Luger P08

„Ha békét akarsz, készülj a háborúra”


Tervezés:

A kézi lőfegyverek a középkor óta szerepelnek a hadseregek fegyvertárában, de csak évszázadokkal később, a XX. század elején szorították ki végleg a hidegfegyvereket. A korai puskák (például a muskéták) rendkívül alacsony tűzerejük miatt korlátozottan voltak bevethetőek és más egységek védelmére szorultak. Idővel külön osztagokat rendeltek a puskásokhoz, akik fegyverzete ennek megfelelően változott (pl.: a pikások). A XIX-ik században a tűzfegyverek gyors terjedésnek indultak: megjelent az egységes, előre kimért lőpor és golyót tartalmazó papírtasakok, amit később már tasakostul töltöttek a fegyverbe, végül elterjedt a máig használt töltény, amely egymaga tartalmazta a tüzeléshez szükséges összes egységet.

A harcok menete azonban a még gyorsabban újratölthető, hátultöltős puskák megjelenésével sem változott: a katonák már mind puskával rendelkeztek, amelyre szuronyt erősíthettek, ezáltal nem szorultak külön oltalomra, de a roham esetében (ha nem sikerült a csata kezdetén megfutamítani az ellenfelet) néhány sortüzet követően a két fél továbbra is véres közelharcban csapott össze. Ez csak a XX. század fordulóján változott, amit két fegyvertípus segített: a tölténytárral rendelkező ismétlőpuskák, valamint az öntöltő pisztolyok.

A pisztolyok egyidősek a puskákkal, de azokhoz hasonlóan sokáig másodlagos szerepre voltak kárhoztatva, hiszen egy lövés leadását követően a kovás vagy keréklakatos pisztolyok esetén hosszú újratöltési idővel kellett számolni. Ezen a helyzeten a revolverek megjelenését követően némileg változott, lévén ezeket csak (rendszerint 6) lövést követően kellett újratölteni. Ezután a fegyvertervezők a puskákhoz hasonlóan olyan megoldásokon kezdtek dolgozni, amelyeknél a mechanizmus a tüzeléskor keletkező energiák egy részét az elhasznált töltény kivetésére és a következő töltény töltényűrbe juttatására használja.

A kísérletezők közé tartozott Georg Johann Luger is, egy osztrák származású, de Olaszországban nevelkedett fegyvertervező, aki az osztrák-magyar seregben tisztként, majd kiképzőként szolgált. Luger leszerelése után összeismerkedett Ferdinand Ritter von Mannlicher-rel (a Mannlicher puskák megalkotójával) és együtt puskatárakon dolgoztak, elindítva Luger-t a fegyverek tökéletesítésének útján.

Később Luger a Deutsche Waffen und Munitions Fabriken (röviden DWM) fegyvergyár tervezője lett és a Borchardt pisztoly tökéletesítését kapta feladatul. Hugo Borchardt 1893-ban, az elsők között tervezett öntöltő pisztolyt, ám fegyvere több problémával küzdött és egyáltalán nem volt praktikus, ezért a néhány száz darabos készlet értékesítése is több évtizedig tartott.

Mivel azonban a katonai feladatokra alkalmatlan pisztolyt a tervező nem volt hajlandó módosítani, vagy bárkivel együtt dolgozni, a DWM kirúgta Borchardt-ot és felbérelte Luger-t, aki több módosítást követően (ld. „Életút” bekezdés) megalkotta a Luger P08-ast. A fegyver eredeti neve Pistole Parabellum 1908 volt (utalva a latin „Si vis pacem, para bellum”, azaz ha békét akarsz, készülj a háborúra mondásra), gyártója pedig a DWM, később viszont több más gyár is készítette a pisztolyt, amely részben ezért Luger néven terjedt el.


Konstrukció:

A Luger P08-as egy fejlesztési sor eleme volt, de a fegyver mechanikája az egyes modellváltozatoknál csak minimálisan, egy-egy alkatrésznyit változott és a Luger P08-as ugyanazt a működési mechanizmust használta, mint Borchardt eredeti pisztolya. Az azonos elv ellenére a két fegyver külsőre rendkívül eltérő, ugyanis Luger Borchardt pisztolyának gyakorlatilag minden részletét tökéletesítette.

A gyakorlatilag függőleges markolatot egy erősen döntött, ergonomikus markolat váltotta fel, a legnagyobb különbséget azonban a farban elhelyezett rugó leváltása jelentette, ezáltal Luger a P08-ason (ahogy összes tervén) megszabadult a Borchardt-féle öblös elemtől.

A P08-as (alapváltozata) kisméretű, könnyű pisztoly: a legkisebb modell 871 grammot nyom, a fegyver hossza 222 mm-t tesz ki. A pisztoly három fő változatban készült (a gyalogság, a haditengerészet és a tüzérség részére), az egyes modellek szinte csak csőhosszukban tértek el (a szabványos gyalogsági modell 95 mm-es, a tüzérségi 200 mm-es csővel rendelkezik), a cső minden változatnál pőrén áll.

A típust eredetileg a 7,65x21 mm-es tölténnyel tervezték, de széleskörű ismertségre a (részben a pisztoly miatt) Luger-ként is ismert 9x19 mm-es Parabellum tölténnyel tett szert, amelyet kifejezetten ehhez a fegyverhez terveztek (ez máig a világ legelterjedtebb pisztoly-kalibere). Emellett néhány példányt .45 ACP kaliberben gyártottak.

Az összes Luger a Borchardt által is használt csuklós-karos reteszelésű, rövid csőhátrasiklásos rendszert használja. Ennek részeként tüzelést követően a pisztoly csöve 13 mm-et hátra mozog. A kulcselem az imént említett, csuklós elem, amely vízszintes helyzetből hátrafelé és felfelé mozdul, szabaddá téve a pisztoly felső részén található hüvelykivető nyílást, amelyen át a kilőtt töltényhüvely távozik. Ezt követően új lőszer kerül a töltényűrbe, a csuklós kar pedig visszacsúszik eredeti pozíciójába (a fegyvert a csuklón található két tányérszerű elemmel lehet felhúzni).

Ez a kialakítás gyors tüzelést tesz lehetővé, azonban a lövőnek vigyáznia kell, mert bár a fegyver hátrafelé csak minimálisan mozdul el, a pisztoly felső részén nagy sebességgel felcsapódik a csuklóskar (ez általában nem jelent problémát, mert a lövész általában egyik vagy mindkét kezével a pisztolyt markolja, a fegyver pedig az arca vagy a mellkasa előtt található).

A pisztoly szétszedéséhez az elsütő billentyű előtti gombot kell megnyomni, biztosítókarja a fegyver végében található (az alsó állás jelzi a tűzkész állapotot, felső állásban láthatóvá válik a pisztoly kezeletlen felszíne, ezzel is segítve a lövőt annak megítélésében, hogy a pisztoly ki van e biztosítva. A markolatban található egy másodlagos biztosító: ha a pisztolyt a lövész nem fogja (benyomva a gombot), a fegyvert nem lehet elsütni - ez a részlet a legtöbb katonai példányról hiányzik, mivel azt feleslegesnek ítélték.

A Luger P08-as (a többi változathoz hasonlóan) 8 töltényes tárral rendelkezik, a tár alsó része a markolatba simul, kiemelését a markolat aljába épített gombok teszik lehetővé. A Luger-pisztolyok egyik jellegzetessége, hogy a kisméretű pisztolylőszer és a korlátozott tárkapacitás ellenére a tár rugója rendkívül erős, ezért az utolsó töltények kézi tárazása különösen nehéz (ezt megkönnyítendő a fegyverhez kidolgoztak egy töltő eszközt).

A fegyvert fém irányzékkal látták el (változattól függően fix vagy állítható kivitelben), a katonai változatok a markolat-biztosító helyett válltámasz rögzítésére alkalmas kiegészítőt kaptak (a csereszabatosság érdekében kisszámú haditengerészeti példányt leszámítva minden katonai modellre erősíthető válltámasz).


Életút:

Miután Luger bemutatta az 1898-as típust, a DWM vállalat megkísérelte értékesíteni a fegyvert Németországnak, ám a németek nem érdeklődtek - ellentétben a svédekkel, ezért a gyár 40 példányt Svédországba küldött, ahol katonai próbákon a kor több öntöltő pisztolyával együtt tesztelték. A kedvező eredmények hatására Svédország azonnal rendelt 500 példányt, de több kisebb módosítást kértek, megalkotva az első nagyobb Luger-sorozatot, az 1900-as modellt. A svéd siker megnyitotta a típus előtt az utat: a Luger öntöltő pisztoly számos országban megjelent: az Amerikai Egyesült Államok például 100 példányt vásárolt (ezeket American Eagle Luger-ként ismerik sast ábrázoló jelölésükről).

Az eltelt idő alatt megjelent egy új változat: az 1906-os Luger, amely a pisztoly életében az egyetlen nagyobb változtatást tartalmazta: a markolatban található, problémás laprugót csavarrugóra cserélték. A DWM Luger pisztolyai gyorsan terjedtek, amit nem kis részben agresszív marketing-kampányának köszönhetett, ugyanis a pisztolyt katonai és polgári megrendelők számára egyaránt kínálták, olyan, a vezető európai fegyvergyárak által elhanyagolt területeken is, mint Dél-Amerika.

Az áttörést azonban nem ez, hanem a német megrendelés hozta el: az 1900 és 1906-os modellek után megjelent az 1908-as változat. A Német Birodalom haditengerészete már 1904-ben rendszeresítette a pisztolyt, de az 1908-as volt az, amely az új német oldalfegyverré vált, ezért minden katonát ezzel a pisztollyal szereltek fel. Ez egyben szinte megszüntette a korábbi, gyakran kardokkal és szuronyokkal vívott kéziharcot, mivel a Luger P08-assal kis távolságra több lövést lehetett leadni gyors egymásutánban és a cserélhető tárnak köszönhetően folyamatosan tűz alatt lehetett tartani a célpontot (az első világháború alatt a különböző kardok és bunkók rövid időre még visszatértek, de a jövő az öntöltő pisztolyoké volt).

A P08 három fő változatban készült. Az alapváltozat, a Pistole 08 a gyalogság számára készült a legrövidebb, kb. 4 hüvelykes csőhosszal, mint másodlagos fegyver. A második, haditengerészeti modell csak néhány évig készült és 4 helyett mintegy 6 hüvelyes csövet kapott, valamint fix helyett állítható nézőkét, ezáltal a tengerészek kihasználhatták a nagyobb csőhosszt (az irányzékot 100, illetve 200 méterre lehetett beállítani).

A harmadik modell, a Lange Pistole 08 kifejezetten a tüzérség számára készült, mint elsődleges fegyver. Ez a pisztoly megjelenésekor igen előremutató megoldásnak számított: a Luger öntöltő pisztoly relatív kisméretű volt, így egy puskával szemben nem akadályozta a tüzéreket, ugyanakkor jelentős tűzgyorsasággal rendelkezett. A pontosság és a hatótávolság növelése érdekében rendkívül hosszú, kb. 8 hüvelykes csövet kapott és a tüzérségi változat nézőkéje a csőre került: a csúszkát - kissé optimista módon - akár 800 méterre is be lehetett állítani.

A tüzérségi változathoz a szabványos, 8 töltényes tár mellett egy 32 töltényt befogadó, trommelmagazin nevű dobtárat is gyártottak. Rendkívül jellegzetes alakjuk mellett a Luger pisztolyok egyedi megoldása volt a fegyverre rögzíthető válltámasz: ezáltal a tüzérségi változat (a hosszú csővel, dobtárral és válltámasszal) már inkább emlékeztetett karabélyra, semmint pisztolyra. További érdekesség, hogy a fegyver fa tusáját úgy alakították ki, hogy az egyben a pisztoly tárolására is alkalmas volt.

A Luger különböző változatait mintegy másfél tucat ország használta, köztük európai, dél-amerikai és ázsiai országok (Svájc például 1950-ig, Norvégia pedig hivatalosan egészen 1987-ig) és a pisztollyal végigharcolták az első világháborút (itt a németek egyik ikonikus fegyverévé vált).

A Luger P08-as és a korábbi változatok is kiemelkedően pontosnak bizonyultak, igaz, a nyitott csuklós-karos megoldás rosszul viselte a lövészárkok sáros környezetét. Ennek ellenére a fegyver az első világháború végéig rendszerben maradt és a háborút követően is tovább gyártották és használták. A Luger P08-asok Németországban a második világháború végéig rendszerben maradtak, de magas előállítási áruk miatt a külsőre közel azonos, de eltérő működésű és lényegesen olcsóbb Walther P38-as váltotta fel (a Szövetséges katonák körében a Luger P08-as értékes zsákmánynak számított). A pisztolyt hivatalosan 1942-ig gyártották, de több cég ezt követően is készítette - a Mauser vállalat például egészen 1986-ig gyártotta a Luger P08-ast.


Műszaki adatok:

Gyártó: Luger (DWM)

Típusnév: P08

Típus: félautomata (öntöltő) pisztoly

Megjelenés éve: 1908

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 871 g

Teljes hossz: 222 mm

Csőhossz: 95 mm

Kialakítás:

Működési elv: csuklós-karos reteszelésű, rövid csőhátrasiklású

Tárkapacitás: 8 db

Irányzék: fém irányzék

Lőszer:

Neve: Parabellum

Mérete: 9x19 mm

Tömege: 7,45 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc (gyakorlati: kb. 20 lövés/perc)

Lövedék kezdősebessége: 350-400 m/s

Csőben mért max. gáznyomás: ismeretlen bar


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.