Hägglunds & Söner Bandvagn 206

„Két kicsi kocsi felmászott a hegyre…”


Előzmények:

Svédország, mely már a napóleoni háborúk harcaiban sem vett részt, mindig is elkötelezett volt szuverenitása megőrzéséért, ehhez pedig modern hadseregre volt (/van) szüksége. Csakhogy az északi-európai ország számára a legkomolyabb problémát nem is az ellenséges katonák, hanem a zord északi táj jelentette. Az erdőségekkel és meredek sziklákkal tarkított hómezőkön nagyon nehéz volt a katonák mozgatása, ám mivel ilyen típusú problémával nem sok ország szembesült, ezért a svédeknek nem tudtak más államoktól megfelelő harcjárműveket vásárolni. A svédek szerencséjére (a gazdag fémlelőhelyek miatt) az ország fejlett kohászattal és gépiparral rendelkezett, ezért maguk alkotta a feladatra alkalmas típusokat.

Az egyik lehetséges kiút a kisméretű, ám széles lánctalpakkal rendelkező snowcat-ek voltak (az angol hó-macska szóösszetétel kisméretű, zárt, lánctalpas járművet jelent), ám ezek kapacitása nem volt elegendő. A nagyobb méretű lánctalpas modellek viszont már puszta méreteik miatt is nehézkesen mozogtak a szűk hegyi ösvényeken, ezért ezek sem jöhettek szóba.

A megoldást végül a Volvo által megalkotott Bandvagn 202 jelentette - e típus két kisméretű kabinból állt, melyet egy strapabíró csuklóstag kötött össze. Ez a furcsa kialakítás a gyakorlatban kiválóan bevált, mivel a jármű a legmeredekebb szakaszokon is mind a négy lánctalpával a talajba kapaszkodhatott, ezáltal nehezebben csúszott meg.

A sikeren felbuzdulva a Hägglunds & Söner vállalat továbbfejlesztette a 202-est – az újdonságot a megközelítőleg téglatest alakú vontató jelentette, így az első kabinban hat további katona utazhatott (az elődnél a vontatóban csak a vezető ült). Ezt az új modellt 1974-ben kezdték el kifejleszteni - a cél egy olyan csapatszállító volt, amely a legmostohább körülmények között is elboldogul és alacsony talajnyomása miatt nem süpped bele a hóba. Többek között a komoly elvárás-rendszer volt az oka, hogy az első elő-szériás járművet cak 1976-re készítették el. Az új modellt két év alapos tesztelés után, 1978-ban tekintette késznek a gyártó, de a hadvezetés rendelésének első 1980-ban tettek eleget le. Bár különböző gyártóktól eredtek, az új modellt Bandvagn 206-nak hívták (Bv 206 rövidítéssel) - az elnevezés utal az eszköz csuklós kialakítására.


Konstrukció:

A Bv 206 már külsőre is különbözött a többi szolgálatban álló csapatszállítótól: egy motoros, zárt kabinból és egy második, utánfutóból állt, melynek szintén volt raktere. A típus alapját könnyűfém-ötvözetű alváz adta, de a felépítmény túlnyomó része műanyagból készült. A Bv 206 kialakításánál a legfontosabb megoldandó problémát a két kabin megfelelően nagy teherbírású összekapcsolása jelentette, mivel ellenkező esetben a hátsó rész könnyen leszakadhatott volna. Az összekapcsolási pont rendszerint a leggyengébb láncszem az utánfutós járműveknél, de a Bandvagn 206 csuklóstagja különösen strapabíró volt: a két rész akár 34°-ban is elfordulhatott egymáshoz képest. Ez a gyakorlatban az jelentette, hogy az első kabin 22 cm-rel magasabban is állhatott, mint a felső, a függőleges csavarásnál pedig még több, akár 40°-nyi eltérést is károsodás nélkül kibírt (ezt az alábbi, baloldali kép is bizonyítja - bár a balesetben az első kabin felborult, a hátsó traktus továbbra is függőlegesen állt). E robosztus rendszernek köszönhetően a Bandvagn 206 szinte bármilyen göröngyös felületre felfeküdt, jelentősen megnövelve a tapadást.

A típus alapváltozatát fegyverzettel nem látták el, mivel elsődlegesen nehezen járható terepen végzett csapatszállításra tervezték, ezért leküzdendő ellenséges harcjárművel - elméletben - nem is találkozhatott. A Bv 206 első modelljeit páncélzattal sem szerelték fel, bár később kialakítottak védett csapatszállító-variánst is.

A mintegy 4,5 tonnás harcjárművet kezdetben egy hathengeres Ford erőforrás mozgatta (változatait különböző amerikai és egyesül királyságbeli autókba építették be). A motort az első kabin elejébe építették, ahogy a sebességváltót is. A típus mozgékonyságát túlnyomórészt a járműhöz képest meglepően széles (60 cm-es) lánctalpainak köszönhette. A rugalmas műanyagból álló, mélyen fogazott lánctalpra öt futógörgő közvetítette a motor erejét - ennek köszönhetően az eredetileg hóra és sárba szánt jármű kiválóan elboldogult a homokon vagy bármilyen más könnyű terepen is. E járművet elsősorban szállításra tervezték: a Bandvagn 206 első kabinjába 6-, mag a hátsóba 11 katonát vehetett fel. Teherszállításnál előre maximum 620 kg, hátra 1620 kg-nyi felszerelést pakolhattak (illetve a második kabin után utánfutó is kapcsolható). A harcjármű úszóképes volt, a vízben lánctalpai hajtották előre (igaz, szerény 5 km/h alatti sebességgel).


Fejlesztések:

A Bv 206-os furcsa, tömzsi kis katonai harcjármű volt, de kiválóan megállta a helyét a gyakorlatban, ez pedig magában hordozta a továbbfejlesztés lehetőségét. A legfontosabb változtatást a benzinmotor Mercedes-Benz W4A-040-típusú dízelre cserélése jelentette. Ez nem csupán 12 lóerő többlet-teljesítményt jelentett, de a mérsékelt üzemanyag-fogyasztása miatt olcsóbb üzemeltetést is. Emellett több variánst gyártottak a célnak megfelelő módosításokkal, de ezek többnyire csak felszereltségükben tértek el egymástól. A típusból készítettek harctéri mentőautó-változatokat (pl.: Bv 206A), egy tüzérségi vontatót, illetve platós teherszállítót. A szállító-verzió mellett számos felfegyverzett variánst is gyártottak: az első kabint tetejére többek között géppuskát, amerikai TOW vagy helyi Bofors BILL rakétavetőt (PvBv 2063), Robotsystem (RBS) 90 légvédelmi rakétákat vagy szintén svéd - 90 mm-es - Pansarvärnspjäs 1110 hátrasiklás nélküli löveget rögzíthettek (ez utóbbi variáns jelzése PvBv 2062). A típusból létezett egy olyan nyitott hátsó-kabinú változat is, amelybe svéd aknavetőt építettek, így a típus gyakorlatilag önjáró löveggé vált.

A harcjárműből 2003-tól páncélozott variánst is gyártottak, Bv 206S jelöléssel - ennek a típusnak az orr-része különbözik az alapverzióétól (e modell páncélozott ajtóiról is könnyen felismerhető). Terveztek továbbá vezetési-pont járművet, híradós variánst, továbbá a Bandvagn 206 többféle (kisméretű) radarrendszer hordozására is képes volt. Az alábbi kép egy harctéri mentőnek használt, páncélozott Bv 206S-t mutat.


Szolgálatban:

Az 1980-tól gyártott Bv 206-os igazi export-sikerré vált: több mint tízezer példányban gyártották (a gyártási jogokat Chile is megvásárolta) és több mint három tucat ország állította hadrendbe, köztük Kína, Litvánia és Pakisztán). Az Amerikai Egyesült Államok saját Bandvagn-jeit a sivatagi bevetésekhez optimalizálta.

A katonaságok mellett több civil szervezet és vállalat is rendelkezett BV 206-osokkal, mivel a jármű kiválóan megfelelt a járhatatlannak ítélt területeken való közlekedésre (több Bandvagn működött az északi sarkon, mivel bírták az extrém-hideg időjárást és számukra nem okozott gondot az infrastruktúra teljes hiánya). Emellett használták erdőkben, lápokban és hegyeken is, többek között mentőként vagy rendőrségi járműként. A világ számos pontján a mai napig szolgálatban álló harceszköz több háborúban is járt, az amerikaiak többek között Afganisztánban is bevetették Bv 206-osaikat.

Bár a Bandvagn 206-os terepjáró képessége valóban lenyűgöző volt, katonai akciókhoz a páncélozatlan kompozit (műanyag) felépítmények nem feleltek meg. Ez az oka, hogy az amerikaiak a páncélozott variánsokat részesítették előnyben. Mivel azonban a civil üzemeltetők, illetve a mentők és egyéb állami szerveknek ilyen aggályai nem merültek fel, a legyártott példányok túlnyomó részét a mai napig a semmilyen védelemmel nem rendelkező példányok teszik ki.

Az alábbi két kép példa a katonai és a civil üzemeltetésre: a baloldali, Afganisztánban készült fotón (a CH-46-hoz hasonló felépítésű) CH-47 „Chinhook” helikopterből rakodnak ki kanadai Bv 206-ot, míg a jobb oldali Bandvagn 206-os az antarktiszi Law Dome-on araszol, amely egy 1395 méter magas jégtömb:


Utóélet:

A Bandvagn 206-os elképesztő sikere számos gyártót arra ösztönzött, hogy megalkossák saját csuklós szállító-típusukat. Bár külsőre a legtöbb típus sokban hasonlít, a finn Sisu Nasu, az orosz (korábban szovjet) ITMBP Vityaz vagy éppen a szingapúri ST Kinetics Bronco All Terrain Tracked Carrier szinte minden paraméterében jobb a Bv 206-nál (hiszen céljuk éppen a svéd jármű hegemóniájának megtörése volt):


BvS 10 (páncélozott univerzális szállítójármű)::

A konkurens vállalatok új típusaira reagálva (ld. előző bekezdés) a Hägglunds & Söner vállalat, melyet időközben magába olvasztott az angol BAE Systems Inc. hadiipari óriásvállalat Global Combat Systems üzletága, tervezett egy új, továbbfejlesztett variánst. Az új modell jóval nagyobb elődjénél, egy 250 lóerő Steyr M1-es motor mozgatja, páncélozták, de megtartották a széleskörű felhasználhatóságot és a úszóképességét. E járművet többek között Angliában állították szolgálatba, itt az All Terrain Vehicle (Protected), azaz ATV(P) „Viking” nevet kapta.


Műszaki adatok:

Név: Hägglunds & Söner Bandvagn 206

Típus: minden terepen alkalmazható-, univerzális - csuklós - páncélozatlan lánctalpas szállító gépjármű/univerzális szállítójármű

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 4,38 t (maximális szállítható tömeg: 2.250.kg)

Hossz: 6,89 m

Szélesség: 1,85 m

Magasság: 2,40 m

Motor: 124 Le-s (Ford Cologne/Taunus V6, hathengeres benzinüzemű)

Legénység: 1 fő + maximum 16 utas

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: nincs (egyes változatoknál a tetőre géppuska, rakétavető vagy légvédelmi rakétarendszer-, a hátsó egységbe aknavető szerelhető)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 0 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: ~ 50 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen), 4,7 km/h (vízben)

Hatótávolság: ismeretlen km (80 literes üzemanyagtartály)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.