Szamohodnaja Usztanovka 85

„SzU-85”


Előzmények:

Amikor 1941 júniusában a nácik megtámadták a Szovjetuniót, a papíron jóval nagyobb létszámú és több harcjárművel felszerelt Vörös Hadsereg szinte azonnal összeomlott.

Ennek számos oka volt: a sztálini tisztogatásokat követően hiányoztak a képzett tisztek, hibás volt a védelmi stratégia és kritikán aluli volt a felszereltség is. Ezt nemcsak a gyalogság sínylette meg (kevesebb volt az elérhető kézifegyver, mint ahány embert besoroztak), de a páncélos alakulatok is.

Az 1930-as évekből származó szovjet harckocsik nagy része a szükséges karbantartás hiányában rendkívül rossz állapotban volt, ráadásul a működőképes példányok is jóformán használhatatlanok voltak.

A könnyű harckocsik (a legnagyobb számban rendelkezésre álló T-26-osok, illetve a BT-sorozatú gyorsharckocsik) minimális tűzerejük és vékony páncélzatuk miatt képtelenek voltak kilőni az újabb német harcjárműveket, míg azok könnyedén végezhettek velük.

A nehezebb páncélosok sem voltak hatékonyabbak: ezek csak kis létszámban szolgáltak és a többtornyos kialakítás (pl.: T-28, T-35) a gyakorlatban inkább hátrányt, mint előnyt jelentett.

A meglévő páncélosok alkalmatlanságát a kommunisták is felismerték, ezért két új fejlesztésű harckocsit is megalkottak. Az új nehéz harckocsi, a KV-1-es már átmeneti típusnak számított: 76,2 mm-es löveggel és vastag páncélzattal rendelkezett, de magát a típust már nem lehetett érdemben továbbfejleszteni és költséges volt a gyártása.

A második világháború legfontosabb szovjet páncélosa a T-34-es közepes harckocsi volt: ez szintén egy rövidcsövű 76,2 mm-es löveget hordozott, viszont a KV-1-hez képest 1/3-dal kisebb tömege miatt gyorsabb volt, döntött páncélzata mégis a korábbiaknál komolyabb védelmet biztosított számára. A legnagyobb előnyt mégis egyszerű megoldásai jelentették, melyeknek hála havonta 1000, majd több mint 2000 példányt gyárthattak belőle.

A szovjet remények szerint a T-34-essel egy minden német páncélos kilövésére alkalmas harckocsit építettek, de a zsákmányolt Tiger nehézharckocsin végzett tesztek eredménye lesújtó volt: a 76,2 mm-es lövegek csak közvetlen közelről tudták kilőni a német harcjárművet.

A 85 és 122 mm-es légvédelmi lövegek alkalmasak voltak erre a feladatra, de ezek nem fértek el a korai T-34-esek tornyában, ezért a kommunisták 1943-ban megkezdték egy hordozójármű tervezését.

Azért, hogy mihamarabb megkezdhessék a sorozatgyártást, egy torony nélküli páncélvadászt készítettek: a kész típus neve Szamohodnaja Usztanovka 85, röviden SzU-85 lett, melynek jelentése: 85-ös (85 mm-es löveggel felszerelt) önjáró löveg (követve a SzU-76-os névadását).


Konstrukció:

A SzU-85-ös egy páncélvadász volt, amelyet a szovjet viszonyokhoz terveztek: a cél a lehető legegyszerűbb gyárthatóság volt, ezért a harckocsi alapja a T-34-estől származott, ezért a felépítményt leszámítva külsőre nem különböztek egymástól.

E harckocsi fegyvere az 52-K légvédelmi lövegből kialakított D-5-ös páncéltörő löveg volt. Ez a hosszú csövű löveg közel egy kilométerről képes volt kilőni a rettegett német Panzerkampfwagen VI „Tiger” harckocsit, ezáltal a SzU-85-ös megjelenésekor az egyik legerősebb szovjet harcjárműnek számított.

A rendkívüli tűzerőnek azonban ára volt: a nehéz löveg miatt át kellett építeni a páncélos orrészét és ennek nagyobb mérete miatt a korábbi géppuskát nem is tudták beépíteni (ezáltal a páncélos védtelenné vált a gyalogság támadásaival szemben).

A páncéltest alakját egyszerűre tervezték, hogy könnyű legyen gyártani: a felépítmény mindössze öt lapból állt. A hátsó lemez merőleges volt a tetőre és a testre, de mind az oldalsó, mind pedig az első lemezt megdöntötték, ezáltal jelentősen nőtt a védelem (a frontpáncél 45 fokos szöget zárt be).

Oldalról nézve a test közepén (a harmadik futógörgő közepénél) elvágólag ért véget a felépítmény, a mögötte található hajtómű azonos volt a T-34-esen használttal. Ez egy V-2-34 típusú, dízelüzemű erőforrást takart, a ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres motor 500 lóerőt adott le.

A futóművön sem változtattak, maradt a T-34-esen és a SzU-122-esen is használt oldalanként öt nagyméretű futógörgő, amely a Christie-típusú felfüggesztésnek hála nagy (műúton 55 km/h-s) végsebességet tett lehetővé és a SzU-85-ös a lánctalpak esetleges elveszésekor sem vált mozgásképtelenné.


Fejlesztések:

A SzU-85-ös páncélvadász a T-34-es közepes harckocsira épült, de gyökerei a SzU-122-es önjáró lövegig nyúltak vissza. Amikor felmerült az igény egy, a meglévőknél erősebb harckocsi-ágyúra, két különböző út kínálkozott. Az egyik a 85 mm-es légvédelmi löveg volt: ez jelentős csőhosszal és hatótávolsággal rendelkezett, ezáltal nagy volt a páncélátütő képessége.

Alternatívaként a rövidebb csövű, de jóval nagyobb robbanóerejű 122 mm-es tábori löveg kínálkozott, amely óriási pusztításra volt képes - ezt a fegyvert már használták a SzU-122-es rohamlövegben és a KV-2 korai példányaiban.

Végül mégis a 85 mm-es löveget választották, amelyet három csapat dolgozott át - kettő a T-34-eshez próbálta lekicsinyíteni a löveget, a harmadik viszont a SzU-122-re épített egy páncélvadászt. Eredetileg úgy gondolták, hogy egyszerűen az áttervezett D-5-ös löveget építik be a SzU-122-esbe, de ehhez a SzU-122-es küzdőtere túlságosan kicsinek bizonyult, ezért magát a felépítményt is módosítani kellett.

A kész SzU-85-ös így külsőre szinte megszólalásig hasonlított a SzU-122-esre, viszont annál valamivel magasabb és áttervezett belső terű lett (emellett a SzU-122-es lövegét csak függőleges irányban lehetett kitéríteni, míg a SzU-85-ösét egy gömbcsuklóban helyezték el, ami minimális oldalirányzást garantált).

A különböző prototípusok (SzU-85-1, SzU-85-2, stb.) nem tekinthetők különálló modelleknek, mivel ezeken csak a kialakítást és az 52-K légvédelmi löveg változatait tesztelték.

A páncélvadászból később sem készültek érdemben feljavított változatok, aminek két oka volt: egyrészt rövid ideig gyártották, másrészt amikor megjelentek a váltótípusai (ld. lentebb), a SzU-85-ös feleslegessé vált.

Az egyetlen nagyobb sorozatban gyártott, variáns az 1944-es SzU-85M volt, amelyen kisebb módosításokat végeztek - többek között a T-34/85-ös parancsnoki kupolájával szerelték fel (az alapváltozat nem kapott kupolát) és átalakították a lövegpajzsot.

Az utolsó néhány példány SzU-85-3 típusú volt egy újabb, nagyobb védelmet nyújtó kupolával.


Szolgálatban:

A SzU-85-ös tervezését 1943. május 5-én kezdték meg és a típust még abban az évben szolgálatba is állították. Ennek több oka volt: a páncélvadászt az Uralmas (uráli) gépgyártó üzem készítette, amely T-34-eseket és SzU-122-eseket is gyártott, ezáltal biztosítva volt a szükséges nyersanyag, a gépsorok és a munkaerő. A SzU-85-ös túlnyomórészt azonos volt a T-34-essel és a toronynélküli kialakítás még tovább csökkentette a gyártási időt.

Ennek köszönhetően az első SzU-85-ösöket már 1943-ban bevetették. A sietség másik oka az új német harckocsik megjelenése volt, amelyek ellen a szolgálatban álló legtöbb típus hatástalan volt.

A legénység gyorsan megkedvelte a SzU-85-öst, mivel a T-34-es mozgékonyságát ötvözte a komoly tűzerővel, ám éles helyzetben a vártnál kevésbé volt hatékony. Számost ellenséges páncélost kilőttek vele, de újabb német harcjárművek jelentek meg, ezért a szovjetek igyekeztek ezek leküzdésére is alkalmas páncélosokat létrehozni.

Összesen 2050 db SzU-85-ös készült, de gyártását kevesebb, mint két év után, még 1944 végén beszüntették - ennek oka két utódtípusa volt. A T-34-es korai változatai a rövidcsövű 76,2 mm-es löveget hordozták, de a T-34/85-ös modell (és változatai) újratervezett tornyukban már egy 85 mm-es löveggel rendelkeztek.

Ezzel nem sikerült teljes mértékben kiváltani a SzU-85-öst, mivel egyes esetekben az sem volt kellően erős, a rövidebb csővel felszerelt T-34/85-ösök pedig még kisebb tűzerővel rendelkeztek.

Megoldásként a szovjetek ismét egy páncélvadászt építettek, így hozva létre a SzU-85-ösből és a 100 mm-es D-10S lövegből a SzU-100-ast. A jóval erősebb SzU-100-as azonnal felváltotta a SzU-85-öst, mivel azonos feladatkörben szolgáltak, de előbbi jóval erősebb volt.

A már elkészült SzU-85-ösöket azonban továbbra is rendszerben tartották és a keleti fronton egészen a második világháború végéig harcoltak vele.

A világháborút kötetően a Szovjetunió nyugdíjazta a típust, de nem selejtezték le őket, hanem eladták a keleti blokk államaiba (pl.: Lengyelországba) és más szövetségeseknek. Az utolsó SzU-85-ösök még harcoltak a Koreai háborúban, valamint feltűntek Vietnámban is.


Utóélet:

A SzU-85-ös egy kevésbé ismert és - a szovjet viszonyok között - relatív kis alacsony példányszámban gyártott páncélvadász volt, mégis kulcsfontosságú volt a német nehézharckocsik elleni harcban (emellett utat nyitott a későbbi hasonló felépítésű típusoknak, ld.: SzU-100, ISzU-152, stb.):


Wóz pogotowia technicznego WPT-34 (műszaki mentőjármű):

A WTP-34-es egy, az 1960-as években, Lengyelországban készített műszaki mentőjármű volt, melyet a meglévő harckocsik felépítményének eltávolításával, majd egy nagyobb méretű, dobozszerű páncélzat felerősítésével hoztak létre. Nemcsak csörlővel, de többek között snorkellel (légzőcsővel) is felszerelték: a típust vegyesen építettek át SzU-85-ösökből, SzU-100-asokból és T-34-esekből és egészen az 1990-es évekig rendszerben tartották.


Műszaki adatok:

Név: Szamohodnaja Usztanovka 85 „SzU-85”

Típus: páncélvadász

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 29,60 t

Hossz: 8,15 m

Szélesség: 3,00 m

Magasság: 2,45 m

Motor: 500 Le-s (V-2-34, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 85 mm-es löveg (D-5T, a testben, középvonaltól kissé jobbra eltolt kazamatában)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 20-75 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 55 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 400 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.