Kleines Kettenkraftrad HK 101

„Egy apró kerekes lánctalpas”


Előzmények:

A második világháború, illetve az azt megelőző évtized egy technológia korszak-váltás volt: az új találmányoknak és megoldásoknak köszönhetően új eljárások születtek, a korábbi eszközöket pedig tovább javították. Az első világháború alatt még csak zörgő-nyikorgó váraknak tűnő harckocsikból mozgékony páncélosok fejlődtek (ld.: Mark IV és Mark VI) és az esetlen repülőkből is hatékony vadász-, illetve szállítógépek váltak (Supermarine Walrus és Supermarine Spitfire). Németország az egyik úttörője volt az új megoldásoknak, mivel az 1933-as náci hatalomátvételt követően a hadászatra fordított pénzeket nagyságrendekkel növelték - ezzel segítve több tucatnyi elképzelés megvalósítását.

Az egyik újdonság a korábbi hadászati stratégiák merev elgondolásait gyökeresen felforgató deszantos hadviselés volt. Ennek lényegét az ejtőernyős, illetve légi szállítású alakulatok adták, mivel a légi célba juttatás új lehetőségeket teremtett. A deszantosok akár távoli, nehezen megközelíthető vagy mélyen az ellenséges vonalak mögötti célokat is támadhattak, így alkalmazásuk jelentős előnyökkel járt. Természetesen ez egyben néhány új problémát is felvetett, mivel így a katonáknak minden szükséges eszközt magukkal kellett vinniük (hiszen a századföldről nem várhattak erősítést).

Csakhogy a legtöbb akkori eszköznél a hatékonyság, az alacsony ár vagy a strapabírás volt fontos, így ezeket - többnyire túl nagy tömegük vagy egyszerűen méretük miatt - nem lehetett légi úton szállítani. A deszantosok támogatására a németek számos radikálisan új eszközt terveztek, köztük mini páncéltörő fegyvert és hátrasiklás nélküli löveget. De a fegyverek mellett egy vontatóra is szükség volt, csakhogy a deszantosok célbajuttatására használt Junkers Ju 52-esekbe egyik akkoriban szolgálatban álló modell sem fért be. Emellett figyelembe kellett venni a ”Tante Ju” (Ju néni) becenevű szállító-repülő összes méretét és jóval két tonna alatti kapacitását is. A megoldást egy különleges megoldású vontató jelentette, melyet a lánc és a kerék szavak összeolvasásából Kettenrad-nak (~ lánctalpas motorkerékpárnak, szó szerint lánckeréknek) neveztek el. A típust a motorkerékpárokat gyártó NSU (NSU Motorenwerke AG) alkotta meg - a hadsereg a szerkezetet Sd.Kfz. 2 azonosító jellel látta el, teljes megnevezése pedig Kleines Kettenkraftrad Typ HK 101 (kisméretű lánc-motorkerékpár) volt. A tervezésnél a két konstruktőr, Ewald Praxl és Ernst Schmidt vegyítette a vállalat motorkerékpárok terén szerzett tapasztalatait a németek által előszeretettel használt fél-lánctalpas járművekkel, aminek hatására egy teljesen egyedi kinézetű jármű jött létre.


Konstrukció:

A Kettenrad igen vékony (mindössze egy méter széles) testet kapott, hogy elférjen a Ju 52-es szűk belső terében. A kádszerű vázba középre építették be a motort, a vezető pedig az első ülésben ült. A típus orr-része és a sofőr munkahelye erősen emlékeztetett egy motorra. A vezető motorkerékpár-nyergen ült és nem kormány-kerékkel, hanem -rúddal irányította a féllánctalpas járművet. Mivel a Kleines Kettenkraftrad Typ HK 101-et vontatónak tervezték, sem fegyverzettel, sem páncélzattal nem szerelték fel, így igen sérülékeny volt.

A Kettenrad 35 lóerős motorja műúton 70 km/h-s elméleti végsebességet tett lehetővé, de ezt ritkán használták ki. A járművet egy 1488 ccm-es hengerűrtartalmú soros négyhengeres motor hajtotta, melyet az Opel Olympia személyautóból emeltek át. A motor által hajtott lánctalp-párnak köszönhetően a Kettenrad inkább hasonlított apró féllánctalpas teherautóra, mint motorra. Az öt kerékpárból álló, egymást (pl.: a Panther harckocsihoz hasonlóan) félig takaró lánctalpnak köszönhetően a vontató a nehéz terepen is elboldogult és 50%-osnál nagyobb laza talajú emelkedőn is fel tudott kapaszkodni.

Azért, hogy minden helyzetben a legjobb teljesítményt nyújthassa, a vontatót kettős kormányzási rendszerrel látták el. Nagyobb sebességnél, illetve lágyabb ívű kanyaroknál a jármű hagyományos motorkerékpárként viselkedett: a fordulás a kormányrúd által elfordított első kerékkel történt. Amikor terepen akartak fordulni vagy szűk kanyart kellett bevenni, akkor a harckocsiknál is alkalmazott megoldást használták - a fordulás irányának megfelelő lánctalp mozgását lassították. Ezzel a módszerrel a jármű akár a tengelye körül is meg tudott fordulni. A Kleines Kettenkraftrad Typ HK 101 a vezető mellett két katonát is szállíthatott, akik a hátsó padon foglaltak helyet. Mivel ők a menetiránynak háttal ültek, előrefelé korlátozott volt a kilátásuk, így előrefelé nem tudtak tüzelni - emiatt a Kettenrad-ot szinte öngyilkosság volt harcba küldeni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy e harcjármű elsősorban légi szállítású vontató volt, ezért általában nem közvetlenül a tűzvonalban alkalmazták (már csak azért is, mert túl nagy tömege miatt ejtőernyővel nem lehetett ledobni). A típus ennek ellenére igen hasznosnak bizonyult a nehéz terhek mozgatásánál és képességei meghaladták a korszak oldalkocsis motorkerékpárjainak kapacitását (ám karbantartás-igényük is nagyobb volt a két-és háromkerekű járművekénél, például a Zündapp KS 750-nél).


Fejlesztések:

A Kettenrad egy speciális eljáráshoz kitalált egzotikus felépítésű jármű volt. Mivel azonban nagy tételben gyártották (mintegy kétszer annyit, mint a mozgatására használt Junkers Ju 52-esből), ezért más célokra is alkalmazni kezdték. Ez kezdetben kényszermegoldás volt, ám idővel eleve nem vontatási feladatokra gyártott Kleines Kettenkraftrad Typ HK 101-okat is előállítottak. A típus számára az egyik legfontosabb feladat például a távvezetékek építése volt. A háború első szakaszában ugyanis a villámgyorsan előretörő harckocsik mögött egyre hosszabbra nyúltak az ellátási vonalak. Ez nem csak a komplikáltabb lőszer- és üzemanyag-utánpótlásban mutatkozott meg: a harcokban számos telefonkábel megsérült, ám ezeken keresztül zajlott a kommunikáció, tehát a megjavításuk kiemelt fontosságú volt.

Ez a probléma még hatványozottabban jelentkezett a Szovjetunió elleni támadáskor: az ország belsőbb területein szinte nem is létezett infrastruktúra, így a javítgatás helyét a komplett távközlési-vonalak kiépítése vette át. Csakhogy az országban burkolt útból is kevés volt, így ez a feladat a jobb terepjáró képességekkel rendelkező járművekre hárult. A Kettenrad kiválóan megfelelt a feladatra, ezért két specializált, kábelszállító verziót készítettek Sd.Kfz. 2/1 (Kleines Kettenkraftrad für Feldfernkabel) illetve Sd.Kfz. 2/2 (Kleines Kettenkraftrad für schweres Feldkabel) megnevezéssel. Mindkét modellvariációra egy-egy dobot szereltek - erre csévélték fel a kábeleket, de egyéb tekintetben az FFkb és az Fkb rövidítésű eszközök megegyeztek.


Szolgálatban:

Igaz, hogy a Kleines Kettenkraftrad HK 101 első példányai már a háború kitörése előtti hónapokban legördültek a futószalagról, de első bevetésükre 1940-ig kellett várni. Ebben az évben, május 20-án megindult a világ addigi legnagyobb légideszantos hadművelete, az Unternehmen Merkur (Merkúr hadművelet, célra Kréta lerohanása). 14000 ejtőernyő borította el a sziget egét, a támadás a németek számára mégis katasztrofálisan alakult: a szigeten állomásozó ausztrál légvédelem szinte minden ejtőernyőst még a levegőben megölt. Ám a harmadik birodalom szerencséjére nagyszámú deszantost a hegyek közé sodort a szél, így ők magukhoz vehették a konténerekben ledobott fegyvereiket és megrohamozhatták az ellenséget.

A Kettenrad-okat nem lehetett a fegyverekhez hasonlóan konténerekben kidobni, így kezdetben itt nem használták őket, de érthetetlen módon másnap reggel a védők elhagyták Mélame repülőterét. Az ausztrál védők hamar felismerték a stratégiai baklövést, de a német Ju 52-esek ekkor már a repülőtéren szálltak le és a leszállított lövegekkel megerősítve visszaverték az elkeseredett támadást. Az összesen 30000 katona és 500 Ju 52-es és részvételével végrehajtott akció sikerrel zárult, ám ez pirruszi győzelem volt: olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a hadvezetés lemondott a további légideszantos-támadásokról. A Kettenrad-ok így hamar elvesztették gyártásuk okát, nemsokára viszont újabb alkalmazási területeket találtak a típusnak.

A vontató első tömeges bevetésére az Unternehmen Barbarossa (Barbarossa hadművelet, azaz a Szovjetunió lerohanása) alatt került sor. A keleti harctéren megjelenő Kettenrad-okat kezdetben kizárólag vontatásra használták - főleg PaK 36-os lövegeket mozgattak velük (bár a teljes nevén 3,7 cm Panzerabwehrkanone 36 tömege a fél tonnát sem érte el, ezért a tüzérek gyakran maguk tolták a páncéltörő eszközt). Amikor megjelent a jóval nehezebb PaK 38-as, a kisméretű típus ezt a feladatot is átvehette.

A Szovjetunió elleni harcok a tél közeledtével egyre hevesebbé váltak, ugyanakkor a sártengerré változott országban gyalogszerrel szinte lehetetlenné vált a haladás. Ekkor az apró féllánctalpasokat újabb munkakörben kezdték alkalmazni - kihasználva a Kettenrad-ok kiváló terepjáró képességét és a típussal tiszteket szállítottak a süppedős területeken. Mivel az alapváltozat erre nem igazán volt alkalmas, a gyártó egy újabb, némileg módosított variánst készített, melyet Großes Kettenkraftrad HK 102-nak neveztek el. Az eredeti jármű testét meghosszabbították egy 30 cm-es betoldással, így beépíthettek egy második, előre néző üléssort (a vontatásból fakadó nagy teherbírás miatt nem egyszer akár nyolcan is csimpaszkodtak az apró járművön). A Kettenrad-vontatókat szinte minden hadszíntéren használták és a sáros keleti hadszíntéren ugyanolyan jól bevált, mint a laza talajú, sivatagos Afrikában (a bal felső fényképen egy pár Kettenrad halad a sárban, mögöttük Raupenschlepper Ost-ok haladnak).

Ám ezzel még nem ért véget a vontató felhasználhatóságának egyre szélesedő palettája. A háború utolsó évére beérett a német sugárhajtású-repülő ipar. Az olyan vadászgépek, mint a Heinkel He 162 vagy a Messerschmitt Me 262 kiváló teljesítményt nyújtottak a levegőben, ám volt egy komoly problémájuk: működésük rengeteg üzemanyagot emésztett fel. Felszállás előtt a pilóták a gépek hajtóműveinek tolóerejét változtatva álltak be a kifutópályára, de az üzemanyaghiány súlyosbodásával ez egyre nagyobb pazarlásnak tűnt. A Kettenrad-ot könnyedén adaptálták a helyzethez: a kisméretű jármű képes volt vontatni a Me 262-eseket, így üzemanyagot spórolhattak.

A második világháborút lezáró béke azonban mindent megváltoztatott: a teljes német hadiipart bezárták és minden katonai célú jármű gyártását beszüntették. A Kettenrad-okat gyártó NSU-nak viszont az amerikaiak engedélyezték, hogy - nagyrészt a megmaradt alkatrészekből - további járműveket készítsen (ezek szinte csak fényszórójukban különböztek az elődöktől). Ezáltal a negyvenes évek végéig előállított típus vált az egyetlen, nagyobb darabszámban előállított német katonai járművé, amely előállítása túlélte a háborút (a háború után még 550 példány készült el). A kész darabokat főleg erdészeti és tűzoltási feladatokra használták, kihasználva a jármű kis méretet és a jó terepjáró képességet.


Utóélet:



Bár a Kleines Kettenkraftrad HK 101-t eredeti rendeltetésére csak rövid ideig használták, számos későbbi problémára jelentett megoldást. Korai légideszantos kisegítő járműként nem volt túl hasznos, de megmutatta az elméletben rejlő potenciált - ez vezetett a későbbi légideszantos All Terran Vehicle (~ nagy mozgékonyságú járművek) megjelenéséhez (ld: Alvis Supacat). A baloldali, második világháborús fotón amerikai katonák pózolnak zsákmányolt Kettenrad-on:




Babiole-Raupenschlepper (traktor):

A háború után a Kleines Kettenkraftrad-ok vázán kialakítottak egy mezőgazdasági munkagépet is. Mivel a göröngyös talajon az első keréknek nem sok hasznát vették, a típust kissé áttervezték. A motor előre-, a sofőr ülése pedig hátra került, de ezt nem a Kettenrad teljes újratervezésével érték el: a lánctalpak egyszerűen hátrafelé mozogtak.


Mittlerer Ladungsträger Springer, Sd.Kfz. 304 (páncélozott utászjármű):

Kényszerből építettek páncéllapokat a Kleines Kettenkraftrad-ra, de ez a típus volt az egyetlen sorozatgyártású ”védett” Kettenrad. A vontató egy számára épített kis kétkerekű utánfutón egy Goliath távirányítású robbanóeszközt szállíthatott. A típusból néhány tucatnyi készült el, melyeket a krími félszigeten vetettek be.


Műszaki adatok:

Név: Kleines Kettenkraftrad Typ HK 101

Típus: deszantos féllánctalpas vontató

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 1,56 t

Hossz: 3,00 m

Szélesség: 1,00 m

Magasság: 1,20 m

Motor: 36 Le-s (Opel Olympia, négyhengeres benzinüzemű)

Legénység: 3 fő (változattól függően 1-5)

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: nincs

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 0 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 70 km/h (úton), 48 km/h (terepen)

Hatótávolság: 260 km (42 literes üzemanyagtartály)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.