eredetileg nem katonai feladatokra tervezték, ezért kevésbé voltak strapabíróak. A Vespa-k félig zárt hátsó kereke ugyan megvédte utasuk ruháját a bepiszkolódástól, viszont egy nagyobb faág vagy más tárgy beakadhatott a kerékdobba.

Emellett az egyetlen felnőtt tömegére (kb. 80-ra) tervezett robogónak a katonát, fegyverét, felszerelését, az 52 kg-os löveget és 6 db lőszert is mozgatnia kellett (kb. 200 kg-ot).

Mivel standard eljárás esetén a tüzelés időtartamára a fegyvert leszerelték a robogóról, a 150 TAP gyakorlatilag csak löveg-hordozóként funkcionált, ami tovább bonyolította a használatát.

Elméletileg menetből is lehetett lőni, de ez túl veszélyes volt ahhoz, hogy ténylegesen használhassák (a lökés ereje még ideális esetben is jelentősen eltérítette volna a robogót). Mivel a felmálházás is időt vett igénybe, rövidtávon az M20-assal a gyalogos alakulatok gyorsabban elmenekülhettek, mint a robogósok.

Mint minden páncélozatlan harcjármű, a 150 TAP-nak is komoly hátránya volt, hogy védelem híján az ellenséges gyalogság kézifegyvereivel is kilőhette a típust.

Még ennél is nagyobb problémát jelentett ugyanakkor a robogó lövegének elégtelen teljesítménye. A számítások szerint a 150 TAP szemből is képes volt kilőni a szovjet T-34-es közepes harckocsikat, de a maximum 60 mm-es, viszont erősen megdöntött páncéllapokon az M20-as lövedékei gyakran gellert kaptak (a Koreai háború alatt az amerikaiak is hasonlóval szembesültek).

Mindezek ellenére ezt a rendkívül furcsa konstrukciójú önjáró löveget a franciák ténylegesen használták az Algéria feletti uralom visszaszerzésekor (a mintegy 2000 megépített példányból kb. 800-at küldtek harcba).

Mivel az algírok nem rendelkeztek modern harcjárművekkel (többek között harckocsikkal), a 150 TAP-okat az ellenséges állások elpusztítására és a gyalogság támogatására használták - ebben a szerepkörben be is váltak, ennek ellenére a konstrukció számos sebből vérzett.

A sivatagi területen a rendkívül sérülékeny robogók nehezen boldogultak, ráadásul a külön lőszer-szállító robogók ellenére szinte állandó probléma volt a nem megfelelő lőszer-utánpótlás.

Nyolc évnyi háborúskodást követően végül - a többi észak-afrikai országhoz hasonlóan - Algéria is elnyerte függetlenségét. Az 1962-es eviani egyezményben Franciaország békét kötött az algírokkal, a 150 TAP-okat pedig kivonták a hadrendből.


Utóélet:

A 150 TAP nem volt hatékony jármű, de mindenképpen érdekes színfoltja az önjáró lövegek fejlődésének és azt nem szabad elfelejteni, hogy a második világháború után a franciák több, különös konstrukciójú járművet használtak sikeresen (pl.: AMX-13, Nord 2501, stb.).

Emellett azt is meg kell említeni, hogy a megfelelő légideszantos harcjármű megalkotása a mai napig várat magára, annak ellenére, hogy tömegük az évtizedek alatt több mint a kétszeresére nőtt:


Type 60 (légideszantos páncélvadász):

Sok más ország mellett Japán is foglalkozott egy könnyű, légi úton szállítható harcjármű létrehozásával. Saját 8 tonnás, részben nyitott páncélvadászuk két darab amerikai 106 mm-es, M40-es hátrasiklás nélküli löveget szállított (az M20-as fejlesztett változatát). Ezt a furcsa, kétcsöves kialakítású páncélost 1960-tól 1977-ig gyártották és csekély teljesítménye ellenére csak 48 év után, 2008-ban vonták ki véglegesen.


Műszaki adatok:

Név: Vespa 150 TAP

Típus: légi szállítású önjáró löveg/löveghordozó robogó

Fizikai jellemzők:

Tömeg: ~ 0,15 t

Hossz: ~ 1,75 m

Szélesség: ~ 0,50 m

Magasság: ~ 1,00 m

Motor: 6 Le-s (146 ccm-es, benzinüzemű)

Legénység: 1 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es hátrasiklás nélküli löveg (M20, a vázon)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 66 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.