Tank 28

„T-28”


Előzmények:

Az első világháború alatt több orosz harckocsi-terv született (pl.: Vezdekhod, Ribinszk-harckocsi), ennek ellenére első rendszeresített páncélosaik francia FT-17-esek voltak. Az első világháborút követően a szovjetek önálló harckocsi-tervezésbe kezdtek, de típusaik fejlett nyugati országot típusain alapultak (az MSz-1-es például az FT-17-esen).

1924-ben meghatározták egy új szovjet könnyű harckocsi igényét, a konkrét típus tervezése 1928-ban született. Ekkor, az 1930-as évek elején a kommunisták megfigyelői az Egyesült Királyságba látogattak és itt megtekintették a legmodernebb angol harckocsikat, majd meg is vásároltek egyes terveket - így jött létre 1931-ben a T-26-os könnyű harckocsi, amely az angol Vickers Mark E-re épült.

A delegációt lenyűgözte az új fejlesztésű angol Medium Mark III-as közepes harckocsi, amelyet meg is kívántak vásárolni, de ezt a britek elutasították. Ennek egyik oka az volt, hogy a Medium Mark III-as az új fejlesztési irányt reprezentálta, amely elsőként a Vickers A1E1 „Independent”-en jelent meg - ennek a forradalmi elgondolásnak a lényege a multi-funkcionalitás volt.

Korábban kétféle harckocsi-típust gyártottak: a nehéz harckocsikat (pl.: Mark IV) más harckocsik ellen és a front áttörésére használták, míg az üldözést csak géppuskás könnyű harckocsik végezték (pl.: Medium Mark A).

Ez a kettősség a kétszeres fejlesztési költség mellett azt jelentette, hogy az ütközet egy szakaszában az egyik típus tétlenségre volt ítélve. A Vickers A1E1 és a Medium Mark III-as azonban többtornyos típusok voltak: egyszerre rendelkeztek löveges és géppuskás toronnyal és sebességük is meghaladta a korábbi nehéz harckocsikét.

A szovjetek felismerték egy ilyen típusban rejlő lehetőséget, de mivel az angolok ajánlata irreálisan magas volt (160000 font sterlinget kértek 10 db torony nélküli Medium Mark III-asért), a szovjetek hazatérve iknább egy saját típus fejlesztésébe kezdtek (amelyhez felhasználták az Egyesült Királyságban tett látogatás során tapasztaltakat, valamint a német-szovjet együttműködés eredményeit).

1931-ben megterveztek egy 16 tonnás, 45 mm-es löveggel felszerelt típust, egy 400 lóerős benzinmotor hajtott meg. 1932-ben legyártották egy prototípust (a korábbiaknál erősebb hajtóművel és a 45 mm-es löveg késedelmes szállítása miatt 37 mm-es főfegyverrel), amit a hadvezetés megtekintett.

A döntéshozók elismerték a harckocsi képességeit, de úgy vélték, a 45 mm-es löveg nem elég erős, ezért helyette egy 76 mm-es, rövidcsövű löveget építettek be és a hajtóművet benzinesről dízelüzeműre cserélték. Ezt már megfelelőnek ítélték, ezért 1933-ban megkezdődött a T-28-asnak keresztelt harckocsi gyártása.


Konstrukció:

A T-28-as a könnyű és nehéz harckocsik furcsa ötvözete volt: felépítése a szovjet nehéz harckocsikét idézte, de azoknál jóval kisebb méretű volt. Ez egyrészt lecsökkentette a típus tűzerejét és a páncélzatát, másrészt viszont így nem jelentkeztek a nagyobb típusok hibái, például a túlterhelt futómű vagy a minimális végsebesség (ld.: T-35, KV-2).

E harckocsi a T-35-öshöz nagyon hasonló, elnyújtott vázat kapott, de nem öt, csak három toronnyal. A központi tornyot a T-26-os könnyű harckocsiból emelték át (akárcsak a T-35-ösnél) és a két első, csak részben (220 fokos szögben) forgatható torony is azonos volt a T-35-ösön használttal.

A T-28-as fő fegyverzetét ugyanaz a KT-28-as (Model 1927/32) mozsár adta, amelyet a T-35-ösbe is beszereltek, ami méretéhez képest (megjelenésekor) rendkívül komoly tűzerőt biztosított a járműnek. A löveg mellett a páncélosba maximum 5 db 7,62 mm-es DT golyószórót szerelhettek.

A komoly tűzerővel szemben a típus páncélzata inkább a könnyű harckocsikat idézte: a minimális páncélvastagság 20 mm volt (a T-26 esetében 6-15 mm), de a legvastagabb helyen is mindössze 30 mm-es páncélzatot használtak.

A 7,44 méter hosszú harcjármű tömege így is elérte a 28 tonnát, ezért a T-26-os 90 lóerős hajtóművénél lényegesen erősebb erőforrásra volt szükség: végül a 12 hengeres Mikulin M-17-es dízelmotort választották: ez az erőforrás 500 lóerőt adott le.

A T-28-as ezáltal korának egyik leginkább agilis (nagy méretű) páncélosává vált: végsebessége műúton elérte a 37 km/h-t. Maga a hajtómű a BMW VI-os repülőgépmotorjának másolata volt - ezt az erőforrást mintegy másfél tucat német repülőgépben használták és szovjet változatát többek között a Berijev MBR-2-es hidroplánba és a sikeres Tupoljev TB-3-as bombázóba is beépítették.

A Mikulin M-17-est három szovjet harckocsiban használták: a T-28-as mellett a 45 tonnás T-35-ben és a rendkívül gyors BT könnyűharckocsi-család tagjaiban.

A motor mellett a harckocsi nagy sebességét futóművének köszönhette: az oldalanként hat pár (összesen 24 db) kisméretű futógörgő ugyanis elosztotta a páncélos tömegét, igaz, ez a megoldás hamar elavult, akárcsak a laprugós felfüggesztés.


Fejlesztések:

A T-28-as egy újító harckocsi volt, amely egyaránt használt elavult és haladó megoldásokat, ezért voltak hibái, de ezeket a szovjetek igyekeztek kijavítani.

Már az első gyártási széria, a T-28A (szovjet jelöléssel T-28 Model 1934) is egyfajta továbbfejlesztett modellnek számított, mivel az eredeti tervekkel szemben már a 76,2 mm-es löveggel szerelték fel.

Négy évvel később debütált a T-28B (T-28 Model 1938), amelybe már az újabb, 26 kaliberhosszú L-10-es löveget szerelték és javították a löveg stabilizátorát is (valamint a továbbfejlesztett Mikulin M-17L motort szerelték bele).

A közel 10 kaliberhossznyi csőtoldat pontosabbá tette a lövéseket és növelte a maximális lőtávolságot. Ezzel ugyan sikerült tovább növelni a T-28-as tűzerejét, de a típus hatalmas méretéhez képest vékony páncélzattal rendelkezett, ami komoly veszteségekben szűrődött le.

Emiatt 1940-től a T-28-asokat közel három tucat rátét-páncéllappal erősítették meg: a 30 helyett 80 mm-es frontpáncélzatú és 20 helyett 40 mm-es oldalpáncélzatú példányokat T-28C-ként jelölték.

Ezzel ugyan lényegesen javult a védelem és szemből a kiskaliberű lövegekkel már nem lehetett átütni a típust, de ez tömeg-növekedéssel járt és mivel a 28-ról 32 tonnásra hízott harckocsi nem kapott erősebb motort, végsebessége műúton 37-ről 23 km/h-ra csökkent.

Elkészült egy még erősebb változat, a T-28D, de a T-28C-hez hasonlóan ez is túlságosan lassú volt, különösen terepen.

Az utolsó, kb. 12 példány (T-28 Model 1940) már kerek főtornyot kapott, melyet a késői T-35-ösökből emeltek át, de egyéb téren ez sem jelentett előrelépést.


Szolgálatban:

A T-28-as egy igen modern és haladó elképzelést követett, de a második világháború kitörésekor már elavultnak számított, mivel az 1930-as évek közepére a többtornyú harckocsik elgondolása meghaladottá vált.

Ennek egyik oka komplikáltabb használhatóságuk és nagyobb karbantartás-igényük volt, de a tornyok a gyártási folyamatot is lelassították. A T-28-asok előállítását tovább lassította, hogy a kijelölt (leningrádi) Vörös Putyilov Gyár felszerelése kritikán aluli volt - az elhasználódott, tönkrement gépek és szerszámokat a Szovjetunió területéről igyekeztek pótolni.

A nehézségek ellenére az első tíz T-28-as már az 1933-as moszkvai díszszemlén bemutatkozott, viszont a gyártás mindvégig kis sorozatban folyt: 1933-ban 41 db épült, egy évvel később 50 db, de a csúcsévet jelentő 1939-ben és 1940-ben is csak 131-131 db. Ez azt eredményezte, hogy 9 éves gyártási ciklusa alatt mindössze 503 db T-28-as készült el, ami a töredéke volt utódjának, a legendás T-34-esének.

A T-28-asok kis számban részt vettek Lengyelország 1939-es lerohanásakor, majd a finnek elleni Téli háborúban (akárcsak a KV-2-es). Itt a szovjetek jelentős létszámfölényben voltak, a finnek alig rendelkeztek harcjárművekkel és védelmi állásaik is minimálisak voltak.

A szovjetek mindezek ellenére óriási veszteségeket szenvedtek: ennek egyik oka, hogy a finnek legtöbb harckocsijukat (a T-28-ast is) szemből is ki tudták lőni. Ekkor kb. 200 db T-28-ast lőttek ki, de túlnyomó részüket a szovjetek kijavították, majd újra felhasználták - a finnek csak néhány példányt zsákmányoltak.

Emiatt szinte minden T-28-as rendszerben állt, amikor 1941-ben a náci Harmadik Birodalom megtámadta a Szovjetuniót. A szovjet páncélos erők rendkívüli, négyszeres túlerőben voltak a németekkel szemben, ennek ellenére minden korábbinál nagyobb veszteségeket szenvedtek.

Ekkorra a T-28-as már teljesen elavultnak számított, különösen minimális páncélzata és alacsony végsebessége jelentett gondot, de a tapasztalatlan vezetés és a kommunikációs eszközök hiánya is csökkentette a hatékonyságot.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a jól felszerelt, tapasztalt német harckocsizó alakulatok a hadművelet első két hónapjában jóformán minden T-28-ast végleg kilőttek, egy részüket pedig a nem szűnő műszaki hibák miatt hagyták hátra.

Az utolsó szovjetek által birtokolt példányok 1941 végén még részt vettek Leningrád és Moszkva védelmében, de 1942-ben már csak a zsákmányolt példányokat működtették: ezeket a németek Beutepanzerkampfwagen T-28 746(r) névvel jelölték, legalább egy példányt magyarok szereztek meg (utóbbit H-037 rendszámmal kiképző harcjárműként használták). A bal alsó képen egy német-, jobbra a zsákmányolt magyar T-28-as látható.


Utóélet:

A T-28-as a két világháború közötti új szovjet harckocsi-tervezést mintapéldája volt: már nem külföldről vásároltak páncélosokat, de még más országok típusaiból indultak ki. A T-28-as tragédiája az volt, hogy mire kellő számban állt rendelkezésre és kitört a második világháború, már elavultnak számított:


A T-28-asból egyetlen speciális változat sem került sorozatgyártásba, de több terv is elkészült. Ilyen volt a hasonló, de jóval nagyobb méretű T-35-ösből kialakított SzU-7 és SzU-14-es önjáró lövegek kisebb változata, a SzU-8-as; az IT-28-as hídvető harckocsi; illetve a T-29-es (ld. jobbra), amely a T-28-as Christie-típusú futóművel ellátott változata volt (részben ez vezetett a T-34-es kifejlesztéséhez).


Műszaki adatok:

Név: T-28

Típus: közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 28,00 t

Hossz: 7,44 m

Szélesség: 2,87 m

Magasság: 2,82 m

Motor: 500 Le-s (Mikulin M-17, 12 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 6 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 76,2 mm-es löveg (KT-28 Model 1927/32, a központi toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: max. 5 db 7,62 mm-es géppuska (DT, egy-egy koaxiális, a torony hátsó részében, légvédelmi, a bal- és jobboldali toronyban)

Páncélzat: 20-30 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 37 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 220 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.