Fegyver és Gépgyár KGP-9

„Kis korcs”


Tervezés:

Az első világháborút követően Magyarország válságos helyzetbe került: területének kétharmadát elvesztette, ipari bázisa pedig gyakorlatilag megszűnt (elpusztult a háborúban vagy egyes elemei, például a kitermelést végző bánya a határon túlra került).

A legrosszabb helyzetben a hadiipar volt, mivel vesztes országként hazánkat a németekhez hasonló korlátozások sújtották: gyakorlatilag minden harcjármű gyártását megtiltották és a kézifegyverek előállítását is jelentősen korlátozták. Az 1930-as években viszont a magyar hadiipar újjáéledt, ami elsősorban az ellenséges környezetnek volt köszönhető: Magyarország rendkívül rossz viszonyban volt a szomszédos országokkal és néhány svéd (később olasz) szállítmányt leszámítva külföldről nem juthatott hadfelszereléshez.

Ennek következtében nagy erőkkel indult meg a hazai fejlesztés és az 1938-as (egymilliárd pengős) győri program lehetővé tette a számos típus gyártását. A korabeli magyar harcjárművek és fegyverek között akadt néhány előremutató konstrukció (pl.: a Király géppisztoly vagy a gyártásba nem került V4-es kisharckocsi), mások általánosságban megfeleltek (pl.: FÉG 37 M. pisztoly, 39M „Csaba” páncélautó, 43M „Lehel” páncélozott csapatszállító) többségük (pl.: a harckocsik) viszont már megjelenésükkor elavultnak számítottak.

A második világháború után az ismét a vesztes oldalon harcoló Magyarország a Szovjetunió csatlós-államává vált, ami azzal is járt, hogy fegyverzetét szovjet típusúra kellett cserélnie. Ez sem jelentette ugyanakkor a magyar fegyvergyártás végét. A szovjet hadiipar kapacitása nem volt kellően nagy ahhoz, hogy az összes irányítása alá került országot ellássa, ezért a kevésbé komplex felszerelést (például a kézifegyver-gyártást) részben kiszervezte: ennek következtében a Varsói szerződés (és vele szövetséges) legtöbb országa saját maga állította elő fegyvereit.

A helyiben készült típusok kismértékben eltértek a bázismodelltől. A legendás szovjet AK-47-es német változatát, az MPi-KM-t például szemcsés mintázatú műanyag ágyazattal állították elő, a lengyel Karabinek wz. 1988 „Tantal” (AK-74S) válltámaszát az eredeti fa helyett nagy átmérőjű fémhuzalból gyártották és három lövéses rövid sorozatot is lőhetett, a szerb M77B1-ből pedig 7,62 mm-es NATO lőszert tüzelő modell is készült.

A magyarországi AK-klónokat a komoly múlttal rendelkező FÉGARMY Fegyvergyártó Kft. (korábbi Fegyver- és Gépgyár Rt., Lámpagyár, majd Fegyver- és Gázkészülékgyár) gyártotta: ezek közé tartozott az AK-63-as (AKM-variáns), az AMD-65 (légideszantos AK-63), valamint ez utóbbi puskagránát lövésére is alkalmas változata, az AMP-69.

A FÉG az igények kielégítésére pisztolyokat is gyártott: ilyen volt a 48.M (Tokarev TT-33-as), illetve Egyiptomnak exportált változata, a Tokagypt 58-as. Korlátozott mértékben még külföldi pisztolyok klónjai is gyártásba kerültek: a PA-63-as (német Walther PP), illetve a P9M (belga-amerikai FN Browning Hi-Power).

Az 1980-as években felmerült, hogy a Magyar Néphadseregnek is rendszeresítenie kellene egy géppisztolyt, viszont érdekes módon ekkor nem csökkentett méretű AK-k (pl.: AK-74U, AKMSU), hanem egy teljesen új, saját modell kifejlesztése mellett döntöttek.

1986-ban a FÉG (a Magyar Néphadsereg Haditechnikai Intézetének kiírása alapján hirdetett pályázatot tömegzáras vagy gázelvételes géppisztolyra. A három beérkezett tervezet közül a FÉG-ben dolgozó Horváth Zoltán gépészmérnök mindössze két év alatt megalkotott, Komondor fantázianevű típusát ítélték a legjobbnak. A típus nevét később KGP-9-re módosították (a rövidítés a Komondor GépPisztoly 9-et takarja).


Konstrukció:

A KGP-9-es létrehozásánál a vezérelv ugyanaz volt, mint például az amerikai Ingram MAC-10-esnél: a lehető legnagyobb tűzerő összpontosítása a lehető legkisebb és legkönnyebb testben. A KGP-9-es hagyományos elrendezésű fegyver, amely gyakorlatilag egy csökkentett méretű gépkarabélyt formáz hátsó pisztolymarkolattal és vízszintes mellső markolattal, köztük a tárral (a fegyver fejlesztésnél az AK alkatrészeiből indultak ki, de a legtöbb alkatrészt át kellett alakítani vagy teljesen újra cserélni).

A fegyver teljes hossza 642 mm, behajtott válltámasszal viszont csak 381 mm (ebből 195 mm-t tesz ki a fegyver csöve). Egyedi megoldásként a géppisztoly csöve igény esetén hosszabbra cserélhető (hasonlóan a géppuskákhoz és egyes gépkarabélyokhoz, ld.: Steyr AUG).

A típust érdekes módon nem a szovjet 9 mm-es Makarov, hanem a 9 mm-es Parabellum lőszerre méretezték, mivel a tapasztalatok alapján előbbi nem volt alkalmas sorozatlövő fegyverekhez, ellentétben a Parabellum-hoz, amely az egész világon elterjedt (az imént említett MAC-10-es, de a német MP5-ös, a csehszlovák vz. 61 „Skorpion” és az izraeli Uzi is rendelkezett ezt a lőszert tüzelő változattal).

A 9x19 mm-es Parabellum lőszer lényegesen gyengébb, mint az AK-63-asban is használt 7,62 mm-es töltény, de ez gyakorlatilag nem okoz problémát. A KGP-9 maximális lőtávolsága csupán 350 méter és pontos lövések csak 100 méterig adhatóak le vele, de a géppisztolyt eleve oldalfegyvernek, utcai és épületharchoz szánták, ahol ez nem okoz gondot.

A kisebb teljesítményű lőszer a rendőrség és a különleges alakulatok számára is jobban megfelel, mert a nagy erejű 7,62 mm-es töltény városi viszonyok között túlságosan erős (találat esetén könnyen áthalad a célponton, veszélyeztetve a helyszínen tartózkodó civilek és értéktárgyaik épségét). A Parabellum ráadásul lényegesen könnyebb, ezért azonos tömeg esetén nagyobb mennyiség szállítható belőle. A KGP-9-es üres tömege 2,87 kg, töltve 3,13 kg, ami lényegesen könnyebb az AK-knál, de a géppisztolyok között kissé nehéz számít.

Maga a típus szabad tömegzáras rendszerű, egyes és sorozatlövések leadására egyaránt alkalmas (a tűzváltó-biztosító az elsütő-billentyű előtt, a sátorvas alatt található: a baloldali állás biztosítja az egyeslövést, a középső állás a biztosított, a jobboldali sorozatlövést tesz lehetővé).

A kétsoros szekrénytárban 25 lőszer található, maga a tár (az AK-kon alkalmazottal szemben) egyenes. A KGP-9-es elméleti tűzgyorsaság különösen nagy, eléri a percenkénti 1100 lövést. A fegyver optikai irányzékkal nem, csak fémmel rendelkezik, ez kétállású, 50 és 150 méteres lőtávolságra állítható be.

A géppisztoly első markolata levehető, helyére fegyverlámpa vagy lézeres célmegjelölő fogatható fel. A KGP-9-es kisméretű tussal rendelkezik, amely nem több egy ”T” alakúra kiképzett fémrúdnál (a későbbiekben az egyenes tust megtörték, melyet gumi váll-lap zár le).


Életút:

A KGP-9-es első példányai 1988-ban készültek el, ezt követően megkezdődtek a csapatpróbák. Ezeket a típus ugyan teljesítette, de ekkor a géppisztolyt még nem rendszeresítették, igaz, ennek oka nem magában a fegyverben keresendő. A Magyar Néphadsereg (a Varsói szerződés többi államához hasonlóan) hatalmas mennyiségű hadfelszerelést halmozott fel - a hidegháború végével viszont megszűnt a (korábban sem reális) nyugati fenyegetés, ezért beindult a haderő jelentős mértékű zsugorodása. A korábbi évtizedekben rendkívül eladósodott, fejletlen Magyarország a feleslegessé vált haderőtől majdnem minden forrást megvont, ezért a meglévő állomány karbantartására sem állt rendelkezésre a szükséges forrás, új típusok rendszeresítésére pedig gondolni sem lehetett.

1993-ban ismét felmerült a KGP-9-es rendszeresítése, de hiába volt sikeres a Honvédség és a Belügyminisztérium által kezdeményezett tesztelés, a csapatpróbákon a típus rosszul szerepelt (ennek oka részben a tesztelés szervezetlensége volt, a kezelési-karbantartási kiskönyvet például nem mellékelték a géppisztolyhoz).

Három évvel később ismét próbákra került sor, ami annak volt köszönhető, hogy a döntéshozók szerettek volna magyar fejlesztésű kézifegyvert rendszeresíteni, a KGP-9-es pedig már készen állt a sorozatgyártásra. Ezen a teszteken a típus minden korábbinál gyengébben teljesített: később kiderült, hogy a gyártó FÉGARMY (a privatizációt követően nevet váltott FÉG) rossz anyagi helyzete miatt a tesztelésre szánt géppisztolyokat részben raktárban álló, elöregedett alkatrészekből állította össze.

A csapatpróbák után, 1997-ben a típust hadra foghatónak ítélték és kérvényezték a szolgálatba állítását. Eredetileg a géppisztolyt a katonák egyéni fegyverének, harcjárművek szükség-fegyverének és rendőrségi/kommandós fegyvernek szánták (a fegyver nevében is utalt arra, hogy a Komondor Terrorelhárító Szolgálatnak szánták). A KGP-9-est a Büntetés-végrehajtás, valamint (2004-ben) a Magyar Honvédség alacsony számban rendszeresítette, de a várt széleskörű használat elmaradt, ami a géppisztoly számos hibájára vezethető vissza.

A problémák egy része ergonómiai: a fegyver tusrésze túlságosan kisméretű, lövedékálló mellényben nehezen használható. A behajtható válltámasz túlságosan rövid, ezért nem illeszkedik jól a lövő vállához, míg az elöl található markolat túlságosan széles, ezért a fegyvert használói gyakran a tárat markolva tartják (ez viszont pontatlanná teszi a KGP-9-est).

A KGP-9-es az elsütőbillentyű rövid meghúzásakor is legalább 3-4 lőszert ellő, a teljes tárat pedig mindössze 1,3 másodperc alatt eltüzeli (a kisméretű, jelentős tűzerejű fegyvereknél ez gyakori probléma), ezért ez ellen a katonákat külön képezni kell. A tömegzáras töltési rendszer miatt a kiürült tár nem esik ki a fegyverből, sőt, kihúzásához meglepően nagy erő kell (azt gyakorlatilag egy erős mozdulattal ki kell rántani).

A tűzváltó túlságosan közel található az elsütőbillentyűhöz, ezért nehéz kezelni, különösen kesztyűben, illetve könnyen előfordulhat, hogy a lövész éles helyzetben véletlen átkapcsolja és sorozatlövést ad le. A géppisztoly bal oldalán található felhúzókar rendkívül hegyes, karomszerű, ezért könnyen sérülést okozhat, ráadásul szállítás alatt beleállhat a lövész oldalába vagy hátába (attól függően, hogy hogyan viselik).

Ennél komolyabb problémák is felmerültek a típussal kapcsolatban. Az acéllemezből préselt tokfedél levételét követően nem rögzíthető pontosan, ezért minden szétszerelést követően újra be kell(ene) lőni a géppisztolyt (mivel az irányzék elmozdulhat). A zártömb részét képező repülő ütőszeg ugyan egyszerűbbé teszi a szerkezetet, de az ütőszeg-fészek folyamatos tisztítást igényel, enélkül a fegyver elakadhat, az ütőszeg pedig eltörhet. A merev kivetőorros hüvelykivetőben egy speciális hüvelyvonó-rugó található, amely könnyen kifordulhat a helyéről.

Ezen hibák hatására a KGP-9-est a Rendőrség nem használta (helyette a drágább, de lényegesen jobbnak ítélt német MP5-ösből vásároltak), külföldi megrendelés pedig sosem érkezett. A Magyar Honvédség jelenleg kb. 1000 db KGP-9-essel rendelkezik, ezek egy részét a külföldi bevetésekre (pl.: Afganisztánba) is elvitték.

A KGP-9-es helyett a honvédség is MP5-ös géppisztolyokat vásárol, a magyar típusa selejtezése azonban lassan halad (nem élvez prioritást, mert a 2009-es áron darabonként 942 ezer Forintért, 7,26 Milliárd Forint összértékben felújított, elsődleges fegyvernek szánt AK-63 MF-fel szemben is komoly gondok merültek fel).

Összegzésképpen elmondható, hogy a KGP-9-es hibái miatt igen korlátozottan használható, magyar fejlesztésű kézifegyver, amely ellen a legfontosabb érv nem is a fent említett problémák sora, hanem az, hogy a piacon (igaz, drágábban), de lényegesen jobb típusok is elérhetők, ezért a típus létjogosultsága megkérdőjelezhető (ugyanez igaz az amúgy megfelelő - magyar - Gepárd rombolópuska-családra is).


Műszaki adatok:

Gyártó: FÉGARMY Fegyvergyár (FÉG)

Típusnév: KGP-9

Típus: géppisztoly

Megjelenés éve: 1988

Tervező: Horváth Zoltán

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 2780 g (töltve: 3130 g)

Teljes hossz: 381 mm (kihajtott válltámasszal 642 mm)

Csőhossz: 195 mm

Kialakítás:

Működési elv: szabad tömegzáras

Tárkapacitás: 25 db

Irányzék: nyílt fém irányzék, 50, illetve 150 méteres osztással

Lőszer:

Neve: 9 mm Parabellum

Mérete: 9x19 mm

Tömege: 7,45 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 1100 lövés/perc (elméleti)

Lövedék kezdősebessége: 390 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.