Tulai Fegyvergyár VSzS
„A csendes kéziszerszám”
Tervezés:
A kézi lőfegyverek elterjedése ugyan befolyásolta az alkalmazott taktikát és stratégiát, de a háborúk továbbra is két, egymásnak rontó sereg között zajlottak, ahol a cél a lehető legnagyobb emberveszteség okozása volt.
Amikor viszont az egyik fél lényegesen gyengébb volt, mint a másik, például az amerikai függetlenségi háborúban, az egyre nagyobb hatótávolságú és pontosabb puskákhoz új taktikát találtak ki. Az amerikaiak szedett-vedett, farmerekből és besorozott rabszolgákból álló seregével szemben a britek kiválóan képzett, jól felszerelt és harcedzett vörös kabátos ezredekkel rendelkeztek.
Az, hogy hátrányuk ellenére az amerikaiak végül győzni tudtak, nem csak az idővel egyre népesebb seregnek és a széleskörű külföldi segítségnek köszönhették, hanem a gyarmatok önkénteseinek is. Ez a kisszámú prémvadász jól értett a nyomolvasáshoz és remekül tudtak rejtőzködni: nem tömegben, hanem szétszóródva harcoltak, zaklatva a seregeket és az utánpótlást, ezáltal jelentős brit erőket kötve le.
Később, a függetlenedése után polgárháborúba süllyedt Amerikában már mindkét fél alkalmazott mesterlövészeket: olyan katonákat, akik jól álcázott tüzelőállásaikból kifejezetten a tisztekre és vadásztak. A minimális emberveszteséges, de óriási morális hatású mesterlövészeket széles körben alkalmazták az első, majd a második világháború alatt. Utóbbi világégés alatt Európában kezdetben csak kis számban alkalmazták őket, mert a német villámháborús stratégia sebessége miatt egyszerűen nem voltak célpontok, az afrikai hadszíntér pedig nem kedvezett a mesterlövészeknek.
Ezzel szemben a Szovjetunióban a szovjetek, a csendes-óceáni szigeteken pedig a japánok számos mesterlövészt vetettek be, hogy a túlerőben lévő ellenfelet lelassítsák és erre válaszul természetesen az ellenük harcoló németek és amerikaiak is hamar adaptálták ezt a taktikát.
Amíg azonban a korábbiakban a mesterlövészek célpontjai a magas rangú tisztek, illetve a fedezéküket elhagyó óvatlan katonák voltak, a keleti fronton a szovjetek válogatás nélkül minden célpontot megtámadtak.
Ez a felfogásbeli különbség a hidegháború alatt is megmaradt. Amíg az elavult, gyakran első világháborús mesterlövész-puskákat a világ többi országában az egy lövés-egy találat elvre épülő modernebb, de a régivel azonos kialakítású mesterlövész-puskákra cserélték, addig a szovjetek más irányba fejlesztettek.
1958-ban pályázatot írtak ki a mesterlövészpuskaként használt (1891-ben rendszeresített) Moszin-Nagant karabély leváltására: a végeredmény egy félautomata fegyver, a Sznajperszkaja vintovka Dragunova lett. Az SzVD vagy Dragunov öntöltő puska nem klasszikus mesterlövész-puska volt: nem nagy távolságú lövésekre szánták, hanem arra, hogy a szakaszok tűzerejét gyors egymásutánban leadott, pontos lövésekkel növelje.
Egyszerűsége, megbízhatósága és mérsékelt ára miatt a Dragunov-okat a keleti blokk számos országában rendszeresítették. Az 1980-as években a szovjet különleges erők egy hasonló, ám hangtompítós mesterlövész-fegyvert igényeltek: ez lett a Vintovka Sznajperskaja Specialnaja (orosz; különleges mesterlövész puska), röviden VSzS (angolszász forrásokban VSS). A fegyver beceneve Vintorez, azaz menetvágó lett (GRAU kódja: 6P29), gyártója pedig az a Tulai Fegyvergyár, amely egy évvel korábban a TP-82-es ”űrpisztolyt” is elkészítette).
Konstrukció:
Különleges kialakítása ellenére a VSzS is az AK család tagja, ezért egyes elemeit már létező Kalasnyikov-variánsokból vettek át, valamint azokhoz hasonlóan a VSzS is gázelvételes, forgó gázdugattyús és a zárvezető rendszer is jelen van.
Ugyanakkor (azért, hogy kielégítsék a fegyverrel szemben támasztott különleges követelményeket), a Vintorez számos részegységét át kellett dolgozni, ezért a gyártásba került fegyver már csupán néhány alkatrészében (valamint működési elvében és látványában) azonos az AK sorozat többi tagjával.
E fegyver létrehozásakor a minimális hanghatással járó tüzelés mellett a kompakt méret és az egyszerűség volt a fő tervező elv, ezért a VSzS mindössze 894 mm hosszú lett, tömege pedig a hangtompítós csővel, céltávcsővel és üres tárral is csupán 2,6 kg. A fából készült, a Dragunovéhoz hasonló, könnyített tusa végére gumírozott elem került - magát a tusát le lehet szerelni.
A halk tüzelést a (lentebb részletezett) hangtompító mellett a speciális lőszer teszi lehetővé. A fegyverben alkalmazott SzP-5-ös (7N8-as) lőszert az M1943-as orosz töltényre építettek (ehhez a töltény száját ki kellett tágítani).
Az átalakítás miatt a 9 mm-es PSz-5-ös töltények szokatlanul nagy tömegűek (kétszer nehezebbek a világon legelterjedtebbnek számító 9 mm-es Parabellum tölténynél), ezért igen komoly a rombolóerejük, ugyanakkor szubszonikus sebességűek (kezdősebességük kb. 290 m/s-os), ezért lövéskor nincs jelentős zajjal járó hangrobbanás. A mesterlövész fegyverhez képest meglepően alacsony kezdősebesség miatt a fegyver hátrarúgása minimális.
A VSzS ráadásul meglepően rövid, mindössze 200 mm-es csővel rendelkezik, amelyet egybeépítettek a különleges kialakítású hangtompítóval (a hangtompító teljes hossza 284,36 mm, átmérője 35,86 mm).
A kétkamrás hangtompító meglepően egyszerű kivitelű. A cső első szakaszának falába 0,8 mm átmérőjű, egymás után spirálisan következő lyukakat fúrtak, amelyen a keletkező lőporgázok egy része elszökhet. A cső második szekciója egy egyszerű henger, amit egy hajlított fémlemez négy kisebb szekcióra tagol. A fegyverről a hangtompító egyszerűen eltávolítható, de a hangtompító burkolata nélkül a VSzS-t tilos elsütni.
A legtöbb mesterlövész puskával szemben a VSzS félautomata kialakítású (hasonlóan az SzVD-hez) és szintén 10 töltényes tárral gyártják, de az ASz karabélyok (ld. lentebb) 20 töltényes tárát is használhatja.
Szovjet fegyverként a VSzS-re nem terveztek Picatinny sínt és nyugati típusú optikai eszközök rögzítésére egyáltalán nincs lehetőség, viszont a fegyver tokjának bal oldalán található rögzítő elemre minden szabványos szovjet optikai és elektrooptikai távcső felerősíthető. A fegyverhez a PSzO-1-1-es (1P43) teleszkópos irányzékot szánták, éjszakai használat esetén az NSPUM-3-ast (1PN75), viszont meglepő módon tartalékként hagyományos irányzékot is kialakítottak.
Életút:
A Tulai Fegyvergyár által gyártott VSzS 1987-ben jelent meg, mint a szpecnaz-ként emlegetett szovjet különleges rendeltetésű erők kiegészítő fegyvere. A halk fegyverhez egy speciális, SzP-6 jelű keményfém-magvas páncéltörő lőszer is kifejlesztettek, ez papíron 100 méteren 8 mm-nyi, 500 m-en 2 mm-nyi homogén acélt képes átütni.
A könnyített tusával és pisztolymarkolattal gyártott VSzS-t ráadásul úgy alakították ki, hogy rejtve is szállíthassák: ennek megfelelően az amúgy is könnyű és kompakt fegyvert három fő elemre lehet szétszedni, majd egy, kifejezetten a fegyverhez gyártott 450x370x140 mm-es bőröndben elhelyezni (az ismételt összeállítás kevesebb, mint egy percet vesz igénybe).
Maga hangtompítós karabély ötlete nem a szovjetektől származott: William De Lisle a második világháborúban tervezte meg a britek számára a De Lisle ”csendes karabély”-t, amelyet korlátozott mértékben 1942-45 között gyártottak is.
A VSzS több szempontból De Lisle karabélyának másolata (még a kétkamrás, spirális furatokkal ellátott hangtompítójuk is azonos kialakítású), viszont annál nagyobb tűzgyorsaságú és erejű. A megadott adatok alapján a fegyver 200 méterről 30 rétegnyi kevlárt is átüt, azaz lövedékálló mellénnyel felszerelt katonák semlegesítésére is alkalmas.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a fegyvert a nyugati szakirodalom csak korlátozottan ismeri, hiteles, független tesztek nem ismertek, a megadott adatok pedig kétkedésre adnak okot: hogyan képes egy ilyen lassú lövedék nagyobb távolságon is megőrizni az erejét és a pontosságát? A 16,3 gramm tömegű lövedék mitől képes ilyen komoly rombolásra?
Valószínű, hogy a VSzS (szintén a De Lisle karabélyhoz hasonlóan) inkább őrség 100-200 m-ről történő kiiktatására alkalmas, nem pedig klasszikus, nagy távolságú lövésekhez (hivatalosan a fegyvert 400 m-ig használják).
A kételyek ellenére a VSzS-t nem csak a Szovjetunió, de Belarusz, Jordánia és Ukrajna különleges alakulatai is használják, Oroszországban pedig a reguláris csapatoknál is rendszeresítették. Magából a VSzS-ből kialakítottak egy modernizált változatot, az Asz „Val”-t is. Ez a fegyver 70%-ban megegyezik a VSzS-sel, de fa helyett behajtható polimer válltámasszal gyártják és képes teljesen automata módban tüzelni (a fegyvert többek között az Ukrajna keleti területét megszálló orosz egységek is használták).
Műszaki adatok:
Gyártó: Tulai Fegyvergyár
Típusnév: Vintovka Sznajperskaja Specialnaja (VSzS)
Típus: hangtompítós mesterlövészpuska
Megjelenés éve: 1987
Tervező: Petr Serdjukov és Vladimir Krasnikov
Fizikai jellemzők:
Fegyver tömege: 2600 g
Teljes hossz: 894 mm
Csőhossz: 200 mm
Kialakítás:
Működési elv: gázelvételes, forgó gázdugattyús
Tárkapacitás: 10 db
Irányzék: 4x-es nagyítású PSzO-1-es optikai irányzék (tartalék fém irányzék)
Lőszer:
Neve: SzP-5
Mérete: 9x39 mm
Tömege: 16,3 g
Teljesítmények:
Tűzgyorsaság: 700 lövés/perc (gyakorlati: kb. 20 lövés/perc)
Lövedék kezdősebessége: 282-292 m/s