Alvis Supacat

„Univerzális hatkerekű zseb-pickup”


Előzmények:

A szárazföldi, lassabban mozgó csapatok feladata többek között az áttörés, az ellenfél megsemmisítése, míg a légierőé a légtér biztosítása - a második világháborúban azonban megszületett egy újabb, hibrid kategória; a légideszantosok. E különleges kiképzésű katonákat ellenséges területen dobják le ejtőernyővel, majd földet érve egy kisebb létszámú, de különleges szárazföldi egységként harcolnak. Mivel a felszerelésüket is légi úton szállítják, fontos, hogy minden fegyver és egyéb eszköz könnyű és kisméretű legyen, ám ugyanolyan alkalmas feladata ellátására, mint teljes méretű társaik.

Az egyik ilyen szerkezet a nehéz terhek mozgatásához használt vontatók. Ezek légi szállítású változatai a második világháborúban jelentek meg (ld.: Kleines Kettenkraftrad), de idővel újabb és újabb feladatokat láttak el velük, ezért létrehozták az univerzális könnyű terepjárókat.

A kéttengelyes, alig fél tonnás francia Lohr Fardier és típustársai több közös vonással bírtak: kis méretük miatt a kisebb méretű repülők vagy teherszállító helikopterek is a fedélzetükre vehették, ráadásul a karosszéria hiánya miatt egymásra lehetett őket helyezni. De a helytakarékosság mellett - a korabeli vontatók örökségeként - továbbra is képesek voltak ellátmány vagy lövegek vontatására.

Az ilyen könnyű, zárt felépítménnyel nem rendelkező járművek képességei ugyan nem vetélkedhettek a nagyobb katonai terepjárókkal (pl.: HMMVW), ám kompakt méretük miatt könnyebben szállíthatóak voltak, így gyorsan a kijelölt területre juttathatták őket. A világ több országában készültek ilyen harceszközök, köztük az Egyesült Királyságban is.

1982-ben például a Supacat Limited vállalat háromtengelyes mezőgazdasági könnyű terepjárót szerkesztett. Az egy évvel korábban alapított cég nyitott, nagy mozgékonyságú szárazföldi járműveket tervezett, amelyeket nem csak civil felhasználók, de a katonaság is használhatott. A vállalkozás új típusa képes volt a felázott szántóföldeken haladni, ráadásul olyan jó konstrukciónak bizonyult, hogy a hadsereg is rendelt belőle (az eszközt gyakran ATMP (All Terrain Mobility Platform ~ terepjáró mobil platform) néven emlegették. A típus a civil roadster (homokfutó) és a pickup (platós terepjáró) között valahol félúton található, bár feladatát tekintve inkább munkagép volt.


Konstrukció:

A Supacat valóban egy (szinte) minden terepen használható önjáró alváz volt, melyet az aktuális feladatnak megfelelően lehetett módosítani, így számos szerepkörben hatékonyan alkalmazhatták. A típus térvázát acélból készítették, a burkolat viszont alumínium volt, csökkentve az eszköz tömegét (az alumínium kisebb szilárdsága miatt a nagy igénybevételnek kitett területeken nem alkalmazható, ezért kellett az acél).

A háromtengelyes, hatkerekű jármű (hasonlóan e kategória többi típusához) sem páncélzattal, sem fegyverzettel nem rendelkezett - erre sem szükség, sem lehetőség nem volt. A Supacat platójának szintje fölé csak a vezetőülés és egy bukókeret emelkedett, amelyet el lehetett távolítani, ezáltal több járművet szállíthattak egymás fölött. A terepjáró személyzete félig a plató szintje alatt ült - a sofőr motorkerékpárokhoz hasonló kormánnyal irányította a járművet.

A középre beépített motor mind a hat kereket meghajtotta - a gumikerekek 31 cm szélesek és alacsony nyomásúak voltak, ezáltal kevésbé voltak hajlamosak belesüppedni a laza talajba. A jármű osztóműve egyfokozatú volt, emellett automata sebességváltóval szerelték fel (4 előre, 1 hátrameneti fokozattal). A motor által leadott teljesítmény spirál kialakítású fordulatszám-csökkentő áttételen és differenciálműves sebességváltón keresztül jutott el a kerekekhez.

A járművet kettős kormányzási rendszerrel látták el: a vezető alaphelyzetben rásegítős Ackerman típusú kormányművel irányíthatta a Supacet-et (az első két tengely kormányozható) - ekkor a fordulókör 14,35 m volt. Emellett lehetőség volt a harckocsikon alkalmazott módszer alkalmazására is, melyben az egyik oldali kerekeket fékezve fordult el a jármű. Ez ugyan kevésbé volt precíz és csak kis sebességnél alkalmazhatták, viszont ilyenkor a fordulókört 4,8 méterig csökkenthették. Meglepő, hogy a bonyolult meghajtás és kormányzás ellenére az Alvis Supacat egyáltalán nem rendelkezett felfüggesztéssel: ez azt jelenti, hogy a gépnek nem volt rugózása, csak az alacsony keréknyomásból fakadó enyhe csillapítás.

Bár a Supacat alapváltozata nem volt úszóképes, viszont mivel az alsó rész teljesen zárt és vízálló volt, megfelelő kiegészítők felszerelésével (többek között egy csónakmotorral) kétéltűvé alakíthatták. Mivel a járművet nem erre a célra tervezték, ezért a vízben a vezetőn kívül maximum 300 kg-nyi terhet szállíthattak az általános 1600 kg helyett.


Fejlesztések:

A Supacat nem csak a légideszantosoknak jelentett komoly segítséget: más haderőnemek is átvették az eszközt és civil megrendelők is akadtak - ennek megfelelően a típust folyamatosan továbbfejlesztették (pl.: a 12V-os elektromos rendszer mellett idővel megjelent a 24V-os variáns), illetve újabb kiegészítőket terveztek hozzá.

Az alapmodell 1600 kg-os teherbírásának növelésére kétkerekű utánfutót terveztek a típushoz, így négy tonnára nőtt a maximális hasznos terhelés mértéke, ráadásul később egy teljesen zár kabinos verziót is készítettek. Az utászoknak, szerelőknek gyakran kellett nehéz terheket, például motorokat mozgatniuk, ezért a Supacat-hoz külön kisméretű darut szerkesztettek (bár emiatt még kisebb lett az eszköz amúgy sem túl nagy platója). Az orr-részre hidraulikus tolólapot szerelhettek, emellett csörlőt és rámpát is gyártottak a típushoz.

A kerekeknél alkalmazott megoldásoknak köszönhetően a Supacat fajlagos talajnyomása igen csekély volt, de néha ez sem volt elegendő. Mivel a harcjárműnek nem volt kerékíveket követő sárhányója, a kerekekre lánctalpat lehetett feszíteni, ezáltal a típus még süppedősebb talajon is képes volt tevékenykedni.

A gyakorlatban kiderült, hogy az eszköz önvédelméhez mindenképpen szükség van beépített géppuskára, ezért kezdetben az anyósülés elé rögzítettek egy géppuskát, majd előálltak egy javított változattal. Ebben megváltoztatták a bukókeret kialakítását és egy kis orr-részt rögzítettel a Supacat elejére. Az első két ülés fölé nyúló fém rudakra egy-egy géppuskát vagy Browning nehézgéppuskát erősíthettek, valamint az orr tartalmazott ködgránát-vetőket és egy pár lámpát is.


Szolgálatban:

A Supacat 1984-ben állt szolgálatba az angol hadseregben. Fokozatosan ”terjedt el”, idővel a légideszantosok mellett más alakulatok is használni kezdték. A harceszközből többféle modellt készítettek (pl.: Mk II, Mk III), ezek főleg kisebb technikai részletekben különböztek, de mindegyik variáns felépítése megegyezett. 1995-ben a Supacat Limited megállapodott az Alvis katonai óriásvállalattal, ezért ekkortól a katonai változatokat az Alvis állította elő. A típust több ország rendszerbe állította, valamint a civil megrendelők, köztük tűzoltóságok és erdészetek is vásároltak, ahogy tengerparti járőrszolgálatok is.

A fegyverzet és páncélzat hiánya ellenére széles körben használták, mivel relatív kis tömegének és ötletes futóművének köszönhetően a legnehezebb tereppel is megbirkózott. Ez különösen laza talajon (homokos, havas vagy sáros-mocsaras területeken) jelentett előnyt, ahol a nehezebb típusok nem boldogultak, mivel belesüllyedtek a sárba vagy beásták magukat a homokba.


Az apró harcjármű több háborúban megfordult és a Supacat a kezdeti lövegvontatás mellett számos egyéb feladatkört ellátott. Egyik erőssége kis helyigénye volt: egy Sikorsky SH-3 is képes volt külső függesztményként szállítani, a CH-47 „Chinhook” helikopter pedig egyszerre kettőt szállíthatott. Ez utóbbi típus már a belső terében is hordozhatta a terepjárót, a C-130 „Hercules” teherszállító repülőgép pedig egyszerre akár nyolc Supacat-tal is felszállhatott. A felső két képet békeidőben készítették: baloldalt fent egy kiállított Supacat demonstrálja az utánfutó és egy 105 mm-es löveg vontatását, míg a jobb oldalon a könnyű szállíthatóság látható. Az alsó, 1999-ben készült fénykép viszont egy bevetés alatt készült: az angol ejtőernyős ezred 1. zászlóaljának Supacat-jai konvojban haladnak Prishtinában (Koszovóban), egy NATO hadművelet alatt.



Utóélet:

A Supacat-hez hasonló könnyű, de nagy mozgékonyságú járművek hasznos segítséget nyújtottak nem csak a légideszantosoknak, de a frontvonalban harcoló katonák számára is. Ennek ellenére az irántuk való igény idővel csökkent, mivel az új, nagyobb szállító-helikopterek (pl.: az amerikai CH-53) már képesek nehezebb járműveket is mozgatni, így szerepüket a nagyobb terepjárók és a quad-ok (kb. négykerekű motorkerékpárok) vették át:


Lohr-Fardier FL 500/FL 501/VLA (légideszantos könnyű teherszállító):

Nem csak az angolok használták ki a kisebb járművekben rejlő lehetőségeket: a francia SOFRAMAG vállalat kifejezetten a deszantosok számára alkotta meg az alig 500 kg-os, kéttengelyű FL 500-ast. A több száz példányban gyártott eszközből (szétszedve) 12 darab szállítható egy C-130-asban. Az igen apró harcjárműből készült erősebb motoros változat (FL 501) is, sőt, olyannyira sikeressé vált, hogy hasonló felépítésű modern változatot is elkészítettek, VLA néven.


Műszaki adatok:

Név: Alvis Supacat 6x6 1900 Mk III

Típus: univerzális könnyű terepjáró (elsődlegesen légideszantos vontató szerepkörben)

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 1,95 t

Hossz: 3,33 m

Szélesség: 2,00 m

Magasság: 1,87 m (bukókerettel)

Motor: 78 Le-s (Volkswagen ADE-1900, négyhengeres turbófeltöltős, dízelüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: nincs

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 0 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 64 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: ismeretlen km (63,6 literes üzemanyagtartály)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.