Sikorsky S-300
„Közepes => könnyű => ultrakönnyű”
Tervezés:
A gyakorlatban is használható repülőgépek az 1900-as évek elején jelentek meg és az első világháború végére óriási fejlődésen mentek keresztül. A két világháború között a légierők megrendelése ugyan jelentősen visszaestek, ám ezt pótolták a polgári megrendelők: megjelentek a rendszeres repülőjáratok, gyorsposta-szolgálatok és mind többen vásároltak saját használatra könnyű repülőgépeket vagy ultrakönnyű siklókat.
Bár a második világháború alatt a civil gépek visszaszorultak és ismét a katonai felhasználás került előtérbe, a háború alatt kifejlesztett technikai újdonságok hamarosan a polgári típusokon is megjelentek.
A második világégést követően a légcsavaros repülőgépek hamarosan eltűntek a katonai típusokról: helyüket a sugárhajtóműves, illetve gázturbinás sugárhajtóművel felszerelt típusok vették át - ezek mellett megjelent egy új jármű-kategória: a helikopterek.
Kis mennyiségben már a második világháború alatt is használtak helikoptereket (az Amerikai Egyesült Államokban a Sikorsky R-4-est), de a háborút követően bemutatott Bell Model 47 lett az első igazán széles körben elterjedt modell (egyben az első, amely Amerikában civil helikopterként szerzett hatósági engedélyt).
A könnyű, személyes használatra szánt helikopterek piaca a repülőgépekhez hasonlóan gyorsan nőtt, ez pedig komoly üzleti sikerrel kecsegtetett.
Ezt a nehézgép-gyártással foglalkozó Hughes Tool Company tulajdonosának, a legendás Howard Robard Hughes Junior-nak a figyelmét is felkeltette, ezért létrehozott egy légi járművek gyártásával foglalkozó leányvállalatot (a későbbi Hughes Helicopters-t) és megkezdték egy könnyű, kétüléses helikopter tervezését.
Fontos kritérium volt, hogy az új jármű a lehető legolcsóbb legyen, mivel a típust elsősorban a civil piacra szánták. A munkálatok már 1955-ben megkezdődtek, de a Model 269-es a Federal Aviation Administration (angol; ~ amerikai légügyi hatóság, röviden FAA) engedélyét csak 1959-ben szerezte meg.
Ebből a típusból 334 db készült el és sikerének köszönhetően 1964-ben kialakítottak belőle egy nagyobb, három személyes modellt is, ráadásul egy megbízhatósági rekordot is felállítottak. Egy speciális (Hughes Model 269A) példány két pilótával összesen 101 órát töltött a levegőben (üzemanyag-felvételnél lebegtek) - a csalást egy ötletes megoldással védték ki: a gép aljára két tucat tojást rögzítettek.
A 269-esből idővel egy nagyobb, kezdetben Hughes 269B-nek nevezett változatot is létrehoztak, amelyet hamarosan átkeresztelték 300-ra: a típus gyártási jogát később az Schweizer szerezte meg és gyártotta Schweizer-Hughes 300C, majd Schweizer 300C néven (e járművet ma Sikorsky S-300C jelzéssel készítik).
Konstrukció:
A szinte minden ultrakönnyű helikopter közös ősének tekinthető Bell Model 47-esen több olyan hasznos újdonság debütált, melyet a későbbi gyártók is átvettek. Az S-300-as is egy hasonló, kisméretű típus, amelybe csak a legszükségesebb elemeket építették be, ezzel minimalizálva a jármű árát, ugyanakkor a két helikopter fejlesztése között eltelt egy évtized miatt az S-300-as minden tekintetben fejlettebb.
Utóbbi típus vázát is fémcsövekből állították össze, de jóval kevesebb elemből, ami komoly súlymegtakarítást jelentett: a kész helikopter üresen kevesebb, mint 500 kg-ot nyom, míg a Model 47-es közel 900-at.
Az S-300-as egyszerű, három lapátból álló főrotort kapott és a farokrészt is a végletekig lecsupaszított - a tartó rudak (és a közöttük található kipufogó kivezető eleme) hátul egyetlen csőben egyesülnek.
A Bell Model 47-nél igen puritánra építették a farok-rotort: a kétlapátos rendszert egyetlen félkör alakúra hajlított fémrúd védte. A Hughes 300-asnál még tovább mentek a leegyszerűsítésben: szintén kétlapátos elrendezést használtak, de a földhöz csapódást itt már csupán egyetlen hajlított fémrúd akadályozza meg.
Az első 300-asokat egy négyhengeres, 190 lóerős Lycoming HIO-360-A1A jelű hajtómű mozgatta, ami a 499 kg-os önsúllyal párosítva mozgékonnyá tette a járművet. A buborékszerű pilótafülke alá-mögé került a motor, melyet nem fedett burkolat - ez ismét tömegcsökkentést eredményezett és lehetővé tette, hogy a szerelők komolyabb előkészítés nélkül is hozzáférjenek a motorhoz. A hajtómű fölé építették be a 32 gallonos (~ 120 literes) üzemanyag-tartályt, amelyet a nagyobb hatótávolság érdekében lecserélhettek egy 62 gallonos tartállyal.
Kategória-társaihoz hasonlóan ez a helikopter sem kapott kerekes futóművet, ehelyett csúszótalpakat építettek be. (a kemény földetértéseknél egy dugattyús csillapítási rendszer védi a bent ülőket), de (a Model 47-eshez hasonlóan) a könnyebb földi mozgatás érdekében a típusra két kereket is fel lehet szerelni.
A 300-as nem rendelkezik a Bell Model 47-eséhez hasonló, egy darabból kiöntött buborék-kabinnal, ennek ellenére a keskeny fülke jó kilátást biztosít (ezt elsősorban a nagyméretű első szélvédőnek köszönheti, de hátulra is beépítettek egy lapos, ám széles ablakot).
E típust fegyverzettel sem szerelték fel, mivel elsődleges feladata a pilóta mellett két utas szállítása.
Szolgálatban:
Az eredeti gyártó Hughes 1964-ben mutatta be a 269-es fölé pozícionált 300-as modellt. A típus iránt - meglepően alacsony tömege és az ebből fakadó korlátozott kapacitása miatt - kezdetben a hadseregek nem mutattak komolyabb érdeklődést, ám alacsony ára, illetve minimális üzemeltetési-, valamint karbantartási költségei miatt sokan szereztek be belőle mezőgazdasági célból.
Hamarosan a rendőrségek is felfedezték a helikopterben rejlő lehetőségeket és főként megfigyeléshez, járőrözésre használták őket, ugyanakkor magánszemélyek is szívesen vásárolták.
A sikeres 300-asból a Hughes 1969-ben bemutatott egy feljavított modellt, a 300C-t - ez utóbbi külsőre szinte tökéletes másolata volt elődjének, de új hajtóművel a (szintén 190 lóerős Lycoming HIO-360-D1A-val) és nagyobb átmérőjű rotorral szerelték, ezáltal nőtt a típus sebessége és ami fontosabb, a szállítható tömeg is.
1983-tól ez utóbbi variánst a Schweizer Aircraft Corporation (röviden Schweizer) licenc alapján gyártotta. Egy évvel később a McDonnell Douglas repülőgép-ipari óriásvállalat megvásárolta a Hughes-t, majd 1996-ban eladta a helikopter gyártási jogait az Schweizer-nek (a régi-új típus annyira különbözött elődjétől, hogy újra meg kellett szerezniük az FAA-tanúsítványokat).
2004-ben a Schweizer-t is felvásárolták, a helikopter új tulajdonosa a Sikorsky lett, amely a járművet 2009-ben átkeresztelte S-300-asra (ez egyben azt is jelentette, hogy a 300-asok gyártása több mint fél évszázada - közel - folyamatos).
Magas értékesítési számai miatt a típusból több alváltozatot gyártottak: a Schweizer 300CB egy leegyszerűsített modellt, a 300CBi egy üzemanyag-befecskendezéses variánst, míg a 300CQ „Sky Hawk” egy csendesebb rendőrségi helikoptert takart (balra egy S-300DBi látható).
Ezen kívül egyéb változatok is épültek, köztük a TH-55 „Osage” jelzésű katonai helikopter, melyet több mint egy tucat ország rendszeresített alapszintű kiképző-helikopterként.
A 300-asból a Schweizer elkészítette az áramvonalasabb 330-as és 333-as helikoptereket, melyek önálló típussá váltak - fülkéjük alakja csepp formára módosult, gázturbinás sugárhajtóművet és egy második üléssort kaptak (ezeket a Sikorsky továbbra is árusítja).
Az S-300-as a Sikorsky legkisebb típusa, melynek ”C” és ”CBi” variánsait a mai napig gyártják, mivel az S-330-as sorozat mellett ez a cég egyetlen kisméretű helikoptere.
A 269/300-as sorozatból több mint 3750 példányt gyártottak és a világ több mint 70 országában használták, ezáltal ez a típus a világ egyik legnagyobb számban használt polgári helikoptere.
Műszaki adatok:
Név: Sikorsky S-300C (katonai megnevezése: TH-55 „Osage”)
Típus: többcélú ultrakönnyű helikopter
Fizikai jellemzők:
Hossz: 9,40 m
Rotorátmérő: 8,20 m
Magasság: 2,70 m
Szerkezeti tömeg: 499.kg
Max. felszálló tömeg: 930.kg
Motor: 1 db dugattyús, 190 Le-s (Lycoming HIO-360-D1A, 4 hengeres)
Személyzet: 1 fő (+ maximum 2 fő utas)
Fegyverzet: nincs
Teljesítmények:
Végsebesség: 176 km/h
Csúcsmagasság: 4.450.m
Emelkedőképesség: 229 m/perc
Hatótávolság: 204 km