Volkswagen Schwimmwagen

„Úszik a hajó, úszik a katona, úszik már az autó is”


Előzmények:

Németországban a nácik hatalomra kerülésük után hatalmas erővel építették újra az ország korábban fejlett, de az első világháború során elpusztult nehéziparát. A németek mindig is a magas technológiai színvonalú járműveket részesítették előnyben. Amíg a későbbi világháborúban az Amerikai Egyesült Államok irdatlan mennyiségben gyártotta a Willys Jeep-eket, Németország az egyszerűbb, de ötletes megoldásai révén legalább olyan hatékony Type 82 (közkeletű nevén Kübelwagen)-t választotta.

De egyes katonai csoportok olyan könnyű járművet akartak, amely a vízben is képes haladni. Az ilyen ”guruló csónakoknak” már voltak előzményei, de a második világháború előtt a katonaságokat nem érdekelték az efféle konstrukciók, mivel többnyire inkább hajók-, mint autók voltak. Csakhogy az Adolf Hitler által vezetett Harmadik Birodalom felkészült arra, hogy megtorolja minden sérelmét, ehhez pedig nem csak a hadseregnek volt szüksége új járművekre. Különlegesen kiképzett katonákból kommandókat állítottak fel, melyek mélyen benyomulhattak az ellenséges területekre, vagy akár az ellenség hátországában is tevékenykedhettek. Ehhez azonban speciális eszközökre volt szükségük - egy kétéltű terepjáró komoly előnyt adhatott a támadóknak, mivel így képesek lehettek nem várt vagy járhatatlannak ítélt területeken keresztüljutni (hasonlóan a későbbi szovjet PT-76-hoz).

Egy ilyen eszköz megtervezésére Erwin Komenda-t választották ki, aki a világ legkelendőbb autóját, a Volkswagen Bogár karosszériáját is tervezte. Ezt a népautónak szánt modellt a katonaság is használta, majd ebből alakította ki az eleve a katonaság részére gyártott Kübelwagen-t. Az eredeti elképzelés szerint a Kübelwagen-t kellett volna kétéltűvé alakítani, de Komenda bebizonyította, hogy egy ilyen harcjármű nem lenne képes megbirkózni a nehéz tereppel, ezért egy teljesen új modellt terveztek. A típust, a Type 128-at a köznyelv Schwimmwagen-nek, úszó (lebegő) autónak nevezte, de hivatalos megnevezése a Pkw-K2s és a Kfz.1/20 volt.


Konstrukció:

Bár kétéltű járműként alapvetően különbözött a Kübelwagen-től, a tervezés lerövidítése és a gyártás-, valamint az egyszerűbb alkatrész-utánpótlás miatt amit lehetett, a Külbelwagen elődjéből, a Type 86-ból vettek át. Ez (és a Kübelwagen-re épülő váz) viszont nem látszott meg a járművön, melynek központi eleme a fürdőkád-szerű váz volt, amely kint tartotta a vizet a motor- és utastérből. Az önhordó váz, amely ma már szinte kizárólagosan alkalmazott módszer, akkoriban újdonságnak hatott, mivel a legtöbb korabeli típuson egy nehéz alvázra rögzítették a karosszériát. Az alapvetően nyitott járműhöz egy felnyitható keret tartozott, amelyre tető gyanánt vásznat lehetett feszíteni, de ez alig védett az időjárás viszontagságaival szemben.

A járművet fegyverekkel sem szerelték fel, mivel kizárólag csapatszállítónak szánták (a felfegyverzett terepjárók és teherautók a második világháború alatt és után terjedtek el), a maximum négytagú személyzet (a sofőrt leszámítva) viszont használhatta kézifegyvereit. A Schwimmwagen-t páncélzat sem borította - ez nem csak azért volt így, mert akkoriban még nem terjedtek el a páncélozott csapatszállítók, hanem mert a nagyobb önsúlya miatt a jármű elvesztette volna úszó-képességét.

A kétéltű szállítóeszközt egy 24,5 lóerős, négyhengeres motor hajtotta - mind a négy kereket. A jármű tengelyeit megemelték (így nem estek a kerekek középpontjának síkjába): ez nagyon fontos részlet volt, mivel ez egyrészt növelte a szabad hasmagasságot és ezáltal a terepjáró-képességet. Az is kiemelt szempont volt, hogy így csökkent annak az esélye, hogy a partmenti vizekben vízi növények gabalyodjanak a tengelyre vagy a Schwimmwagen fennakadjon egy kisebb sziklán.

A Schwimmwagen-t a vízben a forgó kerekek mellett egy hajócsavar is hajtotta, így nagyobb sebességgel haladhatott, mint a csupán a kerekek forgására épülő rendszerek. Azért, hogy növeljék a háromágú hajócsavar hatékonyságát (és megakadályozzák, hogy a sekély vízben megsérüljön), a lapátokat egy keskeny fémlemezzel vették körbe. A szárazföldön e kiegészítőt fel lehetett hajtani, így nem akadályozta a mozgást. Mivel a hajócsavar mellett a kerekek is forogtak, a típus menetből képes volt szárazföldről a vízbe hajtani, majd visszatérni. Ez ma már alapszintű elvárás egy harceszköztől, de akkoriban a lebegést többnyire a járművek oldalaira szerelt tömlőkkel oldották meg (ld.: angol Mark VI-os könnyű harckocsi), amely felszerelése hosszabb időt vett igénybe. Azért, hogy az átmenetet még gördülékenyebbé tegyék, a hajócsavart egy speciális kampóval fel lehetett emelni (balra). Ha azonban a motor elromlott, használhatták a jármű oldalára rögzített hagyományos evezőket is (jobbra).


Fejlesztések:

Mivel a Schwimmwagen maga is a Kübelwagen speciális célokra átalakított változta volt, ebből a járműből nem készült külön változat. Az alapváltozat, a Type 128 volt, amely 2400 mm-es tengelytávval rendelkezett, de ez nem volt tökéletes megoldás, ráadásul a tömeggyártás igényeit sem elégítette ki maradéktalanul.

Emiatt a nagy sorozatban gyártott Schwimmwagen-ek már a modernebb Type 166 szériából származtak. Ennél a típusnál a tengelytávot negyven centivel 2000 mm-re rövidítették, ami visszalépésnek tűnt, de ez a méret jobban bevált, ezért a későbbi típusok is ebbe a sorozatba tartoztak.

Az új modell minden méretében kisebb volt elődjénél: a hossza 375 mm-rel, szélessége 140 mm-rel, magassága pedig 105 mm-re, az össztömege azonban nem csökkent, sőt 10 kg-mal, 910 kilóra nőtt. Ahogyan a többi, első generációs Volkswagen Bogárra épülő típus, úgy a Schwimmwagen is farmotoros volt, így az utastér elé építették be a két, egyenként 50 literes üzemanyag-tartályt (a jármű alacsony oktánszámú gázolajat használt).

Mivel a Type 166 sem rendelkezett beépített fegyverzettel, még egy ellenséges gyalogos katona is könnyedén kilőhette a benne ülőket. Ezt elkerülendő egyes példányoknál ha előrehajtották a kisméretű szélvédőt, az anyósülés elé ideiglenesen egy MG 34-es géppuskát rögzíthettek.


Szolgálatban:

A Type 122-t és Type 166-ot a háborúban felmerült igény szülte, emiatt gyártása csak 1942-ben indult be. A Schwimmwagen egy egyszerű felépítményű és korlátozott teljesítményt nyújtó harcjármű volt, ugyanakkor éppen alacsonyabb ára és könnyű gyárthatósága okán a hadvezetés számára is kedvelt típusnak számított.

Emellett a sok átvett alkatrész azt is eredményezte, hogy nagyfokú volt a csereszabatosság a Kübelwagen-nel, ami a kiszolgáló személyzetnek is könnyebbséget jelentett. Idővel a típus alapját adó Volkswagen Bogár a legnagyobb példányszámban előállított személyautóvá vált és közvetlen elődjéből, a Kübelwagen-ből is több mint 50000 készült. Bár hozzájuk képest a Schwimmwagen 15000-et meghaladó példányszáma csekélynek tűnhet, mégis ez a típus vált a történelem legtöbb példányszámban gyártott kétéltű terepjárójává. Ráadásul a gyártás mindössze két évig, 1944-ig folyt, mivel addigra Németország elvesztette nyersanyag-lelőhelyeinek többségét, a szűkös készletekre pedig a harckocsik és repülők gyártásához volt szükség. Mivel a gyártó üzemeket lebombázták, a Type 166-osok gyártása a vártnál jóval előbb abbamaradt, de így is ez a típus vált „a kétéltű jármű”-vé a német katonák számára.

A Kübelwagen-nel együtt a Schwimmwagen-eket a segédmotoros kerékpárok (pl.: a Zündapp KS 750) leváltására is szánták, ezért nagy számban kerültek a hadsereg egységeihez. A típust gyakran alkalmazták futárként vagy parancsnoki-járműként, esetleg felderítésre, de a fő feladat a csapatmozgatás volt. Bár a szárazföldi egységeknek szinte sohasem volt szükségük vízben is működő típusra, a folyókon való átkelés biztosítására és a főleg a keleti fronton képződő sártengerek leküzdésére a Type 166-osok kiválóan alkalmasak voltak.


Utólet:

A Schwimmwagen nem volt tökéletes és egyes megoldásai elég kezdetlegesek voltak, de a hatalmas mennyisége és az ebből adódó széleskörű alkalmazása megnyitotta az utat a modern kétéltű járművek számára. Bár igen hatékonynak bizonyult, érdekes módon manapság inkább a nagyobb, páncélozott típusokat kedvelik, pedig a HMMWV-hez hasonló terepjárók túlnyomó része nem úszóképes:


Ford GPA „Seagoing Jeep” (kétéltű terepjáró):

A németekhez hasonlóan az amerikaiak is megpróbálták létrehozni Jeep-jük kétéltű változatát. Bár e jármű képessége messze elmaradt a Schwimmwagen mögött (sőt, valójában minden terepen átlag alatti teljesítményt nyújtottak), 12000 darabot meghaladó példányban gyártották, ráadásul az ötvenes években a Szovjetunió is lemásolta és GAZ 46 néven gyártotta.


Műszaki adatok:

Név: Volkswagen Type 166 „Schwimmwagen” (úszó autó)

Típus: kétéltű terepjáró

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 4,38 t

Hossz: 3,83 m

Szélesség: 1,48 m

Magasság: 1,62 m

Motor: 24,5 Le-s (Volkswagen KdF, négyhengeres vízhűtéses)

Legénység: 1 fő + maximum 3 utas

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: nincs (az anyósülés elé géppuska rögzíthető)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 0 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 80 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen), 10 km/h (vízben)

Hatótávolság: 520 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.