Tank 44
„T-44”
Előzmények:
Az első világháború után a Szovjetunióvá átnevezett Orosz Birodalomban a polgárháborúban győztes kommunisták alapjaiban formálták át a világ legnagyobb területű államszövetségét. A nehéziparra, a gépek és eszközök tömeggyártására alapozva kívántak létrehozni egy új, modern, erős nagyhatalmat, amely részeként egy ütőképes hadsereget is fel kívántak állítani, ráadásul a felduzzasztott haderőt hazai (szovjet) gyártású fegyverzettel és járművekkel kívánták felszerelni.
Ez a törekvés a hatalmas áldozatok ellenére csak részben volt sikeres, a szovjet haditengerészet például egyetlen modern nagy hajóegységet sem vehetett át, mivelegyiket sem fejezték bw, ugyanakkor a repülőgépek és harckocsik terén ha nem is érték el a németek technológiai színvonalat, alapvetően megfelelő típusokat tudtak sorozatgyártásba küldeni.
A Szovjetunió korai kísérletei nem vezettek megfelelő harckocsihoz, ezért az 1920-as évek végén egy delegáció több angol páncélos terveit megvásárolta (a Carden-Loyd Mark VI. kisharckocsit, a Carden-Loyd kétéltű könnyű harckocsit és a Vickers 6-Ton könnyű harckocsit). Az 1930-as évek közepén a szovjetek által gyártott, illetve rendszeresített páncélosok száma meghaladta a világ összes többi országának együttes termelését, azonban az elkészült harckocsikkal kapcsolatban erős kétségek fogalmazódtak meg. A brit típusok továbbfejlesztésével létrehozott T-27, T-37A és T-26-os harckocsik (a későbbi T-26-osok kivételével) nem rendelkeztek löveggel, egyemberes tornyaikban csupán egy-egy géppuskát hordoztak, páncélzatuk túlságosan vékony volt és gyakran meghibásodtak.
Az 1930-as évek végére a szovjet páncélosok új generációja állt rendszerbe; köztük a T-28-as közepes harckocsi és a T-35-ös nehéz harckocsi. Ezek már tisztán szovjet tervezetek voltak vastagabb páncélzattal, de ragaszkodtak a meghaladott többtornyos kialakításhoz és túlságosan bonyolultnak számítottak. Amikor a németek 1941-ben megtámadták az oroszokat, hatalmas veszteségeket okoztak a kommunistáknak, akik ezrével vesztették el vagy hagyták hátra páncélosaikat. A nácik egyre mélyebbre nyomultak be az országba, de az ő veszteségeik is meredeken emelkedni kezdtek, miután a távoli területekre áttelepített szovjet gyárak már az új páncélosok sorozatgyártását kezdték meg.
A T-35-öst leváltotta a KV-1-es nehéz harckocsi (majd a JSz-sorozatú nehéz harckocsik), a legfontosabb szovjet típus azonban a T-34-es közepes harckocsi volt. A T-34-es több tekintetben még mindig elmaradt fő ellenfelétől, a késői német Panzerkampfwagen IV-es harckocsitól, azonban alapvetően megfelelő típusnak számított 76,2 mm-es löveggel, csupán 47 mm-es, de erősen döntött frontpáncélzattal és jó terepjáró képességgel.
A T-34-es valamivel átlag alatti típusnak számított, azonban egyszerűsége miatt olyan hatalmas mennyiségben tudták gyártani, amit a németek új harckocsik (a Tiger, majd a Panther) bevetésével sem tudtak teljes mértékben ellensúlyozni. A viszonylag gyenge korai (1940-es) T-34/76-os modellt folyamatosan fejlesztették, megalkotva az új, háromszemélyes tornyában már egy hosszú csövű 85 mm-es löveget hordozó, erősebb páncélzatú T-34/85-öst.
A T-34/85-ös is hatalmas számban gyártották (a 35119 db T-34-esen felül 29430 db T-34/85-ös készült), azonban a még erősebb német páncélosok (a nagyobb számban gyártott Panther és a Königstiger nehéz harckocsi) ellensúlyaként a T-34-es fejlesztése is tovább folyt. Ezen folyamat részeként alkották meg a T-43-as prototípust, majd több lépésben (ld. „Fejlesztések” bekezdés) eljutottak a sorozatgyártásba küldött T-44-esig.
Konstrukció:
A T-44-es a T-34-es továbbfejlesztett, átalakított változata volt, ezért értelemszerűen annak számos részegségét átvette. A cél az volt, hogy megalkossák a T-34-család utódját: a T-44-esnek nemcsak nagyobb tűzerővel és vastagabb páncélzattal kellett rendelkeznie, de elődjével megegyező mozgékonysággal is úgy, hogy közben gyártása egyszerűbb legyen. Mindezek miatt a T-44-es külsőre sok hasonlóságot mutatott a T-34/85-össel, azonban attól eltérően új fejlesztésű páncéltestet kapott, ami hosszabb és szélesebb, ugyanakkor minimálisan alacsonyabb volt a korábbiaknál.
A T-44-es tornyában a hosszú csövű, 85 mm-es ZiSz-S-53-as páncéltörő löveg került, amit a SzU-85-ös páncélvadászban és a T-34/85-ösben is használtak. A világháború utolsó évére ezt a löveget már erősebb, nagyobb kaliberű (100, 122, 152 mm-es) lövegek váltották fel, de alapvetően megfelelőnek számított: szabványos páncéltörő lőszerrel 1000 méterről 107 mm-nyi függőleges homogén acélpáncélt ütött át.
A löveg mellett a T-44-es két darab 7,62 mm-es DTM géppuskát (a DP golyószóró modernizált változatát) hordozta: a két géppuska közül az egyik a löveg mellé, azzal párhuzamosítva került beépítésre, míg a másik a torony tetejére került. Annak ellenére, hogy a T-44-es gyakorlatilag egy továbbfejlesztett T-34/85-ös volt, a harckocsi legénységét a korábbi 5-ről 4 főre redukálták, meghagyva a háromfős tornyot, de elhagyva az első géppuskát is kezelő rádióst (feladatát a parancsnok vette át). Ezzel egyrészt helyet szabadítottak fel a testben (növelve a szállított üzemanyag és lőszer mennyiségét), másrészt ezáltal elhagyhatták a homlokpáncél potenciális gyenge pontját, az elülső páncéllapot megbontó géppuskaállást.
Az új páncéltest és a jellegzetes, oldalán vízszintes öntési heggel készített T-44-es páncélzatának vastagságát növelték (a torony frontrészét 120 mm-re, az oldalait pedig 75 mm-re), de a vegyes kialakítást (hegesztett testen öntött torony) megtartották. A T-34-es harckocsi-családhoz hasonlóan a T-44-es páncélzatát is erősen megdöntötték, a homlokpáncélzat tényleges vastagsága 90 mm volt, míg a legvékonyabb rész, a fenékpáncél 20 mm-t tett ki.
A megerősítés hatására 32 tonnásra hízott T-44-es futóműve külsőre hasonló volt a T-34-eséhez az oldalanként 5-5 db nagyméretű, gumírozott futógörgővel (megtartva a T-34-esre és a későbbi T-54-esre is jellemző, az első és második futógörgő közötti nagyobb teret), azonban a Christie-típusú felfüggesztést torziós rugókra cserélték.
Új volt a T-44-es motorja is: a korábbi V-2-es dízelmotort annak nagyobb teljesítményű változatára, a V-44-esre cserélték: ez a korábbiakhoz hasonlóan 12 hengeres volt, de a V-2-esnél nagyobb nyomaték leadására volt képes, valamint névleges teljesítménye (520 lóerő) is 20 lóerővel nagyobb volt a T-34-es erőforrásánál.
Az új váltóval, átdolgozott hűtési és légszűrő-rendszerrel, víz és olajpumpával ellátott V-44-es erőforrással a T-44-es műúton 53 km/h-s végsebességre volt képes, megtartva a T-34-es mozgékonyságát. A T-44-es toronyforgatása már elektromos kivitelű volt, de a harckocsit nem szerelék fel löveg-stabilizátorral, nukleáris, biológiai és vegyvédelme nem volt megoldott. A jármű nem volt úszóképes, menetből maximum 1,3 méter mélységű vízen tudott áthaladni.
Fejlesztések:
A T-44-es a T-34-esen alapult, annak harmadik generációjaként is értelmezhető, de a T-34/76-os és T-34/85-ös sorozatokkal szemben a T-44-est már nem a Panzer IV-es, hanem a Panzer V „Panther” ellenfelének szánták. A T-44-es első prototípusa a T-44-122-es volt, amely gyakorlatilag a T-34-es megerősített testéből és a JSz-nehéz harckocsik 122 mm-es lövegének egyesítéséből született. A zsákmányolt német Panther harckocsikkal együtt végzett teszteken hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a mindössze 24 lőszert hordozni képes típus erre a feladatra nem alkalmas, ezért áttértek a T-44-85-ös prototípusra, amely már ”csupán” a T-34/85-ösben is használt 85 mm-es löveget hordozta.
A megerősített páncélzatú T-44/85-ös (amely a T-34/85-ön alapult, amely maga is a T-34-es megerősített változata volt) már alapvetően megfelelőnek számított, ezért megkezdték a véglegesített T-44A sorozatgyártását. A T-44A alapvetően megfelelő típus volt, de ugyanazt a 85 mm-es löveget hordozta, mint a T-34/85-ös, amely a háború végén már egyre kisebb távolságból tudta csak átütni az új német harckocsik frontpáncélzatát, ezért 1945-ben a harckocsi új löveget kapott: a SzU-100-as páncélvadász által is használt 100 mm-es D-10T-t.
A T-44-es tornya ezt a löveget nem tudta befogadni, a T-44-100-as ezért új tornyot kapott - a módosítások hatására tömege 34,55 tonnára nőtt (a páncélzatot 30 mm-es rátét-elemekkel tovább lehetett növelni, ami értelemszerűen tovább növelte a harckocsi tömegét), de végül ez a modell sem került sorozatgyártásba.
A T-44-esek túlnyomó része soha nem vett részt harccselekményben, ugyanakkor számos példány még az 1960-as évek elején is rendszerben állt, ezért 1961-ben elkészült a modernizált T-44M terve, ami gyakorlatilag a T-44-est takarta, de a T-54-es 523 lóerős, a korábbinál lényegesen megbízhatóbb és robosztusabb erőforrásával.
A T-44M az új motor mellett nagyobb lőszerkészletet és megnövelt méretű üzemanyag-tartályt kapott, valamint ellátták új rádiókkal és éjjellátókkal. A T-44-esek egy részét T-44MK jelzéssel 1963-ban parancsnoki harckocsivá alakították: ezek lövegüket megtartották, de lőszerkészletüket 15 lőszerre redukálták, ugyanakkor felszerelték őket egy (R-112-es típusú) rádióval.
Ezen kívül csak két további közepes harckocsi-változatot alakítottak ki: az 1966-os T-44S-t, amely gyakorlatilag azonos volt a T-44A-val, de ellátták egy kéttengelyes löveg-stabilizátorral, valamint a T-44MS-t, amely a T-44M stabilizátoros variánsát jelölte.
Szolgálatban:
A T-34-es továbbfejlesztése, potenciális utódjának kialakítása már az első T-34-esek gyártásba kerülésekor, 1940-ben megkezdődött. Ennek az T-34M jelű harckocsinak a tervezését 1941-ben, a német támadást követően azonban leállították, mert az Urál hegységen túli, biztonságos belső területekre telepített gyárak elsődleges feladata a T-34-es előállításának mihamarabbi felfuttatása volt. A fejlesztés csak 1943 nyarán (Sztálin parancsára) indult be újra, megalkotva a T-43-as, majd T-44-122-es és T-44-85-ös prototípusokat (korábban a T-34-est tesztelték a 100 mm-es páncéltörő löveggel, de ennek hordozására a T-34-es alkalmatlannak bizonyult).
Az első prototípusok 1944 elején jelentek meg, a sorozatgyártásra kész T-44A-k első példányai 1944. november 23-án álltak rendszerbe. A páncélos gyártást a németektől alig egy évvel korábban visszafoglalt harkivi 183. gyárba kezdték meg, de az 1944-re tervezett 300 db T-44-esből alig 25 példányt fejeztek be. 1945-re beindult a nagyobb volumenű gyártás és a típust a második világháborút követően is gyártották: összesen 1823 db T-44-es készült el.
Ez nemzetközi összehasonlításban nagyobb mennyiségnek számít, szovjet mércével azonban kiemelkedően alacsonynak számított, aminek két fő oka volt. Egyrészt a döntéshozók úgy vélték, hogy a T-44-esre való átállás átmenetileg drasztikusan lecsökkentené a szovjet harckocsi-előállítást, valamint (megfelelően képzett szerelők és pótalkatrészek hiányában) súlyos problémákat okozhatnak, ezért a páncélos sohasem válhatott a T-34-es váltótípusává.
A másik problémát a műszaki gondok jelentették. A T-44-es a legfejlettebb szovjet közepes harckocsinak számított, azonban a második világháború technológiai színvonalát képviselte. 85 mm-es lövege a háború utáni amerikai és angol harckocsik ellen már nem volt elegendő, ráadásul a páncélos több elemét már így is a lehetőségeken túl igyekeztek fokozni. Ennek következtében a T-44-es nagy teljesítményű hajtóműve már 3000 üzemóra után rendkívül rossz állapotba került, a futógörgők pedig még ennél is rövidebb élettartammal bírtak, emellett különböző műszaki problémák jelentkeztek a váltóval és a hajtóművel kapcsolatban.
Az első T-44-esekkel 1944 szeptemberében kezdték meg a kiképzést, de ezeket az egységeket a frontvonalra küldésük előtt T-34/85-ösökre fegyverzeték át. Kis számú T-44-est Ázsiában bevetettek, igaz, csupán a második világháború utolsó 3 napján vettek részt harccselekményben. Néhány T-44-est több mint 10 évvel később, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején Magyarországon alkalmaztak, de csak mind ellenőrzőpont, harccselekmény ekkorról nem ismert.
A hadsereg részéről egyre nagyobb igény mutatkozott a 85 mm-es löveg leváltására, ezért egy T-44-esre módosított tornyot építve létrehozták az ezzel felszerelt T-44-100-as prototípust. Ez nem került sorozatgyártásba, de jó benyomást tett a felső vezetésre, ezért a tervezők a T-44-100-ast tovább módosítva alkották meg a T-54-es első prototípusát.
Az új szovjet harckocsi bázisául szolgáló T-44-est a Szovjetunió teljes titokban tartotta, parádékon sem mutatva a páncélost, egyben a T-54-es identitását is védve. A hírzárlatot csak az 1960-as évek elején szüntették meg, de ekkorra a T-44-es (a modernizálási programok ellenére) már elavultnak számított. A T-44-es a Szovjetunión kívül más országban nem állt rendszerbe és a páncélost hamarosan elhomályosította a T-54-es sikere.
Utóélet:
A T-44-es egy hányattatott sorsú közepes harckocsi volt, amely műszaki problémái mellett (fejlesztett kialakítása ellenére) azért nem válhatott széles körben ismertté, mert két nagyságrendileg sikeresebb közepes harckocsi, a T-34-es és a T-54-es közötti kapocs szerepét töltötte be:
BTS-A4 (műszaki mentő):
A BTS-4A a fentebb említett T-44MK-hoz és MS-hez hasonlóan a modernizált T-44M-re épült, annak páncélozott műszaki mentő változata volt, amihez eltávolították a harcjármű tornyát, viszont felszerelték egy 3 tonnáig terhelhető kisméretű daruval (a hajtómű kiszereléséhez) és egy mélyvízi gázlókészlettel (ennek része volt a torony helyére hajtható légcső). A BTS-4A mellett néhány T-44-est beásva (motorjuktól megfosztva) tüzérségi állásként használtak, a második világháború alatt tervezett SzU-122-44-es és Uralmash-1-es (SzU-101-es), 122, illetve 100 mm-es löveggel felszerelt páncélvadászok azonban nem valósultak meg.
Műszaki adatok:
Név: T-44
Típus: közepes harckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 32 t
Hossz: 6,70 m
Szélesség: 3,25 m
Magasság: 2,46 m
Motor: 520 Le-s (V-44, 12 hengeres, dízelüzemű)
Legénység: 4 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 85 mm-es löveg (ZiSz-S-53, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (DTM, egy-egy párhuzamosított és a torony tetején)
Páncélzat: 20-90 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 53 km/h (úton), 20-25 km/h (terepen)
Hatótávolság: 300 km