C. G. Haenel Sturmgewehr 44

„Az első modern gépkarabély”


Tervezés:

A fegyverek az ókortól kezdve három jól elkülöníthető csoportba tartoztak. Legnagyobb hatótávolsággal a nagyméretű, jelentős pszichológiai hatású, de alacsony hatékonyságú speciális nyílvetőgépek és katapultok rendelkeztek, a közeledő ellenséget a távolsági fegyverek (íjjak, hajítódárdák, parittyák tizedelték meg, majd amennyiben ez nem törte meg valamelyik felet, a harcot közelharci szúró-, vágó- és zúzófegyverekkel vívták meg (természetesen ezek mellett léteztek nagyobb, falrombolásra szánt fegyverek is, de ezeket csak ostromokkor használták).

A középkorban megjelenő tűzfegyverek ellenére ez a hármas felosztás később is megmaradt, igaz, a közelharci fegyverek mellett megjelentek a pisztolyok, a nyilak és nyílpuskák mellett a szakállas puskák, valamint a gyalogság ellen kartácsot tüzelő ágyúk. Az évszázadok alatt a tűzfegyverek fokozatosan fejlődtek, de a még a XIX. század végén is (a mind hatékonyabb tüzérség és puskák ellenére) a csatákat gyakran szuronyroham döntötte el.

Az 1800-as évek második megjelent a korábbiaknál lényegesen hatékonyabb füst nélküli lőpor és az egyesített, fémhüvelyes lőszer, valamint az ezt használó öntöltő pisztoly, ismétlőpuska és a lövegekhez hasonló méretű géppuska, amelyek (különösen utóbbi) alapjaiban formálta át a harcok menetét. Ennek oka, hogy a félautomata pisztoly jelentős tűzgyorsasága miatt szinte teljesen kiváltotta az utolsó hidegfegyvereket (kardokat és szablyákat), mivel 50 méteren belül használója azelőtt lelőhette a szuronnyal rohamozó ellenséget, hogy az elérte volna őt.

Az ismétlőpuskák tűzgyorsasága szintén nőtt, miközben olyan erős lőszert tüzeltek, amelynek lövedéke akár 1000 méteren is halálos volt (lőtávolsága pedig akár a 2000 métert is elérhette), miközben a nagy méretük és lövegpajzsuk miatt kezdetben csak védekezésre használható géppuskák hasonló hatótávolság mellett rendkívüli tűzerejükkel tűntek ki.

Az első világháború azonban rávilágított e felosztás hiányosságára, a kritikus méterek kérdésére. Megfelelő optikai irányzék hiányában az ismétlőpuskák kiemelkedő lőtávolságát nem lehetett kihasználni, miközben méretük és tömegük akadályozta a velük való gyors előrehaladást a szétlőtt terepen. Az utolsó száz métereken, ahol a baráti tüzérség már nem nyújthatott támogatást, relatív nagy tűzgyorsaságra és pontosságra lett volna szükség, csakhogy a puska túlságosan lassú és esetlen volt a feladatra, míg a pisztolyok 100 méteren túl gyakorlatilag hatástalannak bizonyultak.

Erre a kérdésre jelentett részben megoldást a pisztolytöltény tüzelő, de hosszabb csövű és nagyobb tűzgyorsaságú géppisztoly (ld.: német MP 18). Németországban már ekkor felismerték egy új, a pisztoly- és puska-töltény közé eső új lőszer szükségességét, de az ekkor már a túlélésért küzdő német hadsereg nem érdeklődött az ellátást bonyolító koncepció iránt.

A két világháború között ismét felmerült az igény egy új, köztes lőszerre és bár a békeszerződést kijátszva több tervezet is született, végül az addig használt ismétlőpuska könnyített változatát, a Kar 98k-t választották ki sorozatgyártásra, amelyet az MP 38-as géppisztoly és MG 34-es géppuska egészített ki.

A második világháború újfent ráirányította a figyelmet a problémára, ezért a német gyalogság megkezdte egy öntöltő puska fejlesztését (Gev 43), amíg a légierő az ejtőernyősök számára egy olyan gépfegyvert tervezett, amely a remények szerint egyszerre váltotta ki a géppisztolyt, puskát és géppuskát (FG 42), miközben továbbra is puskalőszert tüzelt. Ezzel párhuzamosan a németek már a második világháború előtt megkezdték egy új, köztes lőszert tüzelő automata fegyver fejlesztését. Ennek eredménye lett a 7,92 mm-es Kurz töltény és a Maschinenkarabiner 1942 (német; 1942-es gépkarabély, röviden MKb 42) program, amelyen végül a C. G. Haenel vállalat típusát, az Mkb 42(H)-t választották ki gyártásra a Walther vállalat MKb 42(W) modelljével szemben (a győztes fegyvert az első világháborús MP 18-as tervezője, Hugo Schmeisser alkotta meg).

Kezdetben a fejlesztés célja egy, az FG 42-eshez hasonló fegyver megalkotás volt, amely egyszerre képes kiváltani a géppisztolyokat és ismétlőpuskákat, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem megoldható (mivel az új lőszer egyik előnye, a kisebb méret és erő miatt az MKb 42-es hagyományos mesterlövész szerepkörre alkalmatlan volt). Az új fegyver így végül a géppisztoly és ismétlőpuska közötti űr töltötte be – többszöri névváltást követően (ld. „Életút bekezdés”) a gépfegyver a Sturmgewehr 44 (német; 1944-es rohampuska, röviden StG 44) nevet kapta.


Konstrukció:

Az StG 44-es egy új fegyver-kategória, a gépkarabély első képviselője, amely átmeneti fegyverként egyaránt rendelkezik a géppisztolyok és ismétlőpuskák (valamint öntöltő puskák) jellegzetességeivel. Mivel azonban a típust a világháború alatt tervezték, már a fejlesztés során törekedtek a minél egyszerűbb és olcsóbb gyártásra - emiatt már a fegyver első változata is túlnyomórészt acéllemezből, préseléssel készült, az elemeket pedig szegecseléssel rögzítették.

Szintén költség-csökkentő megoldás, hogy az első markolat egy egyszerű perforált acéllemez, fát kizárólag a tusához és a markolathoz (később már csak a tusához) használtak. Különösen a tusa megmunkálása minimális, az StG 44-es nem rendelkezik gumírozott tusával, ehelyett a tusa lekerekített sarkait egy-egy fém lapkával erősítették meg (a tusa tetején található fémlap felhajtható, itt kapott helyet egy kisméretű olajos flaska). Az StG 44-es felépítése hasonló egy géppisztolyéhoz, de 940 mm-es hossza és 419 mm hosszú csöve közelebb áll a Kar 98k puskához (a fegyver üres tömege 4,6 kg).

A gépkarabély újdonsága a 7,92x33 mm-es köztes lőszer volt, amely a puskatölténynél kisebb visszarúgást, ezáltal sorozatlövés esetén is viszonylag nagy pontosságot tesz lehetővé, miközben hatótávolsága meghaladja a pisztolytöltényekét. Azért, hogy a rendelkezésre álló gépeket legalább részben felhasználják, a 7,92 mm Kurz (más néven 7,9 mm Kurz, 8 mm Kurz, Pistolenpatrone 43, stb.) töltény a 7,92x57 mm-es Mauser töltény 24 mm-rel megrövidített és csökkentették tömegű lövedékkel készített változata (ezt jelöli a lőszer nevében a Kurz - rövid - szó és a lövedék ezért szokatlanul tömzsi).

Az StG 44-es billenőzáras reteszelésű fegyver, amelyet gázelvezetéses rendszer mozgat (a gázdugattyú a cső fölött található). A gépkarabély egyaránt képes egyes- és sorozatlövésre: hagyományos tűzváltókar helyett egy gomb szolgál az egyes- és sorozatlövés közötti váltásra (a gépkarabély biztosítókarja ez alatt, a markolat és a sátorvas között található).

Az StG 30 töltényes szekrénytárból tüzel, tűzgyorsasága alacsony, percenként kb. 500 lövés - a tárkioldó gomb a fegyver bal oldalán található, közvetlenül a tárakasztó mögött, ami meggyorsítja a tárcserét (a hüvelykivető nyílást rugós ajtó takarja). A fegyver szétszedése rendkívül egyszerű: a markolat mögötti rudat kihúzva a komplett tusa leválasztható, ezt követően a rugó hátrafelé kihúzható, a markolat az elsütő-szerkezettel pedig előrehajtható.

Az StG 44-es (és összes elődje) rendelkezik puskagránát-rögzítésére alkalmas adapterrel, de a fegyverhez nem rendszeresítettek sem puskagránátot, sem a rögzítési pontot használó vaktöltény-tüzelő kiegészítőt (mivel a Mauser puskatölténynél rövidebb töltényhüvely csökkentett mennyiségű puskapora nem biztosít elég erőt az akkor használt puskagránáthoz). Az StG 44-es fém irányzéka 100-800 méter között állítható, emellett egyes változatokra felszerelhető a ZF 4-es optikai irányzék.


Életút:

Az StG 44-es közvetlen őse, az MKb 42(H) volt, de Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom vezetője úgy vélte, hogy az addig használt fegyvereket azonos kategóriájú, de jobb képességű modellekkel kell leváltani: a géppisztolyokat géppisztolyokkal, az ismétlőpuskákat pedig nagy erejű, pontos öntöltő puskákkal - az MKb 42 program azonban éppen e két kategória közé esett.

Hitler a katonák egyéni fegyvereként a pontos (akár optikai irányzékkal felszerelt), nagy hatótávolságú puskákat képzelte el és a fegyver-fejlesztésben részt vevő tisztek és mérnökök sem tudták megváltoztatni a véleményét. Azért, hogy a sikerrel kecsegtető gépkarabély fejlesztése tovább folyhasson, azt egyszerűen átsorolták géppisztollyá: Maschinenpistole 43 (röviden MP 43) név alatt az MKb 42(H)-t az MP 38-as és MP 40-es utódjának szánták.

Az immár hivatalosan géppisztolyból több, egymástól minimális mértékben eltérő változatot fejlesztettek (MP 43/1, MP 43, MP 44), amelyeket kis szériákban gyártottak és a fronton teszteltek. Hitler-t 1944-ben, egy keleti fronton tett látogatása során a helyi katonák győzték meg az ekkor MP 44 névre keresztelt fegyver hatékonyságáról, ezért korábbi döntéseit felülírva e típust tette meg a német hadsereg új alapvető fegyverévé, amelyet ekkor nevezett át StG 44-gyé.

Az StG 44 a második világháború egyik legsikeresebb kézifegyvere volt. A gépkarabély hatótávolsága ugyan elmaradt az öntöltő- és ismétlőpuskák 5-800 méteres gyakorlati hatótávolságától, de a harcok szinte kizárólag 100-300 méteren zajlottak, ahol az StG 44-es kitűnt alacsony tűzgyorsasága miatti kiemelkedő kontrollálhatóságával (még sorozatlövés esetén is). Legalább ennyire fontos volt, hogy az StG 44 (más német fegyverekkel ellentétben) eleve olcsón és gyorsan gyártható lőfegyvernek készült, ezért a fegyvergyár csak az esztergálást és más bonyolult megmunkálást igénylő alkatrészeket, illetve az összeszerelést végezte, miközben számos, teljes fegyver gyártására alkalmatlan kis céget és műhelyt alkalmaztak beszállítóként.

Az StG 44-esnek több kisebb gyermekbetegsége volt, amelyet a háború vége miatt már nem tudtak orvosolni, az egyetlen jelentős problémát viszont maga a töltény jelentette: a 7,92 mm Kurz gyártása új lőszerként csak fokozatosan futott fel (a gyártókapacitás túlnyomó részét a 7,92 mm Mauser puskatöltény és a 9 mm Parabellum pisztolytöltény fedte le). Magának a gépkarabélynak az előállítása is relatív lassú volt: összesen közel 426 ezer darab gépkarabély épült, szemben az 1,1 millió MP 40-essel és 14,6 millió Kar 98k-val, ezért a remények ellenére ezeket a gépkarabély a háború végéig képtelen volt kiváltani.

Az StG 44-es végigharcolta a második világháború második felét, különösen a keleti fronton használták (sikerrel), de önmagában nem tudta megváltoztatni a harcok menetét (a fegyverhez több kiegészítő készült, köztük a ZG 1229 „Vampir” infravörös éjszakai céltávcső - ld. balra).

Az StG 44-es a második világháború végének ikonikus fegyverévé vált, fejlesztését pedig a háborút követően is folytatták, megalkotva mások mellett az StG 45(M) prototípust. A világháborút követően a fegyver a győztesek kezére jutott, a fejlesztőmérnökök egy része pedig Franciaországba, majd Spanyolországba emigrált, kifejlesztve a CETME gépkarabélyt, mielőtt a Német Szövetségi Köztársaságba visszatérve részt vettek volna a G3-as gépkarabély fejlesztésében.

A fegyvert rövid ideig még használták Németországban (MPi.44 jelzéssel), később pedig több fejlődő országban (a jobboldali fotó az 1977-78-as Etióp-szomáliai háborúban készült), történelmi jelentősége azonban lényegesen túlmutat használatán. Az StG 44-es a világ első valódi, sorozatgyártott és bevetett gépkarabélya volt (a korábbi próbálkozások, köztük az orosz Fedorov Avtomat puskatöltényt tüzelt).

A győztes országok számos StG 44-est zsákmányoltak, amely jól mutatta a gépkarabélyokban rejlő lehetőséget: az 1950-es években (néhány kivétellel, ld.: AK-47) a legtöbb ország még puskatöltényt tüzelő öntöltő puskákat rendszeresített, de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket és hamarosan kiváltották őket a gépkarabélyok, amelyek utódai máig a katonák alapvető fegyvereként szolgálnak, egyszerre helyettesítve az öntöltő puskákat és a géppisztolyokat (maga a magyar gépkarabély, illetve az angol assault rifle is az StG 44 nevéból származik).

Emellett érdemes megemlíteni, hogy az StG 44-es működőképes példányai ma már jelentős összegekért cserélnek gazdát, emellett több cég gyártotta, illetve gyártja máig reprodukcióját, gyakran modern kaliberben, az amerikai piac jogszabályainak megfelelve kizárólag félautomata kialakításban.


Műszaki adatok:

Gyártó: C. G. Haenel

Típusnév: Sturmgewehr 44 (StG 44)

Típus: gépkarabély

Megjelenés éve: 1942

Tervező(k): Hugo Schmeisser

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 4600 g

Teljes hossz: 940 mm

Csőhossz: 419 mm

Kialakítás:

Működési elv: gázelvezetéses billenőzáras

Tárkapacitás: 30 db

Irányzék: 100-800 m között állítható fém irányzék, lehetőség ZF 4-es optikai irányzék rögzítésére

Lőszer:

Neve: 7,92 Kurz

Mérete: 7,92x33 mm

Lövedék tömege: 8,1 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 500 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 685 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.