Tank 54

„T-54”


Előzmények:

Az első világháború után, egy véres polgárháborút követően hatalomra jutott kommunisták 1922-ben megalapították a Szovjetuniót, majd erőteljes iparosításba kezdtek. Igyekeztek adaptálni a nyugati technológiákat (elsősorban a gépgyártást fejlesztették) és újjászervezték a hadsereget.

Lenin halálát követően azonban hatalmi harc alakult ki, amelyből Sztálin került ki győztesen és az 1930-as években óriási megtorlások kezdődtek az országban (a nagy terror időszaka) - ennek számos vezető tudós, mérnök és katonatiszt is áldozatul esett.

Mindez ahhoz vezetett, hogy a második világháború kezdetén a Szovjetunió nagy létszámú hadsereggel rendelkezett, de technológiai és hadvezetési szempontból kritikán aluli teljesítményt nyújtott és legtöbb típusa elavult (ilyen volt a legnagyobb számban rendelkezésre álló T-26-os, de a nagyobb, többtornyos harckocsik is, mint a T-28-as és a T-35-ös).

Enne következtében amikor a náci Harmadik Birodalom 1941-ben megtámadta korábbi szövetségesét, a Szovjetuniót, a kommunisták védelme azonnal összeomlott - annak ellenére, hogy a szovjetek jelentős létszámfölényben harcoltak és csak harckocsiból négyszer annyival rendelkeztek, mint a németek.

Az óriási veszteségek ellenére a szovjetek nem adták fel: kegyetlen módszerekkel katonáiknak a végsőig ki kellett tartani és megkezdték az egységek felszerelését új eszközökkel és járművekkel (a német támadást az egyre hosszabbá váló utánpótlási vonalak is lassították).

A védelem egyik legfontosabb harcjárműve az új fejlesztésű T-34-es páncélos volt. Ez egy 30 tonnás közepes harckocsit takart, amely ugyan lényegesen gyengébb volt, mint a német Panther és Tiger harckocsik, de rendkívül nagy számban gyártották (csak a második világháború több mint 50000 példány készült).

Az egyszerű, de relatív hatásos T-34/76-osok jelentős szerepet játszott a német támadás megállításában és a feljavított T-34/85-ösök a késői német közepes harckocsik ellen is hatékonynak bizonyultak (a Panther-t kivéve), ám az is nyilvánvalóvá vált, hogy e típus szűk toronygyűrűje miatt érdemben már nem fejleszthető tovább.

Ezt felismerve már 1943-ban, mindössze 3 évvel a típus bemutatását követőn megkezdődött egy, a T-34-esen alapuló, de megnagyobbított páncélos, a T-44-es tervezése (ez a T-34/85-ös lövegével és erősebb páncélzattal rendelkezett), de előnyei ellenére a T-44-es nem tudta leváltani a T-34-est (kevesebb, mint 2000 példány épült belőle).

Emiatt döntés született egy még erősebb, 100 mm-es löveggel felszerelt harckocsi szolgálatba állításáról - az új páncélos teste a T-44-esére hasonlított, de számos részegységet kellett módosítani. A kész típus jelzése T-54-es lett.


Konstrukció:

A T-44-es a T-34-es tornyával, de továbbfejlesztett futóművel rendelkezett, míg a T-54-es a T-44-eshez hasonló futóművet bírt, ám új tornyot kapott. Utóbbi jellegzetes, gomba alakú volt - ezt a formát a későbbi szovjet harckocsikon (pl.: T-62, T-64) is használták.

Nagyobb mérete miatt a T-54-es tornyát középre építették be (a T-34-es tornya az első szekcióba került) - a nagyobb átmérőjű torony lehetővé tette egy, még a korábbi 85 mm-esnél is nagyobb kaliberű löveg beépítését.

A T-54-es ezért a 100 mm-es D-10T (huzagolt csövű) löveget kapta - ezt korábban a SzU-100-as páncélvadászban használták (igen hatásosan, lévén e fegyver jobb teljesítményt nyújtott, mint a német Tiger nehéz harckocsi legendás 88 mm-es lövege).

A löveg mellett a T-54-esbe egy párhuzamosított géppuskát és egy légvédelmi célra is használható nehézgéppuskát építettek. Az elődökénél nagyobb tűzerő mellett a T-54-es páncélzata is jelentősen felülmúlta a korábbi szovjet közepes harckocsikét.

A páncélos homloklemeze eredetileg 120 mm-es volt, de a toronypáncélzat a lövegpajzsnál elérte a 205 mm-t - emellett a torony és a test oldala is a korábbiaknál vastagabb páncélzattal rendelkezett (130-, illet 80 mm-nyivel).

A T-54-es ráadásul mindössze 2,4 méter magas volt és mind a frontpáncélzatot, mind pedig a toronypáncélzatot erősen megdöntötték, ezáltal a hagyományos páncéltörő lőszerek találat esetén könnyen gellert kaphattak (ezt a hatást fokozta, hogy magasabb fűben általában csak a harckocsi tornya látszott).

A T-34-eshez és a T-44-eshez hasonlóan a T-54-es is nagyméretű futógörgőket kapott és hiányoztak róla a visszafutó görgők (ezt a funkciót a futógörgők felső oldala töltötte be). A T-54-es jellegzetes, oldalanként öt nagyméretű futógörgőt kapott, amelyekből az első és második tengely közötti terület némileg nagyobb volt, mint a többi tengely közti távolság.

A harckocsi mozgatását egy 500 lóerős, 12 hengeres dízelmotorral oldották meg: mivel a könnyebb T-34-es is ilyen erejű motorral rendelkezett, a T-54-es értelemszerűen lassabb volt: műúton 48 km/h-s sebességet tudott elérni, de ez általában nem jelentett problémát.

A harckocsit kezdetben nem szerelték fel nukleáris, biológiai és vegyi védelemmel, valamint a korai változatok lövegei nem kaptak stabilizátort sem, ezért a mozgás közbeni tüzelés pontossága alacsony volt.


Fejlesztések:

A T-54-es komoly előrelépést jelentett a szovjet páncélos erők számára és mivel rendkívül hosszú ideig állt szolgálatban, számos változatát fejlesztették ki, ám a típus kezdetben több komoly problémával küzdött, amelyeket csak egy mindenre kiterjedő átalakítással tudtak orvosolni.

Ennek előzménye volt, hogy a hosszú fejlesztést követően a tesztelésre szánt T-54-1-es változat katasztrofális teljesítményt nyújtott, ezért 1949-től a T-54-2-es modellt gyártották (utóbbit egyenes oldalfalú tornyáról lehetett megismerni).

Ezt követte az 1952-es T-54-3-as, amelynél visszatértek a tojásdad alakú toronyhoz és speciális megoldásként üzemanyagot lehetett a kipufogóba fecskendezni, ezzel hozva létre füstfüggönyt (ezt a megoldást a legtöbb későbbi szovjet harckocsin felhasználták).

Az első lényeges módosítás a T-54A-n jelent meg: ez a modell már rendelkezett stabilizátorral, egy infravörös periszkóppal, átdolgozott (nagyobb teljesítményű) hajtóművel, valamint egy új (R-113-as) rádióval (a T-54B hasonló modell volt, de még fejlettebb rendszerekkel rendelkezett).

Ezekből a változatokból több parancsnoki változat is készült (pl.: T-54K1, T-54AK1, T-54MK2), majd 1958-ban áttértek a jóval fejlettebb T-55-ösök előállítására (ld. balra).

Ez a modell egy új tornyot kapott, a korábbiaknál erősebb, 580 lóerős motort és nagyobb méretű üzemanyag-tartályt, nukleáris, biológiai és vegyvédelemmel is rendelkezett, viszont néhány elemet (például a töltő által működtetett nehéz géppuskát és a torony ventillátorát) elhagytak.

A T-55-ösből kialakítottak egy hasonló modellt T-55A néven, valamint több mint fél tucat parancsnoki változat is készült belőle.

A fő változatok mellett a T-54/55-ös sorozatú harckocsikhoz számos modernizációs csomagot gyártottak (pl.: T-54M, T-54AM, T-55AD). Mivel a gyári nagyjavítások alkalmával gyakran modernizálták, illetve építették át részben vagy teljesen a T-54-eseket és T-55-ösöket, egyes példányok több alváltozat jellegzetességeit hordozták.


Szolgálatban:

Bár a T-54-es lekéste a második világháborút, a háborút követően lassan átvette a T-34-es helyét és jelentős tűzereje miatt (a JSz sorozatú nehéz harckocsik kivételével) a legtöbb szovjet harckocsit kiváltotta.

Elterjedtségét nagyban növelte, hogy a Szovjetunió az általa elfoglalt kelet- és közép-európai országokat is ezzel a típussal szerelte fel. A T-54-es egyben a szovjet stratégiát kiszolgáló harckocsinak számított: ez (a németek második világháborúban alkalmazott villámháborús stratégiája nyomán) egy nagy létszámú, lehengerlő támadásra helyezte a hangsúlyt.

Ehhez elsősorban gyors és nagy tűzerejű egységekre volt szükség, amelyek az elképzelések szerint tüzükkel azonnal elpusztítják az ellenséget, ezért kevésbé volt fontos a páncélzat, illetve egyes harckocsik pusztulása.

Mindezeknek köszönhetően a T-54-es és a T-55-ös szériák a világ legnagyobb számban gyártott páncélosai lettek: a teljes elkészült darabszám valószínűleg a 100000 darabot is meghaladja (ezt részben annak köszönheti, hogy a Szovjetunió mellett több ország nemcsak rendszeresítette, de gyártotta is a páncélost).

Emiatt a típus a hidegháború majdnem minden konfliktusában felbukkant: többek között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején, az Irak és Irán közötti háborúban, valamint a legtöbb arab-izraeli konfliktusban. A harcokban a T-54/55-ösök változó teljesítményt nyújtottak. A Magyarországi invázió során nem kerültek szembe jelentősebb számú páncélossal, de az ellenállók a városi harcokban több példányt megsemmisítettek.

Nagyobb számban T-54-esek elsőként az 1967-es hatnapos háborúban estek áldozatul az izraeli páncélos erőknek - annak ellenére, hogy a zsidók még átépített második világháborús Sherman-eket is használtak (ld.: M-50 „Super Sherman” és M-51 „Isherman”).

Ezekben a háborúkban a típus fokozatosan elvesztette erejét: ekkor bosszulta meg magát a vékony páncélzat, valamint az, hogy a lapos toronyból adódóan a löveg vertikális kitéríthetősége csekély volt.

Utóbbi miatt a T-54-eseket nem lehetett hatásosan „hulldown” pozícióban használni (amikor a harckocsi egy mélyedésből tüzelt és csak a tornya látszott ki), így jobban ki voltak téve az ellenséges tűznek (szintén gondot jelentett, hogy a Golán-fennsík megtámadásakor nem lehetett a löveget kellően magasra emelni, ezért sokszor nem tudták viszonozni az izraeliek tüzét).

Mivel a 100 mm-es löveg a későbbiekben már nem mindig bizonyult elegendőnek, a szovjetek a típusból kifejlesztették a T-62-es harckocsit, illetve kiterjedten használtak irányított páncéltörő rakétákat (az arabok ezzel súlyos veszteségeket okoztak az izraelieknek).

Hibái ellenére e harckocsik a Vietnámi háborúban, valamint az India és Pakisztán közötti háborúkban és számos afrikai konfliktusban is felbukkantak.

A volt keleti blokk legtöbb országa (köztük Magyarország) már nyugdíjazta T-54-eseit, de a 2000-es években még mindig több ezer ilyen harckocsi állt szolgálatban (főként afrikai országokban) és a 2011-es Líbiai polgárháborúban mindkét fél használta a típust.


Utóélet:

A T-54-es és a T-55-ös rendkívül nagy számban készült és képesrk voltak a tömeg-igények kielégítésére. Mivel a nyugati harckocsik felülmúlták e páncélosokat, számos ország saját hatáskörében feljavította a típust (az alábbiakban csak néhány példa olvasható, a teljes lista több tucat modellváltozatból áll):


Szovjet speciális változatok:

E típus bázisán számos különleges rendeltetésű harcjárművet létrehoztak: többek között hídvető harckocsit (pl.: MT-55), légvédelmi löveget (ZSzU-57-2), lángszórós harckocsit (pl.: TO-55, műszaki mentőt (pl.: BTS-1) és önjáró löveg (SzU-122-54).

Az egyik legérdekesebb, nem szovjet változat a magyar VT55A tűzoltó harckocsi volt, amely egy T-54-es testéből és két darab sugárhajtóműből állt (e típust az azonos célú és felépítésű, egy T-34-es és két MiG-21-es vadászgép hajtóművéből összeállított Big Wind leváltására építették).

Elődeihez hasonlóan a VT55A is rendkívül nagy sebességgel jelentős mennyiségű, nagynyomású vizet juttatott a hevesen égő tüzek központjába, így oltva ki azokat (ezzel a járművel olyan olajkút-tüzeket is el lehetett oltani, amelyeknél a hagyományos eljárások csődöt mondtak).

A Szovjetunió mellett számos más ország is felhasználta T-54-eseit és T-55-öseit különböző specializált változatok létrehozásához.


Más országok modernizált változatai:

Az egy-egy feladatra szánt példányok mellett a T-54-es sorozatból több mint két tucat ország épített továbbfejlesztett változatokat, többek között Szerbia (pl.: T-55H), Izrael (pl.: Ti-67) és Magyarország (T-55AM). Utóbbi példányok egy-egy hatékonyabb löveg-stabilizátort, lézertávolságmérőt és kiegészítő páncélzatot kaptak.

Amíg egyes példányok csak kis mértékben tértek el az alaptípustól (pl.: a harckocsi kínai másolata, az 59-es típusú harckocsi), a lengyel T-55AM „Merida”, a román TR-85-ösnek alapot adó TR-580-as vagy a 48 tonnás egyiptomi Ramses II-es gyakorlatilag önálló modellnek számítottak és mind külsőre, mind pedig tulajdonságaikat tekintve eltértek a bázismodelltől (jobbra egy Type 59-es látható).


Műszaki adatok:

Név: T-54

Típus: fő csataharckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 36,50 t

Hossz: 9,00 m

Szélesség: 3,37 m

Magasság: 2,40 m

Motor: 500 Le-s (Model V-55, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 100 mm-es löveg (D-10T, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (SzGMT, párhuzamosított), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (DSK, a test tetején; légvédelmi)

Páncélzat: 16-203 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 48 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 500 km (kiegészítő üzemanyag-tartályokkal 600 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.