Ross Rifle Factory Ross

„Hazafias dac a világháborúban”


Tervezés:

Az amerikai kontinens modern kori történetében több európai nagyhatalom is meghatározó szerepet játszott, amelyek területi alapon osztották fel a tengerentúli területeket. Dél-Amerikát a spanyolok és portugálok gyarmatosították: a IV. Sándor pápa 1494-ben egyszerűen kettéosztotta a földrészt: a nyugati hosszúság 48. fokától nyugatra található területeket a spanyoloknak, az attól keletre esőket a portugáloknak ítélte, hogy elejét vegye a harcoknak.

Északon a britek, illetve a franciák gyarmatosították a területeket és itt a lakosság nagy része is európai származású volt, miután módszeresen kiirtották, illetve rezervátumokba kényszerítették az őslakos indiánokat. Alaszkát az oroszok gyarmatosították, de az akkoriban jóformán értéktelen területet az Orosz Birodalom nem tudta fenntartani, ezért 1867-ben 7,2 millió dollárért azt az ekkor már független amerikaiak megvásárolták.

Kezdetben a franciák az amerikai kontinens északi terület nagyobb részét uralták: 1608-ban alapították meg Québec városát, amely Nouvelle-France (francia; Új-Franciaország) fővárosává vált. A francia gyarmat 1712-ben érte el legnagyobb kiterjedését - ekkor mintegy 8 millió négyzetkilométeren terült el (összehasonlításul az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi területe kb. 9,8 millió négyzetkilométer, de ebbe beleszámít az 1,7 millió négyzetkilométert kitevő Alaszka).

A britek, illetve hollandok, valamint az általuk támogatott indiánok folyamatosan harcoltak a franciák és a velük szövetséges indián törzsek (huronok, algonkin) ellen, de a britek hiába szorultak a keleti parti területekre, haditengerészetük és erősebb iparuk révén előnyben voltak, ráadásul a brit területek lakossága elérte az egymilliót, míg a franciáké a százezret sem.

Az 1756 és 1763 (a gyarmatokon 1954-től) megvívott Hétéves háború végül teljes átrendeződést hozott: az angolok majdnem minden francia terület felett átvették az irányítást és terjeszteni kezdték az angol nyelvet, ugyanakkor nem próbálták meg teljes mértékben elnyomni sem a francia nyelvet, sem a katolikus vallást (ez az okat Kanada kétnyelvűségének).

Az Amerikai függetlenségi háború alatt a terület fontos szerepet játszott, mert az északi lakosság hű maradt a brit koronához, lehetővé téve a brit egységek visszavonulását. Az amerikai gyarmatok függetlenségük kivívását követően megkísérelték elfoglalni az északi városokat is, de támadásaikat az angolok visszaverték. Még az 1800-as években is több amerikai, illetve brit expedíciós kísérlet indult a másik fél területének megszállására, de ezek egyike sem volt sikeres és végül a két fél békét kötött.

1867-ben a britek központi irányítás alá helyezték a városállamokat, megalapítva a Kanadai Domíniumot, amely relatív nagyfokú önállósággal rendelkezett és ezért nem is harcolt a Brit Birodalommal az elszakadásért. Az ifjú nemzet számára azonban komoly problémát jelentett az egységes nemzeti identitás kialakítása.

Ennek részeként Kanadában is hazafias körök alakultak és amikor az 1800-as évek végén a Brit Birodalom nem volt hajlandó átadni új fejlesztésű Lee-Enfield ismétlőpuskájának licencgyártási jogait, a kanadai döntéshozók egy része, köztük az akkori kanadai miniszterelnök úgy döntött, hogy az országot a lehető legrövidebb idő alatt át kell fegyverezni egy Kanadában tervezett és gyártott fegyverre.

Ehhez Samuel Hughes, a helyi milíciák vezetője (gyakorlatilag hadügyminiszter - a Kanadában állomásozó brit erők miatt az országnak nem volt saját reguláris hadserege) ekkor barátját, a Kanadában élő, skót származású Charles Henry Augustus Frederick Lockhart Ross-t (röviden Charles Ross-t) ajánlotta.

Charles Ross sikeres céllövő és vadász volt, aki saját puskát tervezett. Nemesi származása miatt Ross tisztként szolgált a búrok elleni háborúban (Afrikában), ahol alakulatát saját puskájával szerelte fel. A fegyver korai változata igen sikeresnek bizonyult a hatalmas területű, száraz síkságokon és a Brit Birodalom második búrok elleni háborújában lényegesen jobban szerepelt, mint a kanadaiak által használt, elavult brit Martini-Enfield puskák, ezért a kanadai kormány 1905-ben azonnali hatállyal rendszeresítette Ross fegyverét, amely tervezőjéről Ross ismétlőpuska néven vált ismertté.


Konstrukció:

A Ross ismétlőpuska önálló fegyver, amelyet nem egy már rendszeresített elődöt továbbfejlesztve hoztak létre, ugyanakkor tervezője, Charles Ross gyakorlatilag az osztrák-magyar Mannlicher ismétlőpuskát másolta. A fegyver első változata a német Mauser-puskákhoz hasonló tárat kapott, a későbbi változatokban viszont már a tár is a Mannlicher puskákat utánozta.

Ross ismert céllövő és vadász volt, részben emiatt az általa tervezett fegyver is inkább emlékeztetett polgári, semmint katonai fegyverre, annak ellenére, hogy puskáját elsősorban a kanadai hadseregnek szánta. A századfordulón tervezett ismétlőpuskaként a Ross teljes hossza eléri az 1320 mm-t, ebből 711 mm-t (a későbbi változatokon 774 mm-t) tesz ki a fegyver csöve, az ismétlőpuska 3,9 kg-ot nyom (a fegyverből számos változatot gyártottak, az egyes változatok méret- és tömegadatai ettől némileg eltérnek).

Ross a puska mellett megalkotta saját töltényét, a .280 Ross-t, amely korában kiemelkedően magas, 900 m/s közüli kezdősebességéről és lapos röppályájáról volt ismert, de a britek a logisztikai problémák elkerülése miatt saját .303-as (7,7x56 mm-es peremes) töltényüket preferálták, ezért a sorozatgyártott Ross is ezt a töltényt használta.

A puska legjellegzetesebb megoldása az 1895-ös Mannlicher ismétlőpuskából átemelt zár-kialakítás volt, amely (ellentétben a forgó-tolózárral), egyenes húzású zárat használt. Ez azt jelenti, hogy amíg az előbbi esetben a zártömb a reteszelő-szemölcsökkel egyetlen blokkot alkot, amelyet tüzelést követően el kell fordítani, majd hátrahúzni és záráskor a műveletet megismételni, a Ross ismétlőpuskában a zár két elemből áll. A reteszelés ebben az esetben is elforduló reteszelő-szemölcsökkel valósul meg (a töltés első és utolsó lépéseként), de magát a zártömböt a lövész csak hátrahúzza, majd előretolja (ez kevésbé komplex mozgást igényel és gyorsabban végrehajtható).

A zár két oldalán kezdetben egy-egy blokk alkotta a reteszelő-szemölcsöket, később ezt a nagyobb teljesítmény miatt fogazottá alakították át (ez igen magas gáznyomást tett lehetővé, amire szükség volt a .303-asnál hosszabb és erősebb .280-as töltényhez, de amíg a töltényt később lecserélték, a zárat ezért nem tervezték újra).

A Ross puska biztosítókarja a zár jobb oldalán található, magán a felhúzó-karon. A fegyver rendelkezik tár-leválasztó karral (a puska bal oldalán), amit benyomva az ismétlőpuska egylövetűvé válik. A Ross puska 5 töltényes, nem kivehető tárból tüzel, amely töltőléccel tölthető. A puskára bajonett szerelhető, menetes hátsó irányzéka állítható, vagy előrehajtva kis távolságú lövésekhez használható.


Életút:

A kanadai döntéshozók kezdetben ünnepelték a Ross puskást, amely egy égető kérdésre jelentette a lehető legideálisabb választ: Kanadában tervezték és ott is kívánták gyártani, a fegyver új, polgári tervezésű és gyártású volt, modern fegyvernek számított, ráadásul egyes példányait már élesben is tesztelték, ezért nem volt szükség több éves fejlesztési periódusra. Mindez oda vezetett, hogy a kanadai kormány azonnal megrendelte Ross fegyverét, amely az ország haderejének alapvető fegyverévé vált.

A gyártás megkezdése előtt vizsgálóbizottságot alapítottak, annak eldöntésére, hogy a hadsereg igényeinek is megfelel-e Ross puskája, ám mivel a bizottságot a fegyvert mindenáron védelmező Samuel Hughes vezette, a problémák ellenére az ismétlőpuskát rendszeresítésre alkalmasnak ítélték és kiemelték, hogy az SMLE-ként is ismert brit Lee-Enfield puskák első változatához képest a Ross fegyvere könnyebb és nagyobb tűzgyorsaság érhető el vele.

A puskát az angolok is tesztelték, de a részrehajlástól mentes helyi vizsgálóbizottság alkalmatlannak találta a fegyvert katonai szolgálatra, ezért azt javasolták, hogy azt sem a brit, sem a kanadai erők ne rendszeresítsék, de a kanadaiak ezt nem vették figyelembe és a fegyvert Ross Mark I néven ténylegesen megrendelték.

Az első gyártási sorozattal kapcsolatban azonban számos műszaki probléma merült fel, ezért a puskát ismét megvizsgálta egy kanadai bizottság (amelyet ismét Samuel Hughes vezetett), aminek következtében - a gondok ellenére - újfent bizalmat szavaztak a fegyvernek, de több változtatást javasoltak, ami a Ross Mark II-es puska létrehozásához vezetett. A problémák miatt a Ross ismétlőpuskából nagyszámú változat készült, csak a Mark II-esből több mint 80 alváltozatot alkottak meg (egyes kiemelt változatokat a britekhez hasonlóan a név mögött egy vagy több csillaggal jelölték, pl.: Mark II*****). A közvélemény fokozatosan a fegyver ellen fordult, de Hughes irányítása alatt folytatódott a fegyver használata, igaz, áttértek a továbbfejlesztett Mark III-as változatra.

A Ross ismétlőpuskák kiváló polgári céllövő-fegyvernek számítottak: rendkívül pontosak voltak, az alkatrészek szűk tolerancia-határon belül mozogtak és használatuk is egyszerű volt. Mindezek egy civil, elsősorban professzionális céllövészetre szánt fegyveren kívánatos részleteknek számítottak, ugyanakkor éppen ezen tulajdonságai miatt első világháborús általános rendeltetésű hadipuskaként a Ross gyakorlatilag megbukott.

Az ismétlőpuska előállítása drága volt, megbízhatóságát mégsem sikerült növelni. A legnagyobb problémát a környezetből a fegyverbe jutó szennyeződések okozták. Az első világháború lövészárok-hadviselésében a katonák idejük nagy részét sáros, vizes árkokban vagy rohamozás közben a hasonló kondíciókkal rendelkező senki földjén töltötték, ez pedig azt jelentette, hogy fegyvereiknek hidegben és melegben, nedves és sáros környezetben egyaránt működőképesnek kellett maradnia.

A Ross puska azonban már minimális szennyeződés hatására is elakadt (lévén a céllövő-puskákat tulajdonosuk általában nagy becsben tartotta, rendszeresen tisztította és óvta a portól, illetve sártól), mivel az első harctéri tapasztalatok a száraz dél-afrikai hadszíntérről származtak, ahol ez nem jelentett problémát.

További gondot jelentett az, hogy a Mark III-as változatról elterjedt, hogy könnyen megsebesítheti vagy megölheti kezelőjét, ha a hátrasikló zár kiszakad a helyéről. Ez elméletileg nem jelentett problémát, lévén (értelemszerűen) a fegyvert úgy tervezték meg, hogy rendeltetésszerű használat esetén egy ilyen baleset esélye elenyésző legyen. A Ross ismétlőpuska megalkotásakor azt Charles Ross viszont nem vette figyelembe, hogy a két fő elemből álló zárat hibásan is össze lehet állítani: ilyenkor a puska látszólag tökéletesen működőképes, de mivel a 90 fokkal elfordított zártest reteszelő-szemölcsei nem zárnak, tüzeléskor a fegyver nem egy egyik végén zárt csőként viselkedve lövi ki a lövedéket, hanem egyik oldalt a lövedéket, másik oldalt a zárat lövi ki.

Ezt a problémát úgy oldották meg, hogy a zártömbbe egy szeget ütöttek, ami megakadályozta, hogy a puskát a katonák hibásan szereljék össze, de a balesetek ténye tovább rontotta a Ross ismétlőpuskák megítélését.

Összesen több mint 400000 Ross puskát gyártottak, de már a rendszeresítést követően megjelentek a problémák: gondok voltak a tárral, a töltéssel, a hüvely-kivetéssel, a tusával, az irányzékkal és gyakorlatilag az összes többi alkatrésszel is (ráadásul a puska hossza is nehezítette használatát és egyes esetekben a tüzelés hatására leesett a fegyverről a felerősített bajonett).

A helyi gyártáshoz ragaszkodó kanadaiak a Ross ismétlőpuskával léptek be az első világháborúba (1915-ben), ahol a fegyver azonnal alkalmatlannak bizonyult a lövészárok-hadviselésre (minden fent említett probléma egyszerre jelentkezett). Mindezek miatt a Ross puskát mindössze egyetlen évnyi háborús szolgálatot követően, már 1916-ban kivonták a rendszerből, váltótípusa az angol Lee-Enfield ismétlőpuska lett (a fiaskó Samuel Hughes karrierjébe került, amihez hozzájárult az is, hogy visszautasította Ross és mások összes fejlesztési javaslatát, többek között egy könnyített, rövidített változatot).

A Ross puskák nagyszámú hibától szenvedtek és a kanadai katonák gyűlölték, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy pontossága miatt a fegyvert a kanadai mesterlövészek viszont kedvelték és gyakran még a Lee-Enfield-del szemben is előnyben részesítették. Joseph Huot a Ross puskából hozta létre a Huot automata puskát, a fegyver könnyű géppuska változatát, de ez nem került sorozatgyártásba, ugyanakkor a Ross néhány változatát céllövészetre használták.

Miután a kanadaiak kivonták a fegyvert, több mint 340000 példányt az angolok vettek át (a gyártás 1903-tól 1918-ig tartott) és kisebb számban a Ross puskát több ország is használtak (a gyártás leállítását követően a gyárat megszüntették). Közéjük tartoztak ír, észt és lett alakulatok, akik a britektől kapták a puskákat - egy részüket a szovjetek zsákmányul ejtették és ezek túlélő példányait két évtizeddel később továbbadták a köztársaság-párti spanyoloknak a spanyolországi polgárháborúban (1936-ban). A Ross puskákat katonai célra utoljára Kanadában használták, ahol a még raktáron lévő fegyvereket a második világháborúban másodvonalbeli kanadai és angol alakulatoknak osztották ki, ráadásul a fegyvert céllövészetre még ezt követően is használták.


Műszaki adatok:

Gyártó: Ross Rifle Factory Ross

Típusnév: Ross

Típus: ismétlőpuska

Megjelenés éve: 1903

Tervező: Charles Ross

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 3900 g

Teljes hossz: 1320 mm

Csőhossz: 711 mm

Kialakítás:

Működési elv: egyenes húzású (nem forgó) zár

Tárkapacitás: 5 db

Irányzék: állítható fém

Lőszer:

Neve: .303 British

Mérete: 7,7x56 mm

Tömege: 10 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 20 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: ismeretlen m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.