Maly czolg rozpoznawczy TKS

„TKS”


Előzmények:

Lengyelország területi egysége a magyar honfoglalással nagyjából egy időben alakult ki, de az országot többször megszüntették. Ennek oka kulcsfontosságú elhelyezkedésében keresendő: a terület ütközőállamként választott el két nagyhatalmat: Poroszországot és Oroszországot.

A XVIII. században három nagyhatalom (osztrák, porosz, orosz) harminc éven belül háromszor osztotta fel egymás között a lengyel területeket: a harmadik felosztás után Lengyelország (akkor: Lublini unió) megszűnt létezni.

Az önálló Lengyelország csak a XX. századra állt helyre, de az első világháború alatt sokáig itt húzódott a front (ld. 1914-es Tannenbergi csata). A háborút lezáró Versailles-i békeszerződés ráadásul kialakította a lengyel (Danzig-i) korridort, mely egy keskeny földsáv volt.

Bár ezáltal a lengyelek Balti-tengeri kikötőhöz jutottak, kettévágták Németországot: ez és az egyoldalú békediktátum előrevetített egy esetleges jövőbeli háborút. Lengyelország ezután minden igyekezetével azon volt, hogy ezt elkerülje, vagy amennyiben ez elkerülhetetlen, akkor képes legyen megvédeni magát. Később ez utóbbi került előtérbe, mivel az ország a harmincas években már két kiszámíthatatlan, agresszívan terjeszkedő diktatúra (a náci Németország és a kommunista Szovjetunió) közé szorult.

A lengyelek is leszűrték azt a világháborús tapasztalatot, mely szerint a harckocsik kulcsfontosságúak lesznek az elkövetkező csatákban, ám az építéshez hiányzott a szükséges szakértelem.

Megoldásként több más európai államhoz hasonlóan a lengyelek is külföldi (angol) harckocsikat vásároltak (pl.: Vickers 6-Ton), majd ezek továbbfejlesztésével hozták létre saját típusaikat.

Ezen fejlesztési sor első eleme a TK kisharckocsi volt, amely az angol Carden-Loyd Mark VI vázát használta (ez nem volt azonos a Mark VI-os könnyű harckocsival).

1929-ben elkészítették a nyitott TK-1 és TK-2 prototípusokat, majd két évvel később, miután kellő tapasztalatot szereztek velük és több módosítást eszközöltek, 1931. július 14-én a harcjárműveket alkalmasnak találták a szolgálatra, ezért megkezdték a sorozatgyártásukat.

Ezek voltak Lengyelország első saját építésű - rendszeresített - harckocsija, ám sem a nyitott felépítmény, sem a csak géppuskás kialakítás nem felelt meg az elvárásoknak, ezért 1933-ban bemutattak egy (immár zárt páncélzatú), TK-3-as nevű prototípust. Ezt tovább módosították, létrehozva az STK, későbbi nevén TKS kisharckocsit (lengyelül Maly czolg rozpoznawczy, azaz kisméretű felderítő harckocsi).

A baloldali fotó egy korai kamuflázsú TKS-t ábrázol (a fotó 1934-ben készült, Észtországban). A másik oldali kép három, kiképzésen résztvevő TKS-ről készült (a páncélosok oldalára az 1. szakasz jelét festették, balról jobbra egy szakaszparancsnoki, egy parancsnoki és egy ”sima” kisharckocsi látható).


Konstrukció:

A TKS és közvetlen elődje, a TK-3 számos apró részletben eltért egymástó, ám a két típus külsőre igen hasonló volt egymáshoz és a zárt páncélzatú Carden-Loyd Mark VI-hoz, mivel a torony nélküli, gumószerű felépítmény mellett megtartották a hátrafelé lejtő futóművet is.

E harcjármű fegyverzetét egyetlen géppuska alkotta, melyet a jobb oldalon kialakított kinyúló perselyben helyeztek el, emiatt az oldalirányzási szög meglehetősen korlátozott volt.

Ez egyben azt is jelentette, hogy megspórolhatták a torony árát és forgató-mechanizmus nélkül a jármű szerkezete is leegyszerűsödött, a hibaforrások száma lecsökkent. Az elrendezésnek további előnye volt, hogy később lehetővé tette nagyobb méretű fegyverzetet felszerelését (ld. „Fejlesztések” bekezdés).

A TKS páncélzata elődjéhez képest nem javult jelentősen: a bent ülőket továbbra is 4-10 mm-es páncéllapok védték. Ez a második világháború második felében (sőt, gyakorlatilag már 1939-ben) sem nyújtott szinte semmilyen védelmet a páncélosok elleni harcban, de a legtöbb korabeli kisharckocsi és könnyű harckocsi hasonló védelemmel bírt (ld.: angol Mark VI, japán 94-es típus, német Panzerkampfwagen II, szovjet T-40, stb.).

A páncélzatot nem nagy, egybefüggő felületekből, hanem több tucat kisebb lapból állították össze, amely bonyolította ugyan a gyártási folyamatot, viszont megnövelte a becsapódó kézifegyverek-lövedékek lepattanásának esélyét.

A kisharckocsit egy 42 lóerős Polski-Fiat motor hajtotta, melyet közvetlenül a küzdőtér mögé építettek be - általa a három tonnánál is könnyebb páncélos műúton akár 40 km/h-val is haladhatott. A felfüggesztésen az elődökhöz képest több ponton változtattak, mivel az eredeti (angol) megoldás irányítása hosszabb távon kifárasztotta a vezetőt, de ez külsőre nem látszott.

A TKS futóműve oldalanként négy kisméretű futógörgőből állt, melyek párosával közös felfüggesztéshez csatlakoztak.

A harcjárműben kétfős legénység foglalt helyet: azáltal, hogy a fegyvert jobboldalra elcsúsztatták, a baloldalt ülő vezető és a mellette helyet foglaló lövész nem akadályozta egymást, igaz, a beltér így is szűkös volt.


Fejlesztések:

Ahogy a harmincas években a politikai helyzet egyre kiélezettebbé vált, a lengyelek felmérték, miként lennének képesek páncélosaik helytállni egy esetleges ellenséggel szemben.

A legkomolyabb problémát a löveg égető hiánya jelentette, mivel ekkor a 7TP volt az egyetlen Lengyelországban szolgáló harckocsi, amely képes lett volna kilőni egy ellenséges páncélost.

Főként ez volt az oka, hogy a kisszámú 7TP mellett a lengyelek a TKS-eket is löveggel kívánták felszerelni. Ismét a harckocsik beszerzésénél bevált behozatalt választották: tesztelték a dán Madsen és a svéd Solothurn fegyvergyárak 20 mm-es páncéltörő lövegeit, ám ezek egyike sem volt alkalmas a beépítésre.

Ekkor saját löveget konstruáltak: az FK-A wz.38 nevű fegyver 73,5 űrmérethosszú volt és szintén 20 mm-es lőszert tüzelt. Az elkészült löveget a TK-3-mon és a TKS-en próbálták ki - a próbák során a 20 mm-es löveggel szerelt TK-3 alulmaradt a TKS-sel szemben, ezért ez utóbbit választották.

Bár az új fegyver vékony páncélzatú célok ellen hatékony volt, de a torony hiánya miatt az oldalirányú célzást a kisharckocsi elfordulásával kellett megoldani, ez pedig éles helyzetben lassú és körülményes megoldásnak bizonyult.

Ennek ellenére - több apró fejlesztéssel együtt - a lengyelek azonnal megrendelték 100 db TKS átépítését. A nagyméretű gömbcsuklóba szerelt, módosított orrú járműveket egyszerűen „TKS 20 mm-es löveggel” névvel illették. Ezt a módosított típust több országnak kívánták értékesíteni, de csak Észtország vásárolt és ők is mindössze fél tucat ilyen kisharckocsit (a romániai, spanyolországi és a svédországi tranzakciók különböző okok miatt nem jöttek létre).

Lengyelországban a 20 mm-es löveg gyenge páncélátütő képességeit látva megkezdték egy még nagyobb tűzerejű páncélvadász változat, a TKS-D építését is. Ebbe a modellbe a 7TP-ben is használt 37 mm-es löveget szerelték, de ennek nagyobb tömege miatt a TKS-D-ről elhagyták a tető-páncélzatot (egy ilyen kisharckocsi látható balra).


Szolgálatban:

Amikor 1939 szeptemberében kitört a második világháború, Lengyelország ismét válságos helyzetbe került - a náci Németország minden erejét bevetve készült elsöpörni az országot. Gyakorlatilag a jövő harcolt a múlt ellen. A levegőben elavult, nyitott, részben kétfedelű lengyel kétfedelű repülőgépek (PZL P.7, P.11, stb.) próbálták feltartóztatni a létszámfölényben lévő, képzett német pilótákat, akik a kor egyik csúcsteljesítményének számító Messerschmitt Bf 109-esekkel repültek (az egyetlen kivételt a PZL.37-es bombázó jelentette).

A szárazföldön sem volt jobb a helyzet: a nácik minden téren előny élveztek. Említésre méltó számban mindössze három harckocsit használtak a lengyel hadseregben: 133 db 7TP könnyű harckocsit, 50 db francia R35-öst és 575 db TKS-t. Ez utóbbiak mintegy felét (kb. 260 példányt) ekkor a lovasság használta, de kaptak belőle más egységek is.

A lengyelek kétségbeejtő helyzetét tovább súlyosbította, hogy az országból a Szovjetunió is jelentős területet annektált, ráadásul a 100 db átalakított, 20 mm-es löveggel felszerelt TKS-ből 1939-re csupán kb. 26 db készült el, a géppuskás példányok pedig harcra alkalmatlanok voltak.

Az összesen kb. 880 db lengyel harckocsi (ebből kb. 250 volt képes ellenséges páncélosok kilövésére) több mint 2700 db német harckocsival nézett szembe: a Panzerkampfwagen I-esek és II-esek mellett már Panzerkampfwagen III-asok és csehszlovák Panzerkampfwagen 35(t)-k (LT vz. 35-ösök) is harcoltak.

Ilyen körülmények között kisebb csodaszámba ment, ha TKS-sel sikerült kilőni egy-egy német páncélost, bár ez néhány bátor (és többnyire önfeláldozó) lengyel harckocsizónak még így is sikerült.

A legismertebb (és igen meglepő) eset 1939. szeptember 18-án történt (a Bzura hadművelet alatt). Egy feljavított, 20 mm-es löveggel szerelt TKS (Roman Orlik parancsnoksága alatt) és a Volhynian lovas dandár együtt három PzKpfw 35(t) közepes harckocsit lőtt ki!

A hadjárat alatt a németek nagyszámú TKS-t zsákmányoltak, de a 7TP-kel ellentétben erre a típusra nem tartottak igényt (mivel saját hasonló harckocsijuk, a Panzerkampfwagen I minden tekintetben jobbnak bizonyult).

Minkét alsó kép zsákmányolt TKS-eket mutat, a jobb oldali egy igen ritka színes felvétel, melyet Hugo Jaeger készített (ő Hitler személyes fényképészeként több mint 2000 színes képpel dokumentálta e kort).


Utóélet:

A TKS az első - korlátozottan - használható lengyel harckocsi volt, amellyel több sikeres támadást hajtottak végre a jóval fejlettebb német és csehszlovák típusok ellen, de a hadművelet kimenetelére nem volt érdemi hatással (igaz, a németek komoly veszteségeket szemvedtek):


TKW (kisharckocsi):

A TKS továbbfejlesztett, toronnyal ellátott verziója. Ebből a prototípusból mindössze egyetlen példány épült, de tervbe vettek egyéb változatokat is, pl.: TKS-B, TKF, stb..


TKD (páncélvadász):

A TKD a TKS lehetséges utóda volt - ez a variáns nyitott tornyában már egy, a korábbiaknál jóval erősebb, 47 mm-es löveget hordozott, de Lengyelország kapitulációjáig mindössze 4 példány készült belőle.


Műszaki adatok:

Név: Maly czolg rozpoznawczy TKS „TKS”

Típus: kisharckocsi (tankett)

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 2,56 t (a késői modellek tömege 2,65 t)

Hossz: 2,58 m

Szélesség: 1,78 m

Magasság: 1,32 m

Motor: 42 Le-s (Polski Fiat 122AC, 6 hengeres, benzinüzemű, a késői példányokban 46 Le-s Polski Fiat 122B)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (wz.25, a testben, egyes példányokban 7,7 mm-es Hotchkiss géppuska)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: 4-10 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 40 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 180 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.