MAC Fusil Modéle 1886

„Az elsőség árnyoldalai”


Tervezés:

A kézifegyverek az évszázadok során számos lépésen keresztül nyerték el mai formájukat - e fejlődés (hasonlóan az összes többi találmányhoz) hosszú ideig történő tökéletesítések, illetve robbanásszerű technológia áttörések váltakozásával történt. Több száz változtatáson keresztül, évszázadok alatt a kezdetleges kézi ágyúk fokozatosan jobban kézre álló szakállas puskákká fejlődtek, majd megjelent az egyetlen ember által is hordozható muskéta és a vállhoz szorítva elsütött arquebus. A XVI. század újdonsága a keréklakat, majd a következő technológiai ugrás a kovás puska lett, amelyeket egészen az 1800-as évek elejéig használtak.

Ekkorra a puskák hatótávolsága már nagyjából állandóvá vált és méretük, valamint tömegük is csökkent, viszont továbbra is a középkori módon tüzeltek: a fegyver csövébe lőport, majd golyót, végül fojtást töltöttek, amit ugyan már nem kanóccal gyújtottak be, de a serpenyő miatt a fegyver nedves időben továbbra is hajlamos volt a besülésre, az újratöltés pedig hosszú időt vett igénybe.

Természetesen ezen a téren is történtek fejlesztések: ezek közé tartozott, hogy a szükséges mennyiségű lőport és a golyót előre kimérve, papírzacskóban tárolták, amely idővel (kiürítését követően) már fojtásként is funkcionált. Az 1800-as évek közepétől fokozatosan elterjedtek a perkussziós puskák, köztük az 1841-es mintájú Dreyse gyutűs puska, amely szintén papírzacskós töltényt tüzelt, de a zacskó egyetlen lezárt töltényt alkotott, amelyet már nem kellett felbontani: az elsütést egy hosszú, tűszerű ütőszeg végezte, amely az elsütőbillentyű meghúzásakor átszakította a papírzacskó falát és rácsapott a csappantyúra, amely begyújtotta a lőport.

Az 1866-os porosz-osztrák háború döntő ütközetében, a königgrätzi csata elsöprő porosz győzelmében fontos szerepet játszott a hátultöltő Dreyse gyutűs puska, amellyel percenként 4-7 lövést adhattak le, míg az osztrák csapatok egyéb tekintetben azonos elöltöltő Lorenz-puskája csupán fele ekkora tűzgyorsasággal rendelkezett.

Az 1800-as évek második felében a lőfegyverek fejlődésében két további koraszalkotó találmányt hoztak létre, amely hamarosan elavulttá tette a gyutűs puskákat is. Ezek közül az egyik a fém töltények használata volt. Ezek kisebbek voltak a korábbi papírzacskóknál, de azokkal ellentétben gyakorlatilag érzéketlenek a környezeti hatásokra (elsősorban a nedvességre), ezért használatuk rendkívül egyszerű volt.

A másik újdonságot a korábbiaknál lényegesen hevesebben égő, ezért nagyságrendileg erősebb, füstöt gyakorlatilag nem képző füst nélküli lőport alkotta, amely lehetővé tette lényegesen kisebb méretű, mégis nagyobb erejű töltények megalkotását. E két újdonság ráadásul utat nyitott a különböző mechanizmusoknak: a papírzacskókkal ellentétben az egyetlen zárt egységet alkotó, merev fém töltényekből többet is lehetett tárolni a fegyverben, amelyeket aztán valamilyen rendszerrel a töltényűrbe lehetett juttatni, lehetővé téve a rendkívül gyors (néhány másodperces) újratöltést.

Az új fejlesztések azonban még kísérleti stádiumban voltak. A tesztek megkezdődtek, ám ezeket tudósok és mérnökök végezték, akik nagy ívű új ötletekkel álltak elő. A hadsereg célja természetesen az volt, hogy a többi országnál előbb rendszeresítsen az ellenfeleinél fejlettebb haditechnikát, amelyre támaszkodva a harctéren előnyhöz juthat, ugyanakkor az új eszközök bevezetésének jelentős ára mellett sokan kétségeiket fogalmazták meg a korábbiaktól radikálisan eltérő megoldások megbízhatóságát illetően, ezért el kellett telnie néhány évtizednek, mielőtt az országok rendszeresítették volna ezeket az új ötleteket. Az intő példák egyike az amerikai Volcanic ismétlő-pisztolyok voltak, amelyek mindkét új megoldást használták (valamint szerepet játszott a Smith & Wesson, illetve a Winchester fegyvermárkák létrejöttében), ugyanakkor maga az ismétlőfegyver folyamatos műszaki hibáktól szenvedett és a polgári piacon sem ért el sikereket.

Meglepő, hogy az 1800-as évek végén Franciaország, amely vezető szerepet játszott a füstnélküli lőpor fejlesztésében (Paul Vieille 1884-ben alkotta meg az első gyakorlatban is használható füst nélküli lőport, a stabilizált nitrocellulóz-alapú Poudre B-t), felrúgva a konvenciót, mindössze három évvel később rendszeresített egy ezt használó ismétlőpuskát, a Fusil Modéle 1886-ost (francia; 1886-os mintájú puskát), amelyet a legtöbben 1886-os Lebel puskaként ismernek.


Konstrukció:

A Fusil Modéle 1886 megjelenésekor forradalmi fegyvernek számított, hatalmas technológiai ugrást képviselve. A puska 1300 mm hosszú (800 mm hosszú csővel), tömege üresen 4,18 kg, 10 tölténnyel (ld. lentebb) 4,41 kg. A fegyver egyik jellegzetes megoldása, hogy az ismétlőpuska csövét felül nem takarja fa markolat, ezért hosszabb idejű tüzelést követőn sok lövő megégette a kezét.

A francia fegyver legfontosabb újdonsága tölténye volt, a 8x50 mm-es, peremes Lebel töltény - Nicolas Lebel ezredes csak magát a töltényt alkotta meg, de ennek fontosságát jelzi, hogy a puska is ezen a néven vált ismertté. A 8 mm-es, Balle M nevű töltény rendkívül gyors kifejlesztését részben az tette lehetővé, hogy a régebbi (1874-es), 11 mm-es Gras (fekete füstű lőporos) töltényre épült, külsőre gyakorlatilag azonos volt azzal, de a nyakrészt beszűkítették a kisebb átmérőjű lőszerhez. Az azonos méret ellenére a Lebel lényegesen jobb (megjelenésekor kiemelkedő) ballisztikai jellemzőkkel rendelkezett, mint a Gras töltény, a füst nélküli lőpor volt az oka, amely a fekete füstű lőpornál kb. háromszor erősebb.

A Lebel ráadásul ismétlőpuska, ami azt jelenti, hogy a fegyverbe több töltény tölthető, amelyeket egy tárban raktároz, majd a tüzelést követően megtörténik az elhasznált töltényhüvely kivetése és új töltény betöltése a tárból. A Fusil Modéle 1886-os tár-megoldását is korábbról vették át; az 1884-es Gras-Kropatschek-ből. Mindkét fegyver csőtáras; a töltényeket egymás mögött helyezték el egy, a cső alatti tárban (vízszintesen). A Lebel puska az ismétlőpuskákon általánosan elterjedt forgó zártömböt kapta, amelyet egy, a fegyver jobb oldalán található markolat segítségével el lehet fordítani (a zárat egy csavar tartja a helyén), míg a cső alatti tárból a töltényeket egy lebillenő csúszda emeli a töltényűrbe.

A fegyver 8 töltényes tárat használ, de technikailag a Lebel ismétlőpuska 10 töltény befogadására alkalmas: a nyolc töltényes tár mellett egy továbbit lehet a lehajtott emelőkarra helyezni, még egyet pedig a csőbe. A kézifegyverek túlnyomó többségében csak a tárkapacitás +1 töltény betárazására van lehetőség (a tár + a csőbe helyezett töltény), de a Lebel kétszintes kialakítása miatt az emelőkar alsó helyzetben úgy képes további egy töltényt befogadni, hogy közben nem akadályozza a zár mozgását.

A francia hadsereg a fegyvert kizárólag 8 tölténnyel használta: a 9-ik (8 + 1 az emelőkaron) még biztonságosan használható, a 10-ik töltény viszont csak úgy helyezhető a csőbe, ha a fegyvert felhúzzák és mivel a Lebel ismétlőpuska nem rendelkezik semmilyen manuális biztosító mechanizmussal, ebben az esetben a ravaszt meghúzva a fegyver elsül. Ennek oka, hogy ha a fegyvert az utasításoknak megfelelően használják, a tüzelésen kívül a csőben soha nincsen töltény, ezért a rendszert bonyolító kiegészítő mechanizmusra sincs szükség.

Tüzelést követően első alkalommal a Lebel zárát - a többi ismétlőpuskával ellentétben - nem egyszer, hanem kétszer kell felhúzni. Ennek oka szintén a vízszintes tár: a lövést követően a zárat nyitva és hátrahúzva megtörténik az elhasznált hüvely kivetése, azt követően viszont ismét előre kell tolni és elfordítani a zártömböt, majd másodszor is (egy határozott mozdulattal) újból hátrahúzni a zárat. Az elhasznált töltényhüvely után visszatolt zártömb lebillenti a töltényrámpát, míg a második hátrahúzás a tölténnyel együtt felemeli a rámpát, amelyet ezt követően a zártömb már a többi fegyverhez hasonlóan betol a csőbe.

A puska jobb oldalán egy tárleválasztó gomb található. Ez az első világháború előtti fegyvereken gyakori volt: a korabeli katonai doktrína a parancsra végrehajtott, elsősorban pszichikai hatása miatt alkalmazott lassú, az egész alakulat által egyszerre történő tüzelést részesítette előnyben - ehhez a tárleválasztót megnyomva a puska egylövetűvé vált, a fegyver nem a tárból töltött. Amennyiben viszont szükség volt a nagyobb tűzerőre (pl.: az ellenség túlságosan közel ért), a tiszt parancsot adhatott a folyamatos tűzre: ekkor a tárleválasztót kikapcsolva a fegyver újra ismétlőpuskaként viselkedett, lehetővé téve a nagyobb tűzgyorsaságot.

Sok korai ismétlőpuskához hasonlóan az 1886-os Lebel is igen optimista, 2400 m-ig terjedő kihajtható fém irányzékkal rendelkezik, de a gyakorlatban használhatóbban bizonyult az alternatív nézőke: az irányzékot előrehajtva fix irányzékká válik, kisebb távolságra kalibrált nézőkével.

Kora okán a fegyverre céltávcsövet nem, bajonettet viszont fel lehet erősíteni. Az Épée-Baionnette Modéle 1886 nevű, Rosalie becenevű bajonett hosszú, keskeny, kardszerű bajonett, de a kereszt alakú fegyver kizárólag szúrásra alkalmas (klasszikus pengéje nincsen). A bajonett alá egy quillian-nak is nevezett, horog alakú keresztvasat erősítettek: ennek célja, hogy elakadjon benne az ellenség bajonettje, megakadályozva, hogy az a Lebel bajonettjéről lecsúszva végigszánkázzon a fegyveren, megsebesítve a kezelőjét. Több részlettel együtt az első világháború alatt előállított példányokról a gyártás-ésszerűsítés jegyében ezt az elemet elhagyták.


Életút:

A Fusil Modéle 1886 megjelenésekor hihetetlenül modernnek számított, ráadásul Franciaország 1887-ben általános rendeltetésű ismétlőpuskaként rendszeresítette: ez azt jelentette, hogy amíg más fejlett európai nagyhatalmak csupán néhány speciális alakulatot szereltek fel az új, kísérleti ismétlőpuskákkal, addig megkezdődött a francia hadsereg átfegyverzése a Lebel-re. A fegyver előállítását az állami Manufacture d’armes de Saint-Étienne, a France Manufacture d’armes de Chátellerault és a Manufacture d’Armes de Tulle, röviden a MAS, MAC és MAT gyárak párhuzamosan végezték, egészen 1918-ig, 3,5 millió Lebel-t állítva elő.

A Lebel rendkívül fontos szerepet játszott a kézifegyverek fejlődésének történetében, gyakorlati szempontból viszont katasztrofális hatással járt a rendszeresítés. A gondot az jelentette, hogy néhány év alatt a többi vezető állam (közük a Brit Birodalom és Németország) beérte a franciákat, viszont az általuk rendszeresített puskákon már (a korlátozott rendszeresítés tapasztalatait felhasználva) kijavították a korábbi problémákat és elhagyták a sikertelen megoldásokat, míg franciák a Lebel esetében ezeket a tökéletlen megoldásokat voltak kénytelenek tovább használni.

Ezek közé tartozott, hogy a Fusil Modéle 1886 a korban megszokott 5-tel szemben 8 töltény befogadására volt alkalmas, de a töltés rendkívül lassú volt, mivel a töltényeket egyesével kellett a tárba betolni és a fegyvert nem lehetett töltés-segítő eszközzel (töltőléccel) ellátni, míg a többi fegyveren a vízszintes csőtár helyét átvette a függőleges doboztár.

Előbbi tár a célzás során is hátrányosnak bizonyult: a máig használt szélesebb, de rövid függőleges tárakat a fegyver súlypontjában helyezték el, míg a Lebel esetében a töltények a puska frontrészétől a középső szekcióig értek: a tár kiürülésével párhuzamosan a korábban orrnehéz puska fokozatosan hátrabillent, amit a lövésznek folyamatosan kompenzálnia kellett.

A Gras töltény ugyan lehetővé tette a rendkívül gyors fejlesztést, de maga a töltény gyorsan elavult és a rendkívül nagy átmérőjű perem gyakorlatilag lehetetlenné tette a töltény automata fegyverekben történő használatát, az újabb, eltérő kaliberű töltény pedig többlet-terhet jelentett a katonai logisztika számára (az ezt használó fegyverek, például a Chauchat golyószóró pedig problémákkal küzdöttek).

Az első módosításokat már egy évvel a Lebel gyártásának megkezdését követően, 1887-ben végrehajtották, 1893-ban pedig elkészült az első fejlesztett változata a Fusil Modéle 1886 M (modifié) 93, amelynél - több kisebb módosítás mellett - a zártömb felső részére egy kisméretű acél lapka került.

Erre a korabeli töltények miatt volt szükség: a füst nélküli lőpor a korábbiaknál lényegesen nagyobb erejű volt, amit a sokkal nagyobb volumenű és nyomású lőporgázok tettek lehetővé. A korabeli töltények ezt az erőt azonban nem minden esetben tudták kordában tartani, ezért kezdetben előfordult, hogy egy-egy töltény szétrepedt, ami viszont potenciális veszélyforrás jelentett, ugyanis ekkor a Lebel zártömbjének hornya a hátrafelé kicsapó gázokat csatornaként egyenesen a lövő arcába vezette. Ezzel az olcsó megoldással a töltény szétrepedését nem akadályozták meg, de a fémlap oldalra elvezette a gázok egy részét, megakadályozva a lövő sérülését.

A kisebb módosítások azonban érdemben nem tudták megnövelni a fegyver hatékonyságát, amely már az 1890-es évek elejére elavult. 1901-ben a puskához egy új Balle D nevű töltényt terveztek, amely a korábbi gömbölyű lövedékkel szemben aerodinamikusabb, lekerekített hegyű lövedéket kapott. A hegyes kialakítást a többi ország is használta, a Lebel ismétlőpuskánál viszont komoly problémát okozott: mivel a töltényeket nem egymás fölött helyezték el, a hegyes lövedéket a tár rugója nekifeszítette a következő töltény csappantyújának, ezért fennállt a véletlen elsütés esélye. A franciák ezt két egyszerű megoldással küszöbölték ki: a szűkített nyak és a széles perem miatt a töltények eleve erősen megdőltek (a töltény hegye a következő töltény peremének széléhez ért, nem pedig a közepéhez), emellett a töltények farán körkörös vájatot alakítottak ki, amelybe beleakadt az előző töltény hegye, megakadályozva, hogy az a csappantyúhoz érjen.

A Lebel-t a problémák ellenére az első világháború végéig széles közben használták: a francia kolóniákra is eljuttatott és a polgári piacon is kínált puskát a katonák kedvelték nagy ereje és a mindössze három töltényt befogadó Berthier puskáknál nagyobb tára miatt. Az első világháború végén Franciaországban felismerték, hogy majdnem az összes akkor használt fegyverüket le kell váltani, de a gazdasági gyengélkedése miatt végül hosszú ideig kénytelenek voltak tovább használni ezeket az elavult fegyvereket.

Az 1924-ben a Lebel puskát az új, 7,5 mm-es töltényhez adaptálták (Modéle 1886-M1893-M1927), míg az utolsó, rövidített, 3 töltényesre csökkentett kapacitású karabély-változatot, a Modéle 1886 M93-R35-öt 1935-ben rendszeresítették (korábbi példányok átépítésével), mivel az új tervezésű ismétlőpuska, a MAS-36 csak 1937-ben került a csapatokhoz (egy ilyen példány látható a baloldali fotón). Az utolsó Lebel puskákat még bevetették a második világháborúban, de ekkor már rendkívül reménytelenül számítottak.


Műszaki adatok:

Gyártó: MAS, MAT, MAC

Típusnév: Fusil Modéle 1886 (M1886 Lebel)

Típus: ismétlőpuska

Megjelenés éve: 1886

Tervező: fejlesztőcsoport (Tramond, Bonnet, Close, Desaleux, Gras, Lebel, Verdin, Vieille)

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 4180 g

Teljes hossz: 1300 mm

Csőhossz: 800 mm

Kialakítás:

Működési elv: forgó-tolózáras (lebillenő töltényemelő karral)

Tárkapacitás: 8 (+2) lőszer

Irányzék: fém irányzék

Lőszer:

Neve: 8 mm Lebel

Mérete: 8x50 mm

Tömege: 15 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 610-700 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.