Kazan Ansat

„Új orosz üdvöske”


Tervezés:

Az 1940-es évek végétől elterjedő forgószárnyas légi járművek, a helikopterek jelentősen kiszélesítették a hadseregek lehetőségeit, ám a rendkívül magas fejlesztési költségek miatt jelentősebb helikopter-tervező kapacitást a hidegháború alatt csupán 5 ország tudhatott magáének.

Ezek a következőek voltak: az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, valamint a Szovjetunió. Utóbbi szuperhatalomban három tervezőiroda foglalkozott helikopterek fejlesztésével: a Mil, a Kamov és a Jakovlev, de az alapvetően repülőgép-tervező Jakovlev hamarosan felhagyott a forgószárnyasok tervezésével, ezért a piacot a másik két gyártó felosztotta egymás között.

Az általános szállítási feladatokhoz a Mil készített helikoptereket (hozzájuk tartoztak a nehéz forgószárnyasok is), míg a koaxiális (egymással szembeforgó) rotorral felszerelt helikoptereket építő Kamov elsősorban a haditengerészeti igényeket szolgálta ki.

A rendkívül nagy volumenű előállítás miatt további vállalatok is becsatlakoztak a gyártásba (a Mil Mi-2-es könnyű helikoptert például kizárólag a lengyelországi PZL Świdnik készítette). Ez az állapot több mint 4 évtizeden át fennállt és csak a Szovjetunió 1991-es összeomlásával ért véget, ám a piaci helyzet ekkor sem volt ideális.

Ennek egyik oka, hogy a korábban egységes vállalatok közül sok részlegesen vagy teljesen más ország fennhatósága alá került: a többtengelyes nehéz tehergépjárműveket gyártó Minszki Autógyár, röviden MAZ például Fehéroroszországé, a nagyméretű repülőgépeket fejlesztő Antonov repülőgépgyár pedig Ukrajnáé lett.

A folyamatosan háborúra készülő Szovjetunió örökségeként ráadásul minden szovjet utódállam hatalmas mennyiségű hadfelszerelést örökölt - emiatt és a biztonsági fenyegetés jelentős mérséklése miatt nagyarányú leépítések kezdődtek.

Oroszország megpróbált mindezek ellenére ütőképes hadsereget fenntartani, ezért kisebb intenzitással, de tovább folytatta a különböző harcjárművek fejlesztését és gyártását. Ezek közé tartozott egy új könnyű helikopter, melynek a Mil Mi-2-est kellett leváltania (részben elavultsága, részben amiatt, hogy ne függjenek más országtól.

A Mil helikoptergyártó a kisméretű Mi-34-ssel, míg a Kamov a sikeres Ka-26-os modernizált változatával, a Ka-226-ossal pályázott, ám ekkor már akadt egy vetélytársuk is: a Kazan (magyar kiejtés szerint Kazany) Helicopters.

Magát a Kazan-t 1940-ben alapították és a hidegháború alatt több mint 12000 helikoptert gyártott, (a Mil típusait, többek között Mi-1-eseket, Mi-8-asakat és Mi-24-eseket), de az állami kontroll önálló fejlesztést nem tett lehetővé.

Mivel a Kazan önálló fejlesztési részleggel nem rendelkezett, tárgyalásokat kezdet az Eurocopter-rel az AS350 „Écureuil” könnyű helikopter terveinek megvásárlásáról, hogy ezt továbbfejlesztve hozzák létre saját típusukat (azért az AS350-est választották, mert e típust már használta az orosz védelmi minisztérium).

Ez nem vezetett sikerre, ezért a Kazan 1993-ban mégis önálló tervezőirodát alapított - első feladatuk egy könnyű helikopter megalkotása lett: ennek eredményeként született meg az Ansat (tatár; egyszerű) nevű típus.


Konstrukció:

Mivel az Ansat nem a korábbi szovjet helikopterekre épült, a Kazan számos modern megoldást felhasználhatott - emiatt több helyen könnyű, ám rendkívül nagy terhelésnek is ellenálló kompozit anyagokat építettek be. Szintén erre vezethető vissza, hogy - szovjet/orosz helikopterek között ritka módon - az Ansat első szekciója rendkívül áramvonalas, hosszú orr-részt kapott.

A típus négylapátos, üvegszál-erősítésű rotorral rendelkezik: az Ansat farokrésze relatív rövid és vastag, ezért azt a látszatot keltheti, mintha egy NOTAR (farokrotor nélküli) típus lenne (hasonlóan az MD Helicopters MD 520N-hez), valójában azonban az Ansat kétlapátos farokrotort kapott.

Az orosz típust két darab Pratt & Whitney Canada PW200-as gázturbinás sugárhajtómű mozgatja, melyeket a géptörzs fölé építettek be. Meglepő, hogy a Kazan helikopterbe nem orosz eredetű hajtóművet szereltek, viszont a Pratt & Whitney Canada-nak (az amerikai Pratt & Whitney leányvállalatának) PW200-as erőforrását számos hasonló (némileg kisebb, jellemzően 2+7 személyes) helikopterben használják (a Kazan mellett az AgustaWestland, a Bell, az Eurocopter és az MD Helicopters típusain is).

Az Ansat-ot eredetileg csúszótalppal szerelték, később viszont megjelent egy három kerékből álló futómű, ez azonban nem behúzható (mivel eredetileg csúszótalpat terveztek a helikopterre, a behúzható futóműhöz és hidraulikához nem alakították ki a szükséges helyet (az erős futómű miatt a típus előkészítetlen terepen is landolhat).

A pilótafülke ajtajai hagyományosan (oldalra) nyithatóak, mögéjük viszont nem ilyen és nem is tolóajtó került, hanem egy vízszintesen kettéosztott nyílás. Ez utóbbinak kettős szerepe van: egyrészt az alsó szekció lehajtva fellépőként funkcionál, másrészt így lehetőség van arra, hogy repülés közben felnyissák a felső szekciót, növelve a típus felhasználási lehetőségeit.

A Mi-2-es ugyan a könnyű helikopter kategóriába tartozott, de legtöbb kortársánál nagyobb kapacitású volt - az Ansat viszont még a Mi-2-es kapacitását is felülmúlja: a típus a személyzet mellett maximum 10 főt vehet a fedélzetére (a raktér terhelhetősége 1000 kg, függesztett teherként 1,3 tonna emelhető a levegőbe).


Szolgálatban:

Az Ansat első prototípusa 1999. augusztus 17-én emelkedett a levegőbe, de egy-egy modellt már az 1995-ös és az 1998-as párizsi, valamint a Farnborough-i légi parádén is bemutattak (utóbbiakon már egy továbbfejlesztett prototípust).

A gyors tervezés ellenére a programban határidő-túllépések jelentek meg: a szűzfelszállást eredetileg 1997-re tervezték, de ez csak két évvel később kezdődött el és alig 4 repült óra után le kellett állítani, mivel problémák merültek fel a sebességváltóval.

A hibák kijavítása 2000-ig tartott, mivel több részegységet át kellet tervezni. A második röpképes prototípus így csak ezt követően, 2001-ben készült, de még abban az évben, szeptember 14-én az Ansat-ot választották a pályázat győztesének (ez kezdetben 100 db kiképző helikopteres megrendelést takart).

Fiatal kora ellenére a típusból már több változat is elérhető: a Ansat bázismodell mellett a hadsereg az Ansat-U variánst vásárolta meg, melyet kiképzésre optimalizáltak (kettős kormányrendszerrel), míg az Ansat-AG kifejezetten a Gasprom energetikai óriáscég számára készül.

A későbbiekben további változatok sorozatgyártása várható, például az Ansat-M (és Ansat-UM) mentőhelikoptereké.

A lehetséges változatok közül jelenleg a legérdekesebb az Ansat-2RC (lf. jobbra), amely egy, az Ansat-on alapuló harci helikopter: e modell orr-részét átalakították - a kétfős legénység egymás előtt foglal helyet, a rakteret megszűntették, viszont számos fegyver hordozását tették lehetővé.

Az Ansat-ok előállítása napjainkban is tart, de az összeszerelés igen lassú, eddig alig néhány tucat példány állt szolgálatba. 2015-ben a típus megszerezte az orosz IAC kiegészítő típus-engedélyét, így a Kazan már fő piacán, a FÁK országokban is kínálja az Ansat civil üzemeltetőknek szánt változatát.


Műszaki adatok:

Név: Kazan Ansat

Típus: többcélú könnyű helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 13,77 m

Rotorátmérő: 11,50 m

Magasság: 3,44 m

Szerkezeti tömeg: 1.900.kg

Max. felszálló tömeg: 3.300.kg

Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 630 Le-s teljesítményű (1260 Le-s összteljesítménnyel) (Pratt & Whitney Canada PW207K)

Személyzet: 2 fő (+ max. 10 fő)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 275 km/h

Csúcsmagasság: 4.500.m

Emelkedőképesség: 1290 m/perc

Hatótávolság: 530 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.