Stridsvagn 74

„Strv 74”


Előzmények:

Svédországban az AB Landsverk vállalat az 1920-as évek végén kezdett harckocsik fejlesztésébe, az első rendszeresített, svéd tervezésű páncélos a Landsverk L-10-es (svéd szolgálatban Landsverk m/31) volt. A cég ezt követően további páncélosokat tervezett, köztük az L-60-as könnyű harckocsit, amelyet a második világháború alatt Svédországban több mint 200 példányban gyártottak (Strv m/38, m/39, m/40) és amelynek a Magyar Királyság is megvásárolta a gyártási jogát (38M „Toldi”).

Az m/38-as egy 20 mm-es löveggel és maximum 13 mm-es páncélzattal felszerelt könnyű harckocsi volt, ezért bár utolsó változata már egy 37 mm-es löveget hordozott, a svédek külföldi harckocsik vásárlására szánták el magukat, többek között megvásárolva a csehszlovák szolgálatban LT vz. 38 jelzést viselő TNH páncélos licencgyártásának jogát, amelyet Stridsvagn m/41-ként gyártottak.

Az m/40-es és m/41-es tervezésükkor modern páncélosoknak számítottak, de amikorra az 1940-es években a legyártásukat követően hadrendbe álltak, már nem állták az összehasonlítást már országok páncélosaival, ezért a svéd páncélos erők egy újabb harckocsit is hadrendbe kívántak állítani.

Az L-60-as szériát megalkotó Landsverk több prototípust tervezett (L-80, L-110, L-100), majd (magyar export-megrendelés reményében) az L-60-ast továbbfejlesztve létrehozta a nyújtott testű Lago közepes harckocsit, amelyet a kezdetektől egy 40 mm-es löveggel kívántak felszerelni, de emellett a vállalat papírra vetett egy 47 mm-es lövegű export-változatot, valamint egy 57 mm-es löveget hordozó modellt is (utóbbit kifejezetten Svédország számára). Mivel az új svéd tender ehelyett egy 75 mm-es lövegű változatot igényelt, a Landsverk áttervezte a Lago harckocsit (Lago II) és azt nyújtotta be a pályázatra, ami a Stridsvagn m/42-es közepes harckocsit eredményezte.

Svédország a második világháborúban semleges maradt, ezért harccselekményben nem vett részt, de a világháború végső időszakában rendszeresített páncélosok (köztük a szovjet T-34-85-ös közepes- és a JSz-2-es nehéz harckocsik) mellett saját típusaik már rendkívül elavultnak számított. A második világháború után a Szövetségesek és a nácik jelentette fenyegetés megszűnt, a Szovjetunió azonban megszállta az általa a háború alatt felszabadított országokat, amelyekben kommunista bábállamokat alakított ki, fenyegetve Svédország szuverenitását is.

Mivel a svédek továbbra sem kívántak elköteleződni, sem az Amerikai Egyesült Államoktól, sem pedig a Szovjetuniótól nem vásárolhattak, Németországban pedig a második világháborút követően (átmenetileg) megszűnt a harckocsik fejlesztése, ezért az Egyesült Királysághoz és Franciaországhoz fordultak.

Franciaországgal elérhető közelségbe került egy jelentős számú megrendelés aláírása az új AMX-13-as könnyű harckocsira, a Landsverk pedig egy új típust tervezett Lansen m/48 jelzéssel, de végül ezek helyett kisebb számú brit A41 „Centurion” közepes harckocsit vásároltak (ezeket Stridsvagn 81 jelzéssel rendszeresítették, utalva arra, hogy az új nevezék-rendszerben ez volt az első 80 mm-es lövegű harckocsi).

Az Strv 81-esek alapvetően megfelelőnek bizonyultak, de mindössze 80 példányt rendeltek, ezért (költséghatékony megoldásként) a még mindig hadrendben álló Stridsvagn m/42-es harckocsik bázisán megalkottak egy továbbfejlesztett páncélost, amely a Stridsvagn 74 jelzést kapta. Az alábbi fotómontázson baloldalt egy Strv m/42-es, jobboldalt egy Strv 74-es látható.


Konstrukció:

A Stridsvagn 74, röviden Strv 74 gyakorlatilag az Strv m/42-es testének házasítása volt egy új tervezésű toronnyal, amire azért volt szükség, mert az 1930-as évek eleji L-60-asig visszanyúló Strv m/42-es toronygyűrűje képtelen volt befogadni egy nagyobb löveget. E páncélos egy, a harcjármű méretéhez képest szokatlanul nagyméretű tornyot kapott, amelyet úgy terveztek, hogy jelentős mérete ellenére az ellenség felé néző frontszekció erősen döntött legyen, esélyt adva a becsapódó páncéltörő lőszerek lepattintására (a jókora torony egyben ellensúlyként is funkcionált a főfegyver számára).

A toronyba egy új, hosszú csövű nagy kezdősebességű (légvédelmi lövegből kifejlesztett) 75 mm-es löveget építettek, amely jelentősen megnövelte a harckocsi páncélátütő-képességét, emellett az Strv m/42-es tornyának két előrefelé és egy hátrafelé néző géppuskája helyett egy (a korábbi jobb- helyett baloldalra eltolt) párhuzamosított géppuskát használtak, amelyet egy második, a torony tetejére épített géppuskával egészítettek ki. A harckocsi tornyának oldalaira ködgránát-vetők kerültek, amelyet külön takarólemez védett.

A páncélos testét csak minimális mértékben módosították: többek között elhagyták a gyakorlatban kihasználhatatlan testbe épített géppuskát. A harckocsi páncélzata nem változott: a test frontrészét 55 mm-es páncélzattal burkolták, míg oldalt elöl 30 mm-es, a többi részen 25 mm-es, a far alsó páncéllemezén pedig 20 mm-es páncélzatot alkalmaztak. A hasi páncéllemez vastagsága 15 mm, a tetőpáncél helytől függetlenül 9 mm volt. Az Strv 74-es nem rendelkezett megvastagított páncélzattal, de a harckocsi frontrészére két kisméretű panelt erősítettek fel, amelyek (papíron) egy nukleáris robbanás előtt lehajtva megakadályozták, hogy a lökéshullám a szellőzőrendszeren át bejusson a páncélosba, azonban ez kizárólag a nagynyomású légnyomás ideiglenes kivédésére készült, nem jelentett légmentes védelmet.

Az Strv 74-es egyik legkomolyabb hátrányos tulajdonsága a tornya volt, amely bár megoldotta a tűzerő kérdését, a páncélos teste csak korlátozottan volt terhelhető (ahogy fentebb is olvasható, a típus első változatát mindössze egy 40 mm-es kaliberű löveg hordozására szánták), ami behatárolta a torony tömegét.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy amíg a bázismodell Strv m/42-es tornyának frontpáncélzata 55 mm vastag volt, oldalt pedig elöl 30 mm-es, a többi részen 25 mm-es, addig az Strv 74-es páncélzata mindössze 20 mm-es volt, leszámítva a tölcsérszerű lövegpajzsot.

Az Strv 74-es testét az Strv m/42-esből emelték át, megtartva az oldalanként hat közepes méretű futógörgőt és az előd kétmotoros kialakítását is, de a Scania-Vabis 601-es erőforrások helyett két darab Scania-Vabis 607-es benzinmotort használtak, amelyek az előd 325 lóereje helyett egyenként 170 lóerős (összesen 340 lóerős) teljesítményt nyújtottak és ennek megfelelően módosították a kipufogó-rendszert.

Erre a teljesítmény-növekedésre szükség is volt, mert az Strv 74-es tömege a korábbi 22,5 tonnáról 26 tonnára nőtt. Szintén a nagyobb tömeg miatt a torziós rugókat erősebbre cserélték és kismértékben kiszélesítették a lánctalpakat.


Fejlesztések:

Ahogy fentebb is olvasható, az Strv 74-es a Landsverk L-60/Lago sorozatának utolsó gyártásba került tagja volt, azok számos megoldását (az egész testet) átvette. Miután az AMX-13-as beszerzése meghiúsult, a Landsverk a Lago (Strv m/42) testét eredetileg az AMX-13-as billenő-tornyával kívánta házasítani, benne egy 75 mm-es 7,5 cm kan strv 74 löveggel (Strv m/42-57), ám ez a változat nem valósult meg, helyette a hagyományosabb Strv 74-es került előtérbe (az Strv m/42-57-ben használt löveggel.

Magából az Strv 74-esből mindössze két, egymástól minimális mértékben eltérő változatot építettek: az Strv m/42 TH-n alapuló Stridsvagn 74 H-t és az Strv m/42 TV-re épülő Stridsvagn 74 V-t, amelyek egyedül az elődök eltérő váltóművében különböztek.

Érdemes megjegyezni, hogy a svéd harckocsi a brit Centurion harckocsi több megoldását átvette (köztük a célzó-rendszert és a torony kupoláját), emellett a késői Strv 74-esek apró részletekben különböztek a bázismodelltől, (pl.: a 8 mm-es géppuskákat 7,62 mm-es géppuskákra cserélték), valamint tesztelték rajta az Rb 52-es irányított páncéltörő rakétát.


Szolgálatban:

Az Strv 74-es nem volt ideális harckocsi: az 1950-es években a könnyű és közepes harckocsikat fokozatosan kivonták, helyüket új, lényegesen nagyobb és erősebb fő csataharckocsik vették át, azonban a típusnak volt egy igen komoly előnye - egyetlen Centurion harckocsi árából három Strv 70-est gyárthattak.

A páncélosból 1958-60 között 225 példányt építettek - mindegyik Strv 74-es egy meglévő Strv m/42-esre épült: az Strv m/42-esek testét az új alkatrészekkel megerősítették, majd felkerültek rájuk az új építésű tornyok. A páncélosokat felerészben a Landsverk, felerészben a Hagglund & Söner építette (155 db Stridsvagn 74 H és 70 Stridsvagn 74 V épült).

Az Strv 74-es csak átmeneti típusnak készült, amíg a döntéshozók kiválasztják Svédország új harckocsiját, de a típus tűzerejét megfelelőnek tartották a nagy kezdősebességű löveg miatt. A francia AMX-13-as billenő tornya nagy hatással volt a svédekre, akik az Strv m/42-57-es tervezet mellett megalkották a Kranvagn „Emil” páncélost. Ez egy változattól függően 120 vagy 150 mm-es löveggel felszerelt nehéz harckocsit takart, amelyet kifejezetten a szovjet JSz-3-as nehéz harckocsik ellen fejlesztettek, de jelentős mérete ellenére szintén egy dobtáras billenő-tornyot használt.

Az Emil páncélosból több változatot terveztek, de végül egyiket sem választották ki sorozatgyártásra és ehelyett további brit Centurion harckocsikat vásároltak, a későbbi változatokat pedig már az új 105 mm-es löveggel szerelték fel (Stridsvagn 101, 102, 104), mielőtt az 1960-as években hadrendbe állt az új, torony nélküli Stridsvagn 103-as harckocsi.

Az Strv 74-est ezt követően is használták, de már csak mint gyalogság-támogató rohamlövegeket. Az Strv 74-es egy olcsó fejlesztése volt egy hadrendben álló második világháborús harckocsinak (hasonló a brit FV 4101 „Charioteer”-hez), de a rendkívül vékony páncélzat és a hatalmas torony egy háborúban biztos pusztulást jelentett volt a szovjet T-54-esekkel és JSz-3-asokkal (később pedig még modernebb harkocsikkal) való összecsapás során. A svéd teszteken a harckocsit a második világháború előtti 37 mm-es páncéltörő löveg 750 méterről is képes volt átütni. További problémát jelentett, hogy a magas súlypontú torony és a relatív alacsony tömeg miatt az elfordított toronnyal történő tüzelés erősen igénybe vette a páncélost.

Az Strv 74-eseket 1984-ben vonták ki a hadrendből: ahogy a korábbi svéd páncélosok, Svédország semlegessége miatt az Strv 74-esek sem kerültek éles bevetésre, de feladatukat technikailag ellátták, megakadályozva Svédország lerohanását.


Utóélet:

Az Strv 74-es önmagában is egy elavult harckocsi testére épített fejlesztés volt, de a korábbi svéd páncélosokhoz hasonlóan nyugdíjazása után ezt a típust is hasznosították:


Varntorn 75/S74 (partvédelmi üteg):

A korábbi svéd harckocsikkal szemben az Strv 74-esből nem építettek torony nélküli csapatszállító változatot (igaz, az Strv m/42-esből kialakított Ikv 73-as révén már létezett a harckocsi testét használó típust), de ebből a páncélosból is építettek partvédelmi üteget. Ez gyakorlatilag egy Strv 74-es tornyából állt, amelyet egy földbe süllyesztett beton talapzatra építettek, amely helyet adott a legénységnek és a löveg lőszer-készletének (ezeket Svédország tengerpartjának kulcsfontosságú pontjaira, valamint kikötők és repülőterek köré telepítették).


Műszaki adatok:

Név: Stridsvagn 74 „Strv 74”

Típus: közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 26,00 t

Hossz: 7,93 m (a test 6,08 m hosszú)

Szélesség: 2,43 m

Magasság: 3,30 m

Motor: 2 db, egyenként 170 LE-s (340 lóerő összteljesítménnyel) (Scania-Vabis 607, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (7,5 cm kan strv 74, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,95 mm-es géppuska (ksp m/39, egy-egy párhuzamosított és a torony tetején)

Páncélzat: 9-55 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 45 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: ismeretlen km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.