Sikorsky CH-53

„Testes víziló”


Tervezés:

Az Amerikai Egyesült Államok az elsők között adaptálta hadseregébe a helikoptereket, melyek később rendkívül jó szolgálatot tettek (pl.: a Koreai háború során, ahol infrastruktúra hiányában gyakran a szárazföldi járművek helyett végeztek szállítási feladatokat).

Minden amerikai haderőnem rendszeresített helikoptereket: a United States Marine Corps (amerikai tengerészgyalogság, röviden USMC) például a nagyméretű, akár 26 személy szállítására alkalmas Sikorsky CH-37 „Mojave” típust.

A CH-37-esek koruk legnagyobb (nyugati) helikopterei voltak, egyben azon kevesek egyike, amelyek járműveket is szállíthattak, illetve más, lezuhant helikoptereket is levegőbe emelhettek.

A Mojave egyetlen komoly hátrányát dugattyús hajtóművei jelentették. A Pratt & Whitney R-2800 „Double Wasp” motorok második világháborús vadászgépekhez készültek, ezért rendkívül komoly, egyenként 2100 lóerős teljesítményt adtak le, ugyanakkor már elérték fejlesztésük határát, emiatt lényegesen nagyobb teljesítményt már nem lehetett velük elérni.

Az 1960-as években ezért a CH-37-esek leváltására a haditengerészet, a szárazföldi haderő és a légierő közös programot indított egy nagyméretű, függőlegesen felszállni képes harcjármű megalkotására (Tri-Service VTOL transport program).

Ez vezetett az innovatív, billenőrotoros Ling-Temco-Vought XC-142-es típushoz, ám az új technológia túl sok problémát okozott és a haditengerészet félt, hogy nem jutna hozzá belátható időn belül egy használható típushoz, ezért kiszállt a programból (amelyet végül érdeklődés hiányában töröltek).

A haditengerészet ennek pótlására 1962-ben önálló pályázatot írt ki, melyben immáron saját érdekeit érvényesíthették: egy olyan helikoptert igényeltek, amely legalább 3,6 tonnás terhét minimum 190 km-re képes szállítani (280 km/h-s végsebesség mellet).

A rendkívül komoly elvárások ellenére három pályázatot is benyújtottak: a Boeing Vertol (ma Boeing Rotorcraft Systems) a már meglévő CH-47 „Chinhook” kéttengelyű helikopterrel, míg a Kaman Aircraft a Rotodyne nevű járművével pályázott (ez utóbbi a fő-rotor mellett két hagyományos légcsavarral is fel volt felszerelve).

A harmadik induló a Sikorsky volt - ők saját S-61R jelű típusuk megnövelt méretű változatával pályáztak (ez utóbbi típust a Sikorsky SH-3-asból fejlesztették ki). A programból a Kaman kiszállt, mivel a járművüket fejlesztő angol Fairey Aviation Company Limited-től az Egyesült Királyág megvonta a támogatást, ezért a másik két pályázó, a Boeing és a Sikorsky között éles verseny alakult ki - ebből 1962 júniusában utóbbi került ki győztesen. Az új helikopter jelzése CH-53, beceneve Sea Stallion (tengeri mén) lett.


Konstrukció:

A CH-53-as sokban hasonlított a Sikorsky CH-54 „Tarhe” helikopterre, melyből kifejlesztették, ennek a típusnak viszont - elődjével szemben - nem volt cserélhető raktere. A nagyméretű, nehéz helikopter központi eleme a hatalmas, négyszög keresztmetszetű törzs.

A Sea Stallion farok-része nem keskenyedik el - a farokrotort leszámítva átmérője végig közel azonos (a nagyfokú stabilitás az aszimmetrikus, négytollas farokrotoroknak köszönhető).

A magasított farokrész nem öncélú megoldás: a helikopterbe ennek köszönhetően beépíthettek egy nagyméretű, hátsó tehertér-ajtót is, amelyen át járművek is begördülhetnek a raktérbe (erre a csak oldalsó tolóajtóval felszerelt típusok nem képesek).

Bár alapvetően teherszállításra készült, a CH-53-ast három pár ablakkal (és további egy-egy megfigyelő ablakkal) tervezték, így személyszállításra is jobban használható.

A nagyméretű (közel 27 méter hosszú és üresen is több mint 10 tonnás) gép levegőbe emelését két darab General Electric T64-GE-3 hajtóművel oldották meg: ezek a motorok egyenként 2850 lóerős teljesítményre voltak képesek, amit később jelentősen növeltek (a motorok egy hatlapátos rotort forgatnak). A hajtóműveket a törzs tetejére, a szélekre kitolva építették be (hogy a hordozókon kevésbé legyenek kitéve a sós tengervíznek).

A CH-53-as jelentős tömege a különösen nagy teherbírású, háromtengelyes dupla futóműveken oszlik el (a helikopter a fűfutókat a törzs melletti gondolákba húzza be, hogy azok ne vegyenek el teret a raktérből).

E helikoptereken legalább három fő szolgál (két pilóta és egy parancsnok), de a raktérben további 55 felfegyverzett katona is szállítható.

Az alapmodellt nem szerelték fel fegyverekkel, később viszont igyekeztek megnövelni a Sea Stallion-ok önvédelmi képességeit: ennek keretében a gép hordozhat infracsapdákat vagy az ajtókban (valamint a hátsó rámpán) egy-egy 12,7 mm-es M2 „Browning” nehézgéppuskát (mivel nem támadáshoz rendszeresítették, irányított páncéltörő rakéták hordozására nincs lehetőség).

A harcjármű hatalmas, vastag szárnycsonkokat kapott, ezáltal képes üzemanyag-póttartályok szállítására (erre szükség is volt, mivel az alaptípus képtelen volt a légi tankolásra).


Szolgálatban:

Miután a Sikorsky megnyerte a haditengerészet pályázatát, a leendő helikopter léte azonnal veszélybe került: az Amerikai Egyesült Államok akkori védelmi minisztere, Robert McNamara ugyanis megpróbálta kikényszeríteni, hogy a haditengerészet is a szárazföldi erők CH-47-eseit használja.

A haditengerészet kitartott az új, CH-53-asként jelölt gép mellett, de a programot súlyos megszorítások sújtották, ezért a gyártó igyekezett minden lehetséges megtakarítási lehetőséget kihasználni (pl. az eredetileg megrendelt 4 prototípus helyett csak egy pár, YCH-53A jelzésű helikopter készült el). Az első YCH-53A 1964. október 14-én emelkedett a levegőbe, a gyártás két évvel később indult be.

A CH-53-ast megjelenését követően szinte azonnal bevetették a Vietnámi háborúban. A tapasztalatok kedvezőek voltak, elsősorban azért, mert a típus az akkor szolgálatban lévő helikoptereknél lényegesen nagyobb terheket is felemelhetett (ez alól egyetlen kivételt a típussal közel egy időben, a szárazföldi alakulatok számára fejlesztett CH-54 „Tarhe” jelentette).

A Sea Stallion-ok és változatai számos küldetésen vettek részt, többek között az igen összetett Operation Ivory Coast-ban (angol; elefántcsont-part hadműveletben), mely egy kudarccal zárult mentő-küldetés volt.

A CH-53-asokra Vietnámban az amerikai hadsereg veresége előtti utolsó napokban is komoly szerep hárult: az Operation Eagle Pull (angol; ~ sas húzó hadművelet) keretében ilyen helikopterek is segédkeztek a dél-vietnámi Saigon és Phnom Penh kiürítése során.

Az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete és a tengerészgyalogság (valamint a légierő) mellett más országok fegyvere erői is rendszeresítettek CH-53-asokat: nevesül Ausztria, Irán, Izrael, Mexikó és Németország.

Az amerikaiakhoz hasonlóan a többi üzemeltető is hadba küldte helikoptereit, Izrael például a Jom kippúri háborúban használt CH-53-asokat, Németország pedig a koszovói, bosznia-hercegovinai és afganisztáni szerepvállalásakor használta járműveit.

A különböző országokhoz és feladatkörökhöz igazodva a Sea Stallion-ból több változatot alkottak meg. A CH-53A bázismodellt követte a fejlesztett CH-53D, utóbbi VIP-szállító változata, a VH-53D és a felfegyverzett RH-53D.

Az Ausztriának szánt példányokat S-5Öe-ként kódolták, míg a Német Szövetségi Köztársaságnak szánt Sea Stallion-okat CH-53G-ként (ezeket a VFW-Fokker és a Speyer gyártotta).

A németek több változatot rendszeresítettek: a CH-53GS és CH-53GA továbbfejlesztett modelleket jelöltek, a CH-53GE pedig kutató-mentő típusokat (emellett Izrael is saját igényeihez igazíttatta a helikoptert, így hozva létre az S-65C-3 „Yas’ur”-t (ezeket később Yas’ur 2025-össé fejlesztették tovább).

Saját változatai mellett a Sea Stallion-okból több, később önállóvá vált helikoptert is kifejlesztettek: a jóval nagyobb, több mint 13 tonna levegőbe emelésére képes CH-53E „Super Stallion”-t, a még jelentősebb teherbíró-képességű CH-53K „King Stallion”-t és az MH-53 „Pave Low” nevű kutató-mentő típust.


Műszaki adatok:

Név: Sikorsky CH-53D „Sea Stallion” (tengeri mén)

Típus: nehéz teherszállító helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 26,97 m

Rotorátmérő: 22,01 m

Magasság: 7,60 m

Szerkezeti tömeg: 10.740.kg

Max. felszálló tömeg: 19.000.kg

Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 3925 Le-s (7850 lóerős összteljesítményű) (General Electric T64-GE-413)

Személyzet: 3 fő (+ maximum 55 fő utas)

Fegyverzet: nincs, a hátsó- illetve két oldalsó ajtón rögzítési pontok (lehetőség MG3 vagy M2 „Browning” géppuskák felszerelésére)

Teljesítmények:

Végsebesség: 315 km/h

Csúcsmagasság: 5.106.m

Emelkedőképesség: 750 m/perc

Hatótávolság: 160 km (átrepülésnél, póttartályokkal több mint 1600 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.