Howa 64-es típus

„A japán fegyvergyártás újraéled”


Tervezés:

A néhány igen kezdetleges kínai példány után a bezárkózó Japán Birodalom elsőként a XVI. században jutott lőfegyverekhez, portugál kereskedőkön keresztül. E kanócos puskák helyben tökéletesített változatait a japánok évszázadokon át használták, mert az izolacionista politika következtében nem jutottak el hozzájuk az új fejlesztések, ráadásul az 1603-tól számított Edo-korban Japánban visszaszorult a tűzfegyverek használata, mert a viszonylag békés időszakban a kardokkal és más hidegfegyverekkel felszerelt szamurájuk is elegendőnek számítottak.

Ez csak az 1800-as évek elején változott meg, amikor néhány külföldi tanulmány révén a japánok is megismerkedtek az újabb kovás elsütőszerkezetű puskákkal, de drámai változás csak az évszázad közepén következett be, miután az amerikaiak megtámadták és könnyedén legyőzték a japánokat. A konfliktus rávilágított, hogy a második ipari forradalom vívmányait használó nyugati hatalmakhoz képest a Nagy Japán Birodalom több évszázados lemaradásban volt és drámai változások hiányában könnyen a többi ázsiai országhoz hasonlóan gyarmatokká válhatnak. A japánok ezt mindenáron el kívánták kerülni, ezért példátlan mértékű gazdasági- és társadalmi változások kezdődtek, amelyek fél évszázad alatt középkori királyságból Ázsia egyetlen nagyhatalmává változtatták a Nagy Japán Birodalmat.

Az ország hatalmasat változott, de a japán döntéshozók a a társadalmi berendezkedés megváltoztatása helyett a gazdaság és mindenekelőtt a hadsereg modernizációjára törekedtek, mivel úgy vélték, ezek szükségesek a későbbi hódításokhoz. A fejlesztés első elemeként a japánok modern nyugati fegyvereket vásároltak, például francia 1866-os mintájú Chassepot még fekete füstű lőport használó, de már hátultöltő egylövetű gyutűs puskát (ezekkel arattak győzelmet az elsősorban szúró-vágó fegyverekkel felszerelt, a régi rendet visszaállítani próbáló lázadó szamurájok felett).

A gyutűs puskák a kézifegyver-fejlesztés új lépcsőfokát jelentették, de egy évtizeddel később még fejlettebb forgó-tolózáras fegyverek jelentek meg. A japán ipar ekkorra kellően fejletté vált a licencgyártáshoz, ezért megvásárolták az 1874-es mintájú francia Gras puska gyártási jogát, amelyet Murata puska néven gyártottak. E fejlődési sor harmadik lépéseként később már helyben fejlesztették tovább a Murata puskát, mielőtt az utolsó, negyedik lépésként 1897-ben a még külföldi bázisú lőfegyvert a teljes mértékben Japánban fejlesztett Ariszaka puskával váltották fel.

A füst nélküli lőport tüzelő Ariszaka ismétlőpuska a birodalom katonáinak alapvető fegyverévé vált: az eredeti, 30-as típusú Ariszaka puskát 1905-ben a továbbfejlesztett 35-ös típusú, majd egy évvel később a 36-os, majd 38-as típusú Ariszaka ismétlőpuskával váltották fel. Utóbbi (hasonlóan több kortárs ismétlőpuskához, például a német Mauser, olasz Mauser és osztrák Mannlicher puska-családokhoz) rendkívül sikeres karriert futott be: a fegyvert széles körben használták az első világháború előtt, alatt, a két világháború között, majd a második világháború alatt is.

A második világháborút követően a japán haderőt feloszlatták, ami igen nehéz helyzetbe hozta a korábbi fegyvergyárakat: a legtöbb japán állami hadianyaggyár megszűnt, a mások mellett Ariszaka puskákat gyártó polgári Howa vállalat azonban civil vadászpuska-kínálata és szövőszék-üzletága révén túlélte az 1940-es évek második felét. Amikor az 1950-es években újraalapították a japán hadsereget (Japán Önvédelmi Haderő néven), a Howa fegyvergyár az országot megszállva tartó Amerikai Egyesült Államok fegyvereit gyártotta a japán haderőnek, köztük az M1 „Garand” öntöltő puskát.

A félautomata Garand megjelenésekor, az 1930-as évek elején rendkívül modern fegyvernek számított: az első általános, egy ország teljes hadseregében rendszeresített ismétlőpuska volt, amely kiváltotta a korábbi manuális öntöltő puskákat, de a második világháborút követően elterjedt egy még hatékonyabb kézifegyver-típus; a gépkarabély, amely az öntöltő puskák összes képességét örökölte, de emellett sorozatlövésre is képes volt.

Az 1950-es évek elejére a nagyhatalmak részben, több esetben pedig teljes mértékben átálltak a gépkarabélyok gyártására (pl.: belga FAL, szovjet AK-47, majd a későbbi amerikai M14 és a német G3), amelyek mellett a Garand már elavultnak számított, ezért az 1960-as évek elején a japánok maguk is rendszeresítettek egy gépkarabélyt, amelynél elvárás volt, hogy a korábbi Ariszaka puskához hasonlóan teljes mértékben Japánban fejlesszék és gyártsák. E feladatra a Howa iparvállalatot választották ki - a kész fegyver a 64-es típus nevet kapta, jelezve, hogy a gépkarabélyt 1964-ben rendszeresítették.


Konstrukció:

A 64-es típusú gépkarabély háza és az első markolat acélból készült, míg a tusa és a pisztolymarkolat fából. A fegyver teljes hossza 990 mm (ebből 450 mm-t tesz ki a gépfegyver csöve), a 64-es típus üres tömege 4,4 kg. Japán nem tagja az Amerikai Egyesült Államok Észak-atlanti Szerződés Szervezete (röviden NATO) katonai együttműködésének, azonban annak egyik legfontosabb (tagsággal nem rendelkező) szövetségese.

A NATO egyik elsődleges célja a tagok által használt hadianyag részleges egységesítése, amely konfliktus esetén jelentősen egyszerűsíti a katonai logisztikát és az eltérő nemzetiségű csapatok közötti együttműködést. Ennek részeként a NATO tagjaitól megköveteli, hogy az általuk rendszeresített gépkarabélyok a NATO által elfogadott kaliberű lőszereket tüzeljék; az 1960-as évek végéig ez a 7,62x51 mm-es NATO lőszert jelentette.

A japán 64-es típusú gépkarabély technikailag szintén ezt a lőszert tüzeli, de a viszonylag erős lőszer az amerikai és európainál kisebb termetű japán katonák számára túlságosan nagy megterhelést jelent (pl.: sorozatlövésnél a fegyver nehezen kontrollálható), ezért e fegyverhez megalkottak egy speciális, csökkentett erejű lőszert is. Utóbbi külméreteiben azonos a szabványos 7,62 mm-es NATO lőszerrel, de 10%-kal alacsonyabb energiája miatt csak a 64-es típusú gépkarabélyban használható (más, teljes erejű NATO lőszerre tervezett automata fegyverekben töltési problémákat okozhat).

A kétféle lőszer mellett a Howa 64-es típus alkalmas a 2006-ban rendszeresített japán 6-os típusú puskagránát kilövésére. A legtöbb ország a második világháborút követően gyakorlatilag felhagyott a puskagránátok használatával (helyüket dedikált gránátvetők vagy a fegyvercső alá szerelt gránátvetők, például az amerikai M203-as vette át), japán azonban nem rendszeresített az ezek kiváltására alkalmas gránátvetőt.

A 64-es típus a több mint két tucat ország által rendszeresített belga FN FAL gépkarabély rövid hátrasiklású billenőzáras rendszerét másolja annak háromállású gázszabályozó rendszerével.

A 64-es típus rendelkezik tűzváltó karral; egyes és sorozatlövésre egyaránt alkalmas. A fegyver 20 töltényes doboztárból tüzel: automata módban a gépkarabély elméleti tűzgyorsasága gépkarabélyok között kiemelkedően alacsony: percenként 500 lövés, ezáltal a japán katonák által is könnyen kontrollálható.

A fegyvert eredetileg optikai irányzék nélkül gyártották. A 64-es típusra hosszú kés-szurony rögzíthető, emellett első markolata alatt lehajtható, de nem levehető bipód található.


Életút:

A Howa 64-es típusú gépkarabély a második világháború után Japán első új fejlesztésű katonai puskája volt. Az országban korábban nem gyártottak gépkarabélyt, ezért a 64-es első prototípusa (R1) külsőre az amerikai AR-10-es típusú, működését tekintve viszont a belga FAL gépkarabély másolata volt. A második, R2 jelű prototípus külsőre igen hasonló volt az R1-eshez, azonban ez már az amerikai AR-10-es gépkarabély gázdugattyújának másolata volt. A harmadik prototípus szintén egy amerikai-belga hibrid klón volt: ennél a gépkarabélynál visszatértek a FAL rendszeréhez, a fegyver háza viszont a régebbi amerikai M14-esre hasonlított. Az ezen prototípusokon nyert tapasztalatok alapján születtek meg az R6A és R6K jelű prototípusok, amelyek külsőre a német G3-as gépkarabélyra hasonlítottak és egy további prototípust (R63E) követően ez vált a sorozatgyártású 64-es típusú gépkarabély alapjává.

A japán fegyver gyártása 1964-ben indult be. A gépkarabélyt többen bírálták, mert a változatos prototípusok különböző problémáktól szenvedtek, amelyek egy részét nem sikerült kijavítani, ezért ezeket a sorozatgyártású példányok is örökölték. További problémát okozott, hogy a fegyver gyártásának felfuttatása a vártnál tovább tartott, ezért első körben az új gépkarabélyt csak speciális alakulatok használták, majd egy esetleges szovjet támadásnak legjobban kitett északi fősziget, Hokkaidó (Északi Tengeri Körzet) védelmét ellátó katonák, de idővel a fegyver teljesen kiváltotta a korábbi kézifegyvereket.

A 64-es típust nyugaton azért is kritizálták, mert speciális, csökkentett lőportartalmú lőszere azonos mérete ellenére nem kompatibilis a 7,62 mm-es NATO lőszerre tervezett gépkarabélyokkal, miközben technikailag a Howa 64-es típus alkalmas a teljes erejű NATO lőszer tüzelésére, ez azonban drasztikusan csökkenti az élettartamát.

A fegyvert a japán szárazföldi haderő mellett a haditengerészet és légideszantos alakulatok is használták, de a 64-es típusú gépkarabélyt háborúban soha nem vetették be, mert az ország nem vett részt külföldi kiküldetésekben és Japán megtiltotta a helyi gyártású fegyverek exportját.

A gépfegyver rendszeresítése politikai döntés következménye volt (a döntéshozók kizárólag Japánban fejlesztett fegyvert fogadtak el és a 64-es típusnak japán konkurensei sem voltak), ezért a típus sorozatgyártása egészen 1988-ig folyt (ez idő alatt kb. 230 ezer ilyen gépkarabély épült. A 64-es típusból egyetlen alváltozatot gyártottak: egy rajmesterlövész-modellt 2,2-szeres nagyítású céltávcsővel, azonban utóbbi csekély teljesítménye mellett ismert pontatlanságáról, amelyet az alacsony energiájú lőszer mellett az optika egyetlen kapcsolódási pontja okoz.

1989-től a 64-es típusú gépkarabélyt elkezdték felváltani az újabb 89-es típusú gépkarabéllyal: utóbbi fegyver gyakorlatilag egy modernizált 64-es típus megtartva elődje jellegzetes megoldásait, de 5,56 mm-es NATO lőszerre méretezve, acél és fa helyett alumínium házzal és polimer markolattal (emiatt a 89-es típus Japánban „öcsi/haver” néven ismert). A 89-es típusú gépkarabély alacsonyabb erejű és kisebb tömegű lőszere részben megoldotta a nem-szabványos NATO lőszerből adódó problémákat, miközben az egyszerűsített konstrukció miatt csökkent a 64-es kompexitásából fakadó műszaki problémák száma. A baloldali fotón felül egy 64-es típusú, alul egy 89-es típusú gépkarabély látható.

A fejlesztések ellenére a 2010-es években döntés született a még hadrendben álló 64-es és az újabb 89-es típusú fegyverek kiváltásáról. A japánok több modern külföldi gépkarabélyt teszteltek, azonban végül (valószínűleg politikai alapon) egy azoknál lényegesen drágább, de Japánban fejlesztett típust választottak, amelyet 2020-ban 20-as típus néven rendszeresítettek (e fegyvert szintén a Howa vállalat gyártotta), míg a 64-es típus rajmesterlövész változatát egy, az amerikai Remington Model 700-as ismétlőpuskával váltották ki (a 20-as típus már nem alkalmas a 06-os típusú puskagránát kilövésére, ehelyett hagyományos, cső alatti gránátvető erősíthető rá).


Műszaki adatok:

Gyártó: Howa

Típusnév: 64-es típus

Típus: gépkarabély

Tervező: Ivasita Kenzó

Megjelenés éve: 1964

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 4400 g

Teljes hossz: 990 mm

Csőhossz: 450 mm

Kialakítás:

Működési elv: gázelvezetéses, billenőzáras

Tárkapacitás: 20 db

Irányzék: fém, állítható

Lőszer:

Neve: 7,62 NATO (csökkentett lőportöltetű)

Mérete: 7,62x51 mm

Tömege: 10 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 500 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 700 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2021 | Minden jog fenntartva.