Rheinmetall-Borsig Fallschirmjägergewehr 42

„Kiváló fejlesztési zsákutca”


Tervezés:

Az első világháborút lezáró Versailles-i békeszerződés Németország számára minden modern fegyver és harcjármű fejlesztését és gyártását megtiltotta, ezért a minimális méretűre csökkentett haderő szerepe a zavargások elfojtására korlátozódott, amihez elégtelen számú fegyver tarthattak meg. A háború után újjáépülő ország több mint egy évtizeden át kénytelen volt az első világháború alatt gyártott fegyvereket tovább használni, illetve részben fejleszteni, e helyzet azonban az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1933-as hatalomra kerülésével megváltozott.

A náci párt retorikájának alapja az ellenségkeresés és a bosszúállás volt az első világháborús vereségért, ezért (megszegve a Versailles-i szerződésben foglaltakat) komoly haderő-fejlesztési programokat indítottak. A németek létszám-hátrányuk tudatában igyekeztek a technológiai fölényre támaszkodni (mások mellett megalkotva a kiváló MG 34-es géppuskát és a Kar98k ismétlőpuskát). A náci párt élénken érdeklődött az új haditechnikai eszközök és eljárások iránt, amibe beletartozott a Fallschirmjäger (német; ~ejtőernyős alakulat) létrehozása is.

A légideszantosok nevüknek megfelelően siklórepülővel szálltak le vagy teherszállító repülőgépekből, ejtőernyőkkel ugrottak és a front mögött értek földet, elvágva az ellenséges csapatok utánpótlását és megnyitva egy második frontot, vagy megsemmisítve biztonságosnak hitt hátországi célpontokat, amelyet aztán a főerők megérkezéséig tartottak.

A második világháború kezdetén a német ejtőernyősök több kisebb volumenű támadást hajtottak végre: mások mellett 1940. május 10-11-én elfoglalták a bevehetetlennek tartott belga Eben-Emael erődöt és hasonlóan sikeresek voltak Norvégia, Dánia, illetve Hollandia elfoglalása során is. E sikerek miatt a németek egyre nagyobb volumenű légideszantos támadásokat hajtottak végre: 1940-ben megtámadták Hágát, 1941-ben pedig Kréta szigetét, azonban mindkét támadás kudarccal végződött. Végül mindkét csatában német győzelem született (köszönhetően a gyalogságnak), de ezért súlyos árat fizettek.

A rendkívül magas veszteségeket az okozta, hogy a német ejtőernyősök kizárólag pisztolyokat és kézigránátokat vittek magukkal, a felszerelésük többi részét, köztük a puskákat és gépfegyvereket ládákban dobták le, amit azonban nem minden esetben sikerült megszerezniük, ezért csak maroklőfegyvereikkel harcolhattak.

E probléma megoldására megkezdődött egy új fegyver fejlesztése, kifejezetten a Luftwaffe (a német légierő) ejtőernyős csapatai számára. Hitler (a Krétai csata veszteségeit látva) megparancsolta a program leállítását, mert úgy gondolta, hogy többé nincs értelme ejtőernyős csapatokat bevetni, a légierőt irányító Göring, a párt második embere azonban titokban engedélyezte a fegyver fejlesztésének fojtatását.

A légierő követelmény-rendszere egy szinte lehetetlen fegyvert igényelt: mások mellett a típusnak képesnek kellett lennie egyaránt egyes- és sorozatlövésre, a gyalogság rendszeresített 7,92 mm-es Mauser lőszerét kellett tüzelnie, rendelkeznie kellett bajonettel és integrált állvánnyal, de úgy, hogy közben a tömege nem haladja meg a gyalogsági Kar98k ismétlőpuska tömegét.

1941 decemberében jelent meg az LC-6-os kiírás, amelyre hat vállalat válaszolt, de a prototípusok többsége egy vagy több kiírásnak nem felelt meg. Az egyedüli kivételt a Rheinmetall-Borsig vállalat terve jelentette, ezért Gerät 450 (német; 450-es eszköz) jelzéssel ezt a fegyvert fejlesztették tovább, majd rendszeresítették, Fallschirmjägergewehr 42, azaz kb. 1942-es mintájú ejtőernyős puska, röviden FG 42 néven.


Konstrukció:

Az FG 42-es egy egyedi fegyver: technikailag öntöltő puska, de gyakorlatilag emellett egyszerre géppisztoly, könnyűgéppuska és gépkarabély is. A jellegzetes alakú fegyver hossza 945 mm (az elvárások között szerepelt az 1000 mm-es vagy annál kisebb teljes hossz), 508 mm hosszú csővel. Az FG 42-es távolról is könnyen felismerhető, köszönhetően rövid tusájának, pisztolymarkolatának és első vízszintes markolatának.

Ahogy fentebb is olvasható, a Fallschirmjägergewehr 42 a 7,92 mm-es Mauser puskalőszert tüzeli, amely jelentős hatásos lőtávolságot eredményez, miközben a fegyver üres tömege mindössze 4,2 kg. Az FG 42-es egy, a fegyvercső alá épített gázdugattyút használó forgó zárat kapott, a csillapítást rendkívül hosszú, a tusába érő (két rugóból álló) rendszer végzi (a gépfegyver felhúzó karja szintén itt, a zár alatt kapott helyet).

Az FG 42-es egyik különlegessége, hogy - szemben az egyeslövéseket lehetővé tevő félautomata móddal - teljesen automata (sorozatlövő) módban nyitott zárból tüzel (egyeslövésnél a lőszer a ravasz meghúzásakor már a csőfarban található, míg sorozatlövésnél csak az elsütés előtti pillanatban fejeződik be a töltés). Ennek a kettős kialakításnak az a gyakorlati haszna, hogy egyeslövésnél a fegyver igen pontos (mivel az elsütőbillentyű meghúzását követően kevesebb idő telik el a tüzelésig és az előre mozgó zár tömege nem befolyásolja a röppályát), miközben sorozatlövéskor csökkenti a véletlen elsülés (cook-off) esélyét (utóbbi akkor következik be, ha a felforrósodott csőben álló lőszer magától elsül).

Az FG 42-es két tűzváltó karral rendelkezik: a hátsó a biztosítókar, az első hagyományos tűzváltókar (a fegyver egyes- és sorozatlövés leadására egyaránt alkalmas). Az öntöltő puska bal oldalról, 20 töltényes doboztárból tüzel, de kialakítottak hozzá 10 töltényes tárat is. Az FG 42 eredeti változatának tűzgyorsasága percenként kb. 900 lövés.

A puska csöve alatt kapott helyet a befordított, tüske-típusú bajonett, amelyet előrefelé ki lehet húzni, majd megfordítva rögzíteni. Az öntöltő puska 100-1500 méter között állítható fém irányzékot kapott, amelyeket le lehet hajtani, lehetővé téve ZF4-es optikai irányzék rögzítését.


Életút:

A Fallschirmjägergewehr 42-es briliáns gépfegyver volt, de a rendkívüli elvárásoknak az eredeti, ”A” változat nem felelt meg, ezért még a sorozatgyártás megkezdése előtt áttértek a ”B” változatra, majd az LC-6/II-es, végül az LC-6/III-as prototípusra - 1943 elején az első 50 példányos előszéria már ez utóbbi változaton alapult.

Az FG 42-est egy végső, univerzális fegyvernek szánták, amely nemcsak az ejtőernyősök Luger P08-as és Walther P38-as pisztolyait, de a Kar98k ismétlőpuskát, az MP-38/MP-40 géppisztolyokat és az MG-34-es géppuskát is kiválthatja. Az első széria már alapvetően megfelelőnek tűnt a feladatra, de további kisebb változtatásokat kellett végrehajtani a sorozatgyártás megkezdése előtt (többek között az eredetileg fém tusát fára cserélték) - ezt követően valamivel 2000 alatti példányt gyártottak a német légierő számára.

Ezt az FG-42-1-esként is jelölt sorozatot bevethetőnek tartották, de kiderült, hogy a fegyver sorozatlövéshez nem elég erős, miközben alacsony tömegét speciális, króm-nikkel tartalmú acéllal érték el, amelyből a háború második felében súlyos hiány alakult ki. Megoldásként 1944-ben megkezdték a harmadik sorozatnak is nevezett FG-42-2-es gyártását. Utóbbi fegyver masszívabb volt és már magnézium-tartalmú acélból készült, emiatt módosultak az adatai (a korábbinál kissé hosszabb fegyver üres tömege 5,05 kg-ra, a cső hossza 525 mm-re nőtt).

A két változatot több kisebb részletben is különbözött: a bipód a korábbiakkal szemben már a cső elején rögzült és előrefelé lehetett lenyitni, az eredetileg hátrafelé döntött markolatot pedig hagyományosra cserélték. Összesen kb. 5000 db FG 42-est gyártottak a Heinrich Krieghoff, valamint korlátozott számban az L. O. Dietrich üzemeiben (a Rheinmetall-Borsig nem rendelkezett szabad gyártókapacitással) és a fegyvert a német csapatok a második világháború végéig használták.

Az FG 42-es kiemelkedően pontos és rövid sorozatok esetén relatív kontrollálható volt, köszönhetően a tervezés mellett a magas minőségű alapanyagoknak, a speciális csőszájféknek és annak, hogy a tusa a cső vonalában helyezkedett el, ezért lövéskor a fegyver kevésbé mozdult el felfelé. A légideszantos csapatok az FG 42-essel ugrottak: a fegyvert használhatták gépkarabélyként vállhoz támasztva, de sorozatlövéshez ideálisabb volt a fekvő pozíció (hasonlóan egy könnyűgéppuskához).

Annak, hogy képességei ellenére a típus mégsem vált sikeressé, három oka volt. Egyrészt a Krétán tapasztalt súlyos veszteségek után Hitler nem engedélyezett több jelentős ejtőernyős bevetést, miközben magas ára miatt a fegyver soha nem terjedt el. A legnagyobb problémát mégsem ez, hanem maga a koncepció jelentette az öntöltő puska számára.

A Fallschirmjägergewehr 42 a világ egyik legjobb öntöltő puskájának bizonyult, azonban az univerzális fegyver koncepciója soha nem vált valósággá. A gyakorlatban a 7,92 mm-es Mauser (ahogy a többi puskatöltény) túlságosan nagy erejűnek volt a sorozatlövéshez, emiatt az FG 42-est automata módban nehezen lehetett kontrollálni, miközben 20 töltényes tára nem tett lehetővé folyamatos tüzelést.

A német légierőtől függetlenül fejlesztő gyalogság hasonló problémába ütközött, de amíg előbbi esetben a lehetőségekhez képest legjobb fegyvert építették, addig a gyalogság bevezetett egy új, átmeneti lőszert (7,9x33 mm Kurz), majd erre alapozta új fegyverét (Sturmgewehr 44), amely rendkívül sikeressé vált, miközben az FG 42-es a túlságosan erős lőszer áldozatává vált, érdemi fejlesztésére nem volt lehetőség.

A világháború után (más német fegyverekkel együtt) kis számú FG 42-es Vietnámba került, ahol bevetették őket a Vietnámi háborúban (a jobboldali fotón egy amerikai katona látható, aki egy, a Vietnámi háború alatt zsákmányolt FG 42-est tesztel). A második világháborút követően az Amerikai Egyesült Államok megpróbálkozott egy hasonló (de a gyalogságnak szánt) öntöltő puska létrehozásával (M14), amely hasonló problémákkal szembesült. Az amerikai M60-as géppuska kifejlesztésekor felhasználták az FG 42 terveit (az amerikai T-44-es prototípus gyakorlatilag egy hevederből tüzelő FG 42-est takart), de a kész géppuska szintén szenvedett a német fegyver hibáitól.

Zárásként még érdemes megjegyezni, hogy a hidegháború második felétől (különösen az Amerikai Egyesült Államokban) az FG 42-es szinte kultikus státuszt ért el (hasonlóan a hidegháborús német Walther WA 2000 mesterlövész puskához), köszönhetően egyediségének, magas gyártási minőségének, ritkaságának és a német elit ejtőernyős alakulatokkal való kapcsolatának. A fegyverből a Smith Machine Group (SMG) vállalat egylövetű replikákat gyárt, a túlélő eredeti német példányok általában jelentős összegekért kelnek el az aukciókon.


Műszaki adatok:

Gyártó: Rheinmetall-Borsig, Heinrich Krieghoff, L. O. Dietrich

Típusnév: Fallschirmjägergewehr 42 (FG 42)

Típus: öntöltő puska

Megjelenés éve: 1942

Tervező(k): Louis Stange

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 4200 g

Teljes hossz: 945 mm

Csőhossz: 508 mm

Kialakítás:

Működési elv: gázdugattyús, forgózáras

Tárkapacitás: 10 vagy 20 db

Irányzék: állítható fém irányzék (100-1500 m), lehetőség ZF4-es optikai irányzék rögzítésére

Lőszer:

Neve: 7,92 mm Mauser

Mérete: 7,92x57 mm

Lövedék tömege: 11,7 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 900 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 740 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.