Carl Gustav m/42

„Az első lépés a jó irányba”


Tervezés:

A kézi tűzfegyverek fejlődésének számos állomása volt, de ezek közül eddig csupán egy bizonyult a harcászatot gyökeresen átalakító fejlesztésnek. Ez nem volt más, mint a géppuska. Az 1900-as évek elejéig a harcok menete többé-kevésbé ugyanúgy folyt, mint az első puskák kifejlesztésekor: a két, szemben álló sereg egymás felé haladt, miközben a katonák sortüzeket adtak le, megritkítva, ideális esetben felbomlasztva az ellenséges egységeket és megtörve a moráljukat. Az összecsapás utolsó fázisában, amennyiben a sortüzek nem futamították meg a másik felet, a csata véres kézitusában dőlt el.

A géppuska különlegessége abban rejlett, hogy sorozatlövő fegyverként néhány géppuskás katona tűzereje számos katonával ért fel, ezért pusztán túlerővel nem lehetett többé eldönteni a csaták kimenetelét. A géppuskák tömeges elterjedése ezt kiválóan mutatta: az első világháború alatt a több, egymás tűzterét átfedő géppuska gyakorlatilag bármekkora létszámú sereget képes volt megállítani, korábban elképzelhetetlen veszteségeket okozva. A legnagyobb problémát nem is ez, hanem az első világháborús, akár több száz kilométer hosszú árokrendszer jelentette, mivel emiatt a géppuskásokat sem megkerülni, sem oldalba támadni nem lehetett.

Az idővel minden hadviselő fél által tömegesen alkalmazott géppuskák minden áttörési kísérletet meghiúsítottak, üres harctereket eredményezve. Ezt a patthelyzetet a harckocsik törték meg: olyan harcjárművek, amelyek lánctalpaikkal képesek voltak átkelni a szétlőtt, szögesdróttal szabdalt harcmezőn, miközben a jármű kezelőit a fém páncélzat megvédte a géppuskák tüzétől.

Természetesen a harckocsik mind nagyobb mértékben történő alkalmazása ellenlépésre ösztönözte a fegyverfejlesztőket (a tüzérség ugyan képes volt megsemmisíteni minden harckocsi-típust, ám indirekt célzása miatt ez nehézkes és pontatlan módszernek bizonyult).

A harckocsik elleni hatékony és relatív olcsó megoldásként fejlesztették ki a romboló-puskákat: ezek eredetileg a szolgálatban álló puskák felnagyított változatai voltak: a német Mauser-Tankgewehr M1918 például egy egylövetű, 13,25 mm-esre nagyított variánsa volt a rendszerben álló (7,9 mm-es) Mauser Gewehr 98-as ismétlőpuskának.

Az első világháború végén, illetve azt követően a harckocsik száma tovább nőtt, ezért ezek ellen számos nemzet kifejlesztette saját romboló puskáját. Ezen fegyverek még az 1930-as években is nagy számban készültek (pl.: brit Boys páncéltörő puska, német Panzerbüchse 39 vagy a szovjet PTRD-41), de az új generációs harckocsik korábbiaknál vastagabb páncélzata ellen ezek már nem bizonyultak elegendőek.

Az űrméret további növelésével az átütőerő hiányosságát átmenetileg orvosolták, ám új problémába ütköztek: az emberi tűréshatárba. Egy puskánál a lövés erejét a lövő karja, válla és (ha van) részben a villaállvány nyeli el, de egy 20 mm-es töltény esetén a visszarúgás már olyan erős, hogy könnyen eltörheti a lövő vállát (ahogy ez több esetben meg is történt).

Erre a kérdésre tűzerőben megoldást jelentett a németek különleges, Panzerbüchse 41 jelű fegyvere, de ez 229 kg-ot nyomott, ezért gyakorlatilag már lövegnek számított, amelyet általában járműre szerelve vagy kerekes lövegtalpon szállítottak.

A kisebb fegyverek tömege is gondot jelentett: a 20 mm-es lőszert tüzelő finn Lahti L-39 például 49,5 kg-ot nyomott, ezért 2 ló vagy 7 fő szállította, míg a svájci Solothurn könnyebb változata (S18-100) is 40 kg-ot tett ki. A svéd Carl Gustafs Stads Gevärsfaktori (svéd; Carl Gustaf város fegyvergyára) ezért egy teljesen új mechanizmust használva fejlesztette ki saját páncéltörő puskáját, a Carl Gustav m/42–est (a fegyver teljes svéd neve Carl Gustav Pansarvärnsgevär fm/42; 1942-es mintájú Carl Gustav páncéltörő puska).


Konstrukció:

A Carl Gustav m/42 tervezői - észlelve az imént említett problémát - az alapoktól kezdték újra a svéd páncéltörő puska tervezését, elvetve a korábbi elveket, megalkotva a világ első (sorozatgyártásba került), hátrasiklás nélküli páncéltörő romboló puskáját.

A tűzfegyverek többsége tüzeléskor elméletét tekintve gyakorlatilag azonos egy ágyúval, végső soron egy egyik végén zárt csővel. A csőben (a modern fegyvereknél ezen belül a töltényben) található lőpor robbanásszerű égést produkál, amely hatalmas mennyiségű energiát termel - ez az energia ”igyekszik” elszökni azáltal, hogy kitágul.

A puskákban (ahogy az ágyúban is), ezt csak a lövedéket maga előtt tolva teheti, azaz a robbanás ereje (a súrlódást és a hőátadást leszámítva) kizárólag a lövedék gyorsítására fordítódik. Ezzel a megoldással ugyan maximalizálható a kilőtt lövedék energiája, ugyanakkor Newton 3. törvénye (hatás-ellenhatás) alapján a két test kölcsönhatásakor mindkét testre (a puskára és a lövedékre) azonos nagyságú, de ellentétes irányú erő hat. Emiatt bár a robbanás ereje a puskatuson vagy a markolaton lényegesen nagyobb felületen oszlik el, mint a kilőtt lövedék farrésze, nagy kaliber esetén ez így is rendkívül nagy erőhatást jelent.

Ezt rugókkal, dugattyúkkal és más megoldásokkal a fegyvertervezők igyekeznek csökkenteni, illetve elnyújtani (pl.: Bátori Épszol M1), az m/42-es viszont ettől alapvetően eltérő módszert használ. E fegyver két különleges részlettel rendelkezik: a csőfar és maga a töltényfar is ”lyukas” (természetesen valójában a töltény zárt, de farrésze puha, ezért tüzeléskor átszakad, beleégetve a csőfar mintázatát a töltényfenékbe).

Tüzeléskor a lőporgázok egy része az m/42-nél a lövedékbe és a fegyverbe vágott két, ovális alakú nyíláson át hátrafelé csap ki - ezáltal ugyan a töltény energiájának egy része ”elveszik” (nem a lövedék gyorsítására fordítódik), ugyanakkor a korábbiaknál lényegesen nagyobb erejű töltény ki kilőhető, mivel ennek energiáját nem a lövész testének kell elnyelnie, ráadásul nincs szükség bonyolult csillapító mechanizmusra - utóbbi miatt ez a svéd puska csupán 11,7 kg-ot nyom. Ezt jól szemlélteti a jobboldali felvétel: a súlypontján felfüggesztett puska lövés hatására hátralendül, az m/42-esnél viszont a hátrafelé kiáramló lőporgázok kioltják a tüzelés hátrafelé ható energiáját.

A tüzeléskor elszökő gázok kompenzálására a Carl Gustaf puskája rendkívül nagyméretű lőszert használ: a 20 mm-es töltény (20x180R) nevéhez híven 180 mm hosszú, szemben a kortárs, szintén 20 mm-es Lahti 138, vagy a Solothurn 105 milliméterével. A hátrasiklás nélküli puska újratöltéséhez a farán található kart előre kell tolni, amely lehetővé teszi a csőfar elfordítását, egyben kivetve a kilőtt töltényhüvelyt (a kivetőt kézzel kell visszatolni, enélkül a lövegzár nem zárható vissza).

A far egy tölcsérszerű fúvókában ér véget: az m/42 teljes hossza 1450 mm, a fúvókát és a kifordítható csőfart leszámítva a puska teljes hosszát maga a cső teszi ki. Az m/42-es technikailag bullpup elrendezésű: a fegyver tára és maga a zárblokk is a puska végén, jóval az elsütőbillentyű mögött kapott helyet.

Az avatatlan szemek számára az m/42-es egy lemeztelenített rombolópuskának tűnhet, lévén nem rendelkezik tussal, de ennek több gyakorlati oka van: a hátrasiklás nélküli mechanizmus miatt a puska ezt nem igényli, de nem is lehetne rá felszerelni, ugyanis tüzeléskor a hátrafelé kicsapó lőporgázok megégetnék a használót. Az m/42-esen ezért ehelyett a lövész vállára támasztható (felülről), egy, a fegyverből függőlegesen lefelé kiálló csővel (a válltámasz a súlypont alá került, ezért a puska stabilan áll a lövész vállán).

Ez egyben azt is jelenti, hogy az egylövetű m/42-est a lövész háta mögül kell tölteni, de mivel a fegyvert eleve legalább két fő működtette, a lövész mellett a (töltényeket is szállító) katona töltötte a puskát (ő a tüzelés előtt megbizonyosodott arról is, hogy a fegyver mögötti veszélyzónában senki nem tartózkodik).

Maga az m/42-es majdnem tisztán fémből készült (egyedül az első markolat kapott faborítást): a fa ágyazat elhagyásával ugyan nem növelték tovább a páncéltörő puska tömegét, ugyanakkor az ezzel való érintkezés kellemetlen lehet (télen pedig a lövész hozzáfagyhat a fegyverhez). Ezt elkerülendő a puskára két vászon elemet lehet felkötni: az egyiket a válltámaszra, a másik a fegyver közepére (utóbbi arctámaszul szolgál).

Ezen sajátossága miatt az m/42-es irányzékát előre kellett tolni. A fegyver kétféle irányzékkal rendelkezik: a beépített (behajtható) fém irányzékkal, illetve a sztenderd német Zf4-es optikai irányzékkal (mindkettő a markolat magasságában, illetve az előtt kapott helyet). Az optikai irányzék egy egyedi (az m/42-eshez tervezett állványra került, lehetővé téve a távolság helyes beállítását).


Életút:

Az m/42-est 1940-42-ben tervezték és nevének megfelelően 1942-ben rendszeresítette a svéd haderő. A hátrasiklás nélküli puska mindössze 11 kg-ot nyomott, ezáltal korának messze legkönnyebb 20 mm-es kaliberű kézifegyverévé vált. Az alacsony tömeg ideális páncéltörő fegyverré tette az m/42-est, amelyhez kétféle lőszert rendszeresítettek: egy tömör páncéltörő lőszert és egy élőerő elleni, nagy robbanóerejű töltényt. Előbbi 100 méteres távolságon 90 fokos homogén acél páncélzat esetén 40 mm-es páncélátütéssel rendelkezett, felülmúlva a hasonló kategóriás páncéltörő puskákat.

Az m/42-es természetesen nem teljesen hátrasiklás nélküli, mindössze az erők nagy részét a hátrafelé távozó gázok ellensúlyozzák. A robbanás ereje a farba épített, két furatot tartalmazó fémlapot azonban rendkívüli módon igénybe vette, ezért ezt 40 nagy robbanóerejű vagy 25 páncéltörő lőszer kilövését követően cserélni kellett (ezt a nagy, érme alakú acél elemet két csavar eltávolítását lövetően könnyen ki lehetett emelni).

Az m/42-es a második világháború egyik legerősebb kézi páncéltörő puskája volt, de a háború második felében már ez sem bizonyult elegendőnek az új közepes és nehéz harckocsik páncélzata ellen, amelyeket kiskaliberű fegyverekkel már közvetlen közelről sem lehetett átütni. Maga az m/42 sosem terjedt el széles körben, amihez az is hozzátartozott, hogy bár a svédek együttműködtek a náci Harmadik Birodalommal, a második világháborúban közvetlenül nem vettek részt.

A hátrasiklás nélküli páncéltörő puskából a svédek több mint 3000-et rendeltek, de a gyártás leállításáig csak kb. 1000 készült el. A rombolópuskák a háború végi könnyű és közepes harckocsikat is csak oldalról, kis távolságból tudták átütni, ahonnan már ki voltak téve az ellenséges tűznek, ugyanakkor ezen fegyverek kiválóan megfeleltek páncélozatlan gépjárművek és páncélautók (vagy más, nem védett célpontok) ellen.

A Carl Gustav hátrasiklás nélküli kézifegyverének története azonban nem ért vége: az m/42-esen szerzett tapasztalatokat felhasználva a svédek kifejlesztettek egy lényegesen nagyobb fegyvert, a 84 mm-es Carl Gustav hátrasiklás nélküli páncéltörő puskát. Az az eszköz külsőre hasonló egy aknavetőhöz (pl.: a brit LAW 80-ashoz vagy a jugoszláv M79 „Osa”-hoz), de azoktól eltérően az m/42-es hátrasiklás nélküli mechanizmusát használja: rakéta-meghajtású gránát helyett hagyományos lőszert tüzel.

A 84 mm-es Carl Gustav hátrasiklás nélküli páncéltörő puska első változatát 1946-ban mutatták be, a negyedik típust pedig 2014-ben. E fegyver máig a világ egyik legelterjedtebb páncéltörő fegyvere, amelyet több tucat ország rendszeresített és amely (az m/42-esnél lényegesen nagyobb méretének köszönhetően) a legtöbb hidegháborús harckocsi kilövésére is alkalmas, ugyanakkor működését tekintve második világháború elődjétől semmiben nem különbözik.

Zárásképpen érdemes megemlíteni, hogy az m/42-estől teljesen függetlenül a második világháborús cseh, németek által használt SS41-es, valamint az 1990-es években Horvátországban megalkotott Rucni Top 20 „RT-20”-as - utóbbi szintén egy 20 mm-es, hátrasiklás nélküli romboló puska, amelyet több esetben is hatékonyan alkalmaztak.


Műszaki adatok:

Gyártó: Carl Gustafs Stads Gevärsfaktori (Carl Gustav)

Típusnév: m/42

Típus: hátrasiklás nélküli (romboló) puska

Megjelenés éve: 1942

Tervező: ismeretlen

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 11700 g

Teljes hossz: 1450 mm

Csőhossz: kb. 1250 mm

Kialakítás:

Működési elv: hátrasiklás nélküli

Tárkapacitás: nincs tár

Irányzék: behajtható (oldalsó) fém irányzék (fix, 300 méteres célra állítva), lehetőség Zf4-es optikai irányzék felerősítésére (4-szeres nagyítású irányzék, 4,5 fokos látószög, 1000 m-ig állítható)

Lőszer:

Neve: 20x180R

Mérete: 20x180 mm

Tömege: 108 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 950 m/s

Csőben mért max. gáznyomás: ismeretlen bar


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.