Karl-Gerät

„A legnehezebb önjáró löveg”


Előzmények:

A haditechnika fejlődése során az egyik legnagyobb, máig ható találmány a puskapor és az ezt használó ágyúk, lövegek elterjedése volt. A csöves tüzérség az első világháborúban érte el első csúcspontját - ekkorra ugyanis elterjedt egy új, minden addigi fegyvertől különböző eszköz - a géppuska.

A folyamatosan tüzelő gépfegyverek elnéptelenítették a harctereket és megkezdődött a lövészárkokkal szabdalt harcterek terjedése; a kimerítő-, felőrlő-háború. A Mark IV-hez, A7V-hez hasonló harckocsik megjelenéséig az áttörés egyetlen formája a tömeges roham volt, csakhogy ezt a géppuskások, a szögesdrótok és az aknák szinte teljesen ellehetetlenítették.

Ennek ellensúlyozására minden roham előtt tüzérségi tűzzel árasztották el az ellenséget, majd ezután kezdődött az idegtépő roham, amelynek célja a csatatéren való minél gyorsabb előrejutás volt. De e mindkét fél által használt módszerre hamarosan megszületett a megfelelő ellenszer - amikor a tüzérség megkezdte az ágyúzást, a katonák bunkerekbe húzódtak, majd ennek befejeztekor a géppuskások azonnal újra elfoglalták pozícióikat.

A mind erősebb bunkereket, földalatti alagutakat csak egyre nagyobb kaliberű, egyre erősebb lövegekkel lehetett szétrombolni, ezért a nehéztüzérség erőteljes fejlődésnek indult. Idővel megjelentek a különösen nagy űrméretű fegyverek, pl.: az osztrák-magyar 305 mm-es Skoda Model 1911-es mozsár (ezek többnyire az azonos kaliberű haditengerészeti lövegek rövidített változatai voltak).

A kor egyik technológiai csúcsa a Kaiser Wilhelm Heschütz nevű, (380 mm-es csatahajóágyúból béléscsővel) 210 mm-esre szűkített löveg volt: a francia fővárost 100 km-ről támadó eszköznek ironikusan a „Párizs-ágyú” nevet adták.

Bár ezt a korszak egyik csodafegyverének tartották, a sínen vontatott löveg nem volt túl hatékony: korlátolt mozgása miatt a hatalmas költségű eszközzel mindössze 303 lövést adtak le és a lövedékeknek csak kb. 60%-a érte el Párizst. Bár a támadásokban 256 személy meghalt és 620-an megsebesültek, a bombázók és léghajók támadásához képest ez elenyésző volt.

A háború után az igény is megszűnt, a löveg-tervezés és -gyártás terén a világ élvonalába tartozó Krupp és a Rheinmetall mégis fejlesztett ilyen eszközöket. Az 1930-as években viszont Németországban újra felmerült az igényt egy különösen nagy kaliberű lövegre, mert Franciaország tervezett lerohanásának a stratégák egy hatalmas problémába ütköztek - a Maginot vonalba.

Ez a németek ellen épült, 350 km hosszú sáv magában foglalta a harmincas évek minden haditechnikai eszközét: hatalmas, forgatható lövegtornyokat, elképesztő mennyiségű, a harckocsik haladását lehetetlenné tevő fém- és beton-elemeket és védett géppuskafészkeket.

A minden igényt kiszolgáló, saját vasútnak és a földalatti járat-hálózatnak köszönhetően a Maginot-vonal ráadásul hosszú ideig utánpótlás nélkül is képes volt működni. A legvékonyabb részen is 2000 méter széles erődítmény-rendszer (a kiemelt területeken a védelmi vonal vastagsága meghaladta a 25 km-t) lerombolásához tehát egy minden korábbinál erősebb fegyverre volt szükség.

Az egyik megoldást egy önálló mozgásra képes óriás-löveg jelenthette, amely a csapatok mögött mozogva lerombolhatta az ellenséges bunkereket. Ez a fegyver végül létre is jött (Karl Heinrich Emil Becker tábornok hathatós támogatásával). Az első, 125.000. kg-os járművek a Gerät 040-es kódot kapták, de sokkal elterjedtebb volt a Karl-Gerät elnevezés (német; Karl-eszköz).


Konstrukció:

A Karl-Gerät elméletileg az önjáró lövegek kategóriájába tartozott, de valójában inkább egy mozgó platformból és egy rászerelt, rendkívül nagyméretű lövegből állt. A hosszú, lapos test feladata a harcjármű gigantikus tömegének megfelelő elosztása volt, míg a felépítményt a mozsár adta, amelyet nem páncéloztak. A nehézkes haladás és a védelem hiánya nem volt olyan fontos szempont, mint a hatalmas tűzerő, amelynek a Karl-Gerät maradéktalanul eleget tett.

Az önjáró löveg fegyvere egy elképesztően nagy kaliberű, 600 mm-es mozsár volt (bár hivatalosan tarack kategóriába sorolták) - a rövid cső és a löveg hatalmas átmérője furcsa külsőt kölcsönzött a harceszköznek (hasonlót a háború végi Sturmpanzer VI-hoz).

A rövid lövegcső ellenére a hatótávolság legrosszabb esetben is meghaladta a 4000 m-t, mivel a magasra emelt cső kedvező ballisztikai pályát biztosított a lövedéknek. E fegyver háromféle lövedékkel tüzelt: a betonrombolót úgy alakították ki, hogy a robbanás előtt akár 2500 mm-nyi betont is átüssön, és csak bent robbanjon - ezáltal gyakorlatilag minden létesítményt egyetlen lövéssel el lehetett pusztítani (a páncéltörő töltet 350 mm-nyi acélt ütött át).

A lövéskor keletkező irdatlan erőket kettős rendszer nyelte el: a hagyományos csőhátrasiklás mellett az egész bölcső hátrasiklott egy sínpáron (a fékezést hidropneumatikus kompenzátorok végezték). Természetesen ekkora erőhatásoknál a felfüggesztés is súlyosan károsodhatott, ezért a típus alvázát lövés előtt leengedték a földre.

Mint fentebb is olvasható, a Karl-Gerät nem kapott semmilyen páncélzatot, aminek két oka volt - egyrészt a típust frontvonal mögötti használatra szánták, így nem volt rá szüksége és a gigantikus löveg hosszú töltési ideje miatt mozgó ellenség nem is tüzelhetett (egy közeli találattól a fegyver is elpusztulhatott).

A másik oka sokkal prózaibb volt - az önjáró-löveg motorja már így is nehezen birkózott meg a gigantikus össztömeggel, ezért minden pluszsúly tovább rontotta volna a mozgékonyságot.

Bár a Gerät 040 képes volt a mozgásra, a harcjármű lánctalpon csak rövid távokat tett meg (azért is, mert a 42300 ccm-es hajtómű csupán 10 km/h-s végsebességet tett lehetővé). A futóművet úgy alakították ki, hogy egyenletesen oszlassa el az önjáró löveg hihetetlen, 125 tonnás tömegét.

A harcjármű vázát eredetileg a két háború közti kísérleti Neubaufahrzeug nehéz harckocsi adta volna, de a számítások alapján túl nagy lett volna a talajnyomás, ezért végül egy külön a Kar-Gerät számára fejlesztett, oldalanként 8 futógörgős alvázat választottak - a lánctalpak szélessége 500 mm volt.


Fejlesztések:

A Karl-Gerät az óriáslövegek és az önjáró lövegek furcsa házasítása volt. Az ilyen fegyver hiába rendelkeztek ugyanis hatalmas tűzerővel, a különösen nagyméretű lövegeknek volt egy hatalmas hátrányuk: a mozgékonyság teljes hiánya. Hiába pusztíthattak el bármilyen célt, a bevethetőségüket erősen lekorlátozta a megfelelő odajuttatási feltételek megléte.

Ennek fő oka a hatalmas tömeg volt, melynek túlnyomó részét a cső tette ki (a 125 tonnás Karl-Gerät-nél is 70 tonna volt csak a mozsár). Megoldást jelenthetett volna a cső hosszának mérséklése, de egy nehezen mozgatható lövegnél ez hatalmas kockázattal járt, mivel így csökkent volna a hatótáv, ezáltal az ellenséghez közelebb kellett volna állomásoznia és a hadvezetés mindenképpen el akarta kerülni azt, hogy az másik fél megkaparintsa az adott fegyvert.

Csakhogy az óriás-lövegeknél napokig, hetekig tartott, amíg az eszközt tűzkésszé vagy menetkésszé tették, ezért e fegyverek a frontvonaltól távol állomásoztak, ráadásul a szállítás gyakran csak több, párhuzamosan futó sínpáron volt megoldható.

Bár a Gerät 040-es válasz volt erre a problémára, közel sem volt tökéletes: a 4,5 km-es hatótávolság sokszor túl kicsi volt, a lövegnek rövid volt az élettartama és siralmas a mozgékonysága. Mivel azonban imponáló pusztítási képessége számos katonai vezetőt lenyűgözött, egyre komolyabb igény jelent meg a harcjármű feljavítására.

Ez meg is történt - az új harcjármű lövegét egy hosszabb, de kisebb kaliberűre (540 mm-esre) cserélték. Történtek kisebb módosítások is, például a nyolc futógörgő tizenegyre bővítése. Ez az önjáró löveg a Gerät 041 nevet kapta és bár hatótávolságát 10000 méter fölé sikerült növelni, ennek ára volt: a végsebesség 6 km/h-ra csökkent, tehát az amúgy is lassú eszköz mozgékonysága tovább romlott.

Az elkészült példányok mellett egy további, módosított variáns (Versuchs-Gerät 041) fejlesztését is tervbe vették, de ez nem valósult meg. Az alábbi képen egy Gerät 041-es látható.


Szolgálatban:

A Karl-Gerät első példányai 1940-ben készültek el, de csak egy évvel később jutottak a csapatokhoz, azaz Franciaország lerohanását lekésték (a németek - hasonlóan az első világháborúhoz - ismét megkerülték a védelmi vonalakat, ezért nem is volt szükség a Maginot-vonal lerombolására).

Az óriási önjáró mozsár két változatából mindössze hat példány készült el, melyek mind saját nevet kaptak: Adam, Eve, Odin, Loki, Thor és Ziu (minden Karl-Gerät a 628. gépkocsizó nehéztüzér-osztályhoz tartozott).

Első bevetésükre 1941-ben került sor: 1941. június 22-én, a Szovjetunió megtámadásának első napján a németek bekerítették a várost, amelyet nagyszámú katona védett. Az igen heves támadás és a 800 mm-es kaliberű Schewere Gustav vasúti óriás-löveg támogatás ellenére a védők kitartottak. Végül a Karl-Gerät-ek bevetésével sikerült egyhónapnyi ostrom után elfoglalni a rommá lőtt, kihalt várost - a győzelmet főleg a két önjáró-löveg számlájára írták.

Ez azonban csak az egyik oka volt a későbbi időkben a nagy-kaliberű önjáró löveg iránti hihetetlen igénynek. A szovjetek technikailag ugyan jóval a német szint alatt álltak, viszont gyakorlatilag kimeríthetetlen készletekkel rendelkeztek.

Az egyre erősebb és mind több áldozatot követő csaták miatt sok katona és a parancsnokok is a német csodafegyverekbe vetette a bizalmát. Ennek az lett a következménye, hogy a Karl-Gerät-ek ide-oda utaztak a fronton: Lvov és Szevasztopol mellett megjárták szinte minden ostrom helyszínét.

Az kétségtelen volt, hogy e harceszköz lehengerlő tűzerővel bírt, de mozgékonyságban alig előzte meg a vasúti óriás-lövegeket. A testét csak vonszoló harcjármű valójában nem volt teljesen önjáró - a mozgó váz főleg a megfelelő tüzelési pozíció felvételében segített (mivel a mozsár dőlésszögét függőlegesen 10, vízszintesen csupán 4 fokban lehetett változatni).

A löveget ráadásul több húsztonnás Munitionsschlepper követte, melyek egyenként 4 db lőszert szállítottak. Nagyobb távolságok megtételéhez a Karl-Gerät egy speciális vasúti kocsit (a Culemeyer-Strassenroller-t) használta, tehát az ”önjáró” kategória ellenére az idő túlnyomó részében nem saját erőből haladt.

Ez azonban nem csökkentette jelentősen a hatékonyságát, bár ehhez az is hozzájárult, hogy a hadvezetés kiemelt figyelmet fordított a járműre. Végül az amerikaiak és a szovjetek több példányt is zsákmányoltak, de csak 1945 áprilisában, amikor már nem volt hová kimenteni a harceszközöket.


Utóélet:

A Karl-Gerät különleges, egyedi harceszköz volt. Bár a második világháború alatt az óriás-lövegek reneszánszukat élték és olyan óriások is születtek, mint a 65 tonnás Strumtiger, a Gerät 040-esek és Gerät 041-esek nagyságrendekkel nagyobbak voltak náluk. Propaganda-szempontból ugyan kiválóak voltak és pusztítási képességük is minden képzeletet felülmúlt, de a világháború kimenetelére semmilyen hatással nem voltak. A háború után (a sokkal kisebb szovjet 2Sz7-et leszámítva) már nem készültek hasonló eszközök, mivel ezek szerepét átvették a bombák és a rakéták:


Caterpillar Mark IV (nehéz önjáró löveg):

A Karl-Gerät óriási és különleges harceszköz volt, amely ötvözte az önjáró lövegek mozgását az óriási tűzerővel, de nem volt minden előzmény nélküli. Az első világháború alatt az amerikaiak meghatározták egy ”mozgó” nehéz-löveg konstrukcióját, amely el is készült, de csak 1920-ban. Ez a 240 mm-es fegyver gyakorlatilag a későbbi német mozsár kicsinyített mása volt, igaz, semmi közük nem volt egymáshoz. A második világháború végén a 240 mm-es löveget egy M26 „Pershing” nehéz-harckocsi alvázára helyezték, létrehozva a T92 „Howitzer Motor Carriage” (ez a variáns a második világháborút késte le).


Műszaki adatok:

Név: Gerät 040 „Karl-Gerät” (Karl-eszköz)

Típus: nehéz önjáró mozsár

Fizikai jellemzők:

Tömeg: ~ 125,00 t

Hossz: 11,15 m

Szélesség: 3,16 m

Magasság: 4,38 m

Motor: 580 Le-s (Daimler-Benz MB 503 A, 12 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 3 fő (+ 18 főnyi kisegítő személyzet)

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 600 mm-es mozsár (L/7, a felépítményen)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 10 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: ~ 40 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.