Vickers Mark 1

„Vijayanta”


Előzmények:

India a világ egyik leg-sokszínűbb országa, különösen gazdag történelemmel. A szubkontinens már legalább 9000 éve lakott és itt alakult meg az Indus-völgyi (Harappa), majd a védikus civilizáció, utóbbi egészen i. e. 500-ig fennállt.

Ezt követően a kisebb birodalmakra bomlott terület először virágzásnak indult, majd az iszlám térhódítása és a folyamatos háborúzás hatására meggyengült. A XVI. Században négy európai ország (Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia és Portugália - kihasználva a széthúzást - indiai gyarmatokat szerzett.

1857-ben kitört a szipolylázadás, de a gyarmatosítók elleni harc kudarcba fulladt és a Brit Birodalom egész Indiát bekebelezte (az országot ekkor koronagyarmatként, a Brit Birodalom ékköveként emlegették). Ez a fennhatóság elsősorban az ország kizsákmányolására épített (nyersanyagok és olcsó, egzotikus cikkek formájában), de hatására India fejlődésnek indult: például csökkent az írástudatlanság és nőtt az infrastruktúra.

A második világháborút követően megkezdődött a gyarmatok függetlenné válása, de a legtöbb országgal ellentétben ez a folyamat Indiában többé-kevésbé erőszakmentesen zajlott le (köszönhetően Mahátma Gandhi mozgalmának). India 1950-re minden szempontból függetlenné vált, csakhogy addigra beköszöntött a hidegháború, amelyben az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió kettéosztotta a világot.

Az ázsiai ország különös, kétkulacsos stratégiát alkalmazott és igyekezett egyik fél felé sem elköteleződni (ma is India a világ legnagyobb lakosságú független, demokratikus országa). Annak ellenére, hogy a hidegháború alatt időről-időre az egyik félhez közelebb állt, törekvését siker koronázta, ám ennek - például a haditechnikai oldalon komoly ára volt.

Az indiai hadsereg ugyanis túl sokféle harcjárművet tartott szolgálatban. A háborúkban (ld. „Szolgálatban” bekezdés) például a jelen cikkben tárgyalt indiai páncélos mellett amerikai M4 „Sherman”-ok, angol Centurion-ok, szovjet PT-76-osok és francia AMX-13-asok is harcoltak, ez pedig nagyon komoly terhet rótt a karbantartókra.

Mivel a hatvanas évek elején fennállt a veszély, hogy India nem juthat elegendő harckocsihoz (melyekre az állandó határháborúk miatt nagy szüksége volt), korábbi gyarmatosítójukhoz fordultak (ez nem volt egyedi eset, ekkor született pl. német segítséggel a Hindustan Aeronautics HF-24 „Marut” vadászgép is).

A megkötött megállapodás lényege az volt, hogy az iparilag fejletlen India megvásárol egy angol fejlesztést, amit maga kezd gyártani. A gyakorlatilag a második világháború-eleji Crusader-ig visszavezethető fő brit harckocsi-fejlesztési ág legújabb típusa (a Centurion harckocsi utódja), a Chieftain ekkor állt szolgálatba, ezért ez lett az indiai típus alapja is.

De amíg ez utóbbi páncélosnak a fejlesztését a Leyland Motors végezte, a Vickers Defence Systems pedig csak a két gyártó egyike volt, a Vickers Mark 1 „Vijayanta” (indiai; győzedelmes) fejlesztését a Vickers vezette. A társaság, amely korábban a Vickers-Armstrongs Limited nevet viselte, már tapasztalt harckocsi-építőnek számított, hiszen több második világháborús angol páncélost (pl.: a Vickers 6-Ton-t vagy a Valentine-t) is ők készítették.


Konstrukció:

Ahogy az fentebb is olvasható, a Vijayanta-t a Vickers fejlesztette a Chieftain alapján, de a végeredmény sokkal inkább a második világháború-végi Centurion-ra hasonlított - nem csak külsőre, de hatásadataikat tekintve is. Az indiai páncélos mintegy fél méterrel hosszabb volt a korszak többi harckocsijához viszonyítva (ld.: amerikai M48, szovjet T-62), tömege viszont nem érte el azokét.

Ennek egyik oka, hogy a hosszú testen előrefelé eltolt torony tervezésénél a megfelelő méretű belső térre, de főleg az egyszerű gyárthatóságra helyezték a hangsúlyt. Ellentétben a korszak szovjet típusaival (pl.: T-62, T-64), a Vijayanta kisebb vastagságú és függőleges oldalú tornyot kapott, amelyről kisebb eséllyel pattantak le a lövedékek.

A gyengébb toronyba ezzel szemben világszínvonalú löveget építettek. A páncélos a legendás 105 mm-es Royal Ordnance L7-es főfegyvert kapta - ugyanezt a löveget építették be a legtöbb amerikai harckocsiba (kezdetben az M1 „Abrams”-ba is), a német Leopard 1-be, az izraeli Merkava korai változatába, sőt, az argentin TAM-ba is. Az 52 kaliberhosszú, 1,28 tonnás löveg mellé egy párhuzamosított géppuskát, egy légvédelmi nehézgéppuskát és 12 ködgránát-vetőt rendszeresítettek.

A fő különbséget a Centurion/Chieftain és a Vijayanta között a páncélzat vastagsága jelentette. Az angolok (a második világháborús Matilda II örökségeként) a lassabb, nehezebb páncélosokat preferálták, amelyek képesek túlélni az ellenséges tűzben (erre épít a modern Challenger 1 és 2 is). Az indiaiak ezzel szemben inkább a mozgékonyságra helyezték a hangsúlyt, ezért (és az alacsonyabb költségekért) jelentősen elvékonyították az MBT páncélzatát - az a legvastagabb helyen is csupán 80 mm-es volt.

Így viszont a Vickers Mark 1 tömege a 40 tonnát sem érte el, ezért a szintén angol, 535 lóerős Leyland L60-as dízelmotorral a páncélos úton 50 km/h-ra volt képes és nehezebb terepen is mozgékony maradt. Ebben fontos feladat jutott a torziós rugókból álló felfüggesztésre és a félautomata váltóra, amely az oldalankénti hat futógörgőt mozgását szabályozta.


Fejlesztések:

Szolgálatba állításakor a Vickers Mark 1 a ”szegény ember Chieftain-je” volt, egy relatív gyors és erős harckocsi, korlátozott védelmi képességekkel (hasonlóan a francia AMX-30-hoz). Az összehasonlítások alapján az nyilvánvaló volt, hogy a típus nem ér fel a világ élvonalbeli MBT-ihez, de ebben semmi meglepő nem volt, mivel amellett, hogy tömege kb. 20%-al kisebb volt, ára is jelentősen alatta maradt az amerikai és szovjet vetélytársakénál.

Mivel a hetvenes években új típusú harckocsik jelentek meg (fejlesztett amerikai M60A2 és -A3 „Patton”, a kiváló szovjet T-72 „Ural”, stb.), szükségessé vált a Vijayanta feljavítása is. Az első hetven Vijayanta Mark 1-et fejlettebb (Marconi SFCS 600) tűzvezető rendszerrel szereltek fel, de ez nem jelentett valódi előrelépést, ezért az indiaiak egy komplexebb programba kezdtek.

Mivel ekkor India a kommunistákhoz állt közelebb, hozzájutottak a T-72-es harckocsikhoz, így ez adta az alapot a feljavított modellhez. A korábbi 535 lóerős hajtóművet a T-72-es 780 lóerős motorjára cserélték, amire szükség is volt, mert a Vickers Mark 1 védelmét kiegészítő páncéllapok felszerelésével növelték, amely jelentős tömegnövekedéssel járt.

A navigáció és a tűzvezetés terén is történtek fejlesztések és jobb kilátást biztosító periszkópokat építettek be. Eredetileg ezt a minden szempontból modernebb Vijayanta Mark 1A-est választották az új bázismodellnek (1100 db Mark 1-est akartak erre a szintre felhozni), de végül a típus csak kis számban készült.

Helyette idővel több, kisebb horderejű változást vezettek be, így hozva létre a Vijayanta Mark 1B-t, a Vijayanta Mark 1C-t és a Vijayanta Mark 2-t. Mivel India a hetvenes évek közepétől a teljesen új tervezésű Arjun MBT-t preferálta, a Vijayanta fejlesztésével idővel felhagytak. Ez azonban nem jelentette a program végét, ugyanis az angol Vickers vállalat 1977-ben bemutatott egy erőse feljavított exportmodellt.

A Vickers Mark 3 a Mark 1-re épült, de ezt a típust már egy 720 lóerős , 12 hengeres Detroit Diesel motor mozgatta (a lövegen és páncélzaton viszont nem változtattak). Mivel azonban fejlett tűzvezetővel, éjjellátóval és NBC védelemmel szerelték fel, a Mark 3-as jóval erősebb lett a bázismodellnél, ráadásul a Malajzia számára megalkotott modell további extrákat is kapott (robbanó reaktív páncélzatot, globális helymeghatározó rendszert, stb.).

A jobbra egy angol Mark 3 látható, míg a bal alsó fotó egy indiai Mark 1-est mutat kiegészítő páncélzattal és méllyebbre húzott, a futóműt védő „szoknyával”.


Szolgálatban:

A Vickers Mark 1 tervezése 1963-ban ért véget, a gyártás két évvel később kezdődött. Az első 90 harckocsit a Vickers gyártotta le az Egyesült Királyságban, majd ezt követően vette át az indiai fél a páncélos összeszerelését. Ezt a külön erre a célra felépített, Tamil Nadu-állambeli Heavy Vehicles Factory végezte - összesen legalább 1600 (más források szerint 2200) Vijayanta készült el és a gyártás egészen 1983-ig folyt.

E páncélosokra nagy szükség volt, ugyanis a bevezetőben említett britektől való függetlenedés számos problémát szült. A terület két részre szakadt: a főként hindukból álló Indiára és a muszlim Pakisztánra, csakhogy mindkét országban voltak területek, amelyek a másik államhoz szerettek volna tartozni.

Ezek egyike a Kasmír régió volt: ez indiai fennhatóság alatt állt, de lakosságát szinte kizárólag muszlimok alkották, ezért Pakisztán eltökélt szándéka volt Kasmír visszaszerzése. Emiatt 1947-ben és 1965-ben a pakisztáni hadsereg megpróbálta elfoglalni, de az indiaiak mindkét alkalommal legyőzték a támadókat.

A visszavágásra Indiának hat évet kellett várnia. Ekkor Kelet-Pakisztán függetlenségi mozgalmat indított, amely véres polgárháborúba csapott át. Pakisztán szövetségese, a kommunista Kína ezúttal (a korábbiakkal ellentétben) kivárt, így Indiának lehetősége nyílt Kelet-Pakisztán támogatására.

Az Amerikai Egyesült Államok - féltve térségbeli hatalmát - az embargót megszegve fegyvereket szállított Pakisztánnak, köztük modern MBT-ket (a Szovjetunió sokáig nem avatkozott be a konfliktusba). Bár az Indiaiak fejlettebb hadihajóikkal és repülőikkel kivívták a győzelmet a levegőben és vízen, a szárazföldön az elavult harckocsik néztek farkasszemet a legújabb amerikai típusokkal.

Mindezek ellenére a Vijayanta-k jól szerepeltek és megismétlődött az izraeli-arab háborúk alatt tapasztalt ellentmondás. Hiába rendelkeztek a pakisztániak élvonalbeli technológiával, az elhibázott taktika, a motiválatlan katonák és a gyenge kiképzés miatt a magasan képzett, összeszokott indiai harckocsizók kerekedtek felül. A háborút végül (részben a Vickers Mark 1-nek köszönhetően) Pakisztán elvesztette és a keleti területekből létrejött a független Banglades.

A Vijayanta ezt követően még több határvillongásban tűnt fel, de komolyabb háborúban már nem vett részt. A hadsereg modernizációjaként 1997-ben 296 db „Mark 1A előtti” ilyen harckocsit leselejteztek, de a páncélos még két étvizedig rendszerben állt.

Ennek az volt az oka, hogy az új Arjun MBT fejlesztése rendkívül lassan haladt és az első példányok csak 2004-ben gördültek le a futószalagról. Emiatt az utolsó indiai Vijayanta-t 2008-ban nyugdíjazták, de 1972-ig Kuwait is beszerzett 70 db Mark 1-est (mára ezeket is kivonták a szolgálatból).


Utóélet:

A Vijayanta kiváló példája volt a hidegháborús katonai együttműködésnek: egy megerősödő ország fejlett nyugati segítséggel saját típust fejlesztett ki, amely a számára fontos értékeket helyezte előtérbe (ilyen volt a fentebb említett német-argentin kooperációból származó TAM is). Bár a harcjármű nem tartozott a világ élvonalához, számos elem (például a „Kanchan” kompozit páncélzat) az immáron saját fejlesztésű Arjun MBT-nél is felbukkant:


M-46 „Catapult” (önjáró löveg):

A Vijayanta alvázát felhasználták egy önjáró löveg készítéséhez is. A páncélos tornyát eltávolították és egy nyitott felépítménnyel helyettesítették, benne a régi, de hatékony szovjet M-46-os vontatott löveggel. A 130 mm-es, vontatott tábori löveg komoly, 27 km-es hatótávolsággal rendelkezett, de a nehéz és nagyméretű löveg miatt a jármű alvázát meg kellett hosszabbítani. 1987-ben legalább 100 Catapult-ot gyártottak, mára mindet kivonták a szolgálatból. A harckocsiból - Vijayanta GBT 155 Turret néven - Egy 155 mm-es löveggel felszerelt variánst is készítettek.


KARTIK BLT „Kartik” (hídvető harckocsi):

Az M-46 hosszított vázát egy hídvetőhöz is felhasználták, amely a nevében is szereplő KARTIK hídelemet hordozza. Maga a híd 20 méter hosszú és 4 méter széles, így a világ gyakorlatilag összes harcjárműve képes áthaladni rajta. Az összecsukott híddal 10,5 méter hosszú és 3,94 méter magas páncélozott járművet 1989 óta kis darabszámban gyártják. Indiai nyugati határvidékére (CEASE rövidítéssel) módosított típust is kifejlesztettek, de ezt csak minimális példányban készítették.


Vijayanta ARV (páncélozott műszaki mentőjármű):

A Vickers Mark 1-ből egy műszaki mentőt is kialakítottak, amely 40 tonna alatti tömege ellenére 25 tonnás teher vontatására is képes (a beépített csörlő terhelhetősége 10 tonna, így képes a tábori körülmények közötti motorcserére is). Ebből a modellből kb. 200-at gyártottak.


Műszaki adatok:

Név: Vijayanta Mark 1 „Vijayanta” (győzedelmes)

Típus: MBT (fő csataharckocsi)

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 39,00 t

Hossz: 9,79 m

Szélesség: 3,17 m

Magasság: 2,71 m

Motor: 535 Le-s (Leyland L60, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (Royal Ordnance L7, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (párhuzamosított), 2 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (egy-egy légvédelmi és kiegészítő)

Páncélzat: 80 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 50 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 530 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.