Colt M1911

„A klasszikus”


Tervezés:

Az 1800-as évek közepén az Amerikai Egyesült Államok egy fiatal, önállósult ország volt, amely a Brit Birodalom más gyarmataihoz, Kanadához és Ausztráliához hasonlóan hatalmas területű, de a betelepülő európaiak által csak részben lakott területnek számított. Ez volt a „vad nyugat” kora, amikor az országba érkező újabb szerencsevadászok mind nyugatabbi területeken telepedtek le egy új élet reményében, kiszorítva és módszeresen kiirtva a helyi indián közösségeket.

A század második felére az ország megváltozott: a korábbi végtelen préri helyét fokozatosan városok és megművelt földek vették át, végül elérték a kontinenst nyugati partját (az Amerikai Egyesült Államok ezt követően is bővült, részben Mexikói területek elfoglalásával). Az Amerikai Egyesült Államok az 1800-as évek második felétől nem csak területi és földrajzi változáson ment keresztül: nyugat-európai mintát követve erős, modern ipart épített ki, ereje pedig fokozatosan a nagyhatalmak sorába emelte.

Ennek része volt a haderő fejlesztése is, érdekes módon azonban (bár az amerikai cégek a kézifegyver-fejlesztés élvonalába tartoztak), az amerikai hadsereg sokáig ragaszkodott már meghaladott megoldásokhoz. Ezek közé tartoztak az egyszeres elsütésű revolverek (ebben az esetben a kakast minden lövés előtt fel kell húzni), mivel ezeket (köztük az ikonikus Colt Single Action Army-t) a kettős működésű forgópisztolyoknál megbízhatóbbnak tartották, ezért a prérin élő és harcoló civilek, illetve katonák preferálták.

A századfordulón a legújabb revolvereknél is újabb maroklőfegyverek jelentek meg: a félautomata pisztolyok. Ezeknél a tüzeléskori erőhatásokat felhasználva teljes mértékben automatizálták a hüvely ürítését és új töltény betöltését, ezáltal nőtt a tűzgyorsaság és lehetővé vált nagyobb tárkapacitás használata.

Az amerikai hadsereg ebben az időben számos új fegyvert rendszeresített, köztük 1000 db Luger félautomata pisztolyt annak eredeti, 7,65 mm Parabellum kaliberében. Az öntöltő fegyver alapvetően megfelelőnek bizonyult, azonban az apró töltény megállító erejét túlságosan gyengének tartották, ezért a gyártó (német) DWM nagyobb, 9 mm-es Parabellum változatot is készített, amelyet 1903-ban az amerikaiak szintén megvizsgáltak.

1904-ben a Thompson-LaGarde Tests nevű tesztek eredményeként az amerikaiak a világ többi országával szemben úgy vélték, hogy egy pisztolynak minimum .45 (11,43 mm) átmérőjű lőszert kell tüzelnie az elfogadható hatékonysághoz, mivel a revolverekből kiindulva minden áron az egyetlen találatból kívánták megsemmisíteni az ellenséget, semmint több gyors, egymást követő lövéssel.

A Colt vállalat ezért új, .41 (10 mm-es) töltényét felnagyítva megalkotta a .45 ACP (Automatic Colt Pistol) töltényt, valamint ehhez egy új fegyvert (a .45 ACP nem azonos a Colt Single Action Army által is használt, 11,43x33 mm-es .45 Colt tölténnyel).

1906-ban az amerikai hadsereg újabb pályázatot írt ki, amelyben egy .45 ACP kaliberű töltény tüzelő félautomata pisztolyt igényeltek: a fél tucat pályázó közül a második körbe az amerikai Colt és Savage Arms, valamint a német DWM jutott be, de utóbbi hamarosan visszalépett, attól tartva, hogy az amerikaiak mindenképpen egy amerikai fegyvert fognak kihozni győztesként.

Az 1910 év végén lezajlott utolsó teszten két nap alatt 6000 töltényt tüzeltek a Savage és a Colt pisztolyaiból: előbbiben ez idő alatt 37 esetben történt valamilyen meghibásodást, míg Colt öntöltő pisztolyában egyetlen egyszer sem, ezért ezt rendszeresítették. Eredetileg a fegyver neve Model of 1911 volt, ezt később Model 1911-re, majd M1911-re rövidítették.


Konstrukció:

Az M1911-es fejlesztése 1896-ban kezdődött, amikor John Moses Browning először nyújtott be öntöltő pisztolyokra szabadalmat. A 4 szabadalom egyikéből született meg a belga FN gyárban az M1900-as pisztoly, de emellett már 1900-ban elkészült a Colt Automatic Pistol, ismertebb nevén az 1900-as is. Ezt követően Browning egy tucat iteráción át jutott el a végleges M1911-esig, de külsőre az összes típus közel azonosnak tűnik. Az M1911-es a korai félautomata pisztolyok közé tartozik, ugyanakkor (szemben például a Luger P08-assal), több mint egy évszázados kora ellenére rendkívül ”modern” megjelenésű pisztoly. A fegyver egyszerű megjelenésű, hossza 210 mm, a csőhossz változattól függően 89, 108 vagy 127 mm, üres tömege 1105 gramm.

Az M1911-es a .45 ACP töltényt tüzeli: ez a töltény 11,43x23 mm méretű, relatív alacsony nyomású és kiemelkedően alacsony, 253 m/s-os csőtorkolati sebességgel. Ez ugyan hátrányosan érinti a pisztoly lőtávolságát, viszont a nagyméretű lőszer így is jelentős megállító-erővel rendelkezik, a kisebb torkolattűz kisebb eséllyel árulja el a használó pontos helyét és a mérsékeltebb előhatások miatt nagyobb a pisztoly élettartama.

Az M1911-es egyszeres feszítésű, rövid hátrasiklású öntöltő pisztoly, rendkívül jellegzetes, a fegyver teljes hosszán végigfutó szánnal, amely a tokban végigfutó vájatokban siklik hátra (a reteszelést a szánba mart hornyok és a cső felső részébe mart bordázat végzik). Sok korabeli pisztollyal ellentétben az M1911-es felső szekciója széles, mivel a cső alatt kapott helyet helyretoló rugó.

Tüzeléskor a szán a hozzá kapcsolódó csővel együtt hátramozog, majd a kengyel a szánakasztó csapja körül elfordulva leválik a szánról és a cső hátsó helyzetben rögzül, miközben a szán tovább mozog hátrafelé, megtörténik az elhasznált töltényhüvely ürítése és kakas felhúzása. Ezt követően a helyretoló rugó a szánt visszatolja, miközben új töltény kerül a töltényűrbe, a cső a kengyelcsapokon elfordul és megtörténik a reteszelés, míg a hátsó állásban rögzített kakas készen ál a következő tüzelésre. Az utolsó töltény kilövését követően a szán hátsó állapotban rögzül, jelezve, hogy a pisztoly kifogyott.

Az M1911-es egysoros, kivehető tölténytárból tüzel, de a megszokottnál nagyobb töltények miatt a pisztoly tárkapacitása csupán 7 darabos (a tárkioldó a pisztoly bal oldalán, az elsütőbillentyű mögött található). A pisztoly relatív egyszerű felépítésű, szétszerelése a már korábban leválasztott alkatrészekkel történik, a fődarabok többségét a helyretoló rugó ereje tartja egyben.

A pisztoly manuális és markolat-biztosítóval is rendelkezik, markolata egyszerű kialakítású, de megfelelő fogást biztosít. A markolat hátsó része felett egy ún. hódfarok található: egy kiálló, hajlított fém elem, amely arra szolgál, hogy a lecsapó kakas ne csípje be a lövő ujját (a későbbi modelleken a hódfarok méretét tovább növelték).


Életút:

Az M1911-es nevének megfelelően 1911-ben állt rendszerbe az Amerikai Egyesült Államok hadseregében (US Army), a haditengerészet (US Navy) és a tengerészgyalogság (USMC) két évvel később rendszeresítette. A pisztollyal végigharcolták az első világháborút, az igények kielégítésére a Colt cég mellett a gyártásába az állami Springfield Armory is bekapcsolódott, de mivel együtt sem tudtak elegendő M1911-est gyártani, további cégek is megkezdték a maroklőfegyver előállítását (a háború után az előállítás folytatódott, de a hatalmas megrendeléseket törölték).

1924-ben kismértékben módosították a fegyvert, megalkotva az M1911A1-es modellt (a változtatások közé tartozott az elsütőbillentyű mögötti bemarás a kellemesebb fogásért, a rövidebb, maratott felületű elsütőbillentyű és a kismértékben szélesebb hátsó fém irányzék). Jelentős módosítás nem történt a pisztolyon és az összes változtatás ellenére megmaradt az M1911 és M1911A1 alkatrészei közötti csereszabatosság.

Az M1911-es még a második világháború kezdetén is rendszerben állt és a második világháború alatt minden korábbinál nagyobb igény jelentkezett az egyszerű, megbízható és erős pisztolyra, ezért ismét számos amerikai vállalat kapcsolódott be a fegyver előállításába.

Az M1911-es nemcsak a második világháború alatt marad szolgálatban, de később, a Koreai háborúban és a Vietnámi háborúban is. Az M1911-est használói nagy becsben tartották, de az Amerikai Egyesült Államokra egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy az egyedül általuk használt .45 ACP töltényt váltsák ki az összes többi NATO tagország által használt 9 mm-es Parabellum töltényre (az M1911-esből több eltérő kaliberű variáns is készült, de ezek nem terjedtek el).

Az M1911-es utódja az amerikai hadseregben az M9-es néven rendszeresített olasz Beretta 92-es lett, de egyes különleges alakulatok a mai napig használják. Az Amerikai Egyesült Államok mellett az M1911-est további 27 ország hadereje rendszeresítette (több esetben egyszerre több haderőnem), a fegyverből összesen több mint 2,7 millió példányt gyártottak.

Korlátozott számban a pisztolyból speciális sorozatok is készültek, köztük a második világháború előtt Norvégiában gyártott Pistol M/1914, az amerikai, alumínium-házas Colt Commander, valamint a kizárólag amerikai tábornokoknak készített M15 General Officers (utóbbiból csupán 1004 darabot készítettek).

A legtöbb országban az M1911-est mára modernebb pisztolyokkal váltották fel, a polgári szektorban és egyes hadseregekben viszont máig használják (az amerikai tengerészgyalogság például M45 MEUSOC jelzéssel) és egy évszázad után is a világ egyik legismertebb pisztolyának számít.


Műszaki adatok:

Gyártó: Colt

Típusnév: M1911

Típus: öntöltő pisztoly

Megjelenés éve: 1911

Tervező: John Moses Browning

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 1105 g

Teljes hossz: 210 mm

Csőhossz: 127 mm

Kialakítás:

Működési elv: rövid csőhátrasiklásos

Tárkapacitás: 7 db

Irányzék: fém irányzék

Lőszer:

Neve: .45 ACP

Mérete: 11,43x23 mm

Tömege: 14,9 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 253 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.