FÉG 35 M.

„Ismétlőpuska újratöltve”


Tervezés:

A legtöbb európai országhoz hasonlóan a második ipari forradalomig (a kiegyezésig) Magyarország is saját maga állította elő a számára szükséges hadfelszerelés nagy részét. Az ekkor végbemenő technológiai ugrással viszont a szinte kizárólag a mezőgazdaságból élő ország nem tudott lépést tartani, ezért megnőtt a külföldi fegyverek, később pedig harcjárművek importálásának mértéke.

Amikor az 1800-as évek végén az Osztrák-Magyar Monarchia modernizálta és egységesítette alakulatai fegyverzetét, a magyar csapatok is osztrák eredetű fegyvereket kaptak. A császári és királyi haderő felszerelésének átalakításában fontos szerepet játszott az osztrák feltaláló, Ferdinand Ritter von Mannlicher, aki életes során kb. 150 kézifegyvert tervezett.

A Mannlicher puskák közül az M1895-ös, magyar nevén M95-ös Gyalogsági Ismétlőpuska vált a legsikeresebbé: több mint 3 millió példányban gyártották, így ez vált az osztrák-magyar csapatok elsődleges fegyverévé az első világháborúban. Mannlicher úttörő kutatásokat folytatott félautomata kézifegyverekkel, ennek eredményeként elterjedt ismétlőpuskái az akkor használt (forgó-tolózáras) megoldástól eltérő, ún. egyenes húzású újratöltésű mechanizmust használták (ezek közé tartozott az M95-ös is).

A forgó-tolózáras fegyvereknél az újratöltés négy lépésből áll: tüzelést követően a zártömböt el kell fordítani (a lövés pillanatában ez akadályozza meg a lőporgázok hátrafelé történő kiáramlását), hátrahúzni a zárat (ekkor jut új lőszer a csőbe), majd visszatolni a zártömböt és ismét elfordítani. Ezzel szemben az egyenes húzású puskáknál csupán két lépést kell ismételni: a zártömb hátrahúzását, majd előretolását (ebben az esetben a zártömb és a zárfej különálló, utóbbi a saját tengelye körül elfordulva reteszel).

Mannlicher egyenes húzású ismétlőpuskái (így az M95-ös is) kényes fegyvernek számítottak, amelyek rosszul viselték a szennyeződéseket és gyakran meghibásodtak, ugyanakkor ezt gyakori tisztítással el lehetett kerülni és cserébe a fegyverek igen pontosak voltak. E megoldás legfontosabb előnye azonban nem ez, hanem az újratöltés kiemelkedő sebessége volt: amíg egy forgó-tolózáras puskával percenként 10-12 lövést lehetett leadni, addig egy egyenes húzásúval percenként 30-35 lövést, azaz a fegyver effektív tűzgyorsasága háromszorosa volt ellenfeleiének.

Az M95-ösök egy részét Magyarországon gyártották a Fegyver- és Gépgyár Rt. (röviden FÉG) üzemében (1897-1918 között) és ezek az első világháborút követően is még több mint egy évtizedig megmaradtak, mint a gyalogság elsődleges lőfegyverei. Amikor az 1930-as évek elején a magyar haderő átállt a 8x50 mm-es gömbhegyű töltények használatáról a lényegesen jobb ballisztikai tulajdonságokkal rendelkező 8x56 mm ”R” töltényekre, az M95-ösöket is át kellett alakítani.

Az új típus a 31 M. ismétlőpuska lett, amely gyakorlatilag egy megnagyobbított töltényűrrel szerelt, modernizált típust takart, de magyar fejlesztésű volt és nem egyezett meg az M95-ös osztrák fejlesztésével, az M1895/30-assal. A magyar döntéshozók nem tartották megfelelőnek az 31 M-et, ezért 1935-ben a gyártó FÉG egy új típussal állt elő: a 35 M. ismétlőpuskával (a vállalat 1935-ben egyesült a Lámpaárugyárral és neve Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár Rt-re változott, de a FÉG rövidítést megtartották).


Konstrukció:

A 35 M. első látásra a 31 M. (áttételesen az M95) másolatának tűnt, pedig a két típus kívül és belül is különbözött egymástól. Az M95-ös egy teljes méretű puska volt: hossza 1272 mm-t tett ki (ebből 765 mm-t tett ki a cső) és üresen 3,78 kg-ot nyomott. A gyalogsági puskák rendkívül pontosnak bizonyultak (ennek megfelelően az M95 irányzékának osztása 300-2600 láb, azaz 225-1950 méter között változott), viszont a több mint 1,2 méteres hossz megnehezítette a szállítást és gyakran magának a fegyvernek a használatát is (ez az első világháború utáni, megnövekedett mozgékonyság igényének már nem felelt meg).

Ez a probléma már a gyártás kezdetén is ismert volt, ezért az M95-ösből is megjelentek rövidített modellek: a csökkentett méretű (különleges alakulatoknak szánt) karabély és a lovasság igényeinek megfelelő, még rövidebb kurtály. A tapasztalat azonban megmutatta, hogy a harcok általában 400 méternél kisebb távolságból, esetenként 400-800 méterről folytak, és a karabélyok minimálisan kisebb (kb. 1600 méteres) maximális lőtávolságukat leszámítva mindenben előnyösebbek voltak a teljes méretű puskáknál.

Ezt elismerve (a nemzetközi trenddel összhangban) a magyar 35 M. ismétlőpuska már kizárólag „karabély-hosszban” volt elérhető: e típus teljes hossza 1110 mm-t tett ki, 600 mm-es csővel (igaz, tömege nem csökkent: a 35 M. 3,98 kg-ot nyomott).

A 35 M. már eleve az új, 8x56 mm-es (31.M) peremes lőszert tüzelte, amelyet hegyes magja miatt könnyen meg lehetett különböztetni a hasonló méretű, de legömbölyített 8x50mm-es töltényektől. A 35 M. ismétlőpuska vont (huzagolt) csövet kapott, a huzagolás 250 mm alatt tett meg egy teljes fordulatot.

Az M95-össel szemben a 35 M. már nem Mannlicher egyenes húzású mechanikáját használta, hanem a német Mauser-hez hasonló forgó-tolózárat - a váltásnak gyakorlati oka volt. A Mannlicher puskák kétségtelenül jelentős tűzgyorsaságot tettek lehetővé és pontosságuk is kiváló volt, de ezt annak köszönhették, hogy minden példányt kézzel szereltek össze és az egyes puskákat külön-külön állították be.

Ez három komoly hátrányos tulajdonsággal is járt: a puskákat nem lehetett nagyüzemi szinten, gépekkel gyártani, az egyes példányok nem voltak csereszabatosak és javításukhoz képzett fegyverkovácsra volt szükség. Mindezek egy vadászfegyvernél irrelevánsak, egy hadipuskánál viszont rendkívül hátrányosak - a korábbi kényes egyenes húzású zárakat ezért a fent vázolt forgó-tolózár váltotta fel.

A 35 M. a 31 M-hez és az M95-öshöz hasonlóan felső töltésű, ún. en-block töltőkeretet használt. A mára szinte egyeduralkodóvá vált (angolszász terminológiában magazine) tárakkal szemben a töltőkeret (clip) csak összefogja a töltényeket, de azokat nem védi és kialakítása miatt a fegyverben nem is újratölthető.

A 35 M. tára 5 lőszert befogadására volt alkalmas: az adogató szerkezet ebből egyesével tolta a lőszereket a töltényűrbe (a töltőkeret nem tartalmaz hagyományos csavarrugót). Az új ismétlőpuska elméleti tűzgyorsasága 80 lövés volt, de a gyakorlatban ez csak 10-12 lövést takart.

Amikor az utolsó, 5-ik lőszer is a csőbe került, a töltőkeret egy jellegzetes csendülés keretében (alul) kizuhant, jelezve, hogy a fegyver készen áll az újratöltésre (a zár nyitott állapotában az elsütőbillentyű előtti kis gombot megnyomva lehetett a puskából kilökni a még töltényeket tartalmazó tárkeretet).

A fegyver a korabeli puskákon megszokott módon íves csapóirányzékot kapott. 1926-ban Magyarország MKSA (metrikus) rendszerre váltott, ezért a 35 M. irányzéka már méter-osztású volt (a jelölés 100-2000 méteres volt, 100 méteres osztásokkal).

Kortársaihoz hasonlóan a 35 M. is klasszikus puska-kialakítású volt fixen beépített tussal, a testbe mart vízszintes markolattal (pisztolymarkolat nélkül) és mind a test, mind pedig a tusa fából készült (három elemből, az alsó és felsőágy az elsütőbillentyű mögötti fémgyűrűvel kapcsolódott a tusához).

A 35 M-hez egy kardszerű bajonett tartozott. Ez 480 mm-es hosszával, 0,5 kg-os tömegével és kétélű pengéjével a korábbi típusokra hasonlított, viszont már levehető volt és alakja már nem a régi nyársszuronyokat, hanem a későbbi késekét idézte (emiatt és mert le lehetett venni a fegyverről, a 35 M. szuronya többcélú eszközként is használható volt).


Életút:

A 35 M-et 1933-tól fejlesztették és nevének megfelelően 1935-ben állt szolgálatba. Mivel ez a modell már megfelelt a hadsereg elvárásainak, megkezdődött a nagyüzemi gyártása és hamarosan kiszorította a 31 M-et és a még meglévő M95-ösöket (bár hozzá kell tenni, hogy a 31 M-et még használták a második világháború első éveiben). Az 1930-as évek második felében (az egyre feszültebb nemzetközi helyzetre való tekintettel) Magyarország is igyekezett modernizálni és újrafegyverezni felduzzasztott létszámú hadseregét, amiben kulcsszerepet játszott a 35 M.

A második világháborús, részben propagandacélú felvételeket látva egyesekben az a tévhit alakulhat ki, hogy a háborút géppisztolyokkal és gépkarabélyokkal vívták, pedig valójában minden országban (köztük a legfejlettebb Németországban és a hatalmas ipari bázisú Amerikai Egyesült Államokban is) a gyalogság legnagyobb részét ismétlőpuskákkal szerelték fel. Ezt az is jól mutatta, hogy a 35 M. iránt a második világháború alatt a németek érdeklődtek (mivel nem tudtak elegendő puskát gyártani).

A magyarok ezért módosították a fegyvert, hogy képes legyen a német 7,92x57 mm-es Mauser töltények tüzelésére, majd az ismétlőpuskát Gewehr 98/40 néven értékesítették. A németek kérésére ezek eltértek a bázismodelltől: különböző kaliberük mellett a korábbi egysoros Mannlicher helyett kétsoros Mauser-tárkeretet használtak, alkalmassá tették őket a német Mauser-szuronyok felerősítésére és a dugattyúk fogantyúját lefelé hajlították.

Az első példányok 1941-ben érkeztek meg és azok a német egységek kapták őket, akik a magyarok mellett harcoltak. Ezen fegyverek sikere miatt Magyarország is rendszeresíteni kívánta az átalakított 35 M-et, amelyet 1943-ban meg is tett, 43 M. néven (ez minimális mértékben mindkét elődjétől eltért, de a 7,92 mm-es Mauser töltényt tüzelte).

A 35 M-ek gyártásáról ellentmondásos adatok láttak napvilágot: valószínűleg 162-185 ezer példány készült a FÉG és (beszállítóként) a Danuvia gyáraiban. A 43 M-ből és GeW 98/40-esből kb. 23000 ezret építettek és a 43 M. előállítása egészen az ország kapitulációjáig folyt (ez idő alatt mindössze annyi változás történt, hogy 1944-től a korábbi diófa ágyazatot laminált fára változtatták).

Mindhárom ismétlőpuska végigharcolta a második világháborút és általánosságban megfelelt az elvárásoknak (igaz, már elérhetőek voltak modernebb fegyverek, például a Király géppisztoly). A puskából jelentős mennyiség maradt a fegyverletételt követően is, amelyet egy ideig még használtak, de a második világháború után a győztes szovjetek minden általuk elfoglalt ország fegyverzetét orosz eredetűre cserélték.

Ez történt Magyarországon is, ahol a 43 M-eket a Moszin-Nagant-karabély váltotta (48 M. néven), később viszont ezekek is kiszorította az AK-47-es gépkarabély, bár néhány 43 M. még feltűnt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején. A 43 M. volt a 35 M. (áttételesen a 31 M.) sorozat utolsó tagja, mivel a gépkarabélyok és géppisztolyok elavulttá tették az ismétlőpuskákat (a modern magyar Szép mesterlövész-puska technikailag ismétlőpuska, de semmilyen kapcsolatban nem áll a FÉG típusaival).


Műszaki adatok:

Gyártó: Fegyver- és Gépgyár Rt. (FÉG)

Típusnév: 35 M.

Típus: ismétlőpuska

Megjelenés éve: 1935

Tervező: ismeretlen

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 3980 g

Teljes hossz: 1100 mm

Csőhossz: 600 mm

Kialakítás:

Működési elv: forgó-toló záras

Tárkapacitás: 5 db

Irányzék: nyílt fém íves csapóirányzék, 100-2000 méteres; 100 méteres osztásokkal

Lőszer:

Neve: 31.M (8x56R)

Mérete: 8x56 mm

Tömege: ismeretlen g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 10-12 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: ismeretlen m/s

Csőben mért max. gáznyomás: ismeretlen bar


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.