Sikorsky SH-3
„Tengerek kétéltű ura”
Tervezés:
A második világháború végén az Amerikai Egyesült Államok rendelkezett a világ legnagyobb és legerősebb flottájával, mivel az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország flottája meggyengült, a Japánoké pedig a harcok alatt szinte teljesen megsemmisült.
Ez az állapot azonban rövid életűnek bizonyult, mivel a korábbi, jelentős (csöves) tüzérséggel rendelkező csatahajókat elkezdték felváltani a nagyobb hatótávolságú rakétafegyverek, valamint a második világháborúban is bizonyított repülőgép-hordozók.
Az amerikaiak felismerték, hogy a jövőben a légi járművek fogják utalni a tengereket is, ezért az ország nagyarányú flottafejlesztésbe kezdett, számos repülőgép-hordozót és kíséretét állítva szolgálatba.
A Szovjetunió haditengerészete az amerikaiaknál lényegesen gyengébb volt, ráadásul az 1970-es évekig egyáltalán nem rendelkeztek nagyméretű repülőgép-hordozóval, ezért helyettük a jóval kisebb méretű és költségű tengeralattjárókra koncentráltak.
A torpedók és az elektronika fejlődésével ezek a tengeralattjárók egyre nagyobb fenyegetést jelentettek az amerikaiak számára, mivel nagy volt annak az esélye, hogy az amerikai partoktól távoli, óceáni területeken nagyszámú szovjet tengeralattjáró támadja meg őket.
A kommunisták tengeralattjáróinak felderítésére és elpusztítására ezért United States Navy (az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete) 1957-ben pályázatot írt ki anti-submarine warfare (angol; tengeralattjáró-vadász, röviden ASW) feladatkörű helikopterre.
Nem kizárólag az ellenséges tengeralattjárók felderítésének és megsemmisítésének képességét várták el. A gépnek kétéltűnek is kellett lennie, noha soha korábban nem épült kétéltű helikopter (léteztek úszótalpas helikopterek és később is építettek ideiglenesen a vízre leszállni képes típusokat, pl.: a CH-46 „Sea Knight”-ot, de ezek csak rövid ideig, nyugodt vízfelületen landolhattak).
A pályázaton a neves Sikorsky helikoptergyártó vállalt is indult és a tendert meg is nyerték, létrehozva az SH-3-as Sea King (tengeri király/tenger királya) helikoptert.
Konstrukció:
A Sea King egy többcélú közepes helikopternek számított, de a tényleges vízi üzemeltethetőségért a típus több részegységét különlegesre tervezték (ezek közül a legszembetűnőbb az SH-3-as egyszerű, szögletes törzsének csónakszerűen képezett alsó része volt).
Az ötlapátos főrotor átmérője 19 méter volt: a szűk szovjet hadihajókra tervezett kortárs helikoptereknél, például a Kamov Ka-25-ösnél rendkívül fontos volt a minél kisebb méret, de az amerikai repülőgép-hordozóknál ez nem volt elsődleges szempont.
A típus által elfoglalt területet ugyanakkor némileg csökkenteni lehetett: a Sea King-ek rotorlapátjai hátrahajthatóak voltak, míg a farokrotor egy részét kihajthatták előrefelé (a gép masszív, ötágú farok-légcsavart kapott).
Az SH-3 méretes testét két, egyenként 1400 lóerős General Electric T58-GE-10-es gázturbinás sugárhajtómű emelte a levegőbe: a T58-as széria a világ egyik első, eleve helikopterekre tervezett gázturbinás sugárhajtóműve volt, amely többek között a H-19 „Chickasaw” fejlettebb változatához, a H-34-eshez, valamint a CH-46 „Sea Knight”-hoz is használtak).
Azért, hogy az erősen korrozív sós tengervíz ne juthasson be a motorba, az SH-3-as hajtóműveit a törzs fölé építették be, melyek elé egy fémlapot is felszereltek - utóbbi idegen tárgyak, például madarak hajtóműbe kerülését is akadályozza (jelentős teljesítménye miatt vészhelyzetben az SH-3-as egy hajtóművel is röpképes maradt).
A típushoz fordított tricikli elrendezésű futóművet terveztek: elöl két futószárral, míg hátul egy bolygóműves támasztókerékkel. Az első két kereket be lehetett húzni a gép oldalán található egy-egy gondolába (ez a vízen plusz stabilitást is adott, mivel a szélesebb felület csökkentette az erős hullámok miatti felborulás esélyét), a hátsó kerék nem volt behúzható.
A bevetéseken az SH-3-asokat számos fegyverzettel szerelhették fel: különböző torpedókkal, mélységi aknákkal és hajók elleni rakétákkal (elsősorban Exocet vagy Sea Eagle típusúakkal), sőt, a helikopter még a 227 kg-os (B-57-es) taktikai atombombát is szállíthatta.
A Sea King-ek az ellenséges tengeralattjárók felkutatására is képesek voltak: erre a célra szonárbójákat és egyéb vontatható elektromos felderítő eszközöket, pl.: MAD-et (angol; mágneses anomália detektort) vittek magukkal.
Amennyiben rakteret kutató-mentő feladatokra használták, a nagyméretű tolóajtón át kilenc hordágyat lehetett behelyezni (ezeket két szanitéc szolgálta ki), a katonai személyszállító variánsban 28 teljes fegyverzetű katonát lehetett elhelyezni.
Szolgálatban:
A Sea King prototípusa (még XHSS-2-ként) 1959. március 11-én repült először: ezután elő-szériás HSS-2-ket készítettek és intenzív tesztelésnek vetették alá őket. A gyártó igyekezett bebizonyítani, hogy gépük kiemelkedő képességekkel rendelkezik és az átalakított YHSS-2-essel sikerült is megdönteni a 3-, 100-, 500- és 1000 km-es világrekordot (1962. február 5-én egy ilyen helikopter majdnem 308 km/h-ig gyorsult, ez a rekord azonban rövid életűnek bizonyult, lévén a franciák másfél éven belül megdöntötték).
Az első sorozatgyártású példányok még HSS-2-ként kerültek a haditengerészethez 1961-ben, de egy évvel később bevezették az új jelölési rendszert és a Sea King-eket átkeresztelték SH-3-asra.
Az első jelentős széria az SH-3A volt (245 helikopterrel), melyet kifejezetten tengeralattjárók ellen fejlesztettek, de készültek más feladatkörre optimalizált modellek is.
Ilyen volt a HH-3A (kutató-mentő), a CH-3A, SH-3G, CH-3H és UH-3H (teherszállítók), RH-3A (aknamentesítő), valamint a VH-3A és VH-3D (VIP szállítók).
Idővel az alapváltozatot is fejlesztették (ld.: SH-3D, SH-3H), emellett jelentős volt az exportra gyártott és más eleve országokban épített variánsok száma is (az SH-3H AEW kifejezetten Spanyolország számára készült, de jelentős volt az S-61-esként jelölt civil variánsok száma is). Az Egyesült Királyságban e helikoptert a Westland, Japánban a Mitsubishi, Kanadában a United Aircraft, míg Olasszországban az Agusta készítette.
A Sea King-ek az Amerikai Egyesült Államok repülőgép-hordozóinak egyik legfontosabb típusává váltak: minden bevetésen ezek a gépek szálltak fel először és szálltak le utoljára (ennek részben az volt az oka, hogy e helikopterek feladata volt a vízbe zuhant repülők pilótáinak kimentése is). Ebben a szerepkörben is bizonyították rátermettségüket, sőt, az Apolló program egyes űrhajóinak kabinját is SH-3-asok közelítették meg.
A típust még az amerikai elnökök is használták - egy ideig ez volt a United States Marine Corps (angol; amerikai tengerészgyalogság) által az Egyesült Államok elnöke számára biztosított helikopter - ha az elnök a gépen tartózkodott, a Sea King a „Marine One” hívójelet használta (hasonlóan a katonai Army One vagy a haditengerészeti Navy One kódhoz).
Az elnököt kiszolgáló Marine Helicopter Squadron One alakulat évtizedeken keresztül repül az erre a célra speciálisan átalakított VH-3A és VH-3D modellekkel.
A típust mintegy másfél tucat ország rendszeresítette, a fentiek mellett például Argentína, Brazília, de Hollandia és Szaúd-Arábia is. Hosszú szolgálati idejének köszönhetően a Sea King-ek a hidegháború minden jelentősebb fegyveres konfliktusában megjelentek és az amerikai haditengerészet csak 2006-ban selejtezte a típust (utóda a Sikorsky SH-60 „Sea Hawk” lett), azonban számos civil és katonai szervezet máig repüli SH-3-asait.
Műszaki adatok:
Név: Sikorsky SH-3 „Sea King” (tengeri király)
Típus: többcélú (elsődlegesen tengeralattjáró-vadász) közepes helikopter
Fizikai jellemzők:
Hossz: 16,70 m
Rotorátmérő: 19,00 m
Magasság: 5,13 m
Szerkezeti tömeg: 5.382.kg
Max. felszálló tömeg: 8.449.kg
Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 1876 Le-s (3752 Le-s összteljesítménnyel) (General Electric T-58-GE-10)
Személyzet: 4 fő
Fegyverzet: többféle ajtóra szerelhető gépfegyver, bombák, aknák, torpedók, különböző bóják vagy más érzékelők
Teljesítmények:
Végsebesség: 267 km/h
Csúcsmagasság: 4.481.m
Emelkedőképesség: 400-670 m/perc
Hatótávolság: 1000 km