Mil Mi-2

„Megbízható szovjet égi gyalogos”


Tervezés:

A Szovjetunió - a (hatalmas károkat okozó) erőltetett iparosítás ellenére - az 1940-es évek végén még mindig jelentősen le volt maradva technológiai szempontból nem csak a németek, de az amerikaiak mögött is.

A kommunista diktatúra ezt hatalmas katonai költségvetéssel próbálta ellensúlyozni és minden amerikai harcjárműből megpróbáltak szovjet változatot fejleszteni, hogy fenntartsál az erőegyensúlyt.

Ehhez többek között helikopterekre is szükség volt: maguk a forgószárnyas légi járművek a második világháború alatt jelentek meg és korlátozott sebességük ellenére (függőleges fel- és leszállási képességeik miatt) hamar elterjedtek.

Az 1950-es években a Koreai, majd később a Vietnámi háború alatt az amerikaiak hatalmas számban használtak helikoptereket, bizonyítva a bennük rejlő potenciál meglétét. Helikopterek fejlesztésével a Szovjetunióban is foglalkozott három vállalat: a Jakovlev, a Kamov és a Mil. Utóbbit (korábbi nevén a moszkvai 5-ik kísérleti laboratóriumot) Mihail Leontyjevics Mil vezette, aki 1947-ben mutatta be működő prototípusát.

A Mil első terméke a Mi-1 „Hare” nevű könnyű helikopter lett, amely a Szovjetunió első sorozatgyártású helikopterének számítot, de kezdetben csupán néhány példány megépítését tervezték (a típust Sztálinnak is bemutatták, aki meg volt elégedve a helikopterrel, ezért növelhették a termelést).

A könnyű Mi-1-es csapatszállító helikopterekből végül több ezer darab épült (részben a Koreai háború tapasztalatai alapján) és a Hare sikere arra ösztönözte a szovjet döntéshozókat, hogy megrendeljék e típus nagyobb, erősebb változatát.

A Mil új tervénél figyelembe vették a civil (igaz, állami irányítású) megrendelőket is: a Szovjetunió Urálon túli területein ugyanis számos nyersanyag (kőolaj, radioaktív anyagok, fémek, fa, stb.) kitermelése folyt, ám ezt nagyban gátolta az infrastruktúra hiánya, illetve hogy a meglévő utakat betemette a hó.

Emiatt a cél egy jóformán bármilyen célra alkalmas (univerzális) könnyű helikopter megtervezése lett. Az új tervezet a Mi-2-es nevet kapta, a NATO Hoplite (hoplita) kódnéven azonosította.


Konstrukció:

A tervezők a Mi-2-esnél megtartották az előd általános felépítését és több jellegzetességét (pl.: a rövid, kiálló orr-részt, melynek alsó-oldalsó részeit üvegezték), de mivel a Mi-2-es nagyobb és mintegy fél tonnával nehezebb volt elődjénél, annál jóval robosztusabbnak hatott.

A Hoplite farokrésze hátrafelé keskenyedett és meglepően hosszú volt, viszont kizárólag vízszintes vezérsíkokkal látták el. A kétlapátos farokrotort nem burkolták, de az ütközések elkerülésére egy farok-csúszót is beépítettek, amely alapesetben nem ért a földhöz (rendeltetése megegyezett a többek között az amerikai Bell Model 47-en alkalmazott hajlított rudakkal).

A Mi-2-es volt az első sorozatgyártású szovjet helikopter, amelyet már nem dugattyús motorral hajtottak: a két, új fejlesztésű Klimov gázturbinás sugárhajtómű legnagyobb előnye kis tömege mellett elődjénél lényegesen nagyobb (összesen 800 lóerős) teljesítménye volt. A kettős motort a helikopter tetején helyezték el egy jellegzetes, nagyméretű borítás alatt (ebből állt ki a burkolatlan tengelyű, hárolapátos főrotor).

A Hoplite - a fent említett farok-csúszót nem számítva - háromtagú futóművet kapott. Mivel a típus fenéklemeze az orr felé közeledve enyhén emelkedett, az orrban található kerekeket magasabb futószárra kellett helyezni.

A magas és nagyméretű hajtóművek feljebb, a hosszú farokrész pedig hátrébb helyezte a jármű súlypontját, ezért a teherviselő hátsó futóművet meglehetősen szélesre tervezték (egyik kerék sem volt behúzható).

A Mi-2-es két, a pilótafülkébe nyíló ajtaján kívül egy harmadik (aszimmetrikus), a raktérbe nyíló ajtóval is rendelkezett. Ez a hátul, a törzs bal oldalán található nagyobb ajtó megkönnyítette ugyan a beszállást, de a rakodásnál adódhattak nehézségek, ugyanis közvetlenül e nyílászáró elé építették be a futóművet, ráadásul az ajtó hagyományos kialakítású volt (szemben a később általánosság váló tolóajtóval).

A Hoplite egyszerre maximum 8 személyt vagy 700 kg-nyi terhet vehetett a fedélzetére, de már ezen a korai szovjet helikopteren is kialakították a törzs alatti rögzítési lehetőséget, amelyre akár 800 kg-nyi túlméretes terhet is rögzíthettek.

Bár a Hoplite főként egyszerűségének é megbízhatóságának köszönhette hírnevét, több fejlett megoldással is rendelkezett, például az elektromos farokrotor-jégtelenítővel (a farokrész jegesedését a hajtóműből kiáramló forró gázok elterelésével akadályozták meg).

A Mil Mi-2-es fő feladata a személy- és teher-szállítás volt, de ahogy az amerikaiak a hasonló méretű UH-1 „Huey”-nél, úgy a szovjetek is lehetővé tették a típus támadó helikopterként való alkalmazását.

Ehhez a második és harmadik ajtó közötti csonkokra egy-egy 23 mm-es gépágyú-konténert vagy 57 mm-es Mars-2 rakétablokkot (16 db S-5-ös rakétával) szerelhettek (a fegyvertelen változatokre ehelyett gyakran kiegészítő üzemanyag-tartályokat erősítettek fel).


Szolgálatban:

A Mi-2 első prototípusának berepülésére már 1961-ben sor került, de a sorozatgyártás csak 4 évvel később indult be - e típus különlegessége, hogy a Hoplite kizárólag Lengyelországban készült: a Wytwórnia Sprzętu Komunikacyjnego PZL-Świdnik S.A. (PZL) gyárban.

A PZL már a második világháború előtt is készített repülőket (köztük a kiváló PZL.37 „Los” bombázót), de a Hoplite így is a Szovjetunió első, a történelmi Oroszország területén kívül készült helikoptere lett.

A Mi-2-es egy kisméretű, de megbízható és strapabíró helikopter volt, amelyet számos feladatkörben használtak (a típus rendszeresen egyetlen pilótával repült, de kettős kormányrendszerrel felszerelve oktatásra is használhatták).

Széles felhasználási köre és mérsékelt ára miatt a Hoplite a keleti blokk legtöbb országában szolgálatba állt: vásároltak belőle európai országok (pl.: a Német Demokratikus Köztársaság és Magyarország), más kommunista ország (pl.: Kuba és Vietnám), de közel-keleti államok is (pl.: Afganisztán, Irán és Líbia).

Összesen több mint 40 ország légiereje használt Mi-2-eseket és a polgári vásárlók száma is jelentős volt. Mindez egyben óriási gyártási mennyiséget is jelentett: 5497 Mi-2-est építettek (ezzel jelenleg az 5-ik legnagyobb számban gyártott helikopternek számít), több mint egy tucat változatban.

Ezek közé tartozott a Mi-2 „Platan” (aknarakó), a Mi-2D „Przetacznik” (parancsnoki) és Mi-2Ch „Chekla” (vegyvédelmi) helikopterek, ráadásul külön támadó feladatúak is készültek (pl.: Mi-2US vagy a Mi-2URP-G „Gniewosz”).

A civil variánsok száma is nagy volt: megtalálható köztük mezőgazdasági (Mi-2R) és szállító (Mi-2P, Mi-2T) változat éppúgy, mint mentő-felszerelésű (Mi-2RL, Mi-2S).

Jelentős számuk miatt a Mi-2-esek a hidegháború szinte minden konfliktusában megjelentek és bár idővel nagyobb és modernebb típusok váltották le őket, a gyártást egészen 1985-ig folytatták.

A Hoplite olyan sikeressé vált volt, hogy a lengyel gyártó a Mi-2-esre épülő saját modelleket is készített, köztük a PZL Kania-t és PZL W-3 „Sokół”-t (ld. jobbra). A legtöbb országban a Mi-2-eseket mára kivonták a forgalomból, de több cég a mai napig használja közel fél évszázados járműveit (a Mi-2 legnagyobb számban valószínűleg Észak-Koreában áll szolgálatban - ez kb. 46 helikoptert jelent).


Műszaki adatok:

Név: Mil Mi-2 „Hoplite” (hoplita)

Típus: többcélú könnyű helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 11,40 m

Rotorátmérő: 14,50 m

Magasság: 3,75 m

Szerkezeti tömeg: 2.372.kg

Max. felszálló tömeg: 3.700.kg

Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 400 Le-s (800 Le-s összteljesítménnyel) (PZL GTD-350P)

Személyzet: 1 fő (+ maximum 8 utas)

Fegyverzet: az alapváltozaton nincs, lehetőség 2 db 23 mm-es gépágyú-konténer (NS-23-KM) vagy 2 db 57 mm-es irányítatlan rakétablokk (Mars-2) felszerelésére

Teljesítmények:

Végsebesség: 200 km/h

Csúcsmagasság: 4.000.m

Emelkedőképesség: 270 m/perc

Hatótávolság: 440 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.