Mil Mi-26

„Gigantikus glória és ami benne van”


Tervezés:

Az első szolgálatba állított katonai helikopterek a második világháború végén jelentek meg az Amerikai Egyesült Államokban és a fasiszta Harmadik Birodalomban. Már ezekkel a könnyű, általában egyszemélyes típusokkal is többféle feladatkört láttak el: a német Flettner Fl 282 „Kolibri” futárgépként funkcionált, míg az amerikai Sikorsky R-4 „Hoverfly” vízbe esett pilótákat mentett.

A világháborút követően mindkét szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió is erőteljes helikopter-fejlesztésbe kezdett, új típusokat és feladatköröket alkotva meg Az egyik ilyen a helikopteres személy- és teherszállítás volt: az amerikaiaknál ezt többek között a Piasecki HRP „Rescuer”-rel végezték. Már a HRP is két rotorral rendelkezett és a későbbi szállító helikopterek (pl.: Piasecki H-21 „Workhorse”, a Boeing-Vertol CH-46 „Sea Knight” vagy a CH-47 „Chinook”) is ezt az elrendezést követték.

Az egyre újabb forgószárnyasok hajtóműveinek teljesítménye és az általuk szállított felszerelés tömege fokozatosan nőtt, a legnagyobb nyugati helikopter mégsem ilyen kialakítású volt. A Sikorsky CH-54 „Tarhe” egy raktér nélküli égi darut takart, amely a felszerelést konténerben vagy függesztett teherként emelte a levegőbe.

A helikopterek mérete a Szovjetunióban is egyre nagyobb lett, de az 1950-es évek közepéig az egyetlen komolyabb kapacitású szovjet helikopter a mérsékelten sikeres Jakovlev Jak-24-es volt, ezért a kommunista döntéshozók megrendeltek egy nehéz teherszállító típust.

Ez lett a Mil Mi-6-os: egy 27 tonnás helikopter, amely 12000 kg-nyi terhet emelhetett a levegőbe. A Mi-6-os kategóriájában rendkívül sikeressé vált és egy égi daru típusú helikoptert is kialakítottak belőle (Mil Mi-10 jelzéssel), ám egyes esetekben még ez sem bizonyult elegendőnek.

Emiatt a Szovjetunióban egy minden korábbinál nagyobb helikoptert terveztek meg: a két egymás melletti rotorral felszerel Mil Mi-12-est. Ez a típus azonban sosem jutott el a sorozatgyártásig, ezért az 1970-es évek elején a Mi-6-os le- és a Mi-12-es kiváltására egy másik nehéz teherszállító helikoptert terveztek.

A feladatra kijelölt Mil tervezőirodának rendkívül ambiciózus programot kellett megvalósítania: V-29-es prototípustól elvárták, hogy a szovjet közepes teherszállító repülőgépek (pl.: Iljusin Il-76-os) által szállított akár 10-13 tonnás harcjárműveket is fel tudja emelni - mindezt nagy sebességgel.

Az ennek megfelelően fejlesztett hatalmas helikoptert Mi-26-osnak nevezték, NATO kódja Halo volt, ami dicsfényt, glóriát jelent.


Konstrukció:

Jelentős méret-növekedése ellenére a Mi-26-os a Mi-6-os alakját örökölte és e helikopter is elnyújtott törzset kapott (a Mi-26-os teljes hossza már meghaladja a 40 métert, azaz közel 10 méterrel volt hosszabb, mint a legnagyobb sorozatgyártott nyugati helikopter, a Sikorsky CH-53-as).

Óriási mérete ellenére a Halo hagyományos elrendezésű helikopter (ellentétben a szintén a Mil által gyártott, a mai napig a világ legnagyobb helikoptere címét viselp Mil V-12-essel). A Mi-26-os négy szekcióból épül fel, melynek központi eleme a szinte tökéletes téglatestet alkotó tehertér. Az orr rész szokatlanul hosszú, de részben ez az előrefelé keskenyedő forma teszi lehetővé a nagyobb sebességet és a kisebb légellenállásból fakadó jelentősebb hatótávot. Az egyetlen óriási, 32 méter átmérőjű rotor nyolc lapátból áll, míg a hosszú farokrész végére ötágú, nyitott farokrotor került.

Az üresen is közel 30 tonnás helikopter mozgatását két darab Lotarev S136-os gázturbinás sugárhajtóművel oldják meg: ezek minden idők legerősebb helikopter-erőforrásai - egyenként 11399 lóerőt adnak le. A rendkívül nagy teljesítményű hajtóművek miatt a Mi-26-os szokatlanul gyors: végsebessége eléri a 295 km/h-t (ezt a sebességet részben a nyolclapátos rotor-rendszer teszi lehetővé).

Meglepő, hogy az Mi-26-os - jelentős (maximum 56 tonnás) tömege ellenére - mindössze háromtagú futóművet kapott. A hagyományos, tricikli elrendezésű rendszer futószáranként két kerékkel rendelkezik. Mivel az első, pilótafülke alatti futószár jóval hosszabb a hátsóknál, a földön a helikopter orra sokkal magasabban van a hátsó szekciónál.

Ez ugyan megnehezíti a pilóták dolgát landoláskor, viszont a farrész közelebb került a földhöz, ezáltal egyszerűsödik a be- és kirakodás. Teherszállító helikopterként ez a Halo-nál kulcsfontosságú, ugyanis (a Sikorsky CH-54-es égi daruval ellentétben) a Mi-26-os fix belső térrel rendelkezett.

A Halo-nak már a pilótafülkéje is jelentős méretű: a legtöbb nagyméretű helikopter kétfős legénységével szemben a Mi-26-osban 5 fő szolgált: a pilóta és másodpilóta mellett egy-egy navigátor, rádiós és fedélzeti mérnök utazott a gépen, ezáltal jobban eloszthatták a feladatokat.

A legénységhez egy hatodik személy is csatlakozhatott, aki a rakodásért felelt, amire szükség is volt, mivel a Mi-26-os akár 20 tonnányi felszerelést is levegőbe emelhetett (összehasonlításul a legnehezebb kortárs CH-54-es maximális terhelése 9 tonna).

A 12 méter hosszú, 3,2 méter széles és 3,1 méter magas rakteret a hátsó kétszárnyú raktérajtón át lehet megközelíteni: a benti, 119 köbméteres térbe nem csak teherautók állhatnak be, de akár egy BMP-1-es gyalogsági harcjármű vagy egy PT-76-os kétéltű harckocsi is.

A Mi-26-ost fegyverzet hordozására nem tették alkalmassá, mivel áruk és az általuk szállított felszerelés miatt e helikoptert igyekeztek a frontvonaltól távol használni.


Szolgálatban:

A Mi-26 első prototípusa 1977. december 14-én emelkedett először a levegőbe, de a különböző beállítások és a tervek véglegesítése miatt a sorozatgyártás csak az 1980-as évek elején indult be.

Mindössze 316 db Halo készült, ennek ellenére a típus számos országban járt. Már megjelenésekor több (máig érvényes) világrekordot megdöntött: ez minden idők legnagyobb sorozatgyártású helikoptere (és a V-12 után) minden idők második legnagyobb helikoptere.

Az akár 20 tonnás teher felemelése szintén rekordot jelent, ahogy a legnagyobb rotorátmérő is és ezen a helikopteren alkalmaztak először nyolclapátos főrotort.

A hatalmas méretű Halo egyik fő feladata a nehéz katonai terhek mozgatása - lőszert és egyéb utánpótlást szállíthatott a harcoló alakulatoknak, emellett számos, korábban csak repülőgéppel szállítható harcjárművet, főként platós katonai teherautókat is a fedélzetére vehetett.

Bár a Mi-26-os képes volt a katonák (90 gyalogos vagy 60 ejtőernyős) helyszínre szállítására is (3 oldalajtóval rendelkezett ejtőernyős ugratáshoz), erre ritkán használták, mivel a feladatra a kisebb kapacitású helikopterek is alkalmasak voltak. A Halo-k rakománya ehelyett gyakran nehéz vagy túlméretes áruk voltak, többek között nagyméretű ballisztikus rakéták (a jobboldali fotón egy Mi-26-os egy Sikorsky CH-46-ost szállít).

Fontos feladat volt a polgári igények kiszolgálása is, például az Urálon túli, rossz infrastruktúrájú területeken olajvezetékek helyszínre szállítása. Emellett a Csernobili atomerőmű 1986-os felrobbanása után Mi-26-osok hatalmas mennyiségű homokot szórtak ki az erőmű grafitkészlete táplálta óriási tüzek elfojtására.

A Halo-k a Szovjetunió összeomlása után is szolgálatban maradtak, mivel képességeikhez egyelten modell sem ért fel. Fejlett összetevői ellenére több mit tucatnyi ország hadserege állította szolgálatába a típust, köztük India, Kazahsztán és Mexikó. Egy-egy példányra több civil vállalat is szert tett, többek között Görögországban, Kanadában és Svájcban.


A típus a legtöbb helyen a mai napig szolgálatban áll - a Halo-kból a relatív alacsony gyártási darabszám ellenére számos variáns készült. A Mi-26-os alapváltozatot idővel javított variánsokra cserélték (Mi-26A, Mi-26M), de kisebb számban egyéb típusok is készültek, például a Mi-26NEF-M tengeralattjáró-elhárító vagy a Mi-26TZ tartály-helikopter.

A nem katonai célokra szánt gépek között a hagyományos teherszállító-verzió (Mi-26T, Mi-26TC) mellett külön tűzoltó-modellt is terveztek (Mi-26TP), valamint a Halo-ból létezik az égi darukhoz hasonló, terhét függesztve hordozó alváltozat is, Mi-26TM néven (ez a változat is rendelkezik belső raktérrel).

Bár több mint három évtizede tervezték, sok Mi-26-ost a mai napig használnak (és gyártják), mivel a legnagyobb nyugati helikopter, a Sikorsky CH-53K „King Stallion” is csupán 16 tonnányi terhet képes levegőbe emelni, ezért egyenlőre nem létezik valódi váltótípusa.


Műszaki adatok:

Név: Mil Mi-26 „Halo” (dicsfény/glória)

Típus: nehéz teherszállító helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 40,03 m

Rotorátmérő: 32,00 m

Magasság: 8,15 m

Szerkezeti tömeg: 28.200.kg

Max. felszálló tömeg: 56.000.kg

Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 11399 Le-s (22798 lóerős összteljesítményű) (Lotarev D-136)

Személyzet: 5 fő (+ maximum 90 fő utas)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 295 km/h

Csúcsmagasság: 4.600.m

Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc

Hatótávolság: 1920 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.