Kawasaki OH-1

„A nindzsák feltámadása”


Tervezés:

A Japán Birodalom az 1850-es évektől kezdődően rendkívül gyors ütemben fejlődött és az első világháborút követően már Ázsia legfejlettebb országának számított, ám a második világháborúban gyakorlatilag mindenét elvesztette.

A korábbi területeitől megfosztott, rossz minőségű infrastruktúrával és lebombázott gyárakkal rendelkező országot az Amerikai Egyesült Államok megszállta, emiatt ütőképes japán haderő felállítása évtizedeken át lehetetlenné vált.

A minimális katonai erő fenntartásának érdekében (amerikai támogatással) 1954. július 1-én létrehozták a Japán Önvédelmi Erőket, melyet hosszú időn keresztül szinte kizárólag amerikai harcjárművekkel szereltek fel.

Az angol rövidítéssel JSDF-ként jelölt hadsereg kezdetben kisméretű Bell H-13 „Sioux” és nagyobb Sikorsky H-19 „Chickasaw” teherszállító helikoptereket rendszeresített, melyeket később OH-6-os és UH-1-es szállító, valamint AH-1-es támadó helikopterekkel egészített ki (az amerikaiak számára Japán egyfajta ázsiai bázisként szolgált).

Ez a vegyes gépállomány megnehezítette és megdrágította a karbantartást, de a japánok néhány évtized alatt ismét óriási fejlődésen mentek keresztül és az 1980-as években már önálló összeszerelő-üzemmel rendelkeztek (pl.: az amerikai CH-47 „Chinook” helikoptereket a Kawasaki KV-107-es jelzéssel gyártotta).

Amikor pedig az 1980-as évek végén a szintén amerikai Hughes OH-6 „Cayuse” helikopter helyére nem sikerült megfelelő amerikai utódot találni, a távol-keleti ország saját típus fejlesztésébe kezdett.

Ez az OH-X program némileg különbözött az elődtől: az OH-6D ugyanis rendelkezett egy második ülés-sorral, így a támadás, felderítés és fegyveres kíséret mellett korlátozott mértékben csapatmozgatásra is alkalmas volt.

Az új helikopternél ezt elvetették és helyette a csapásmérésre koncentráltak, így az elkészült típus egyértelműen egy támadó-helikopter lett (bár a típust elsősorban felderítésre és járőrözésre használják).

A pályázaton az FHI (Fuji nehézipari művek), az MHI (Mitsubishi nehézipari művek) és a Kawasaki (~ Kawasaki nehézipari művek és űr-vállalat) indult. 1992-ben ez utóbbi cég nyerte el a jogot, hogy megépítse az OH-X-et (beszállítóként a másik két vállalat is részt vesz a programban).

Ezzel párhuzamosan a kiöregedő AH-1 „Cobra” harci helikoptereket a szintén amerikai AH-64 „Apache” típussal váltották fel, de csupán 11 gépet vásároltak (bár további mintegy félszáz helikopterre lenne igény).

Emiatt az OH-X program részben az AH-64-esek kiegészítésére készült, ugyanakkor tisztán támadó feladatkörre is használható. A kész típus jelzése OH-1, beceneve Ninja (angol; nindzsa) lett.


Konstrukció:

Mivel Japán a ”klasszikus” támadó helikopter-feladatkörre az AH-64-eseket szánta, az OH-1-es felépítésében és feladatkörében is inkább egy felderítő helikopterre hasonlít (ugyanakkor az ázsiai helikoptert többféle fegyverzet hordozására is alkalmassá tették).

Maga az OH-1-es relatív kisméretű és könnyű, mivel ahol lehetett, a fémeket nagy szakítószilárdságú, de kis sűrűségű műanyagokkal helyettesítették.

A helikopter főrotorja négy kompozit lapátból áll, ezáltal könnyebb és rugalmassága miatt jóval nagyobb terhelést képes elviselni, mint a fémépítésű rotorok - ennek ára a komplex és drága kialakítás, valamint a speciális karbantartási igény.

Az OH-1 nyolclapátos farok-rotorját egy bölcsőbe integrálták (e megoldás angol neve fenestron), amely több előnnyel jár. Egyrészt az áramvonalas burkolat miatt nő a típus végsebessége, mérséklődik a fogyasztás és a helikopter által kibocsátott zaj, valamint egy keményebb landolás esetén a burkolat védi a rotort a sérülésektől.

A könnyű és kisméretű helikoptert két Mitsubishi TS1-es gázturbinás sugárhajtómű mozgatja, melyek teljesítménye szokatlanul alacsony, egyenként 890 lóerő. A helikopter nem behúzható futóművekkel rendelkezik - ez erősebb futószárak felszerelését tette lehetővé, így egy esetleges földbe csapódáskor csökken a jármű és a legénység sérülésének esélye.

Az OH-1-es bonyolult manőverekre is képes, valamint tandem-elrendezésű pilótafülkéje ideális támadó-helikopterré teszi, ráadásul modern érzékelőkkel szerelték fel: egy komplex repüléstámogató rendszerrel, integrált célzó-rendszerrel, előretekintő infravörös kamerával (FLIR), lézeres távolságmérővel és egy kiegészítő kamerával.

A típus nem teljesen páncélozott, de az ütéselnyelő ülések mellett a pilótafülke egy részét páncélzattal látták el, ezáltal jelentősen nőtt a személyzet túlélési esélye.

Képességei ellenére az OH-1-est a fejlesztők nem teljes értékű támadó helikopternek szánták és ez meg is látszik a fegyverzetén - a felderítő szerepkör miatt a Ninja-k támadáskor néhány rakétát leszámítva elsősorban jó manőverező-képességükre és nagy sebességükre számíthatnak.

A könnyű típusba nem integráltak fedélzeti gépfegyvert, ezért önvédelmét kizárólag a szárnycsonkokon hordozott eszközök alkotják (mivel Japán modern támadó helikopternek kizárólag az AH64-et használja, nem fordítottak kellő energiát az OH-1-es csapásmérő képességének maximalizálására).

Emiatt a típuson jelenleg mindössze egyetlen fegyverzet-konfigurációt alkalmaznak: a külső pilonokon 4-4 db Type 91-es (angol; 91-es típusú) irányított infravörös rakétával. Ez az amerikai FIM-92 „Stinger” rakéta szinte pontos mása, bár a japán Toshiba által gyártott változatban a rakéta 80 mm átmérőjű (az amerikaié 70 mm) és az eredetinél kisebb tömegű.

Mivel a rakéta indításkor képet készít a célpontról, a korábbi változatoknál kevésbé érzékeny a zavarásra (ráadásul akár szemből is indítható). A Kawasaki OH-1 a nyolc rakéta mellett (a belső pilonokon) kiegészítő üzemanyag-tartályokat hordoz.

Az egyoldalú fegyverzet miatt az OH-1-esek jelenleg kizárólag légi célok ellen vethetőek be, csapattámogatásra vagy páncélozott célok támadására nem használhatóak (szükség esetén a helikopter gépágyú-konténerrel, páncéltörő rakétákkal vagy más fegyverzettel is felszerelhető).


Szolgálatban:

Az OH-1-es prototípusa, az XOH-1 1996. augusztus 6-án repült először - ebből a típusból hat példány készült, de kettő soha nem emelkedett a levegőbe. A tervek szerint a szériagyártású OH-1-eseknek kellett volna leváltani Japán teljes (297 darabos) OH-6D flottáját.

A Ninja-k képességei azonban lényegesen jobban az OH-6D-énél, ezért a Kawasaki-nak csak mintegy 150-200 gépet kellett volna legyártania, így minden egyes OH-1 két OH-6D-t pótolt volna. Csakhogy amíg az OH-6D-k kivonása folyamatos volt, a Ninja-k előállítása igen lassan haladt (annak ellenére, hogy már 1998-ban megkezdődött a szériagyártás).

Japán deklaráltan világszínvonalú hadsereget szeretne fenntartani, de a közvetlen hidegháborús fenyegetés megszűnése és a visszaeső gazdasági teljesítménye miatt a hadi-célú kiadásokat jelentősen csökkentették.

Az ország ugyan kitartott az OH-1-esek gyártása mellett, de annak előállítása minimálisa sebességgel folyt: 2004-ben mindössze 2 példányt szereltek össze és 2014-ben is csupán 38 példány állt szolgálatban.

Ez a japánok számára azért is fontos, mert az OH-6-osok egy részét muszáj volt kivonni: az OH-6D állomány közel háromszázról 200-alá, majd 100 közelébe csökkent. A távol-keleti ország az OH-1-esek alacsony száma miatt továbbra is kénytelen a még működőképes OH-6-osokat üzemben tartani, így a két típust párhuzamosan használják.

Japán elöregedett UH-1-es többcélú helikoptereit is le kívánta váltani, ezért szüksége volt egy hasonló, új típusra. Több ország helikopter-gyártója is érdeklődött a tender iránt (pl.: az olasz AgustaWestland az AW139-cel, illetve az amerikai Bell 412-es típusával), ám Japán ismét kitartott a hazai konstrukció szükségessége mellett.

A Kawasaki a megoldást az OH-1-es átalakításában látta (így az új gép részben visszatérés lenne az előd OH-6-oshoz). Mivel azonban a szigetországban jelenleg is többféle ilyen kategóriájú helikopter áll szolgáltban és a Védelmi Minisztérium is forráshiánnyal küzd, ezt a programot egyenlőre levették a napirendről.

2007-ben a gyártó Kawasaki javasolt egy fejlesztő-csomagot az OH-1-esekhez, melyek központi eleme az új, Mitsubishi TS1-10 típusú gázturbinás sugárhajtómű volt. Ez az erőforrás amellett, hogy a 40%-os teljesítmény-növekedésének köszönhetően növelné a helikopter sebessége, egyben a hatótávolságot is kitolná. A új motorhoz viszont új elektronikai rendszerre van szükség és többek között a főtengelyt is át kellene alakítani, ami jelentős költség-növekedést jelentene.

Az elöregedő, elavult katonai helikopterek leváltása Japánnak mind komolyabb problémát jelent: most már az amerikai AH-1 „Cobra” harci helikopter is cserére szorul. Ezeket a kisszámú japán AH-64-es képtelen pótolni, ezért az OH-1-esből megalkották az első, kifejezetten csapásmérésre optimalizált AH-2-es variánst (ennek nincs köze a Denel AH-2-es csapásmérő helikopterhez). A baloldali képen egy OH-1-es, mögötte egy AH-64-es látható.

A megerősített szerkezetű Kawasaki AH-2-es külsőre igen hasonlóvá vált az AH-64-hez, ám ára minden bizonnyal jóval alatta maradna az amerikai helikopterénél - ennek ellenére jelenleg nem valószínű, hogy a közeljövőben Japán rendelne a típusból, hiszen az OH-1-esek leszállítása is akadozik.

Az ugyanakkor az OH-1-es malmára hajtja a vizet, hogy 2004-ben a japán kormányzat felismerte: még mindig túl sok helikoptert tart rendszerben, ezért 15-ben maximálták a párhuzamosan rendszeresített forgószárnyas légi járművek típusát.


Műszaki adatok:

Név: Kawasaki OH-1 „Ninja” (nindzsa)

Típus: harci (elsődlegesen felderítő szerepkörben használt) helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 12,00 m

Rotorátmérő: 11,60 m

Magasság: 3,80 m

Szerkezeti tömeg: 2.450.kg

Max. felszálló tömeg: 4.000.kg

Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 890 Le-s (1880 lóerős összteljesítményű) (Mitsubishi TS1-M-10)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 4 db fegyvertartó pilonon 8 db Type 91-es levegő-levegő rakéta

Teljesítmények:

Végsebesség: 278 km/h

Csúcsmagasság: 4.880.m

Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc

Hatótávolság: 540 km (póttartályokkal 800 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.