Springfield Armory M1

„Csilingelő öntöltő”


Tervezés:

A XX. századig az Amerikai Egyesült Államok hadereje párhuzamosan számos kézifegyvert tartott rendszerben. Ennek több oka volt: egyrészt gyarmati múltja révén az amerikaiak brit fegyverekkel rendelkeztek, de a függetlenségért folytatott harcok során minden elérhető külföldi és hazai gyártású lőfegyvert felhasználtak, amit csak be tudtak szerezni, majd az elszakadást követően kitörő polgárháborúban mind az északi, mind a déli felet több kisebb-nagyobb amerikai fegyvergyártó szolgálta ki. Mindezek mellett az amerikai hadsereg haderőnemei hagyományosan saját beszerzéseket írtak (és írnak) ki, ezért a gyalogság, a légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalogság (részben máig) eltérő fegyvereket használ.

Az amerikai egységesítés relatív későn kezdődött meg: 1872-73-ban egy katonai bizottság nem kevesebb, mint 99 puska közül választotta ki az új amerikai gyalogsági kézifegyvert, amelyet az 1777-ben alapított, fokozatosan de Facto az Amerikai Egyesült Államok központi fegyvergyárává váló Springfield Armory kezdett gyártani. Ez a Model 1873-as jelű puska volt az amerikai haderő első általános rendeltetésű hátultöltő puskája, amelyből kb. 700000 példányt gyártottak, mielőtt az 1890-es években át nem álltak a norvég származású Model 1892 (Krag-Jorgensen) ismétlőpuskák gyártására.

A félmillió amerikai Krag-puska azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert bár az egyedi, oldalsó töltésű fegyver a korábbi amerikai típusoknál nagyobb tűzgyorsaságra volt képes, a számos ország által rendszeresített német Mauser-rendszerű puskák lényegesen hatékonyabbnak bizonyultak. Ez különösen égető problémává vált, mert bár ekkor az amerikaiak nem avatkoztak be európai és ázsiai konfliktusokba, több közép- és dél-amerikai országgal vívtak háborút, ahol nem egy esetben rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek gyengébb felszerelésük miatt.

Miután az amerikaiak Kubában legyőzték a spanyol gyarmatosítókat, nagyszámú, Spanyol Mauser-ként is emlegetett Mauser Model 1893-es ismétlőpuskát zsákmányoltak, amelyeket (más, köztük a Mauser Gewehr 98) Mauser-rendszerű puskákat tanulmányozva megalkották a fegyver licenc nélküli, amerikai változatát, amelyet 1903-ban Springfield M1903 néven rendszeresítettek. A korai példányok hibás hőkezelésük és a töltények tökéletlenségei miatt több balesetet okoztak, de az első világháborúra sikerült kijavítani ezeket a hibákat és az M1903-as sikeres ismétlőpuskává vált, amely a világháború alatt és azt követően is rendszerben maradt.

Az első világháborúban azonban megjelentek az első nagyobb számban használt katonai öntöltő puskák és bár a világháborút követően (részben a hatalmas mennyiségben rendelkezésre álló ismétlőpuska miatt) továbbra is a világ összes haderejében manuális puskák adták a kézifegyverek túlnyomó részét, idővel több országban megindult a tökéletesített öntöltő puskák tervezése.

Ezek közé tartozott az Amerikai Egyesült Államok is, ahol a Springfield Armory az 1920-as évek fordulóján két tucat különböző prototípust épített, majd több további tervező és vállalat is előállt saját öntöltő puskájával. Több tesztet követően, 1929-ben az amerikai hadsereg egy átfogó teszt-sorozatpt folytatott le annak eldöntésére, hogy melyik öntöltő puska a legígéretesebb. A teszteken két fegyver teljesített kiemelkedően: John Douglas Pedersen, a Petersen-eszköz (az M1903-as puskát öntöltővé alakító szett) és számos sikeres Remington sörétes puska (és más kézifegyverek) tervezője, valamint a kanadai-amerikai Jean Cantius Garand, akinek az amerikai hadsereg egyetlen géppuskája-tervét fogadta el, de végül ez sem került gyártásba.

A T1-es Pedersen és T3-as Garand öntöltő puska is (a John Pedersen által tervezett) .276 Pedersen töltényt használta, amelyet Pedersen kifejezetten az új öntöltő puskákhoz és géppuskákhoz tervezett. Mivel ez azonban azt jelentette volna, hogy az Amerikai Egyesült Államok összes korábbi (.30-06 Springfield töltényt tüzelő) öntöltő fegyverét és a hatalmas mennyiségű meglévő lőszert le kellett volna váltani és a hadsereg párhuzamosan két puskatöltényt tartott volna rendszerben (ami logisztikai problémákhoz vezethetett), Douglas MacArthur tábornok 1932-ben azonnali hatállyal betiltotta a .276-os töltényt (annak ellenére, hogy a csapatpróbák alatt a katonák ezt előnyben részesítették a .30-06 Springfield-del szemben).

Miután Garand módosította fegyverét, hogy a .276-os töltény helyett .30-06-ost tüzeljen, ezt a fegyvert fogadták el és M1 „Garand” néven állították szolgálatba (a csapatok eleve a Garand-et favorizálták Pederson fegyverével szemben és utóbbival ellentétben Garand öntöltő puskája nem igényelt olajozott töltényeket, ami nyomós érv volt a fegyver mellett). A jobboldali fotón a Garand látható az M1-es puskával.


Konstrukció:

Az M1-es ikonikus amerikai lőfegyver, ennek ellenére több téves nézet is elterjedt róla. A jellegzetes, több elemből álló faházas Garand öntöltő puska hossza 1107 mm (ebből 609,6 mm-t tesz ki a fegyver csöve), tömege 4,31 kg. Ahogy fentebb is olvasható, a Garand-et eredetileg a .276 Pedersen (7x56 mm) töltényhez tervezték, később viszont áttervezték a .30-06 Springfield (7,62x63 mm) töltényhez, amelyet az 1950-es évekig majdnem minden amerikai puska, könnyűgéppuska és géppuska használt. Életútja végén számos M1-est átalakítottak 7,62 NATO, illetve ennek polgári változata, a .308 Winchester töltények tüzelésére.

A Garand öntöltő puska - a zárat a tüzeléskor kiáramló lőporgázok tolják hátra. Ehhez a fegyver csöve alá egy második, a végén lezárt csövet építettek. Tüzeléskor a kiáramló lőporgázok egy része a két csövet összekötő furaton át áramlik, hátratolva az alsó csőbe épített dugattyút, elvégezve a zár nyitását, egyben kihúzva a töltényűrből az elhasznált töltényhüvelyt, majd a zár hátsó helyzetben megáll és előresiklik, a tár legfelső töltényét betolva a töltényűrbe és elvégezve a zárást, tűzkésszé téve a puskát.

Az öntöltő rendszer miatt a Garand tűzgyorsasága a manuális puskáknál nagyobb, percenként kb. 40-50 célzott lövés körüli. Öntöltő puskaként az M1-es zára automatikusan nyílik és záródik, ami gyakorlatlan lövészeknél „Garand-hüvelykujjat” okozhat (a nagy sebességgel automatikusan előresikló zár a csőfarnak csapja a fegyvert töltő lövész ujját), ez azonban csak abban az esetben történhet meg, ha új tár behelyezéskor a lövész nem húzza teljesen hátra a zártestet (ennél lényegesen gyakoribb, hogy a felhúzókar üti meg a lövész kezét).

A Garand-et eredetileg 10 töltényes tárral tervezték, de mivel a .30-06 Springfield töltény nagyobb, mint a .276 Pedersen, az M1-es tárkapacitását 8 töltényre csökkentették. A Garand nem modern kivehető doboztárból, hanem töltényűrkötegből (en-bloc tárból) tüzel, ami eltér a számos korabeli puskában alkalmazott töltőléctől.

A töltőléc egy keskeny, lapos fémcsík, amely a töltényeket a faruknál egyetlen függőleges sorban összefogja - töltéskor a töltőléc a fegyverbe akasztva vezetősínként, egyfajta gyorstöltőként funkcionálva (gyakorlatilag a fegyvert egyesével kell tölteni, de a töltőléccel az egyik töltény után azonnal betölthet a következő). A töltőléc előnye, hogy előállítása rendkívül olcsó és a fegyver egyesével is tölthető, ugyanakkor gyakorlatlan lövészek számára a töltőléc használata éles helyzetben nehézséget okozhat (a töltőlécet a számára kialakított keskeny, ”C” alakú vájatba kell illeszteni és az utolsó töltény betöltését követően ki kell húzni, ráadásul jellegénél fogva a töltőléc egysoros, ezért a nagyobb kapacitás hosszú tárat eredményez).

A töltényűrköteg a töltőléccel szemben a töltényeket nem hátulról tartja, hanem körbeöleli őket (a töltőlécre jó példa a magyar M95-ös ismétlőpuska, míg utóbbira az 35M puska). A töltényűrköteg kialakítása miatt felső töltésű doboztárként viselkedik: a töltőlécnél biztosabban fogja a töltényeket és azokkal együtt, egy mozdulattal tölthető, viszont emiatt az utolsó töltény eltüzeléséig a fegyverben marad.

Az M1 Garand töltényűrkötege kétsoros, ezért relatív nagy (8 töltényes) kapacitása ellenére egy tár kompakt csomagot képez. Általánosan elterjedt nézet, miszerint az M1-es töltényűrkötege a fegyverben már nem tölthető (néhány lövést követően nincs lehetőség egyesével kipótolni a kilőtt töltényeket), ez azonban nem igaz, zár manuális hátrahúzását és a tárakasztó benyomását követően ezt semmi nem akadályozza.

Az M1-est úgy alakították ki, hogy az utolsó töltény eltüzelését követően a kiürült töltényűrköteget felfelé nagy erővel kilökje, ami a fém-fém súrlódás/csapódás miatt jellegzetes, csengő hanggal jár, amit egy második csendülés követ, amennyiben a töltényűrköteg kemény felszínen (például betonon) ér földet. Ebből egyes modern lövészek azt a következtetést vonták le, hogy a Garand elárulta, hogy a katona újratölt (tehát rövid ideig nem képes tüzelni), ez azonban szintén téves következtetés.

A gyakorlatban a csatazajban (pl.: a lövések hangjához képest) a csengés hangereje elhanyagolható, ráadásul a katonák szinte soha nem egymagukban küzdenek, ezért ha az ellenség meg is hallotta a kirepülő töltényűrköteg csendülését, nem volt érdemes elhagynia fedezékét (a második világháborús beszámolókban ez nem is merült fel problémaként). A csendülés ugyanakkor egyes esetben előnyös volt, ugyanis egyértelműen jelezte az esetlegesen pánikba esett katonának, amennyiben fegyvere kiürült (lévén az öntöltő rendszer miatt a töltések között a katonának csak a ravaszt kellett meghúznia).

A sátorvason keresztül működő biztosítókarral rendelkező M1-est állítható fém irányzékkal tervezték és kialakítottak rajta bajonett-rögzítési pontot (a fegyverre többféle bajonettet lehetett felerősíteni), valamint képes volt puskagránát tüzelésére, de utóbbi a gyakorlatban problémás volt, mert a puskagránáthoz használt speciális és a normál töltényeket tárukkal együtt kellett cserélni.


Életút:

Laikusok körében elterjedt nézet, hogy a Garand volt a világ első katonai öntöltő puskája, ez azonban nem igaz: az első ilyen fegyverek nem sokkal a századforduló előtt jelentek meg és már az első világháborúban is több ország használt teljes erejű puskatöltényt tüzelő öntöltő puskákat (pl.: orosz Fedorov Avtomat, francia RSC M1917).

Az azonban igaz, hogy az M1-es volt a világ első általános rendeltetésű öntöltő puskája, amelyet egy nagyhatalom ismétlőpuskája helyett rendszeresített (természetesen az amerikai haderőt nem kizárólag M1-es puskákkal szerelték fel, már az eredeti tervekben is a jármű-személyzetek például M3-as géppisztolyt, a mesterlövészek pedig céltávcsővel felszerelt Springfield puskákat használtak).

Az M1-es öntöltő puskát hivatalosan 1936-ban fogadták el sorozatgyártásra, de kezdetben a fegyver előállítása lassú ütemben folyt. A korai példányok egy bonyolultabb gázvisszavezető rendszerrel rendelkeztek és csak kb. 20000 példány legyártása után, 1939 végén tértek át az egyszerűbb, furatos megoldásra (az addig legyártott alkatrészekből összesen kb. 56000 ilyen puskát szereltek össze).

Az Amerikai Egyesült Államok tehát rendkívül lassan futatta fel a tervezését (különösen annak fényében, hogy a tesztek már az 1920-as évek elején megkezdődtek), de mivel az ország 1939-ben nem lépett be a második világháborúba és nem függött külföldi nyersanyag-szállításoktól, 1941-re a Garand gyakorlatilag kiváltotta a korábbi manuális ismétlőpuskákat.

Amikor az ország belépett a második világháborúba, kiderült, hogy problémái ellenére a Garand komoly előnyt biztosít a német és japán manuális ismétlőpuskákhoz képest, mivel nagyobb tűzgyorsaságot és gyorsabb töltést tett lehetővé, miközben használata képzeletlen lövészek számára is egyszerű volt.

A puskával kapcsolatban mindössze egyetlen jelentősebb probléma merült fel: mivel a puska felül részben nyitott, a bejutó szennyeződés akadályozhatja a félautomata mechanizmust (ez öntöltő puskáknál komoly probléma, mert amíg egy ismétlőpuskánál a szennyeződéssel teli fegyvernél a lövész szükség esetén nagyobb erőt kifejtve elvégezheti a zár nyitását és zárását, addig öntöltő puskaként a Garand zárszerkezete fix erővel siklik hátra).

Az M1-es ennek ellenére az egyik legfontosabb második világháborús amerikai kézifegyverré vált: több mint 5 millió (5468772) példányban készült és minden amerikai haderőnem használta minden fronton, ahol amerikai katonák megfordultak (a rövid idő alatti hatalmas termelési mennyiség eléréséért a Springfield Armory mellett további vállalatok is gyártották a puskát).

Az M1-es a második világháborút követően is rendszerben maradt: az Amerikai Egyesült Államok használta a Koreai háborúban, majd miután újabb fegyverek (köztük általános szolgálati puskaként korlátozottan sikeres M14-es és más típusok) kiszorították, több tucat ázsiai, afrikai, dél-amerikai és európai országban rendszeresítették (ahová nagyrészt katonai segélyként jutott el).

A Garand-ből több tucat változatot terveztek (köztük különböző mechanizmusú öntöltő variánsokat, doboztáras puskákat és távcsővel felszerelt mesterlövész-modelleket), emellett több legális és illegális másolata, illetve módosított változata jelent meg. Ezek közül a legismertebb az M14-es, amely gyakorlatilag egy továbbfejlesztett, doboztáras Garand volt, valamint ennek könnyített, polgári változata, a Ruger Mini-14, de az ellenséges Nagy Japán Birodalom 4-es típusú öntöltő puskája is gyakorlatilag egy lemásolt, átalakított M1 Garand (utóbbi fegyver azonban csak minimális számban készült, a japán kapituláció előtti hónapokban). Neve ellenére a Jean Cantius Garand által az M1-es karabély-programra tervezett név nélküli (ezért Garand-karabélyként említett) két prototípus nem került sorozatgyártásba és az M1-es karabélynak nincsen köze az M1 Garand-hez (annak ellenére, hogy számos alakulat kérte rövidebb, karabély-Garand-ek kialakítását. Zárásképpen érdemes megjegyzeni, hogy a Garand ismétlőpuska az Amerikai Egyesült Államokban máig kedvelt polgári lőfegyvernek számít.


Műszaki adatok:

Gyártó: Springfield Armory

Típusnév: M1

Típus: öntöltő puska

Megjelenés éve: 1936

Tervező: Jean Cantius Garand

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 4310 g

Teljes hossz: 1107 mm

Csőhossz: 609,6 mm

Kialakítás:

Működési elv: gázelvételes, forgózáras reteszelésű

Tárkapacitás: 8 db (töltényköteg)

Irányzék: fém irányzék

Lőszer:

Neve: .30-06 Sprigfield

Mérete: 7,62x63 mm

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: ~ 45 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 850 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.