Tank 90

„T-90”


Előzmények:

A hidegháború alatt a Szovjetunió párhuzamosan két harckocsi-szériát gyártott. Az 1950-es években rendkívül nagy számban állították elő a T-54-es szériát, amellyel a kommunisták nemcsak saját hadseregüket, de a keleti blokk államait és majdnem minden szövetségesüket is felszerelték.

A T-54-es sorozat tagjai jelentős tűzerővel rendelkeztek, emellett olcsók voltak, így komoly fenegetést jelentettek a nyugati és független országok számára, akik ezért a korábbiaknál erősebb típusokat kezdtek gyártani (pl.: az A41 „Centurion” változatait, amerikai M46/M47/M48-at, stb.).

Azért, hogy lépést tartsanak a fejlődéssel, a kommunisták megalkották a T-54-es fejlesztett változatát, a T-55-öst, de ezt a T-54-eshez hasonlóan egy 100 mm-es löveggel szerelték fel, ami nem mindig bizonyult elegendőnek, ezért ezzel párhuzamosan megalkották a T-62-est is.

Ez utóbbi fő csataharckocsit már egy 115 mm-es löveggel szerelték fel, vastagabb páncélzattal és több újdonsággal, például automata hüvely-kivetővel is ellátták, ám magas ára miatt nem tudta kiváltani a T-54/55-ös sorozatokat.

Emiatt az 1960-as évek elején a Szovjetunióban egy teljesen új típusú fő csataharckocsit fejlesztettek ki: a T-64-est. Ezt a páncélost már egy 125 mm-es löveggel, automatizált töltővel és szendvics-szerkezetű páncélzattal szerelték, ezáltal a többi szovjet típusnál lényegesen fejlettebbnek számított.

A T-64-es magas szintű technológiája azonban gyermekbetegségeket és műszaki problémákat eredményezett, ezért e harckocsi megbízhatósága lényegesen alacsonyabb volt, mint a korábbi szovjet páncélosoké.

Részben emiatt, részben fejlett összetevői miatt az 1960-as évek közepén kifejlesztettek egy újabb fő csataharckocsit, a T-72-est. Ez a típus szintén egy 125 mm-es löveggel rendelkezett, viszont a T-64-es fejlett részegységeit elhagyták, ezáltal egy komoly tűzerejű, ugyanakkor mérsékelt áru típushoz jutottak, amely lényegesen megbízhatóbb volt a T-64-esnél.

A T-72-es a T-54-eshez hasonlóan a Szovjetunió legtöbb szatellit-államába eljutott, de nem kellően erős páncélzat és modern felszerelés hiányában a harmadik generációs nyugati harckocsikkal már nem tudta felvenni a harcot, ezért a kommunisták a T-64-est is továbbfejlesztették.

A T-64-es bázisán létrehozott T-80-as külsőre a T-72-eshez hasonlított, de annál lényegesen fejlettebb volt és gázturbinás sugárhajtóművének köszönhetően megjelenésekor a világ legnagyobb mozgékonysággal rendelkező fő csataharckocsijának számított (ugyanakkor ez a típus is műszaki gondokkal kűzdött).

Az 1990-es évek elején, a Szovjetunió összeomlásával a hidegháború véget ért, ám a legerősebb utódállam, Oroszország továbbra is szüksége volt egy olyan új harckocsira, amely eséllyel veheti fel a harcot a nyugati típusokkal.

Ekkor azonban jelentős gondot okozott a forráshiány: az újabb típus kifejlesztésénél nem csak a korábbiaknál jelentősebb teljesítmény volt a cél, de a mérsékelt ár is. Erre a célra a legfejlettebb szovjet páncélos, a T-80-as nem volt alkalmas, mert túlságosan drága, viszont nem elég megbízható volt, ezért a T-88-as prototípust végül a T-72 modernizált, Kontakt-5-ös robbanó reaktív páncélzattal szerelt ”BM” változatából fejlesztették ki, majd ezt módosították tovább a sorozatértett T-90-essé.


Konstrukció:

A T-90-es ugyan a T-72-esre épült, amely az olcsóbb (egyben gyengébb) szovjet fő csataharckocsik utolsó típusa volt, de a változtatások hatására képességei mégis felülmúlják a T-72-es és T-80-as teljesítményét is (a fejlesztés a harckocsi külső megjelenését csak minimálisan módosította).

A T-72-es egyetlen részegységén nem változtattak: a lövegén. A 125 mm-es, sima csövű (2A46M típusú) főfegyert a T-90-esben kéttengelyes (elektro-mechanikus) stabilizátorral is felszerelték, ezért nem okoz gondot a mozgás közben tüzelés.

Azért, hogy növeljék a harckocsi tűzerejét, több új lőszertípust rendszeresítettek hozzá: a ”hagyományos” kumulatív lőszer mellett nehézfém (urán) magvas páncéltörő lőszert és szárny-stabilizált leváló köpenyes páncéltörő lőszert is. A lőszerek mellett lehetőség van 9K119 „Refleksz” irányított (lézervezérlésű) páncéltörő indítására is a lövegcsőből (maximum 5000 méterig).

Bár a T-90-est a T-72-esből fejlesztették, e típust fejletteb automata töltőberendezéssel szerelték, amely a korábbiaknál lényegesen gyorsabb újratöltést tesz lehetővé (7-10 lövés/perc-es tűzgyorsaságot). A tüzelést teljesen automatikus tűzvezető rendszer segíti. A löveg mellé 7,62 mm-es géppuskát és egy 12,7 mm-es légvédelmi nehézgéppuskát szereltek fel.

A T-90-es páncélteste a T-72-estől származott, amely a többi szovjet harckocsihoz hasonlóan nyugati megfelelőinél gyengébbnek bizonyult. A fő problémát a többrétegű, kompozit acél páncélzatban az okozta, hogy ez - az angol Chobham páncélzattal ellentétben - sérülékenynek bizonyult a kumulatív páncéltörő rakétákkal szemben.

Ennek kivédésére a T-90-es kritikus területeit (pl.: a tornyát) Kontakt-5-ös robbanó reaktív páncélzat borították be és több (aktív) kiegészítő védelmi rendszer rendszeresítettek (utóbbiak lentebb olvashatók). A páncélzat mellett a T-90-es előnyös tulajdonsága, hogy mindössze 2225 mm magas, ezáltal a kortárs nyugati páncélosoknál lényegesen kisebb célpontot nyújt.

A T-90-es tömege 47,5 tonna, ezért az alapváltozatba a V-84MS típusú motor került, amely 840 lóerős teljesítményre volt képes (ez az erőforrás dízelüzemű, mert a T-80-as nagyobb teljesítményű gázturbinás sugárhajtóműve drága és megbízhatatlan volt).

A típus futóművét is a T-72-esből emelték át: ez oldalanként 6 közepes méretű futógörgőt jelent, melyek torziós felfüggesztéshez kapcsolódnak (ezzel a T-90-es műúton 65-, terepen maximum 45 km/h-s sebességgel haladhat).

A T-90-es rendelkezik éjjellátóval, nukleáris, biológiai és vegyi védelemmel, besugárzás-jelzővel és kifejezetten az infravörös sugarakat zavaró füstköd-képző vetőszerkezettel (emellett a T-90-nél is megtartották azt a képességet, hogy a kipufogó-rendszerbe üzemanyagot fecskendezve füstfüggöny hozható létre). A későbbi modelleket további kiegészítő rendszerekkel szerelték fel, például légkondicionálóval és automata tűzoltó-rendszerrel.


Fejlesztések:

A szovjet páncélosok jellegzetessége volt a hasonló külső megjelenés és az azonos részegységek használata, ami a T-90-esnél is előfordul. Utóbbi típus egy hibrid harckocsi, amely egyszerre számít a T-72-es és a T-80-as örökösének (előbbire épül, de utóbbi több megoldását hasznosítja).

Mivel ez a harckocsi már több mint 20 éve áll rendszerben, több alváltozata jelent meg (ezek külsőre továbbra is a T-72-eshez hasonlítanak).

A T-90-es bázismodellből kialakítottak egy export-változatot (T-90K), majd egy módosított hajtóművel ellátott fejlesztett variánst (T-90A). Mind a T-90-esből, mind pedig a T-90A-ból kialakítottak parancsnoki változatot (T-90K, illetve T-90AK néven), valamint az ”A” modellből is készült export-variáns (T-90S jelzéssel (ld. balra), a korábbiaknál erősebb, 1000 lóerős hajtóművel (ebből is létezett parancsnoki alváltozat, a T-90SK).

India részére a T-90S-ből egy specializált export-változatot is kialakítottak (T-90S „Bhisma” jelzéssel): ezt később modernizálták T-90MS-sé - a változtatások között szerepel egy, a korábbiaknál fejlettebb periszkóp, egy kiegészítő géppuska, továbbfejlesztett robbanó reaktív páncélzat, egy 1130 lóerős motor és egy független helyzetmeghatározó rendszer.

Oroszország saját T-90A-it szintén modernizálta (T-90AM-mé) - ezek a példányok az új hajtómű és navigációs rendszer mellett új löveget és automata töltőberendezést, a harckocsiból irányítható légvédelmi géppuskát, a Kontakt-5-ös helyett Relikt robbanó reaktív páncélzatot és egy hatékonyabb tűzvezető rendszert kaptak.

Ezen kívül terveztek egyéb fejlesztéseket is (például az ARENA aktív védelmi rendszert), de ez magas ára és nagy helyigénye miatt nem valósult meg (viszont az akna-kifordító ekével rendelkező BMR-3-as aknamentesítő igen).


Szolgálatban:

A T-90-es előállítása 1992-ben kezdődött. E harckocsit csak átmeneti típusnak szánták a hatékonyabb páncélosok megjelenéséig, illetve fontos szempont volt, hogy előállításával munkát adtak a harckocsi-gyártóknak, így elkerülhették azok bezárását (utóbbiak hidegháborús kapacitással rendelkeztek, de a Szovjetunió széthullását követően megszűntek a megrendelések).

Az 1990-es évek közepén megkezdődött az új orosz fő csataharckocsi fejlesztése. Kezdetben párhuzamosan két típust fejlesztettek (mindkettő a T-80-asra épült), de miután a fejlesztő csődbe jutott, az Objekt 640 (Csornij orjol) típus terveit átvette az Uralvagonzavod és felhasználta saját Objekt 195-ös típusához.

A nem hivatalosan T-95-ösnek nevezett harckocsi fejlesztése azonban vontatottan haladt, ezért a T-90-es gyártása került előtérbe. Mindazonáltal a T-90-esek gyártása is rendkívül lassan haladt: szintén pénzhiány miatt az első 107 példány leszállítását csak 1996-ban fejezték be, ennek ellenére az elkészült T-90-eseket bevetették a második csecsen háború előtti, két hónapos Dagesztáni háborúban.

2001-ben India 124 db ilyen harckocsit rendelt, amely fontos lépés volt a program életben tartása szempontjából, hét évvel később azonban az orosz kormány úgy döntött, hogy 2010-től új harckocsival fogja leváltani a T-90-est (emiatt 2011-óta a T-90-esből Oroszország már nem rendel).

Mivel azonban a T-95-ös programot 2010-ben beszüntették, a leváltására szánt T-14 „Armata” fő csataharckocsi rendszeresítése pedig csúszik, a T-90-es valószínűleg még évekig Oroszország legfontosabb fő csataharckocsija lesz.

India és Oroszország mellett jelenleg T-90-eseket legalább négy ország, Algéria, Azerbajdzsán, Türkmenisztán és Uganda rendszeresített vagy van rá élő megrendelése.

Oroszország jelenleg mintegy 350 db T-90-est tart rendszerben (+ 200 példányt raktáron), de ez csak az orosz páncélos alakulatok harcjárműveinek kis része (T-80-asból 550 darabot használnak, míg T-72-esből 1700-at, ráadásul utóbbiból további mintegy 7000 db van raktáron).


Utóélet:

A T-90-es volt az első orosz fő csataharckocsi, amely egyesítette a T-72-es árát a T-80-as képességeivel, de sosem terjedt el széles körben és tulajdonképpen maga a harckocsi csak egy erősen feljavított T-72-esnek számít (ennek ellenére e típus bázisán is létrehoztak különleges rendeltetésű harcjárműveket):


BREM-72 (műszaki mentő):

A T-90-es páncélozott műszaki mentő változata: e típus toronnyal és löveggel nem rendelkezik, viszont felszerelték egy kisméretű daruval, hogy megkönnyítsék a motor és más nehéz egységek cseréjét.


MTU-90 (hídvető harckocsi):

A többi specializált változathoz hasonlóan torony nélküli variáns, amely az MLC50-es, három elemből álló mobil hidat hordozza.


IMR-3 (utász harckocsi):

A BREM-72-eshez hasonló típus, de ezt a modellt a földmunkákhoz tolólappal szerelték fel és rendelkezik egy kinyújtható markoló-karral is.


Műszaki adatok:

Név: T-90

Típus: fő csataharckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 46,00 t

Hossz: 9,63 m

Szélesség: 3,78 m

Magasság: 2,22 m

Motor: 840 Le-s (V-84MS, 12 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 125 mm-es löveg (2A46M, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (PKMT, párhuzamosított), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (Kord, a test tetején; légvédelmi)

Páncélzat: ismeretlen (kumulatív lőszer elleni effektív vastagság: maximum 1350 mm)

Teljesítmények:

Végsebesség: 60 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 550 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.