Heckher und Koch G3

„Az utolsó náci gépkarabély”


Tervezés:

Az egységes Német Birodalom XIX. század végi létrejötte egybeesett a kézifegyver-fejlesztésben bekövetkező, drasztikus változásokkal. Ezt megelőzően a németek Dreyse gyutűs puskát használtak; egy egylövetű, fekete lőport tartalmazó, papírhüvelyes töltényt tüzelő hátultöltő fegyvert, amely az 1866-os Königgratzi csatában sikerrel használtak a (Lorenz típusú) elöltöltő perkussziós puskákkal felszerelt osztrák-magyar császári és királyi erők ellen, de az 1886-os francia Lebel puskák lépéskényszerbe hozták a németeket.

A Német Birodalom első lépésben két évvel később a Gewehr 88 jelű, fekete lőport tüzelő ismétlőpuskát rendszeresítette, de a Mauser vállalat Mauser Model 1871 típusú puskáját már korábban, 1872-ben hadrendbe állították. Utóbbi fegyvert és tökéletesített változatait számos országban rendszeresítették, mielőtt 1898-ban a Német Birodalom új alapvető fegyverévé vált, Gewehr 98 néven. A később már egyszerűen Mauser-puskáknak nevezett fegyvercsaládot fél évszázadon át hadrendben tartották: az ismétlőpuskák szolgáltak az 1910-es években, az első világháború alatt, majd a két világháború között is.

A fegyvert az 1930-as évek során, a náci hatalomátvételt követően is megtartották. Az egyetlen érdemi változtatást az jelentett, hogy a ”teljes méretű” puskát kiváltották a rövidített csövű karabély-változattal (Karabiner 98 „kurz”), mert a gyakorlat azt mutatta, hogy optikai irányzék nélkül 3-500 méternél nagyobb távolságon sorozott katonák képtelenek találatot elérni, ezért a rövidítés nem jár a teljesítmény érezhető romlásával, miközben csökken a puska mérete és tömege.

A Mauser-karabélyok (a Kar98k és variánsai) a második világháború első időszakában elődeihez hasonlóan igen sikeressé váltak, az 1941-ben hadba lépő Amerikai Egyesült Államok viszont már nem manuális ismétlőpuskát, hanem az öntöltő M1 „Garand” félautomata puskát használta, amely nagyobb tűzgyorsaságot és lényegesen egyszerűbb használatot szavatolt.

A németek később maguk is kifejlesztettek és gyártani kezdtek egy öntöltő puskát (Gewehr 41), amelyből 1943-ban hadrendbe állítottak egy továbbfejlesztett változatot is (Gewehr 43), a háború végén viszont rendszeresítettek egy teljesen új fegyvertípust; a gépkarabélyt. A Maschinenkarabiner 42(H), majd a továbbfejlesztett Sturmgewehr 44 egyesítették az öntöltő karabélyok és a géppisztolyok jellemzőit és igen sikeressé váltak, ezért a második világháborút követően minden nagyhatalom megalkotta a maga típusát.

A németek a háború végéig fejlesztették az StG 44-est, amely a Gerät 06(H) és StG 45(M) gépkarabélyokat eredményezte, de ezt a fegyvert a háború vége miatt már nem rendszeresítették és a második világháború végével a német katonai fegyver-gyártás megszűnt. A Mauser és más fegyvergyárak német alkalmazottjai hazájukban Németország megszállása miatt nem folytathatták a fejlesztést, ezért a Gerät 06(H) terveivel együtt többen Franciaországba utaztak, ahol megalkották a CEAM Modele 1950 prototípust, amely azonban pénzügyi okokból nem került gyártásba és a németek hamarosan tovább utaztak Spanyolországba. Spanyolországba a német fegyvertervezők megalkották a CETME Model A gépkarabélyt, az StG 45(M) továbbfejlesztett változatát, amelyet a spanyol hadsereg hadrendbe is állított.

E gépkarabély kezdetben megfelelőnek tűnt, de a fegyvert a német 7,92x33 mm-es lőszerre méretezték és jelentősebb módosítások nélkül a típus nem működött megfelelően az Amerikai Egyesült Államok által a NATO tagországokra kényszerített új, 7,62x51 mm-es NATO lőszerrel. A spanyolok megoldásképpen egy azonos külméretekkel rendelkező, de kisebb erejű lőszert rendszeresítettek (7,62x51mm CETME), amit a nyugat-német NSZK is tesztelt, de ehelyett végül a belga FN FAL gépkarabélyt vásárolta meg, amelyet G1 jelzéssel rendszeresítettek.

A német vezetés mindenképpen Németországban kívánta gyártani a gépkarabélyát, a belga FN azonban ez elől elzárkózott (a németek mindkét világháború alatt megszállva tartották Belgiumot), miközben a CETME vállalat tökéletesítette saját fegyverét és hajlandó volt a licencgyártási jogok eladására, ezért a németek végül emellett döntöttek. A gyártásra a Rheinmetall vállalatot választották ki, amely tovább módosította a fegyvert, később viszont a szintén német Heckher und Koch vette át a gépkarabély építését, amelyet a németek G3 jelzéssel rendszeresítettek.


Konstrukció:

A Heckher und Koch G3 az 1940-es évekbeli német gépkarabélyok utolsó, tökéletesített változata. A fegyver első változata 1025 mm hosszú (ebből 450 mm-t tesz ki a gépkarabély csöve), míg az üres tömege 4,38 kg. A kézifegyver első változata fém házzal, fa első markolattal és tusával, valamint bakelit pisztolymarkolattal készült; később mindhárom panelen áttértek a polimer használatára és a perforált első markolatot nagyobb, perforáció nélküli elemre cserélték.

A G3-as gépkarabélyt eredete ellenére már a kezdetektől a szabványos 7,62 mm NATO lőszerre méretezték, amelynek ezért (a CETME gépkarabéllyal szemben) megbízhatóan működik a teljes lőportöltetű lőszerrel.

A gépkarabélyok viszonylag erős lőszerük miatt szinte mind gázdugattyús rendszerűek, a G3-as azonban az StG 45(M) rendszerét használja. A fegyver alapját egy egyszerű tömegzáras rendszer alkotja (ez igen gyakori kialakítás az egyszerűbb géppisztolyokon): tüzelést követően a keletkező energiákat a hátramozgó zártömb tömege csillapítja.

Ez önmagában nem elegendő, ezért a G3-as zártömbjének falában görgőt építettek, amely késlelteti a zár nyitását addig, amíg a gáznyomás biztonságos szintre nem süllyed. Ennek a kialakításnak az az előnye, hogy bár nagyméretű csillapító- és helyretoló rugót használ, egyáltalán nincs szükség gázdugattyúra, ezáltal az egész rendszer lényegesen egyszerűbb, ami csökkenti a gyártási költségeket és az üzembiztonság is magasabb, ugyanakkor a rendszer rendkívül pontos megmunkálást igényel.

A G3-as gépkarabély bal oldalán tűzváltó-kar található: a fegyver egyes- és sorozatlövés leadására egyaránt alkalmas. Az 5, 10 és 20 lőszer tartalmazó tárú G3-as tűzgyorsasága percenként 600 lövés.

A G3-as csövének végére - kortársaihoz hasonlóan - puskagránát erősíthető. A fejlesztések ellenére a G3-as számos eleme a korábbi StG 45(M) és CETME gépkarabélyokat idézi, köztük a jellegzetes alakú tusa. A gépkarabély kezdetben 4 lépésben, 100-400 méter között állítható fém irányzékot kapott.


Életút:

A G3-as gépkarabély számára előnyt jelentett, hogy a fegyver nem teljesen új koncepció volt, hanem közel 20 évnyi folyamatos fejlesztés eredménye, ezért már az első változat is kiforrott, megbízható gépkarabélynak bizonyult. A Heckher und Koch G3-ast a nyugat-német hadsereg, a Bundeswehr 1959-ben rendszeresítette, mint az ország új alapvető lőfegyverét. Az 1960-as évekre a gépkarabély-piac rendkívül telítetté vált: keleten a szovjet AK-rendszerű gépkarabélyok, nyugaton az amerikai AR-15-ös (M16-os), valamint a belga FN FAL gépkarabélyok hatalmas számban készültek, ennek ellenére a G3-as maga is igen sikeressé vált. E fegyvert több mint 40 ország hadereje rendszeresítette: vegyesen afrikai, amerikai, ázsiai és európai országok.

A fegyver hadrendbe állító nemzetek közel fele, 18 ország licencben is gyártotta a német G3-ast: utóbbi kategóriába tartozik az Egyesült Királyság, Franciaország, Portugália és Törökország. A G3-as gépkarabély pontos és igen megbízható fegyver volt, amelyet a gyártó Heckler und Koch vállalat folyamatosan fejlesztett. Az eredeti, 1959-es G3 változatot már 1962-ben kiváltotta a módosított irányzékkal szerelt G3A2, valamint az egy évvel későbbi G3A1, mielőtt mindhárom modellt felváltotta a G3A3 variáns az említett polimer tusával.

A későbbi, minimális mértékben módosított változatok mellett megjelent a G3KA4 (ld. balra), a G3-as rövidített, ”karabély” változata (315 mm-es csővel és betolható tusával, amellyel a fegyvert 711 mm-esre rövidíthették). A német változatok mellett több licencgyártó ország megépített egy vagy több helyi igényekre szánt változatot (ezek közül az egyik legismertebb az amerikai M203-as gránátvetővel felszerelhető svéd Automatkarbin 4).

Az 1972-es müncheni nyári olimpiai játékok 17 halálos áldozattal járó túszdrámája rávilágított, hogy Németország nem rendelkezett megfelelő precíziós fegyverrel, ezért a G3-as gépkarabélyt módosítva létrehozták a Heckler ung Koch PSG1 mesterlövész-puskát, míg a szintén félautomata HK41 és HK91 változatokat kifejezetten az amerikai polgári piacra szánták.

Képességei ellenére a G3-as gépkarabély kiváltására már 1968-ben elindult egy teljesen új fegyver kifejlesztése, de a hüvely nélküli lőszert tüzelő Heckler und Koch G11 22 évnyi fejlesztést követően sem bizonyult megfelelőnek, ezért a G3-as gépkarabélyt egészen a hidegháború végéig hadrendben tartották.

A megoldást egy új fegyver jelentette: a Heckler und Koch G36, amelyet 1936-ban rendszeresítettek: ez a G3-assal és változataival ellentétben már nem görgős késleltetésű, hanem hagyományos gázdugattyús rendszerű és már nem a 7,62 mm-es NATO, hanem a modernebb 5,56 mm-es NATO lőszert tüzeli. A 2010-es évektől a G3-as gépkarabélyt Németországban gyakorlatilag kiváltotta a G36-os, de a G3-as készletek egy részét átmenetileg raktározzák, több mint egy tucat ország azonban jelenleg is hadrendben tartja e fegyveren alapuló gépkarabélyát.


Műszaki adatok:

Gyártó: Heckler und Koch

Típusnév: G3

Típus: gépkarabély

Tervező: fejlesztőcsoport

Megjelenés éve: 1959

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 4380 g

Teljes hossz: 1025 mm

Csőhossz: 450 mm

Kialakítás:

Működési elv: késleltetett tömegzáras

Tárkapacitás: 5, 10, 20 db

Irányzék: fém, 100-400 m között állítható

Lőszer:

Neve: 7,62 NATO (csökkentett lőportöltetű)

Mérete: 7,62x51 mm

Tömege: 10 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 600 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 800 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2021 | Minden jog fenntartva.