Tokió Gáz és Elektromos Vállalat 11-es típus

„Japánban minden furcsább”


Tervezés:

Amikor a XIX. század közepén a japánok megalázó vereségek sorozatát szenvedték el a gyarmatosító európai országoktól, az addig a külvilágtól teljes mértékben elzárkózó császárság eldöntötte, hogy nem fog a kínaiak sorsára jutni (amelyet a nagyhatalmak felosztottak egymás között), ehelyett felzárkóznak a nyugati nagyhatalmakhoz.

E cél érdekében hatalmas, átfogó fejlesztések indultak, amelyek gyökeres változásokat hoztak - a nyugati társadalmi-gazdasági berendezkedés meghonosítása többek között véget vetett a feudális rendszernek. A birodalomban a mezőgazdaságot gépesítették, a felszabaduló munkaerő pedig a városokba áramlott, ahol tömegek dolgoztak az újonnan épült gyárakban dolgoztak.

A néhány évtized alatt végbement változások komoly ellenállást szültek, különösen a régi rendszer haszonélvezői (köztük a köznemességet alkotó szamurájok) között, pedig az ekkor uralkodó Meidzsi császár által fémjelezett reformerek pragmatikusak voltak: céljuk egy modern (XIX. századi) birodalom létrehozása volt, amely ütőképes sorozott hadseregével gyarmatosíthatja Ázsia országait.

Ehhez mindek előtt élvonalbeli haditechnikára volt szükség. A japánok katonai delegációkat küldtek gyakorlatilag minden fejlett európai országba, ahol értékelték a legújabb fejlesztéseket, majd kiválasztották a legígéretesebbnek tartott példányokat. Ezeket Japánban megvizsgálták és licencben gyártották, majd japán mérnökök továbbfejlesztett változatokat terveztek, végül az ezeket váltó eszközök már tisztán japán tervezésűek és gyártásúak voltak.

Ebbe a csoportba tartoztak a gépfegyverek is. A japánok sokáig ragaszkodtak az egyre fejlettebb ismétlőpuskáikhoz, az új fejlesztésű géppuskákat viszont nem tartották olyan fontosnak (részben azért is, mert ekkor még nem harcoltak modern fegyverzetű nyugati csapatokkal. Az 1904-5-ös Orosz-japán háborúban a japánok fölényes győzelmet arattak (különösen a tengeren), de a szárazföldi harcok során súlyos veszteségeket könyveltek el, amikor az oroszok visszavonuló csapataikat géppuskákkal fedezték.

A japánok már korábban, 1901-ben vásároltak géppuskákat (a francia Hotchkiss korai modelljét), amelyet licencben gyártottak, majd 1907-ben egy fiatal tiszt, Nanbu Kidzsiró (angolszász írásmóddal Kijiro Nambu) megtervezte ennek továbbfejlesztett változatát, a 38-as típusú géppuskát. E fegyver nem bizonyult elég hatékonynak, ezért 1914-ben Nanbu (a francia Hotchkiss M1914-es alapján) megtervezte a 3-as típusú géppuskát, amelyet licencben gyártottak (a japán 6,5 mm-es lőszerre adaptálva).

Ez már alapvetően megfelelt, de (léghűtéses kialakítása ellenére) 55 kg-os tömegével csak védekezésre használhatták. 1920-ban ezért megtervezték a fegyver módosított változatát, de az első világháború tapasztalatai rámutattak, hogy a nehézgéppuskák legyőzésének egyik leghatékonyabb módja maga a könnyű géppuska, ezért a császári hadsereg egy új (japán tervezésű) könnyű géppuskát is igényelt. A szintén Nanbu által tervezett gépfegyver a 11-es típus nevet kapta, utalva arra, hogy 1922-ben, a trónon apját, Meidzsit váltó Taisó uralkodásának 11. évében rendszeresítették.


Konstrukció:

A 11-es típus japán első könnyű géppuskája, amely tisztán japán tervezésű (igaz, a francia Hotchkiss vállalat M1909 Benét-Mercié könnyű géppuskáján alapul), ezért több egyedi megoldással rendelkezik. Maga a fegyver tipikus első világháborús könnyű géppuska látszatát kelti: tömege 10,2 kg, hossza 1100 mm, ebből 443 mm-t tesz ki maga a hűtőbordákkal gyártott nehéz fegyvercső, azonban a 11-es típus könnyen felismerhető egyedi tusájáról.

Ennek oka, hogy a 11-es típus tusája függőlegesen ”S” alakú; a tusa nem esik egybe a géppuska síkjával (a jobbkezes lövő arca a fegyver mögött, nem mellette kap helyet) és emiatt az állítható fém irányzékot is el kellett tolni jobbra.

A könnyű géppuskát a kortárs japán 6,5x50 mm Ariszaka puskalőszerhez méretezték, amelyet ekkor az összes kortárs japán puska (30-as típus, 35-ös típus, 38-as típus) használt. A gépfegyver gázdugattyús működésű, amely korában egyedülálló módon állítható (a dugattyú a cső alatt kapott helyet) - jelentős méretét a szükséges energia indokolja, ugyanis ez nemcsak a zárat, de a töltőrendszert is működteti.

A tusa mellett a 11-es típus másik jellegzetessége töltő mechanizmusa. Az első világháborús kézifegyverek túlnyomó többsége három fő csoportra oszlott: a maroklőfegyverekre, ahol általában vagy doboztárat használtak (pisztoly) vagy gyorstöltőt (revolver), valamint a puskalőszert tüzelő fegyverekre - az ekkor töltőlécet használó puskákra és a hevederből töltő géppuskákra. A 11-es típus különlegessége, hogy általa a japánok megkísérelték kettőre csökkenteni e rendszert úgy, hogy a könnyű géppuska is töltőlécből tölt.

Ez logisztikai szempontból rendkívül kívánatos, mivel így nincs többé szükség kétféle azonos kaliberű lőszer-tároló megoldásra és egy egyszerű katona is képes kiszolgálni a géppuskát, azonban ehhez egy speciális töltőrendszer kialakítására van szükség. A 11-es típus bal oldalról tölt, egy nagyméretű tárolóból, amely egyszerre 6 db (egyenként 5 lőszert tartalmazó) töltőlécet képes befogadni (a töltőlécek vízszintesen, egymás alatt kapnak helyet, amelyeket rugós mechanizmus nyom le - az erős rugó miatt a fedelet egy nagyméretű, kanálhoz hasonló karral lehet felemelni).

A töltőrendszer egy fogasléc segítségével, egyenként húzza be a töltényeket, amelyeket ezután a gépfegyver már hagyományos módon, előrefelé tölt. A 11-es típus az elhasznált töltényhüvelyeket jobboldalt üríti, míg az üres töltőlécek baloldalt, a töltőrendszer vágatán át alul esnek ki. Ez a rendszer relatív nagy mérete ellenére csupán 30 töltényt képes tárolni (a 6 db 5 lőszeres töltőlécet), de 5 töltényenként utántölthető.

A töltőrendszer egy mozdulattal lehúzható a fegyverről, de a 11-es típusból nem alakítottak ki ezt hasznosító alternatív (doboztáras vagy hevederes) változatot. A 11-es típus elméleti tűzgyorsasága percenként 500 lövés. A fegyver kétlábú, behajtható állványt kapott, bajonettel vagy optikai irányzékkal nem szerelhető fel, puskagránát tüzelésére nem alkalmas (az optikai irányzékok az 1920-as években még nem terjedtek el, a puskagránátokat pedig a japánok kevésbé használták, mivel ehelyett speciális kisméretű gránátvetőket alkalmaztak).


Életút:

A 11-es típus gyártását a Tokió Gáz és Elektromos Vállalat (a Kokura állami fegyvergyár irányításával) 1922-ben kezdte meg és folyamatosan, kis sorozatban gyártotta (összesen 29000 példányt építettek). A fegyverből 4 fő változatot alakítottak ki: a 11-es típus mellett a 89-es típus-t, amely 2 db 7,7x58 mm-es lőszerre átalakított, egybeépített légvédelmi variánst takart (ez azonos neve és lőszere ellenére nem kapcsolódik a kortárs japán 89-es típusú, hevederből tüzelő repülőgép-fedélzeti géppuskához), a 91-es típust-t (a 11-es típus harcjárművekbe szánt, tusa nélküli variánsát), valamint a 89-es típus egycsövű módosítását, a Te-4-est.

A 11-es típus, mint a Nagy Japán Birodalom első könnyű géppuskája komoly előrelépést jelentett, ráadásul mivel ugyanazt a relatív kiskaliberű (6,5 mm-es) lőszert tüzelte, mint a japán ismétlőpuskák, gyakorlatilag a modern kiskaliberű géppuskák (pl.: FN Minimi) korai előfutárának is tekinthető. A 11-es típus több újszerű megoldással rendelkezett, amelyektől nagyobb hatékonyságot vártak el, de a gyakorlatban ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A könnyű géppuska legfontosabb jellemzője a töltőlécből történő töltés volt, amely eliminálta a külön heveder igényét, ezt azonban nem sikerült elérni. Kiderült, hogy a puskalőszerhez képest a cső túlságosan rövid, emiatt a gépfegyver torkolati tüze igen jelentős volt. Megoldásként bevezettek egy kisebb erejű lőszert (6,5x50 mm Ariszaka Genszo), de emiatt megszűnt a kompatibilitás az ismétlőpuskák lőszerével (a könnyű géppuskához egy külön fémdobozt rendszeresítettek, amely 24 db 5 töltényes töltőlécet tartalmazott, megkönnyítve a nagyobb mennyiségű töltőléc szállítását).

A 11-es típust kifejezetten a töltőléceket használó töltőrendszerhez adaptálták (mások mellett módosítva a fegyver tusáját és irányzékát), de a használat alatt kiderült, hogy ez a töltőrendszer rendkívül bonyolult, ezért eleve gyakrabban meghibásodott, ráadásul mivel a fegyveren kívül kapott helyet, sérülékenynek számított, nyitott kialakítása miatt a szennyeződések könnyebben bejutottak, miközben olajozott töltényeket igényelt (amelyek poros környezetben hozzájárultak a fegyver eltömődéséhez).

További problémát jelentett, hogy a nagyméretű oldalsó elem miatt a könnyű géppuska folyamatosan balra dőlt és támadás közben gyakorlatilag lehetetlen volt tölteni, mivel a 11-es típus 10 kg-os tömege miatt két kézre volt szükség a megtartásához, miközben két kéz kellett a töltőlécek behelyezéséhez és a rugós csapóajtó működtetéséhez. Mindezek mellett a fegyver (hasonlóan a legtöbb második világháború előtti gépfegyverhez) előállítása rendkívül idő- és költségigényes volt, mivel majdnem minden alkatrésze precíziós esztergálással készült.

Hibái ellenére a 11-es típusú könnyű géppuskát az 1920-as és 30-as években kiterjedten használták, hozzájárulva a japánok ázsiai terjeszkedéséhez (igaz, a fent említett okok miatt gyakoriak voltak a műszaki hibák). Az 1930-as évek elején a japánok tesztelték a csehszlovák ZB vz. 26-as könnyű géppuskát, majd ez alapján elkészítettek egy oldalára döntött 11-es típust, végül megalkotva a 96-ös típusú könnyű géppuskát.

A 96-os típus bázisát továbbra is a 11-es típust is megalapozó Hotchkiss M1909 Benét-Mercié alkotta, de megváltak a sikertelennek bizonyuló megoldásoktól, létrehozva egy valóban hatékony gépfegyvert. A 96-os típus az 1930-as évek második felétől fokozatosan váltotta ki a 11-es típust, de mivel a japán ipar képtelen volt nagy mennyiségben gyártani az utódot (amely továbbra is esztergálással készült), a 11-es típussal végigharcolták a második világháborút (gyártását is csak 1941-ben szüntették be).

A második világháború alatt a kínaiak számos 11-es típusú könnyű géppuskát zsákmányoltak, amelyeket aztán maguk is használtak (a japánok ellen), később pedig kommunista csapatok a Koreai és a Vietnámi háborúk alatt is használtak ilyen fegyvereket.


Műszaki adatok:

Gyártó: Tokió Gáz és Elektromos Vállalat

Típusnév: 11-es típus

Típus: könnyű géppuska

Megjelenés éve: 1922

Tervező(k): Nanbu Kidzsiro

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 10200 g

Teljes hossz: 1100 mm

Csőhossz: 443 mm

Kialakítás:

Működési elv: gázdugattyús

Tárkapacitás: 30 db

Irányzék: állítható fém irányzék

Lőszer:

Neve: 6x50 mm Ariszaka

Mérete: 6x50 mm

Lövedék tömege: 9 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 500 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 736 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.