Bell AH-1

„Égi kígyók családfája”


Tervezés:

A második világháborút követően a két állva maradt nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió felosztotta maga között a világot és beleavatkoztak a helyi konfliktusokba.

Amerikai részről ilyen volt többek között a máig lezáratlan Koreai háború és a Vietnámi háború is. Ez utóbbi egy 1955-től két évtizeden át zajló konfliktus-sorozat volt, melyben 1965-től amerikai katonák is harcoltak.

Mivel a változatos terepviszonyok és a rendkívül dús növényzet lehetetlenné tette a hagyományos fegyverzet (harckocsik, önjáró lövegek) nagyarányú bevetését, helyüket a helikopterek vették át.

A Vietnámi háború volt a világon az első háború, ahol kiterjedten használtak helikoptereket: főként kis Bell 47-eseket és a háború szimbólumának számító Bell UH-1 „Iroquois” szállító helikoptereket.

A vietnámi dzsungelben a le- és felszállásra alkalmas területek száma alacsony volt, ezért a vietnámi kommunisták általában ezeket a természetes vagy mesterséges tisztásokat figyelték. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a gépek akkor a legsebezhetőbbek, amikor le- vagy felszállnak, mert ilyenkor erősen lekorlátozódott a manőverező-képességük - az amerikaiak a bevetett UH-1-esek majdnem felét, 3305 darabot vesztettek, túlnyomó részüket landoláskor.

A Huey-nek becézett helikopterek egy részét ezért géppuskákkal, majd nem irányított rakétákkal szerelték fel, de ez nem jelentett valódi megoldást.

A Bell vállalat ekkor már évek óta dolgozott egy eleve támadó helikopternek szánt típuson: a Bell 207 „Sioux Scout”-on, amely a Bell 47-re épült, de az orrész alatt két mozgatható géppuskát építettek be.

Gépüket a hadseregnek is bemutatták, amely valóban igényelt egy harci helikoptert, de a Bell 207-est túl kicsinek és gyengének tartották, ezért inkább egy ambiciózusabb gépet rendeltek (ez lett a Lockheed AH-56 „Cheyenne”, amely azonban soha nem került sorozatgyártásba).

Mivel az amerikai hadseregnek egyre égetőbb szüksége volt egy harci helikopterre, nem vártak a bizonytalan kifutású AH-56-ra, ezért 1965-ben egy szükségprogramot indítottak. A minél gyorsabb bevethetőség érdekében már meglévő helikopterekből (pl.: a kétrotoros Boeing-Vertol CH-47 „Chinook”-ból, a Sikorsky SH-3 „Sea King”-ből) rendeltek felfegyverzett változatokat.

Ennek részeként az UH-1 ”Huey”-ekből is kialakítottak egy módosított változatot: a Bell 209-est, becenevén HueyCobra-t, amely sorozatgyártásakor az AH-1 „Cobra” nevet kapta.


Konstrukció:

A lehető leggyorsabb gyárthatóság és a költségek alacsonyan tartása érdekében a Cobra az UH-1 számos alkatrészét felhasználta (a farokrészt például változtatás nélkül vették át), ennek ellenére a két gép egyáltalán

Az AH-1 elődjénél jóval keskenyebb lett, ennek ellenére üres tömege mintegy 300 kg-mal 2,6 tonnára nőtt (korának megfelelően a gép fémből készült, bár az alumínium félhéj-szerkezet miatt nem számított nehéznek).

nem hasonlít egymásra.

Mivel a típus csapásmérésre tervezték, elhagyták a korábbi utaskabint, a legénységet pedig két, egymás mögötti ülésben helyezték el úgy. Elöl ült a fegyverkezelő, mögötte a pilóta: a hátsó ülést megemelték, ezáltal a kilátás mindkét ülésből jó volt.

A Cobra-ba is beépített UH-1 farokrésze függőlegesen lapított, a vízszintes vezérsíkokat a farok közepére építették be. Hátulra került a kétlapátos farokrotor, melyet alumíniumból gyártottak, belépőéleit rozsdamentes acéllal erősítették meg.

A típus hajtóműve is az UH-1ből származott: az egyetlen 1400 lóerős Lycoming T53-13 gázturbinás sugárhajtóművel a korábbiaknál jóval áramvonalasabb AH-1-es sebessége felülmúlta az UH-1-ét annak ellenére, hogy a Cobra volt a nehezebb. Még a gép kétlapátos rotorját is az UH-1-ből vették át, ez nagyfokú csereszabatosságot biztosított.

Mivel Vietnámban a legtöbb leszálló-területet nem betonozták, elődjéhez hasonlóan az AH-1 is egy pár csúszótalpat kapott, így lehetővé vált a landolás füvön vagy laza talajon is.

E helikopter elsődleges feladata közelharci biztosítás és tűzcsapások mérése volt, amelyhez kétféle fegyverzetet hordozott. A páncélozatlan célok és a gyalogság ellen egy M197-es gépágyút építettek be a pilótafülke alá.

Ez egy Gatling-rendszerű (forgócsövű), 3 csövű 20 mm-es gépágyú, amely gyakorlatilag az M61 „Vulcan” kompaktabb változata (ennek modernizált típusát használja a Lockheed Martin F-22 „Raptor” is). Az M197-es 675 lövés/perc sebességgel tüzelhet, de a lőszer-pazarlás csökkentésére miatt egy-egy sorozatot 16 lövésre korlátoztak.

A gépágyú mellett a Cobra-t rakétafegyverek hordozására is alkalmassá tették - ehhez a gép oldalain egy-egy szárnycsonkot hoztak létre, melyek a többlet-felhajtóerő termelése mellett összesen négy rögzítési ponttal rendelkeznek.

Ezekre kétféle rakéta függeszthető: 70 mm-es (Hydra 70) nem irányított rakéta M260-as (7 rakétát befogadó), illetve M261-es (19 rakétás) konténerben, vagy szárnycsonkonként 4 TOW. Ez utóbbi egy huzalvezérlésű páncéltörő rakéta, melyet a fegyverkezelő képes irányítani (e rendszer előnye, hogy immunis az elektronikus zavarásra).


Szolgálatban:

Az AH-1 legtöbb alkatrészét az UH-1-ből vették át, ezért a Cobra első prototípusának felszállására rendkívül rövid időt követően, már 1965. szeptember 7-én sor került. A típust eredetileg UH-1H-ként jelölték, de hamarosan áttértek az AH-1-re (az ”U” a utility ~ többcélú, míg az ”A” az attacker - támadó rövidítése volt).

Mivel kezdetben nem önálló gépként kezelték, a bázismodell az AH-1G jelet kapta (folytatva az UH-1-esek számozását). E gép sebességével és manőverező képességével maga mögé utasította vetélytársait, így a HueyCobra-t választották ki az Amerikai Egyesült Államok első támadó helikopterének és 110 db-ot rendeltek belőle.

A gépeket 1968-tól használták a Vietnámi háborúban. Itt nemcsak a földi csapatokat támogatták és a többi helikoptert védték, de számos egyéb feladatot is elláttak - az egyik ilyen az ellenséges egységek felkutatása és elpusztíása volt.

Ezeken a „hunter-killer” (angol; vadász-gyilkos) bevetéseken a Cobra-k az MD 500-as katonai változatával, a Hughes OH-6 „Cayuse” helikopterrel repültek párban: a fegyvertelen Cayuse felkutatta, majd az AH-1-es elpusztította az ellenséget (az OH-1-esek gyakran csaliként funkcionáltak).

1973-ig 1116 db AH-1G-t építettek és a típus rendkívül sikeressé vált, igaz, a különösen nagyszámú bevetés alatt a gépek több mint negyedét elvesztették.

A mérsékelt ár mellett komoly tűzerőt biztosító típust az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete is megrendelte, AH-1J néven - ezek a gépek a nagyobb üzembiztonság és terhelhetőség miatt két hajtóművet kaptak (több mint 1200 AH-1J készült).

Idővel számos, egymástól csak minimálisan eltérő Cobra-variánst gyártottak, a két hajtóműves gépeket pedig a SuperCobra név alatt szintén tovább fejlesztették. Az egyhajtóműves típust az Amerikai Egyesült Államok mellett Bahrein, Dél-Korea, Izrael, Japán, Jordánia, Pakisztán, Spanyolország, Thaiföld és Törökország rendszeresítette, sőt, fegyvertelen változatát Amerikában tűzoltásra is használják.

Az AH-1-esek részt vettek az Öbölháborúban (Operation Desert Shield), ahol számos iraki harcjárművet pusztítottak el (itt a bevetett 91 gépből már csak 3-at vesztettek el). Ezen kívül a Cobra-k számos kisebb intenzitású háborúban harcoltak: az amerikai gépek például Grenada 1983-as megszállásában (sürgető düh hadművelet), az izraeli helikopterek pedig az egy évvel korábbi békét Galileának hadműveletben.

A típus idővel a legnagyobb számban gyártott harci helikopterré vált, de (a későbbi típusokhoz képest) kis mérete és az ebből fakadó korlátozott teherbírása miatt több üzemeltető lecserélte Cobra-it. Az Amerikai Egyesült Államokban az AH-64 „Apache” harci helikopter lett az utódja, de az AH-1-esek fejlesztése máig tart, legfejlettebb, AH-1Z „Viper” nevű, ikermotoros változatának gyártása 2010-ben kezdődött (ld. jobbra).


Műszaki adatok:

Név: Bell AH-1 „Cobra” (kobra)

Típus: harci helikopter

Fizikai jellemzők:

Hossz: 16,20 m

Rotorátmérő: 13,40 m

Magasság: 4,12 m

Szerkezeti tömeg: 2.630.kg

Max. felszálló tömeg: 4.310.kg

Motor: 1 db gázturbinás sugárhajtómű, 1800 Le-s (Lycoming T53-L-13)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (M197, az orr alatt), oldalanként 2-2 rögzítőpont, lehetőség max. 16 db BGM-71 irányított páncéltörő rakéta vagy 28 db Hydra 70 nem irányított rakéta hordozására

Teljesítmények:

Végsebesség: 277 km/h

Csúcsmagasság: 3.475.m

Emelkedőképesség: 375 m/perc

Hatótávolság: 574 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.