Webley & Scott Self Loading Pistol

„Legendás revolverek árnyékában”


Tervezés:

A haditechnika fejlődését mindig is a hadseregeknek (fejlettebb technológiát használva) az ellenség alacsony veszteségekkel történő legyőzésére irányuló igénye határozta meg. A polgári lakosság, különösen a felső osztály, azon belül is az uralkodók számára fegyvertervezők számos rendkívül előremutató fegyvert alkottak, ezek azonban inkább egzotikus csecsebecséknek számítottak, semmint praktikus eszközöknek; a félautomatikus, tüzelést követően újratöltő fegyverek például évszázadok óta léteztek, a hadseregek azonban még az 1800-as években is egylövetű, elöltöltő muskétákat használtak.

A XIX. század közepétől a kézifegyver-fejlesztésben forradalmi változások történtek (pl.: a füst nélküli lőpor és az egyesített, fémhüvelyes lőszerek elterjedése), amelyek lehetővé tették új, addig lehetetlennek tartott konstrukciók sorozatgyártását is. Az 1880-as évektől a nagyhatalmak egymást megelőzve igyekeztek rendszeresíteni a legújabb hadipuskákat, de az egylövetű fegyvereket kiváltó ismétlőpuskák mellett megjelent egy új konstrukció, a tüzeléskori erőhatások révén töltő félautomata fegyverek megvalósításának lehetősége.

A fegyvertervezők az 1890-es évek végén ismét rövid idő alatt több új fegyverrel rukkoltak elő, a hadseregek azonban kezdetben tartózkodtak ezek rendszeresítésétől. Ennek oka, hogy az első generációs félautomata maroklőfegyverek rendkívül nagyméretűek és bonyolultak voltak, ezért magas áruk ellenére alacsony megbízhatósággal rendelkeztek.

A másik fő ellenért a gyenge lőszer volt. Az azt megelőző évtizedekben elterjedtek az 5-6 lövetű forgópisztolyok, amelyek nagy erejű (pl.: 11,43 mm átmérőjű .45 ACP, 11,6 mm-es .455 Webley) lőszert tüzeltek, ezáltal egyetlen találattal is képesek voltak leteríteni egy harcost. A korai félautomata pisztolyok azonban lényegesen gyengébb, speciális kialakításuk miatt képtelenek voltak a nagy erejű lőszerek energiájának elvezetésére, ezért ezeknél sokkal kisebb és gyengébb lőszereket használtak (pl.: 5 mm-es Clement, 6,35 mm-es .25 ACP).

Mindezek miatt a félautomata pisztolyokat kezdetben civilek vásárolták, a belga FN M1900 pisztoly azonban a polgári piacon olyan sikeressé vált, hogy felkeltette a katonaságok érdeklődését is, modern megoldásait pedig számos fegyvertervező lemásolta. 1902-ben még az ekkor rendkívül konzervatívnak számító Amerikai Egyesült Államok haderejében is úgy vélték, hogy a jövő az öntöltő pisztolyoké lesz.

A Brit Birodalom hadereje még az amerikaiaknál is tartózkodóbb volt, mert úgy gondolták, a jövőben is tökéletesen megfelelőek lesznek a Webley & Scott vállalat által gyártott, .455 Webley kaliberű revolverek (ld.: Webley & Scott Webley revolvercsalád). A Webley & Scott stabil piaci helyzete ellenére maga is igyekezett követni a nemzetközi trendet: 1901-ben Webley-Fosbery Automatic Revolver néven létrehoztak egy félautomatikus, de forgótárból töltő revolvert), 1904-ben pedig a Webley 1904-et, a vállalat első félautomata, doboztáras pisztolyát.

Ezt ugyan a brit hadsereg nem rendszeresítette, a lekicsinyített, .32 lőszert tüzelő Webley 1905 és 1908 azonban a polgári piacon sikeressé vált és fenntartotta a Webley & Scott érdeklődését, ezért 1910-ben piacra dobtak egy tökéletesített modellt, amely egyszerűen a Webley Self Loading Pistol (angol; Webley öntöltő pisztoly) nevet kapta (a fegyvert egyes források Webley Self-Loader, illetve Webley SL néven említik).


Konstrukció:

A Webley 1904-hez hasonlóan a Webley Self Loading Pistol nagy méretű, masszív pisztoly távolról felismerhető, téglatest alakú szánnal; teljes hossza 216 mm, ebből 127 mm-t tesz ki a fegyver csöve, míg üres tömege 1,13 kg, azaz kismértékben nehezebb, mint a Webley revolverek. A brit hadseregnek az új félautomata pisztolyokkal szembeni egyik fontos elvárása volt, hogy azok is rendelkezzenek a revolverekéhez hasonló megállító erővel (legalább .45-ös kaliberrel), ezért az 1904-es modell .455 Webley Auto lőszert tüzelt. A kisebb, civil piacra szánt 1905-ös és 1908-as modellek kaliberét is csökkentették (.25 ACP és .32 ACP lőszerre), ezáltal az addig használt bonyolult mechanizmust leválthatták a jóval egyszerűbb és olcsóbb tömegzáras kialakításra.

Mivel azonban a Webley Self Loading Pistol-t a cég kifejezetten a brit hadsereg számára gyártotta, a visszatértek a .455 Webley Auto lőszerhez. A pisztolyt eredetileg a revolverek által is használt brit .455 Webley lőszerhez tervezték, azonban a régi, nagyméretű peremmel rendelkező lőszer az öntöltő pisztolyban töltési és ürítési problémákat okozott, ezért alkalmazták a módosított .455 Webley Auto-t. Utóbbi neve ellenére teljesen más karakterisztikájú lőszer. A .455 Webley egy 11,55x21,7 mm-es lőszer, a .455 Webley Auto viszont 11,55x23,54 mm-es, peremes helyett félperemes nagy méretű, az elhasznált lőszerhüvely automatikus kivetését szavatoló mély horonnyal és kúpos helyett félgömb alakú lövedékkel.

A hosszabb lőszerhüvely miatt a .455 Webley Auto nagyobb mennyiségű lőport tartalmaz, ezáltal magasabb a kezdősebessége; a félautomata Webley pisztolyban a régebbi revolver-lőszer esetenkénti hüvelykivetési problémákat okoz, mivel azonban a revolvereket a kisebb energiájú lőszerre méretezték, ezekben a .455 Webley Auto lőszer nem használható biztonságosan.

Tekintettel arra, hogy a Webley SL-nél a gyártó visszatért az erősebb lőszerre, a tömegzáras kialakítás már nem bizonyult elegendőnek, ezért visszatértek a rövid hátrasiklásos kialakításra, amelyben a hátrasikló zártömb energiáját egy kar közvetítésével a keret jobb oldalán található, ”V” alakú laprugó fékezi (ezáltal nincs szükség cső alatti csavarrugóra).

Az 1905-ös változat érdekessége, hogy a csöve kb. 1 mm-rel hátrasilik, amelyet a lemezrugóként funkcionáló sátorvas fékez, ami növeli a cső élettartamát. Ez a megoldás egyszerűsített formában megmaradt az 1908-as Webley öntöltő pisztolyon is, mivel azonban a Webley Self Loading Pistol rendszere önmagában is képes volt az energiák biztonságos elvezetésére, ezen a modellen ez a megoldás már nem jelent meg.

A fegyver 7 lőszert tartalmazó tárból tölt, emellett egyedi megoldása a brit hadsereg kérésére beépített tármegszakító. Az 1900-as évek elején a tárral rendelkező fegyverek egylövetű elődeiknél lényegesen nagyobb tűzgyorsaságot tettek lehetővé, egyes teoretikusok azonban ezt potenciális veszélyforrásnak tartották attól félve, hogy veszélyhelyzetben egy katona a teljes lőszerkészletét eltüzelné. A lőszer-pazarlás megakadályozására a Webley SL pisztoly tárán ezért két félkör alakú lyukat vágtak.

A tárat teljes mértékben a fegyverbe tolva a pisztoly öntöltőként működik, félig betolva azonban bár a fegyver használható, nem tölt a tárból (gyakorlatilag egylövetűvé válik, viszont szükség esetén a tárat egy mozdulattal a fegyverbe betolva visszaalakítható tárral rendelkező pisztollyá).

A pisztoly jobb oldalán található mindkét kar a fegyver szétszerelésében játszik szerepet, míg a baloldali gomb szánakasztóként funkcionál, ezért a pisztolyt markolat-biztosítóval látták el. A tüzérség igényét kielégítendő a pisztolyhoz terveztek egy másodlagos, a kakast megakasztó biztosítókart is, ezt azonban a katonai modelleken végül nem használták. A pisztoly csavarhúzó segítségével állítható hátsó irányzékok kapott, amelyet 22,9 méterre (25 yd-ra) kalibráltak.


Életút:

A Webley öntöltő pisztolyok történelme összefonódik a Webley & Scott vállalatnál dolgozó William John Whiting fegyvertervező mérnökkel. A Webley & Scott a Brit Birodalom legnagyobb forgópisztoly-gyártója volt, az 1890-es évek végén azonban egy feltaláló, Hugh Gabbet-Fairfax korai öntöltő pisztoly-tervével felkereste a céget. A Webley & Scott képviseletében William Whiting segített Fairfax pisztolyának, a Mars Automatic Pistol (más néven Webley-Mars) pisztoly sorozatgyártásának előkészítésében, a brit hadsereg azonban a fegyvert elutasította túlságosan nagy mérete és erős visszarúgása miatt.

Ezt követően Whiting részt vett egy másik feltaláló, George V. Fosbery ezredes öntöltő revolverének (Webley-Fosbery Automatic Revolver) befejezésében, a brit haderő azonban ezt is elutasította (a forgópisztolyból 5000-nél kevesebbet építettek). Mivel azonban az amerikai tesztek felkeltették az addig a revolverekhez ragaszkodó hadsereg egyes ágainak érdeklődését, a korábbi két fegyveren szerzett tapasztalatait felhasználva Whiting megtervezett egy öntöltő pisztolyt.

1903-ban a Brit Birodalomban korlátozták a kézifegyverek tartását, ami jelentős bevétel-kiesést jelentett a Webley & Scott vállalatnak, ráadásul bár forgópisztolyait a hadsereg jelentős számban használta, a békeidőszakban nem igényelt további jelentős tételeket, ezért komoly reményeket fűztek a Whiting-féle Webley 1904 öntöltő pisztolyhoz.

A brit szárazföldi hadsereg továbbra is ragaszkodott a revolverekhez, ezért elutasították e pisztoly rendszeresítését is, amelyből ezért kevesebb, mint 100 darabot gyártottak, de - látva a bevezetőben is említett FN M1900 sikerét a polgári piacon - a Webley & Scott utasítására Whiting lekicsinyítette a fegyvert, létrehozva a polgári 1905 és 1908 modelleket (a bal felső fotón egy 1904-es, a jobboldalin egy 1905-ös, a bal alsón pedig egy 1908-as Webley öntöltő pisztoly látható). Ezek viszonylag sikeressé váltak, de a Webley & Scott továbbra is bízott egy nagy tételű katonai megrendelésben és Royal Navy (angol; Brit Királyi Haditengerészet) 1909-es tesztjén e fegyverek jól teljesítettek, ezért megalkottak egy nagyobb változatot.

A későbbi Webley Self Loading Pistol a második, 1910-es teszten szintén sikeresen szerepelt, ráadásul maga mögé utasította az amerikai Colt M1905-ös modelljét, ezért bár a gyalogság továbbra is elutasította, a fegyvert 1913-ban a haditengerészet rendszeresítette, a pisztolyt az első világháború mégis sikertelenségre kárhoztatta.

Ahogy minden háborúban, az első világháború kezdetén is komoly igény mutatkozott modern kézifegyverekre, ahogy azonban a háború lelassult és a manőverezés helyét átvette az ellenfél kimerítésének stratégiája, felerősödött az igény, hogy a Webley & Scott ne pazarolja a kapacitását egy új pisztolyra (ehelyett hatalmas volumenben gyártották a Webley & Scott Mark VI revolvert).

A Webley & Scott Self Loading Pistol fegyverből 1919-ig valamivel több, mint 8000 példányt gyártottak: ezek túlnyomó része a brit haditengerészthez került, emellett alacsony számban használta a brit légierő, Ausztrália pedig valamivel több, mint 500 darabos megrendelést adott le rá. Elnagyolt formája ellenére a pisztoly alapvetően bevált (mások mellett használták a Dardanellák ostroma alatt), és a revolvereket felülmúlta azoknál gyorsabb újratöltésével és 7+1 lőszeres kapacitásával, azonban a brit szárazföldi haderő továbbra is kitartott a revolverek mellett.

A pisztolyt a Webley & Scott az első világháború alatt és után is kínálta a polgári piacon, ekkorra azonban már elérhetők voltak a még újabb, harmadik generációs félautomata pisztolyok (köztük az amerikai Colt M1911), így a pisztoly soha nem vált ismertté, a Webley vállalat pedig teljesen felhagyott az öntöltő pisztolyok gyártásával.

Whiting 1920-as nyugdíjba vonulását követően, 1922-ben 1000 példányt még sikerült értékesíteni Dél-Afrika számára, egy, az Egyesült Királyságban 1920-ban elfogadott törvény azonban tovább korlátozta a brit polgári fegyvertartást, amely végleg halálra ítélte a pisztolyt (a típust egészen 1932-ig kínálták, ennek ellenére mindössze 1259 darabot sikerült értékesíteni), emellett néhány példányt a brit haditengerészeti légierő még a második világháború alatt is használt.


Műszaki adatok:

Gyártó: Webley & Scott

Típusnév: Self Loading Pistol Mk I (1913)

Típus: (félautomata) pisztoly

Tervező: William John Whiting

Megjelenés éve: 1913

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 1130 g

Teljes hossz: 216 mm

Csőhossz: 127 mm

Kialakítás:

Működési elv: rövid hátrasiklásos

Tárkapacitás: 7 db

Irányzék: fém

Lőszer:

Neve: .455 Webley Auto

Mérete: 11,55x21,35 mm

Tömege: 16,5 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 291 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.