Sikorsky H-5

„Hosszú orrú utód”


Tervezés:

Az Amerikai Egyesült Államok hadsereg az 1930-as évek végéig elavultnak számított, mert jelentős létszámú hadseregével csak a közép- és dél-amerikai országok ellen harcolt, fejlett országokkal nem háborúzott ezért erre nem is kényszerült rá.

A második világháború kezdetén azonban a tengerentúlon is felismerték, hogy a nácik és a japánok ellen az akkor rendszerben álló harcjárműveik nem elégségesek, ezért intenzív fejlesztésbe kezdtek.

Az amerikaiak elszigetelt helyzetük miatt elsősorban a légierejükre, valamint haditengerészetükre koncentráltak, amelyeket egyre modernebb típusokkal szereltek fel. Bár fejlettségük a háború végéig nem érte el a németekét, az Amerikai Egyesült Államok döntéshozói felismerték az új technológiákban rejlő lehetőségeket, amelyeket igyekeztek meghonosítani: ilyenek voltak az új, nagyméretű repülőgép-hordozók és a sugárhajtóműves repülőgépek.

Ezen új járműtípusok közé tartoztak a helikopterek is, amelyek kutatásában a Sikorsky vállalat vezető szerepet töltött be. Igor Sikorsky sikeres repülőgép-tervező volt, aki a Szovjetunióból emigrált az Amerikai Egyesül Államokba, ahol folytatta ezirányú tevékenységét.

Vállalata az elsők között, már az 1940-es évek elején igen előrehaladott állapotú helikopteres kutatásokat végzett: 1942-ben levegőbe emelkedett az R-4-es prototípusa, amely 1944-ben szolgálatba is állt (ez volt az első sorozatgyártású amerikai helikopter).

A Sikorsky R-4-es ugyan kevésbé volt fejlett, mint a német Flettner és Focke-Achgelis gyárak típusai, ám éppen egyszerűsége miatt éles körülmények között is megfelelt és a német helikoptereknél lényegesen több, 131 példány épült belőle.

Az R-4-es sikerét látva az amerikaiak újabb helikoptereket rendeltek: az R-4-essel gyakorlatilag egy időben jelent meg a Sikorsky R-6-os: ez az R-4-es továbbfejlesztett, áramvonalasított változata volt.

Az R-4-es és R-6-os modellek éles helyzetben is bizonyították hatékonyságukat, azonban e járműveken a pilóta mellett mindössze egyetlen fő utazhatott, ami erősen behatárolta a felhasználási területeiket. Ez az igény egy újabb, minden téren feljavított típushoz, a H-5-öshöz vezetett, amelynél a hadsereg számára legfontosabb terhelhetőséget megnövelték.


Konstrukció:

A H-5-ös ugyan az R-4-es felváltására épült és gyakorlatilag annak fejlesztett változata volt, azonban a két típus egyáltalán nem hasonlított egymásra. A két helikopter közötti leginkább szembetűnő különbséget az átdolgozott pilótafülke jelentette, ugyanis a kapacitás növelése érdekében a H-5-ös a korábbi egy helyett két ülés-soros utasteret kapott, ezért a helikopter orr részét megnyújtották.

A típus első szekciója teljesen egyedi kialakítású volt: hossza mellett szemből csúcsára állított háromszög-alakjáról is könnyen fel lehetett ismerni és hasonlóképpen árulkodó volt a hat elemből álló, lefelé és oldalra is széles látómezőt biztosító első szélvédő.

Szintén fontos előrelépés volt, hogy a korábbi vászonborítás helyett már teljesen zárt, fém burkolatot alkalmaztak, ami ugyan növelte a gép tömegét, ugyanakkor masszívabbá is tette a H-5-öst.

A helikopterre 14,63 méter ármérőjű, háromlapátos rotor került, viszont érdekes módon a szintén háromlapátos farokrotor mellé sem függőleges, sem vezérsíkot nem építettek be.

A H-5-ös több mint másfélszer nehezebb volt elődjénél (1718 kg a korábbi 952 kg-mal szemben), ennek ellenére repülési jellemzői felülmúlták az R-4-esét (e teljesítmény-növekedés oka az új motor volt).

A 7 hengeres Warner R-550-est felváltották egy 9 hengeres Pratt & Whitney R-985 csillagmotorral: ez utóbbi az előd 200 lóerejével szemben már 450 lóerőt adott le (ezt a Wasp Junior-nak is nevezett erőforrást több tucat korabeli kisrepülőgépbe is beépítették, így igen kiforrottnak számított).

A H-5-ös futóműve is egyszerű, de viszonylag nagy teljesítményű volt: három különálló tengelyt alkalmaztak (egy-egy kerékkel), melyek közül az orr alatti bolygóműves kialakítású volt, míg a hátsók a keskeny törzstől nagyobb távolságra kerültek, hogy növeljék a gép stabilitását.

E típust továbbra is elsősorban utas-szállítási feladatokra tervezték, ezért a kétfős legényég mögé két további ülés került, illetve ezek alternatívájaként a helikopter két külső, koporsó-szerű hordágyat is szállíthatott a törzs két oldalán.


Szolgálatban:

A H-5-ös első változata 1943. szeptember 18-án emelkedett először a levegőbe, majd intenzív tesztelés kezdődött meg: első körben 4 db XR-5-öst teszteltek, majd 1944-ben a hadsereg légi csapatai szintén tesztelési célból további 26 példányra adtak le megrendelést, amelyek leszállítását a Sikorsky 1945-ben, még a második világháború vége előtt megkezdte.

Az R-5A alaptípusból később létrehoztak több, a bázismodelltől minimálisan eltérő változatot (pl.: R-5D, R-5F, H-5G).

E helikoptert kezdetben R-5-ösként jelölték, később viszont áttértek a H-5-ös kódra (a korábbi modelleket átnevezték). A típus legfontosabb üzemeltetője az amerikai légierő volt, de a haditengerészet is rendszeresítette őket (HO2S-1, illetve HO3S-1 néven).

Összesen több mint 300 db H-5-ös készült, ami az évtizedekkel későbbi helikopterekkel összehasonlítva nem számít soknak, azonban az 1940-es években még csak kis számú forgószárnyas állt szolgálatban (a H-5-ös sikerességét csak kevés korabeli típus, pl.: a Bell Model 47-es múlta felül).

A Sikorsky H-5-öst így is több ország állította szolgálatba: az amerikaiak mellett Nagy Britannia, később Argentína, a Dél Afrikai Köztársaság, Franciaország, Kanada és Tajvan rendszeresítette. Az Amerikai Egyesült Államokban a légierő és haditengerészet mellett a tengerészgyalogság és a parti őrség ugyanúgy használta, mint az amerikai posta.

H-5-ösöket számos alkalommal használták - főként szállítási mentési feladatokra: a típus elévülhetetlen érdemeket szerzett a Koreai háborúban, ahol a lelőtt gépek pilótáit mentette ki a dzsungelből.

A helikopter egyetlen problémája a stabilitás hiánya volt: a farokrészről hiányzó vízszintes vezérsík miatt a helikopterre gyakran két vasrudat erősítettek fel (teljes, 4 fővel történő repüléskor ezek a csomagtérben kaptak helyet, de miután a helikopterből a bevetésen kiszállt három fő, a súlyok a pilóta mellé kerültek át).

A H-5-ösök több mint egy évtizeden át szolgáltak, de 1957-re az Amerikai Egyesült Államokban nagyobb kapacitású típusokkal helyettesítették őket. A felső kép a Koreai háborúban készült, a jobboldani S-51-esből (a H-5-ös polgári változatából) a gyáralapító Igor Sikorsky száll ki.


Műszaki adatok:

Név: Sikorsky H-5

Típus: többcélú (esősorban mentő) könnyű helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 17,40 m

Rotorátmérő: 14,63 m

Magasság: 3,96 m

Szerkezeti tömeg: 1.718.kg

Max. felszálló tömeg: 2.193.kg

Motor: 1 db, légcsavaros, 450 Le-s (Pratt & Whitney R-985, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres)

Személyzet: 2 fő (+ maximum 2 utas)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 171 km/h

Csúcsmagasság: 4.390.m

Emelkedőképesség: ~ 203 m/perc

Hatótávolság: 580 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.