Brantly B-2

„Apró buborékok”


Tervezés:

Newby Odell Brantly 1905-ben született az Amerikai Egyesült Államokban és élete során több, egymástól teljesen független találmánya jelent meg: többek között egy automata kötőgép, nyomtatók, egy sportmelltartó és egy markoló.

A széles érdeklődési körrel rendelkező Brantly a második világháború alatt tudomást szerzett az összeolvadt Vought és Sikorsky vállalatok közös helikopter-prototípusáról, a VS-300-asról (ez volt az Amerikai Egyesült Államok első ”használható” helikoptere).

Brantly felismerte az új légi járműben rejlő lehetőségeket (a VS-300-ból kifejlesztett Sikorsky R-4-est már az amerikai hadsereg is használta), ezért úgy döntött, saját céget alapít forgószárnyasok fejlesztésére és gyártására (ehhez 1945-ben megalapította Brantly Helicopter Corporation-t, de a tervezés már 1943-ban megkezdődött).

A cég első típusát egyszerűen B-1-nek keresztelték: ez egy kisméretű, kétüléses könnyű helikopter volt. Azért, hogy kiküszöböljék a rotorlapátok mozgásából fakadó forgatónyomatékot, két, egymással ellentétes irányba forgó (koaxiális) rotort építettek be.

A B-1-es már 1946-ban levegőbe emelkedett, de a koaxiális légcsavar túlságosan bonyolulttá és nehezen vezethetővé tette a típust, ezért fejlesztését beszüntették és a cég az alapoktól újrakezdte a tervezést.

Tanulva az előd hibáiból, a második típust a lehető legegyszerűbbre és legkönnyebbre tervezték, valamint elhagyták a koaxiális rotorokat - helyettük hagyományos rotort és egy farokrotort használtak (hasonlóan a kortárs Bell 47-hez).

Ez utóbbi helikopter jelölése egyszerűen B-2-es lett - a típusból 1949-ben az amerikai hadsereg öt kiértékelő példányt rendelt, YHO-3 néven.


Konstrukció:

A B-2-es egy kisméretű, egyedi megjelenésű könnyű helikopter volt. A típus törzse három szekcióból állt: a félgömb alakú orr-részből, a hengeres pilótafülkéből és a kúpszerű farokrészből.

A Brantly B-2-es utastere különleges kialakítású volt. A pilóta kilátását a félgömb alakú szélvédő egyáltalán nem korlátozta, viszont a túlságosan kis keresztmetszetű térben a személyzetnek görnyednie kellett. Ezt részben azzal ellensúlyozták, hogy mindkét ülés fölé egy-egy buborékszerű kitüremkedést terveztek.

A pilótafülke mögé került a kisméretű hajtómű, amely oldalanként egy-egy légbeömlő nyílással és kipufogóval rendelkezett. Az erőforrás háromlapátos, fém légcsavarlapátokat forgatott (nagyobb helikoptereknél gyakran alkalmaznak négy, öt vagy akár hatlapátos főrotort, a B-2-esnél viszont erre nem volt szükség, mivel a jármű üres tömege nem érte el az 500 kg-ot sem.

Ahogy az fentebb is olvasható, a B-2-es esetében elhagyták a B-1-es koaxiális rotorját, ezért szükség volt egy hagyományos farokrotorra. A B-2-es ezért egy kétlapátos egységet kapott, amelyet eredetileg semmi, később egyetlen hajlított fémrúd védett (a farokrotor forgatását egy, a farokrész fölött végigvezetett kardántengellyel oldották meg).

A fejlesztéskor komoly problémát okozott a megfelelő hajtómű megtalálása, ezért kezdetben egy Lycoming O-290-D2-es motort használtak: bár ez az erőforrás mindössze 106 kg-ot nyomott, teljesítménye is csupán 135 lóerő volt.

A B-2-es futóművét eredetileg csúszótalpasra tervezték, így mindössze néhány összeerősített fémcsőből állt, később azonban építettek kerekes, úszótalpas, valamint a földi mozgatás megkönnyítő kiegészítő kerekes változatot is.

Utóbbi példányoknál a helikopter csúszótalpat és kerekeket is kapott. Alapesetben a jármű a csúszótalpán állt (a gumikerekek nem értek le), de ezeket le lehetett engedni, ezáltal a B-2-es vontathatóvá vált.

Az apró helikopter szűk kabinját csak bajosan lehetett megközelíteni, mert a túlságosan kisméretű oldalsó ajtók megnehezítették a be- és kiszállást (a típus a pilóta mellet egyetlen főt tudott szállítani, fegyverzet vagy említésre méltó áru hordozására képtelen volt).


Szolgálatban:

Bár az YHO-3-asokat a légierő és a haditengerészet is tesztelte, a hosszú fejlesztés ellenére a második helikopterrel sem voltak megelégedve (túl kicsinek tartották), ezért nem rendszeresítették (ekkor már gyártották az azonos méretű Bell 47-est) - a legyártott példányok így visszakerültek a gyártóhoz.

Az elhúzódó fejlesztés miatt a helikopter típusengedélyeit csak 1959-ben szerezte meg és a gyártás immár kizárólag a civil piac kielégítésére indult meg. A problémák ellenére a típus sikeressé vált és két évvel később már több mint 100 db B-2-es állt rendszerben (a helikopterből összesen több mint 500 db épült).

A B-2A bázismodellből létrehoztak egy továbbfejlesztett variánst is, a B-2B-t (ld. lent). Ez utóbbi típusnál a korábbi erőtlen motort egy Avco Lycoming IVO-360-A1A-esre cserélték, amely már 180 lóerős teljesítményt adott le.

Áttervezték a típus pilótafülkéjét is: a korábbi hengeres kialakítást megtartották, de a fülke átmérője hátrafelé fokozatosan nőtt (ezáltal elhagyhatták a feleslegessé vált felső, buborék-szerű elemeket). Érdekes ugyanakkor, hogy a korábbi szögletes ajtókat váltó kerek variáns továbbra is túlságosan kisméretű volt.

A folyamatos gyártás mellett a B-2-esből további változatok jelentek meg. A céget Michael K. Hynes vásárolta meg és 1976-tól gyártotta a Brantly-Hynes H-2-est, de ez csak egy átnevezett B-2B volt.

A tervezett kétrotoros B-2J10-es modell sosem került gyártásba, a Brantly 305-ös viszont igen. Ezt külön modellként kezelték, de mind látványában, mind pedig kialakításában azonos volt a B-2-essel: az egyetlen lényegi különbséget az ötfősre növelt pilótafülke jelentette.

A nagyobb terhelhetőség nagyobb tömeget is jelentett, ami nem szűnő problémákhoz vezetett, ezért a 305-ösből mindössze 45 db készült (később 4 továbbfejlesztett példányt is legyártottak).

Több mint fél évszázados kora ellenére a B-2B-k még a 2010-es évek elején is gyártásban voltak: részben emiatt a kínai Qingdao Haili Helicopters erre alapozta V750-es helikopter-drónját.


Műszaki adatok:

Név: Brantly B-2B

Típus: könnyű helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 8,41 m

Rotorátmérő: 7,24 m

Magasság: 2,11 m

Szerkezeti tömeg: 463.kg

Max. felszálló tömeg: 757.kg

Motor: 1 db, légcsavaros, 180 Le-s (Avco Lycoming IVO-360-A1A, léghűtéses, ”soros” hengerelrendezésű, 4 hengeres)

Személyzet: 1 fő (+ maximum 1 utas)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 161 km/h

Csúcsmagasság: 3.290.m

Emelkedőképesség: 582 m/perc

Hatótávolság: 400 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.