PZL W-3
„Ógörög gyalogosból római (lengyel) sólyom”
Tervezés:
A Szovjetunió átfogó iparosításához és a nehézgépek fejlesztéséhez kapcsolódva már az 1900-as évek elején is folytak az országban helikopteres kutatások. Ezeken a kísérleti példányokon a helikopterek működését kísérletezték ki és bár elkészítettek több autogirot (~ forgószárnyas repülőt), a teljes értékű helikopterek sorozatgyártása csak az 1950-es években kezdődött
Ahogy az a Jakovlek Jak-24-es helikopterről szóló cikkben is olvasható, a Szovjetunióban a forgószárnyasok fejlesztését és gyártását is központilag szabályozták: helikoptereket csak a Mil, a Kamov és a Jakovlev gyárthatott. Közülük a Mil volt a legnagyobb vállalat és 1950-től ők készítették az első sorozatgyártású szovjet helikoptert, a Mil Mi-1-est is.
Eközben - a szovjet fejlesztéssel párhuzamosan - a második világháborút követően a keleti blokkba került országokban szintén megkezdték a nehézipar arányának növelését. Bár a katonailag kiemelt fontosságú járműtípusok (pl.: harckocsik, repülőgépek) gyártása kizárólag szovjet területen folyt, egyes esetekben a piacot helyi vállalatok elégítették k.
Lengyelországban ilyen volt a Państwowe Zakłady Lotnicze (lengyel; Állami Repülőgépgyár), melynek előzményei a XX. század első feléig nyúltak vissza. Lubin révén Lengyelországban már 1920-tól gyártottak repülőket, később viszont az 1928-ban alapított, PZL márkanevű állami vállalat szerezte meg a lengyel katonai repülőgépek piacát.
A vállalat több típust készített, köztük a második világháború kezdetének legmodernebb lengyel gépét, a PZL.37 „Los” bombázót és a gyár második világháborút követően is tovább működött.
A vállalatot három részre osztották: a Wytwórnia Sprzetu Komunikacyjnego „WSK-4” saját tervezésű könnyű repülőgépeket épített, míg a WSK Polskie Zakłady Lotnicze „PZL-Mielec” szovjet katonai repülőgépeket gyártott licencben. Mellettük felépült a WSK „PZL-Świdnik”, amely a Szovjetunióban készített helikopterek előállítására szakosodott.
Ez utóbbi gyárban kezdődött meg 1956-ben a Mil Mi-1-es licencgyártású változatának, az SM-1-nek az előállítása (továbbra is PZL márkanév alatt), majd ennek bázisán 1960-ban bemutatták a nagyobb méretű SM-2-est.
Az SM-2-est mindössze három évig gyártották, mivel ekkor már elérhetőek voltak nagyobb méretű helikopterek: a Mil Mi-4 „Hound”, a Mi-8 „Hip” és a nagyméretű Mi-6 „Hook”. Ennek ellenére a Szovjetunióban megtervezték a Mil Mi-2 „Hoplite” (angol; hoplita) könnyű helikoptert, melynek gyártását teljes egészében a PZL végezte.
Ez utóbbi típusból alakították ki a lengyelek első teljesen saját tervezésű helikopterüket, a W-3 „Sokół”-t (lengyel; sólyom, továbbiakban Sokól), melynek munkálatai 1973-ban kezdődtek.
Konstrukció:
A W-3-as külsőre ugyan nem sokban különbözött elődjétől, mivel a Mi-2-es több részegységét felhasználta, de annál nagyobb méretű és minden téren fejlettebb volt. A Sokól besorolását tekintve már nem könnyű, hanem közepes méretű, többcélú helikopter, hossza 14,21 méter, tömege üresen 3,85 tonna, (ez 2,81-es hossz-, illetve 1,51 tonnás tömeg-növekedést jelent).
A szovjet előd gömbölyded orrát egy hegyesebb kialakítás váltotta fel, de a két központi, illetve több kisebb kiegészítő szélvédőt megtartották (az orr alsó részébe vágott ablakokon sem változtattak, melyek a landolásnál segítik a pilótát).
A típus rotorlapátjait fejlesztették, de magát a négylapátos kialakítást megtartották, akárcsak a magasra húzott, hátrafelé elkeskenyedő farokrészt. Ez utóbbi végén jobb oldalra került a háromlapátos, nyitott farokrotor, eléjük a farok mindkét oldalára pedig egy-egy vízszintes stabilizátor.
A helikopter hajtóművei a törzs fölé kerültek, egy puttonyszerű felépítménybe. Tekintettel a megnövekedett méretre és tömegre, a két, egyenként 400 lóerős Klimov GTD-350-es erőforrást elhagyták, helyét a jóval erősebb, egységenként 900 lóerős PZL-10B vette át.
Ez utóbbi a lengyel WSK PZL-Rzeszów által gyártott PZL-10S-es gázturbinás hajtómű változata volt, melyet a Lengyelországnak szánt Antonov An-28-asokba építettek be (maga a PZL-10S a szovjet TVD-10B-n alapult). A 800 helyett 1800 lóerős összteljesítmény jelentősen megnövelte a W-3-as által hordoztató tömeget, továbbá közel 50 km/h-val emelkedett a gép végsebessége.
A hajtóművel szemben a Sokól futómű-kialakítását a Mi-2-estől örökölte, könnyen felismerhető rajta a szovjet bázismodell speciális elrendezése. A háromtengelyes rendszer két felnis első tengelye a törzs alá került, míg a nagyobb átmérőjű hátsó kerekek az oldalra kinyúló tengelyek végén kaptak helyet.
Ez utóbbinak gyakorlati szerepe van, ugyanis mind a Mi-2-es, mind pedig a W-3-as keskeny, ám magas helikopterek, ezért a landolás-kori stabilitás kiemelt fontosságú.
A Sokól egy többcélú helikopter, fő feladata katonák vagy utánpótlás szállítása: a Mi-2-es az egyfős legénység mellett maximum 8 katonát vehetett a fedélzetére, a W-3-as viszont már 12 főt (nem számolva a két-, eredetileg háromfős legénységet). A hordozható tömeg alapján még nagyobbak a különbségek: a Hoplite maximum 800 kg emelésére alkalmas, a ráépülő Sokól viszont már 2100 kg-ra, ezáltal felszerelések széles választékát szállíthatja.
Szolgálatban:
A W-3-as első prototípusa 1979. november 16-án emelkedett a levegőbe, ám a sorozatgyártás csak 1985-ben indult be. A típus - lengyel remények szerint - a Szovjetunió többcélú katonai helikoptere lett volna, ám ekkorra a hangsúly áttevődött a nagyobb méretű, csapatszállítóként használható helikopterekre (a fent említett Mi-8-as mellett ilyen volt a Mi-24 „Hind” helikopter-család).
A típus ezért a Szovjetunóban soha nem állt szolgálatba, ami behatárolta a gyártási darabszámot, Lengyelország viszont rendszeresítette. E helikopter jóval hatékonyabb volt a Mi-2-esnél, de az 1980-as években már számos hasonló vagy nagyobb méretű helikopter volt elérhető, ez pedig tovább szűkítette az export-lehetőségeket.
A Sokól-t alacsony darabszámban gyártották, összesen mintegy 150 gépet készítettek, ami csak a töredéke a legtöbb szovjet típusénak, de a lengyelek mintegy kéttucat specializált, fejlesztett változatot dobtak piacra.
A bázismodell W-3 és két változata, a W-3P, illetve a W-3T egyaránt alkalmas utas- és teher-szállításra, a W-3A elsősorban teher-, míg a W-3P/SA VIP utas-szállításra készültek.
A különleges változatokhoz tartozik a W-3AE és W-3R légimentők, a W-3RL és a W-3RM „Anakonda” kutató-mentő modellek, a W-3PSOT „Gipsówka” parancsnoki helikopter és a W-3RR „Procjon” elektronikai felderítő.
A legtöbb Sokól-variáns fegyvertelen, bár a W-3A és a W-3RM képes gépfegyverek szállítására, de mellettük elkészítettek két kifejezetten támadó célú modellt is: a W-3W-t, illetve a modern W-3PL „Głuszec”-et (l. balra).
A W-3-asokból kifejezetten civil variánsok is épültek, ilyen többek között a W-3AS, a W-3A2 és az W-3AM (a különféle prototípusok nem kerülnek felsorolásra).
Bár eredeti célját nem érte el, a Sokól sikeres helikopternek tekinthető, mivel a különféle lengyel fegyveres erők mellett Algéria, Burma, Csehország és a Fülöp-szigetek légereje rendszeresítette, de használja a német rendőrség és a Chilei erdőfelügyelet (Corporación Nacional Forestal) is (mellettük az ugandai rendőrségnek 1 gépre van megrendelése). A jobboldai fotó egy chilei W-3-ast mutat.
A PZl-t a rendszerváltást követően bekebelezte az angol-olasz AgustaWestland (AgustaWestland Świdnik), de a gyártás tovább folytatódik (a lengyel légierő még 2013-ban is vett át új, illetve felújított gépeket).
Műszaki adatok:
Név: PZL W-3A „Sokól” (sólyom)
Típus: többcélú, közepes méretű helikopter
Fizikai jellemzők:
Hossz: 14,21 m
Rotorátmérő: 15,70 m
Magasság: 5,14 m
Szerkezeti tömeg: 3.850.kg
Max. felszálló tömeg: 6.400.kg
Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 900 Le-s teljesítménnyel (WSKPZL Rzeszów PZL-10B)
Személyzet: 2 fő (+ max. 12 utas)
Fegyverzet: nincs (lehetőség 2 db oldalra néző géppuska, illetve rakéták felszerelésére)
Teljesítmények:
Végsebesség: 260 km/h
Csúcsmagasság: 4.910.m
Emelkedőképesség: 510 m/perc
Hatótávolság: 734 km (átrepülésnél 1224 km)