Société d'Outillage Mécanique et d'Usinage d'Artillerie S35

„SOMUA S35”


Előzmények:

A francia harckocsi-fejlesztés az első világháború alatt fej-fej mellett haladt a britekkel és bár nehéz-harckocsijaik (Saint Chamond, Schneider CA1) teljesítménye hagyott kívánni valót maga után, az apró, ám forradalmi FT-17-es könnyű harckocsival új korszak kezdődött.

A nagy ívű fejlesztéseket az első világháború vége és az újjáépítés hatalmas költsége derékba törte: az FMC 2C szupernehéz-harckocsiból már alig tucatnyi készült. Az 1920-as években a francia páncélosok fejlesztése szinte teljesen leállt (kivételként jóformán csak az FT-17 utódjának szánt FT M24/25 könnyű harckocsi említhető).

Ennél is komolyabb problémát jelentett, hogy amikor a harmincas évek elején újraindult a gyártás, az angol gyalogsági harckocsikhoz hasonlóan egy már meghaladott elvet követtek, amely később katasztrofális következményekkel járt.

Ezen elmélet szerint kétféle páncélosra van szükség a győzelemhez: nehéz harckocsikra, amelyek áttörnek az ellenség vonalán és könnyű, lovassági harckocsikra, amelyek nagyobb sebességüket használva betörhetnek a résekbe és üldözhetik az ellenséget, teljessé téve a győzelmet.

Az erős páncélzatú, ám alulfegyverzett és lassú páncélosokra egyfajta mozgó erődként tekintettek, amelyeket elosztottak a frontvonalon, hogy ezzel segítsék a gyalogságot. A fenti elvek szerint épített típusok (Char B1 és Char D2 nehéz harckocsik, AMR 33 könnyű-harckocsi, stb.) gyenge képességeit a hadvezetés idővel észlelte, ám a felváltásukra épített modellek (AMC 35, FCM 36, R35, H-35, H-39) is alig múlták fel elődeiket.

Ezek a harcjárművek az elhibázott stratégiával súlyosbítva képtelenek voltak ellenállni az egyetlen pontra koncentráló, gyors és erős német harckocsiknak (pl.: Panzerkampfwagen IV, StuG III). A nehéz-harckocsik mellett a könnyű és közepes típusokkal is komoly problémák adódtak: elégtelen fegyverzetük mellett képtelenek voltak hatékonyan együttműködni egymással.

Ezen hibák miatt a háború előtt alig készült hatékony francia harckocsik: az egyetlen kivétel a SOMUA vállalat terméke volt. A francia lovasság már 1931-ben rendelt páncélosokat, de az elkészült modellek túl kicsik és gyengék voltak, ezért három évvel később egy lényegesen erőteljesebb harckocsira is pályázatot írtak ki.

A Société d'Outillage Mécanique et d'Usinage d'Artillerie (SOMUA) vállalat közel egy év alatt el is készítette egy hozzávetőleg 20 tonnás páncélos terveit. Az új harcjárművet Automitrailleuse de Combat modele 1935 S (francia; ~ 1935-ös páncélozott harctéri jármű) megnevezéssel jelölték, de a hosszabb AMC 1935 S helyett a SOMUA név terjedt el (a korabeli feljegyzések a típust S35-ként említik, de az utóbbi évtizedekben elterjedt az S-35 is).


Konstrukció:

Az S35-öst a korábbi hibákból részben okulva építették, ezáltal furcsa átmenetté vált: a könnyű és a nehéz páncélosok közötti (közepes) harckocsi különös elegye volt a modern és az elavult megoldásoknak.

A legtöbb korabeli francia típushoz hasonlóan ez is egyfős tornyot kapott: az APX 1 CE a B1-es harckocsi APX 1 tornyának változata volt. A két modell között különbséget csak a 102 mm-rel nagyobb átmérőjű toronygyűrű jelentett, ezáltal a rádiós segíthetett a parancsnoknak a töltésben, csökkentve annak leherheltségét.

Szintén újdonságot jelentett, hogy a toronyban már nem a (még az FT-17-hez kifejlesztett) rövid csövű 37 mm-es SA 18-as löveg, hanem az SA 34-es kapott helyet. Ez szintén rövidcsövű löveg volt, de 47 mm-es kaliberű, ezért elődjénél jobb páncélátütő-képességekkel rendelkezett. A löveg mellett a páncélos fegyverzetét egyetlen 7,5 mm-es géppuska alkotta.

Az S35-ösön is jelen volt a legtöbb korabeli francia harckocsin megjelenő vastag, öntött páncélzat és az ebből fakadó komoly védelem. A páncéltest teljes egészében öntéssel készült több nagyobb elemből, melyeket aztán összeerősítettek - a maximális páncélvastagság a tornyon 47 mm, a testen 40 mm-es volt, így a harcjármű képes volt túlélni a korai kiskaliberű páncéltörő lövegek találatát.

További előnyt jelentett, hogy az S35-ös páncélzatát (nem csak a fronton, hanem az oldalakon és a faron is) megdöntötték, növelve a lövedék lepattanásának esélyét.

Jelentős, 19,5 tonnás tömege ellenére a SOMUA S35-ös végsebessége műúton közel 41 km/h volt, ezzel kategóriájában egyedülállóan gyorsnak számított (a még vastagabb páncélzatú, hasonló lövegű angol A12 Mark II „Matilda II” műúton csupán 24 km/h-s sebességre volt képes).

A mozgékonyságban komoly szerepe volt a futóműnek, melyet a csehszlovák LT vz. 35-ös alapján terveztek: ez oldalanként kilenc kisméretű futógörgőből állt, melyek párosával közös felfüggesztésre kerültek (az utolsó kerékpár egymagában állt).

A számos forgózsámolyt magában foglaló rendszer hátrányos tulajdonsága volt bonyolultsága és a részben ebből fakadó sérülékenysége, ezért a futóművet kötényzet védte.

Bár az S35 legfontosabb előnye masszív felépítése és kiegyensúlyozottsága volt (hatékony löveg, erős páncélzat, nagy mozgékonyság), rendelkezett néhány különleges, előremutató részlettel is.

Küzdőterét - a modern párcélosokhoz hasonlóan - már páncélozott lappal választották el a motortól és az üzemanyagtartálytól, sőt, egy primitív belső tűzoltó-rendszert is beépítettek (bár e rendszer létjogosultságát erősen megkérdőjelezte, hogy mérgező metil-bromid gázt használt, amely a tartály esetleges sérülésekor maga is veszélyforrássá vált).


Fejlesztések:

A SOMUA S35-ös egy különösen jól sikerült típus volt: részben ezért, részben a második világháború alatt megismétlődő gyors francia összeomlás miatt ebből a típusból nem készültek egymás nagymértékben különböző fejlesztett verziók.

Ez ugyanakkor nem jelentette azt, hogy az összes elkészült SOMUA harckocsi azonos lett volna. Eredetileg minden S35-öst el kívántak látni rádióval, a szűkös lehetőségek ezt azonban nem tették lehetővé, ezért a legtöbb példányt sosem szerelték fel kommunikációs rendszerrel, ami rendkívüli módon megnehezítette a hatékony együttműködést.

Szintén a gyártás során felmerült változtatás volt, hogy az első 50 példány legyártását követően közel 1/3-al kevesebb elemből álltak a lánctalpak, de az egyes szemek hosszát növelték, ezért a későbbi lánctalp mindössze 15 mm-rel volt hosszabb elődjénél.

Az eredetileg tervezett AC3-as prototípus nem is került sorozatgyártásba, mivel ekkorra elkészült az AC4-es (az S35-ös), a későbbi sorozatgyártású példányok pedig már a hosszabb csövű (47 mm-es) SA 35-ös löveget kapták.

Az S35-ösből 1939-ben elkészült egy feljavított, AC5 jelű prototípus is, amelyet később SOMUA S40-ként jelöltek. Ez a típus erősebb páncélzatot és nem öntött, hanem hegesztett tornyot kapott, ráadásul gyártása elődjénél olcsóbb volt. További előnyt jelentett módosított futóműve és az új, 220 lóerős motorja, amely a harckocsi végsebességét csak kis méretékben növelte, terepjáró-képessége viszont jelentősen javult.

A német előrenyomulás hatására egy még ennél is erősebb harcjármű terveit is elkészítették: az S41 már az ARL 44 kísérleti nehéz harckocsi tornyát használta. Ez a modell váltotta volna fel az S35-öt, de a nácik még azelőtt legyőzték Franciaországot, hogy akár egyetlen példány is elkészült volna.

A szűkös lehetőségek ellenére több további lehetőség is felmerült, melyek főleg más - jellemzően francia (pl.: ARL 44, G1, stb.) - harckocsik alkatrészeit használták, de egyik változat sem került sorozatgyártásba.

A németek a háború során mintegy 300 db S35-öst zsákmányolt - ezeket (Panzerkampfwagen 35-S 739(f) névenÖ besorozták saját hadseregükbe, ám ezek csak annyiban különböztek az alapváltozattól, hogy a parancsnok zárt búvónyílásának tetejét nyithatóra cserélték és egyes példányokba német rádiót szereltek. Fent középen egy S35-ös és egy Sau 40-es fog közre egy löveg nélküli S40-est, a jobb alsó fotón egy Panzerkampfwagen 35-S 739(f) látható.


Szolgálatban:

Az S35 1935-ös megjelenésekor kétségkívül nem csak Franciaország, de a világ egyik legjobb harckocsijának számított, mindössze a német Panzerkampfwagen III, a csehszlovák LT vz. 35 és a lengyel 7TP állt hasonló fejlettségi szinten.

A típus jelentőségét ugyanakkor csökkentette, hogy a programban folyamatos határidő-túllépések jelentkeztek: az első négy S35-ös már 1936 elején szolgálatba állt, de a szabvány-löveg csak mintegy két évvel később állt rendelkezésre.

Ez a probléma a többi változatnál is megmaradt: az S40 előállítása egy évet késett az új motor beszerzése miatt, mire pedig az S41-esek első képviselői legördültek volna a futószalagról, a háború Franciaország számára már véget ért.

Ebben szerepet játszott a lassú gyártás: az S35-ösre leadott 700 darabos megrendelésből csak 427 készült el, a többi változatnál pedig még rosszabb volt az arány.

Gondok voltak stratégiai szintjén is: a legtöbb S35-ös a három Divisions Légeres Mécaniques (francia; gépesített lovassági hadosztály) részeként harcolt, de nem egyetlen ütőképes egységként, hanem kis csoportokba szétszórva.

A francia páncélos-taktika legfontosabb eleme a védekezés volt, ezért a kezdeményezést átengedték a németeknek, közben pedig hibát hibára halmoztak. Ilyen volt, amikor 1940-ben a felső vezetés hadosztályait kiküldte a vitatott hovatartozású németalföldi területekre, hogy ott tartóztassák fel a német előrenyomulást.

Itt, a szinte teljesen sík vidéken nem lehetett kihasználni a védekezésből adódó előnyöket, ráadásul nagy területen szórák szét az egységeket, ezért a francia harckocsiknak általában egyedül kellett felvenniük a harcot az együtt mozgó német harckocsi-alakulatokkal.

Az összecsapások alatt kiderült, hogy a SOMUA S35 jóval erősebb, mint a legtöbb német harckocsi és páncélzatukról (a B1-hez hasonlóan) egyszerűen lepattant a 37 mm-es német páncéltörő lőszer: emiatt az S35-ösök többségét a franciák sértetlenül hagyták hátra, általában azért, mert elfogyott az üzemanyag.

A kritikán aluli morál miatt az elkeserítő helyzetben számos alakulat összeomlott: a legerősebbnek tartott 1. gépesített lovassági hadosztály a fronton például egyszerűem felbomlott. A parancsmegtagadás és a fejetlenség miatt a németek nagyszámú S35-öst zsákmányoltak - a típust olyan jónak tartották, hogy besorozták saját alakulataikba, sőt, felmerült a japán gyártás lehetősége is (ez végül nem valósult meg).

Sok S35-ös végigharcolta a háborút: a németekkel együttműködő Vichy-kormányzat éppúgy használta, mint a szabad francia erők (a németek még a háború utolsó évében is tucatnyi ilyen páncélossal rendelkeztek).

Amikor 1944-ben a Szövetségesek visszaszorították a németeket, az új francia haderő páncélos alakulataiban ismét feltűntek a SOMUA-k (egyes példányokkal a franciák harcoltak a németek ellen, majd a vereség után a németek, a felszabadítás után pedig ismét a franciák). Franciaország és Németország mellett a zsákmányolt páncélosokból kapott Bulgária, Olaszország és Magyarország (hazánk 2 S35-öst), a francia példányok a második világháború végét követően is rendszerben maradtak.


Utóélet:

Az S35-ös magában hordozta a francia harckocsi-építés stílusjegyeit (magas, erős test, aprócska torony, stb.), de jóval fejlettebb volt kortársainál, ráadásul nem csak vastag páncélzattal és erős löveggel, de jó mozgékonysággal is rendelkezett - meglévő előnyeit csak az elhibázott döntések miatt nem tudta kihasználni:


SAu 40 (rohamlöveg/páncélvadász):

A német páncélvadászok sikere arra ösztönözte a franciákat, hogy ők is megalkossák saját variánsukat. Az S35 nyújtott alvázára épülő SAu 40 a StuG III-hoz hasonló típus volt: a rendkívül vastag páncélzatú test orr-részére (a középvonaltól jobbra eltolva) egy 75 mm-es löveget építettek be (mivel a csak képpuskás tornyot is megtartották, a jármű felépítése hasonlatossá vált az amerikai M3 „Lee” harckocsihoz). Több különböző tervezet született, de e típusból mindössze egyetlen példány készült.


Műszaki adatok:

Név: Société d'Outillage Mécanique et d'Usinage d'Artillerie S35 „SOMUA S35”

Típus: (lovassági) közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 19,50 t

Hossz: 5,38 m

Szélesség: 2,12 m

Magasság: 2,62 m

Motor: 190 Le-s (SOMUA, 8 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 47 mm-es löveg (SA 35, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,5 mm-es géppuska (Reibel, párhuzamosított)

Páncélzat: max. 47 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 41 km/h (úton), 32 km/h (terepen)

Hatótávolság: 230 km (terepen 130 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.