MD Helicopters MD 500

„Mindenre jó helikopter”


Tervezés:

Az első világháború alatt a korai repülőgépeket gyakran egyaránt használták ellenséges repülők elleni harcra, felderítésre és kisméretű bombák célba juttatására is, később azonban megjelentek az egyfeladatú típusok.

Bár utóbbiakat sokkal jobban az adott feladatkörre lehetett szabni, a különböző küldetések eltérő harcjárműveket igényeltek, ami rendkívül magas beszerzési és üzemeltetési költségeket jelentett. Emiatt már az második világháború alatt megjelentek a vadászbombázók és a fejlődés iránya mindinkább a többfeladatos, multifunkciós katonai repülőgépek felé mutat.

A helikoptereknél ez az elgondolás jóval hamarabb megvalósult: hidegháborús szuperhatalom Amerikai Egyesült Államok számos helikopter-típust tervezett, ám arra még ők sem voltak képesek, hogy minden egyes feladatra külön harcjárművet rendszeresítsenek.

Ezért az amerikai hadsereg 1960-ban kiadta a Technical Specification 153-at, amelyben egy Light Observation Helicopter (angol; könnyű megfigyelő helikopter, röviden LOH) megtervezését és legyártását várták el.

A cél egy valódi multifunkcionális helikopter megalkotás volt, amelyre a személy- és áruszállítás mellett fegyverzet is felszerelhető, képessé téve kísérő és korlátozott mértékben támadó feladatok végrehajtására is.

A tender második fordulójába a 12 pályázó közül a Bell és a Fairchild-Hiller helikoptergyártók jutottak tovább, később azonban a Hughes is csatlakozhatott.

Utóbbi cég úgy nyerte meg a tendert, hogy típusuk árát a költségek jelentős részét kitevő hajtómű nélkül adták meg (később, amikor már a motorokkal együtt számított árért kínálták a járművet, a hadsereg újraindította a tendert, amit el is vesztettek a Bell OH-58 „Kiowa” típusa ellen).

Mindezek ellenére a katonaság mégis vásárolt a Hughes OH-6 „Cayuse” típusból, de jelentősen csökkentették a megrendelés számát, ezért a jármű Hughes 500-as néven a polgári piacon is megjelent - ez utóbbit az MD Helicopters azután is gyártotta (MD 500-as jelzéssel), hogy a Hughes 1984-ben beolvadt a McDonnell Douglas-be).


Konstrukció:

Bár az MD-500-as sorozat tagjai és a Hughes 500-as kisebb részletekben eltért egymástól, alapvetően mindegyik modell azonos felépítésű. A korábbi könnyű helikopterekkel ellentétben már az OH-6-os is fémből készült és teljesen zárt karosszériát kapott, amely nagyobb sebességet és az áramvonalas kialakítás miatt kisebb üzemanyag-fogyasztást jelentett.

A gép vázát és a fontosabb alkatrészeket körülölelő karosszéria eleje kezdetben félgömb alakú volt, de ezt később a még kedvezőbb légellenállású esőcsepp formára változtatták. Emiatt (és az ajtók miatt) a csupa-üveg szélvédő csak előrefelé nyújtott kiváló kilátást, ez azonban egy helikopternél nem elegendő: ezt úgy orvosolták, hogy az ajtókba nagyméretű, ovális ablakokat építettek (az alapváltozat négyüléses volt négy ajtóval, de később más konfigurációkat is kialakítottak).

A típus négylapátos rotorja jóval halkabb volt, mint a kétlapátos rotorok, ugyanakkor kisebb volt az átmérője és nagyobb végsebességet tett lehetővé.

A jármű elkeskenyedő hátsó része nem kizárólag a hajtómű elrejtésére szolgál - a hátsó nyílás egyben kivezető cső is - itt távoztak a motorból kiáramló gázok, ezzel is növelve a vízszintes repülés sebességét. A farokrotor kiegészítéseként keskeny, de magas vezérsíkot terveztek, ezzel növelve a könnyű helikopter stabilitását és manőverező-képességét.

A korábbi könnyű helikopterekkel szemben az OH-6-ost és utódait már nem dugattyús-, hanem egy kisméretű gázturbinás sugárhajtómű emelte a levegőbe: ez kisebb tömeg mellett is jelentős teljesítményre volt képes (az első változatban egy 252 lóerős Allison T63-A-5A egységet használtak).

A típus a hasonló méretű helikoptereken általánosan alkalmazott csúszótalpas futóművet kapott (nem építettek be ütés-elnyelő rugózást: ez olcsóbb és karbantartást nem igénylő megoldás volt, viszont emiatt egy keményebb landolás kárt tehetett a gépben vagy a bent ülőkben).

Az eredeti OH-6-ost elsősorban személyszállításra szánták, de valódi többfunkciós típusként teherszállításra is alkalmassá tették, valamint fegyverzettel is felszerelhették. Ez utóbbi esetben a harcjármű M60-es géppuskát vagy forgócsöves M134-es géppuskát (közkeletű nevén „minigun”-t) szállított, ezek kiegészítésére rögzítési pontonként 12 darab Hydra 70-es nem irányított- vagy két BGM-71 „TOW” irányított páncéltörő rakétával láthatták el.


Szolgálatban:

Az OH-6 első prototípusa, a YHO-6A (átnevezése után YOH-6A) 1963. február 27-én emelkedett a levegőbe: a sorozatgyártás két évvel később kezdődött meg és a különböző modellekből összesen több mint 1400 példányt gyártottak.

E harcjármű szinte minden üzemeltetőnek megfelelt: az amerikai hadsereg mellett mintegy húsz másik haderő is alkalmazta (több helyen a mai napig aktív szolgálatot lát el). Japán saját variánst épített, ráadásul a CIA is ezt a helikoptert választotta ki csendes (lopakodó) típusa alapjául.

Az OH-6-ost az MD Helicopters 1975-ben újratervezte, majd MD 500 néven megjelent vele a civil piacon (kezdetben Hughes 500-asként árulták). Az OH-6 és az MD 500 ugyan számos részletben különbözött, ám külsőre azonosak voltak.

Kialakítástól függően (elődjéhez hasonlóan) az MD 500-ast is gyártották öt-, illetve hétüléses kivitelben. Az 500D alapváltozat megjelenése után hat év telt el, mielőtt bemutatták a továbbfejlesztett, áttervezett orrú 500E-t. Ez utóbbi modell olyan keresetté vált, hogy Japánban a Kawasaki, Olaszországban pedig a Breda Nardi (melyet később felvásárolt az Agusta) licenc alapján gyártotta.

Az OH-6-os megfelelő katonai helikopter volt, az MD 500-as pedig ennek kiváló civil továbbfejlesztése. A hadseregek érdeklődtek az új változat iránt is, ezért a gyártó elkészítette a polgári helikopter katonai változatait (500M, 500MD, 500MG), melyet „Defender” néven árusít (e típusok alig különböznek a nem katonai szolgálatra szánt variánsokról, de visszakerültek rájuk az oldalsó fegyvertartó pilonok - ld. jobbra).

A számos további modell között különlegesnek számít az 1991-ben megjelent MD 520N, mely az 500E NOTAR-kialakítású változata (egy ilyen helikopter látható balra). Ez azt jelenti, hogy a gépről hiányzik a farokrotor (NO TAil Rotor, ~ nincs farokrotor), ami kulcsfontosságú a helikopter stabilitásához (e nélkül a jármű csak a tengelye körül forogna).

Ezt korábban vagy úgy küszöbölték ki, hogy a helikoptenek két, egymással szembeforgó rotorja volt (pl.: Boeing-Vertol CH-46) vagy különösen nagyméretű, több tagból álló függőleges vezérsíkokat építettek be (pl.: Kamov Ka-26). Ennél a típusnál azonban a hajtóműből érkező gázok egy részét hátul vezetik ki, így gátolva meg a nem kívánt forgást (az MD 520N-eket könnyű felismerni a vastag farokrészükről).

Az MD Helicopters termékei, összefoglaló nevükön az 500-as sorozat elképesztően sikeressé vált, eddig több mint 4500 példányt készítettek el és a legújabb változatokat máig kínálják. E légi járművet elődjéhez hasonlóan több mint húsz ország hadserege állította szolgálatba, emellett kedvelt polgári személyszállító helikopternek számít és nagyszámú rendőrség is üzemeltet MD 500-asokat.

A típus képességeit az is mutatja, hogy több neves gyártó építette rá saját típusát: a Boeing például az apró AH-6-os támadó helikopterhez használta fel, hasonlóan McDonnell Douglas-hoz, sőt, pilóta nélküli légijármű (UAV) is készült belőle (az MD 530F alapján épült Little Bird Demonstrator).


Műszaki adatok:

Név: MD Helicopters MD 500C

Típus: többcélú könnyű helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,40 m

Rotorátmérő: 8,03 m

Magasság: 2,48 m

Szerkezeti tömeg: 493.kg

Max. felszálló tömeg: 1.157.kg

Motor: 1 db gázturbinás sugárhajtómű, 278 Le-s (Allison 250-C20)

Személyzet: 1-2 fő (+ maximum 3 fő utas)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 282 km/h

Csúcsmagasság: 4.875.m

Emelkedőképesség: 540 m/perc

Hatótávolság: 605 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.