Tanque Argentino Mediano

„TAM”


Előzmények:

A hidegháború első évtizedeiben a harckocsi-exportálás gyakorlatilag a két akkori szuperhatalomra, az Amerikai Egyesült Államokra és a Szovjetunióra korlátozódott (ekkor a négy európai harckocsi-gyártó elsősorban a hazai piacra gyártott, bár idővel javult az arány).

Emiatt a többi országnak az amerikaiaktól vagy a szovjetektől kellett harcjárműveket vásárolnia. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy amíg a két szuperhatalom a számukra fontos országok hadseregének fejlesztésével kiemelten foglalkozott, a számukra stratégiailag értéktelen nemzeteknek nem voltak hajlandóak élvonalbeli technológiát eladni.

Ilyen, a hatalmak számára félreeső ország volt Argentína is, amely - még a II. világháborúból származó - M4-es „Sherman” (Sherman V „Firefly”) típusú harckocsijait kívánta lecserélni. Először az Egyesült Államokhoz fordultak, de ők mindössze 50 db M41 „Walker Bulldog” könnyű harckocsi leszállítását vállalták volna, ezért ez az üzlet kútba esett.

Az Argentin kormány ekkor európai országokhoz fordult és sikerült francia AMX-13-as könnyű harckocsikat vásárolniuk, de úgy ítélték meg, hogy szükségük van egy fő csataharckocsira is, ezért tovább kutattak egy megfelelő típus után. A Sherman-ek váltótípusaként felmerült a francia AMX-30, illetve a német Leopard 1-es is, de egyik megvételéről sem sikerült megegyezni.

Az Argentin Védelmi Minisztérium 1973-ban meg fogalmazta, mit vár el egy, az 1980-as években szolgálatba lépő harckocsitól: tömege ne haladja meg a 30 tonnát, képes legyen 70 km/h-s sebességre, hatótávolsága minimum 500 km legyen, fegyverzetét pedig egy 105 mm-es löveg, két géppuska és egy aknavető alkossa (utóbbit később elhagyták).

Mivel ennek a tömeg-korlátnak egyetlen fő csataharckocsi sem tudott megfelelni (az AMX-30 36-, a Leopard 1 42 tonna), felmerült egy Argentínában fejlesztett és gyártott harckocsi lehetősége.

Még 1973-ban megalakították a Proyecto de Tanque Argentino Mediano-t (spanyol; közepes argentin harckocsi projekt), ám a vállalkozás hiányt szenvedett tapasztalatban. Mivel az országban egyáltalán volt a harckocsi-gyártásban vagy -fejlesztésben jártas cég, ezért több külföldi vállalattal keresték a lehetőséget az együttműködésre. Végül sikerült megállapodni a haditechnikai eszközöket gyártó német Thyssen-Henschel-el, amely már a második világháború alatt is működött.

A németek adták az új harcjármű vázát és a tapasztalatot, az argentinok pedig az (angol) fegyverzetet és a mérnökök felét. Összesen 3 prototípust építettek és két éven át intenzív vizsgálatoknak vetették alá őket (együtt több mint 10000 km-t tettek meg). A gyártást az állami tulajdonú Tanque Argentino Mediano Sociedad del Estado (a továbbiakban TAMSE) cég kezdte meg, a Tanque Argentino Mediano (TAM) páncéloshoz az anyagiakat a kormány biztosította.


Konstrukció:

A TAM felépítését alapjaiban határozta meg korlátozott tömege - erre azért volt szükség, mert a fejletlen argentin úthálózat, különösen a hidak nem bírták volna el egy fő csataharckocsi 50-60 tonnás tömegét. A harcjármű vázát ezért a német Marder IFV (csapatszállító) adta (ez nem azonos a II. világháborús Marder - Sd.Kfz. 135 - páncélvadásszal).

Az átvett testhez új, háromszemélyes tornyot terveztek (mely hasonlít a Leopard 1 és 2 páncéltornyához). A toronyba a fentebb említett 105 mm-es Royal Ordnance (L7A1-es) löveget és két géppuskát építettek, ezáltal a típus tűzereje felért a nagyobb fő csataharckocsikéhoz.

Természetesen a kategóriájában rendkívül csekélynek számító össztömegnek a védelem látta kárát. Emiatt egyesek szerint a TAM csupán egy könnyű vagy maximum közepes harckocsi, mivel páncélzata 35 mm-ig minden páncéltörő lőszernek ellenáll, de a nagy kaliberű (105-, 120-, 125 mm-es) lövegekének nem. Ez azonban nem teljesen igaz, mivel az elv szerint a típus egy könnyű, kis sziluettű, halk harckocsi nagy tűzerővel és mozgékonysággal, azaz gyakorlatilag egy páncélvadász (ld.: Infanterikanonvagn 91).

A TAM-ot hazai (argentin) területre tervezték, ahol ellenségeit leginkább lövegével és terepjáró képességével küzdené le (mivel fejlett lézertávmérője és egyéb elektronikai eszközei ellenére vékony páncélzata miatt szemtől-szemben képtelen lenne egy modern MBT leküzdésére).

A könnyű test hátrányos a páncélzat vastagságára nézve, de helyváltoztatásnál előnyt jelent. A 720 lóerős dízelmotornak köszönhetően a rendkívül jó, 23,6 lóerő/tonnás teljesítmény és a lengőkaros felfüggesztés rendkívül nagy mozgékonyságot biztosít terepen és műúton egyaránt (összehasonlításul a gyorsnak számító AMX-30 fajlagos teljesítménye 18,8 lóerő/tonna).

A jó terepjáró képességre szükség is van, tekintettel Argentína változatos domborzati viszonyaira. Az alapjában 500 km-es hatótávolságot két hátsó, egyenként 44 gallonos (kb. 200 literes) kiegészítő tartállyal 900 km lehet növelni (a fogyasztása tehát 100 km-en 120 liter körüli).


Fejlesztések:

A TAM 1983-óta áll szolgálatban és a mai napig ez a típus adja az argentin páncélos erők gerincét, ezért fejlesztése kiemelt kérdés a hadsereg számára. Ennek ellenére a TAM-on közel harminc évig nem indítottak átfogó modernizálási programot.

Az eredeti angol Royal Ordnance L7, 105 mm-es löveg korában világsikernek számított - az angol A41 „Centurion”, az amerikai M1 „Abrams”, a német Leopard 1 és számos további fő csataharckocsi használta. A 2000-es évekre viszont helyét teljesen átvette a 120 és 125 mm-es löveg, mivel az újabb páncélzatok már ellenálltak a korábbi lövegek találatainak.

Az L7A1-es löveget ezért az argentin gyártású FM K.4 Modelo 1L-re cserélték (ez az L7A2 másolata volt). A TAM ezáltal (M735A1-es) páncéltörő nyíllövedékkel egy kilométeren 370 mm-nyi homogén páncéllemez átütésére is képessé vált.

A kisebb argentin fejlesztések mellett a németek létrehoztak egy erőteljesebb exportmodellt, a TH 301-t. Ez gyakorlatilag egy olyan TAM volt, amelyből elhagyták az argentin részegységeket, melyeket nagyobb teljesítményű német alkatrészekre cseréltek. A legnagyobb változtatást az eredetit jóval felülmúló Rheinmetall Rh-105-30 löveg jelentette. Ez a változat nem talált vevőre, ezért a programot törölték.

Mivel Argentína is észlelte a páncélos potenciáljának csökkenését, pályázatot írt ki a TAM-ok feljavítására, melyet az Elbit Systems nyert (az izraeli vállalat a világ egyik legnagyobb védelmi elektronikai beszállítója).

E program részeként többek között kiszerelik a korábbi löveget és egy modern, három tengelyes, giro-stabilizált, 120 mm-es Rheinmetall modellel helyettesítik. A több további módosítást magában foglaló változatnak nincs hivatalos megkülönböztető jelzése (mivel idővel minden példányt erre a szintre kívánnak felhozni). Az első, ilyen módon modernizált TAM 2013 márciusában érkezett meg a csapatokhoz.


Szolgálatban:

TAM-ot (eddig) egyetlen alkalommal sem vetettek be háborús körülmények között, ezért még nem sikerült a könnyű fő csataharckocsi alkalmasságát sem megerősíteni, sem pedig cáfolni. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy gyártása már 1979-ben, három évvel a Falkland-szigetekért vívott (angol-argentin) háború előtt megkezdődött.

Ennek három oka van: a páncélos csak egy évvel az 1982-es Falkland szigeteki háború után lépet szolgálatba (melyben az argentin hadsereg csúfos szenvedett az angoloktól). A háború emellett főként a vízen zajlott, ráadásul a hegyláncokkal csipkézett területen a páncélosokra csekély szerep hárult (az angolok sem tudták kihasználni a helyszínre küldött FV107-es könnyű harckocsijaikat).

Az eredeti elképzelések szerint az argentin hadseregnek összesen 512 db TAM-ra volt igénye (ebből 200 harckocsi, a többi VCTP; ld. „Utóélet” bekezdés). Gazdasági és pénzügyi problémák miatt azonban a gyártást már 1983-ban beszüntették - ekkorra még csak 150 db TAM és 100 db VCTP készült el.

Mivel Peru lemondta a megrendelést, a hadsereg további 20 db TAM-hoz és 26db VCTP-hez jutott. A gyártó TAMSE 1991-ben kivonult az üzleti életből s ezzel úgy tűnt, befellegzett a nagyratörő terveknek. 1994-ben viszont az újjáalakult cég 120 db további TAM-ot és VCTP-t gyártott, így a 2. Páncélos Lovassági Dandár végre nyugdíjba küldhette Sherman-jeit.

Bár a TAM-ot soha nem exportálták, Ecuador, Malajzia, Panama és Peru is érdeklődött a típus iránt, sőt, a közel-keletről is érkeztek megkeresések Irán valamint Szaúd-Arábia részéről. Végül különböző okok (pénzügyi problémák, magas ár, megbuktatott rezsim, embargó) miatt minden üzlet kútba esett, ezért az argentin kormány 1995-ben ismételten megszűntette a TAMSE-t.

A típus Argentínában jelenleg is hadrendben áll és az izraeliek feljavításának köszönhetően valószínűleg még legalább egy évtizedig élvonalbeli szolgálatot fog teljesíteni (elődje is mintegy 50 évig szolgálta a dél-amerikai országot).


Utóélet:

Igaz, hogy a TAM mindössze egyetlen országban szolgál és már nem is tervezik exportálni, de a páncélos alapját felhasználva tucatnyi speciális rendeltetésű verzió készült el. Az alábbiakban csak a legfontosabb típusok szerepelnek.

Ezen kívül a TAM alapján készült páncélozott mentőjármű (VCA), tűzvezető jármű (VCCTD), légvédelmi harckocsi 30- vagy 35 mm-es gépágúval (VCDA), rakétás légvédelmi harckocsi Roland 2-es rakétával (VCLM), hídvető harckocsi (VCLP), parancsnoki harckocsi (VCPC), páncélozott felderítő (VCTP) és páncélozott utász-harckocsi (VCRT():


Vehículo de Combate de Artillería de 155 mm „VCA 155” (önjáró löveg):




A magyarra fordítva 155 mm-es Harci Tüzér Jármű rövidítésű önjáró löveg egy 41 űrmérethosszú tarackot hordoz. Az eredetinél jóval nagyobb torony és a löveg önsúlya miatt ez a legnehezebb változat (40 tonna) és a leglassabb is egyben (végsebessége úton 55 km/h).





Vehículo de Combate Lanzacohetes „VCLC” (rakétás önjáró löveg):




Ennek a módosított tornyú variánsnak a legnagyobb a tűzereje - kisméretá tornya fölött két különálló blokkban 18-18 darab 160 mm-es (izraeli LAR 160-as) rakétát hordozhat (de felszerelhető 350 mm-es rakétákkal is).





Vehículo de Combate Transporte de Mortero „VCTM” (önjáró löveg):

A spanyolul Mozsár Szállító Harci Jármű nevű VCTM egy 120 mm-es (AM-20) löveget hordoz. A 9500 m hatótávolságú löveg percenként 8-12 lövés leadására képes.


Vehículo de Combate Transporte de Personal „VCTP” (páncélozott csapatszállító):

Ez a Személy Szállító Harci Jármű nevű típus a legsikeresebb alváltozat és belőle épült a legtöbb példány. A jármű elsődleges fegyvere a 20 mm-es (Rheinmetall Rh-202) gépágyú, de ezt szükség esetén a katonák saját fegyvereikkel kiegészíthetik.

Képes 12 katona szállítására is (egy jármű általában kilenc katonát és a parancsnokot szállít). A VCTP az egyetlen variáns, mely valódi katonai akcióban vett részt - a horvátországi ENSZ békefenntartó-misszióhoz 17 ilyen csapatszállító csatlakozott.


Műszaki adatok:

Név: Tanque Argentino Mediano „TAM”

Típus: fő csataharckocsi (MBT)

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 30,5 t

Hossz: 6,75 m

Szélesség: 3,25 m

Magasság: 2,42 m

Motor: 750 Le-s (MTU-MB 833 Ka-500, 6 hengeres, 22400 ccm, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (FM K.4 Modelo 1L, huzagolt csövű-)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (FN MAG 60-40, egy-egy párhuzamosított- és légvédelmi-)

Páncélzat: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 75 km/h (úton), 40 km/h (terepen)

Hatótávolság: 500 km (külső póttartályokkal 900 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.