Sikorsky H-19

„Bumszli orrú indián”


Tervezés:

A helikopterek a második világháború legvégén jelentek meg, de csak a német és amerikai hadiipar jutott el a forgószárnyasok sorozatgyártásáig. Az Amerikai Egyesült Államokban egyedül az országba emigrált szovjet tervezőmérnök, Igor Sikorsky vállalata, a Sikorsky Aircraft Corporation épített olyan típust, amelyet ténylegesen is használtak: a Sikorsky R-4-est (ez volt a cég második típusa, a Vought-Sikorsky VS-300-as után).

A fémvázra feszített vászonból készült, úszótalpas R-4-es csak korlátozottan volt alkalmas hadi szolgálatra: kizárólag kutató-mentő küldetéseket teljesítettek vele. E típust a Sikorsky H-5 „Dragonfly” váltotta le: ez az R-5-ösként is jelölt helikopter már kétfős legénységgel repült és kapacitása is nőtt (1-ről 2 főre), de továbbra is elsősorban mentésekre használták.

A többcélú helikopterek egyik első példánya a Bell Helicopter cég Bell 47-es típus volt, melynek gyártása közvetlenül a második világháborút követően kezdődött meg. A Bell 47-es egy kisméretű, könnyű helikopter volt, melyet - a forgószárnyasokban rejlő potenciált felismerve - az amerikai hadsereg Bell H-13 „Sioux” néven rendszeresített.

A H-13-asok rendkívül sikeressé váltak és csak a katonai változatból több mint 2400-at gyártottak. A korai amerikai helikopterek szélesebb körű alkalmazásának egyetlen gátja a gépek kis mérete volt: ezen típusok a pilóta mellett mindössze egyetlen személyt tudtak szállítani, ezért csak futárként, felderítőként jöhettek szóba (később egyetlen hordágyat tudtak szállítani, külső teherként).

A Bell 47-es kiegészítésére és a H-5-ös leváltására ezért a hadsereg egy, a korábbiaknál nagyobb méretű, beépített rakterű típust rendelt: ez lett a Sikorsky H-19-es (a típust a gyár S-55-ösként jelölte, beceneve Chickasaw lett, amely egy délnyugati indián törzs neve volt).


Konstrukció:

A Sikorsky H-19-es nemcsak nagyobb volt elődeinél, de felépítése is eltért minden korábbi helikopterétől (ez egyben könnyen felismerhetővé tesztte a típust). Ennek oka a teherszállító kialakítás volt: a központi elem maga a raktér volt, e köré építették a helikopter többi részegységét.

A pilótafülke a Chickasaw tetejére került, a rotor főtengelye elé, ami megnehezített a landolást (mivel a pilóta látóterébe belógott az orr és több mint 3 méter magasan ült). A H-19-est háromlapátos rotorral szerelték fel, a rotorok átmérője 16,16 méter volt.

A hosszú farokrész végére kétlapátos farokrotor és egy döntött vízszintes vezérsík került. A gép hosszirányú stabilitását egy keskeny, hátrafelé elvékonyodó fémlappal növelték, melyet a farok és a törzs csatlakozásába szereltek (ezzel az első prototípus még nem rendelkezett).

A H-19-es furcsa kialakításának oka a raktér mellett az orrba épített hajtómű volt. Itt, a félgömb alakú orrkúp alatt kapott helyet a Pratt & Whitney R-1340-57 „Wasp” erőforrás: egy 9 hengeres, léghűtéses csillagmotor, 600 lóerős névleges teljesítménnyel.

Az R-1340-es széria gyártása 1925-ben kezdődött (ez volt a Pratt & Whitney vállalat első hajtóműve), viszont rendkívül kiforrott és sikeres erőforrásnak számított, amelyet több mint 50 különböző típusba építették be és éppen kisebb teljesítménye miatt bizonyult alkalmasnak egy helikopter mozgatásához.

A hajtómű további különlegessége volt, hogy nem vízszintesen vagy függőlegesen, hanem megdöntve építették be, hogy elférjen az orrkúp takarólemeze alatt (az erőforrást és a rotorlapátokat összekapcsoló tengelyt körülbelül 45 fokos szögben építették be és a kabinon, valamint a pilótafülkén keresztül vezették).

A H-19-es (a korszak többi helikopteréhez hasonlóan) fixen beépített futóművet kapott: a nagyméretű raktér miatt az orrfutó két, egymás mellé beépített bolygóműves tengelyből állt. A két első kerék a törzs alá került, a hátsók pedig a raktér két oldalára, hogy megelőzzék a típus felborulását.

A kétfős legénység mellett a Chickasaw rakterében maximum 12 katonát szállíthatott, de alternatívaként 8 hordágyat is be lehetett helyezni (ezt a raktér mérete mellett a tolóajtó tette lehetővé).

Bár a H-19-es alapváltozata fegyvertelen volt, egyes változatokra felszereltek különböző fegyverek: 7,5 mm-es géppuskát, 12,7 mm-es nehézgéppuskákat, 20 mm-es gépágyút vagy két rakétavetőt, de mivel a gép teljes hasznos terhelése kevesebb, mint 1 tonna volt, a franciák úgy vélték, tisztán támadó célra a típus kis terhelhetősége miatt alkalmatlan (már a kizárólag géppuskás, könnyű páncélzatú modellek is nagyon lomhák voltak).


Szolgálatban:

A Chickasaw első prototípusa, az YH-19-es 1949. november 10-én emelkedett a levegőbe, a gyártás 1950-ben kezdődött. A korábbiaknál lényegesen nagyobb rakterű típus jelentősen kiszélesítette a helikopteres egységek feladatkörét, mivel a H-19-esekkel bárhová el lehetett juttatni csapatokat vagy utánpótlást, a visszaúton pedig elszállíthatták a sebesülteket.

A típus gyorsan sikeressé vált és számos változatban gyártották: a H-19A alapváltozat mellett készültek feljavított modellek; B, C és D jelzéssel (ezek a többi alváltozathoz hasonlóan csak hajtóművükben és felszereltségükben különböztek a bázismodelltől). Hasonló variánsok voltak a kifejezetten tengeri mentésre szánt SH-19A és SH-19B, valamint a HRS jelzésű haditengerészeti változatok (1962-ben minden típust átneveztek, a H-19A-ból például UH-19A lett, az SH-19A-ból pedig HH-19A).

A H-19-esek világszerte nagy karriert futottak be: az Amerikai Egyesült Államok mellett további 27 ország állított szolgálatba ilyen helikoptereket. A kanadai haditengerészet UH-19F példányait H04S-3 néven építették (700 lóerős motorral), emellett külföldi gyártók is érdeklődtek.

A katonai megrendelők mellett a polgári légi közlekedésben is jelentek meg H-19-esek, melyeket S-55-ösként jelöltek (létezett külön légi daru, illetve mezőgazdasági modell, az S-55-ösök egy részét az Orlando Helicopters építette).

A Sikorsky H-19-es angol licencgyártott változata volt a továbbfejlesztett, angol motorral felszerelt Westland Whirlwind (ez azonos neve ellenére nem kapcsolódott a második világháborús angol Westland Whirlwind vadászgéphez).

A Sikorsky vállalat is feljavította saját konstrukcióját, melyet H-34 „Choctaw” néven kezdett gyártani (ez utóbbi civil változata az S-58-as volt, de mind az amerikai, mind pedig az angol változatok külsőre közel azonosak voltak).

A britek mellett (akik a H-34-est Westland Wessex-ként gyártották), a H-19-es sikerét látva a szovjetek is megterveztek egy attól független, de kinézetre azonos helikoptert, a Mil Mi-4-et (NATO kódja „Hound”). Később, 1958-ban a Mi-4-est is lemásolták a kínaiak, megalkotva a Harbin Z-5-öst: a többi helikopterhez hasonlóan ez is a H-19-es mása volt (ld. jobbra).

A Chickasaw-k ismertségüket elsősorban a koreai háború alatt szerezték, ahol kezdetben komoly szerep hárult rájuk (mint az egyetlen tényleges szállító kapacitással bíró helikopter), később viszont a H-19-eseket fokozatosan felváltották őket a fejlesztett H-34-esek.

A típust frontvonalbeli helikopterként csak rövid ideig használták (az amerikaiak mellett a franciák is), ennek ellenére ez a modell nyitott utat a nagyobb teherszállító helikoptereknek és számos ország légierejének fontos elemévé vált (összesen több mint 1100 példányt gyártottak, emellett csak a kínai Z-5-ösökből több mint 4000-et).

A H-19-esnek és utódainak mindössze két problémája volt: az elégtelen terhelhetőség és a kényelmetlen pilótafülke: utóbbi oka egyrészt a lapos és rövid, ezért túlságosan szűk kabin volt, másrészt a fülke szokatlan zajossága (mivel a személyzet közvetlenül a rotorlapátok alatt, a főtengely előtt ült).

A baloldali fotón egy Westlant Wessex látható, a brit HMS Hermes anyahajón (e típus könnyen felismerhető módosított orr-részéről).


Műszaki adatok:

Név: Sikorsky H-19C „Chickasaw”

Típus: többcélú (esősorban szállító) közepes helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 12,91 m

Rotorátmérő: 16,16 m

Magasság: 4,07 m

Szerkezeti tömeg: 2.177.kg

Max. felszálló tömeg: 3.409.kg

Motor: 1 db, légcsavaros, 600 Le-s (Pratt & Whitney R-1340-57, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres)

Személyzet: 2 fő (+ maximum 12 utas)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 163 km/h

Csúcsmagasság: 3.200.m

Emelkedőképesség: ~ 200 m/perc

Hatótávolság: 725 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.