SK-105
„Kürassier”
Előzmények:
A mai értelemben vett Osztrák Köztársaság (köznapi nevén Ausztria) csak 1955-ben született meg, de az ország területe már a kőkorszakban is lakott volt. A Habsburg család révén (1273-től a XIX-ik század végéig) az osztrákok jelentős területeket ellenőriztek (Habsburg Birodalom), melynek utódja, az Osztrák-Magyar Monarchia, egészen az első világháború végéig fennállt.
A békekötés után a korábbiakhoz képest igen kis területű országban megalakult az első köztársaság, amely Német-Ausztria néven működött és célul tűzte ki, hogy csatlakozzon Németországhoz.
Ezt a békeszerződés megtiltotta és az ország a működésképtelenség határára jutott, mivel a korábbi rendszerben évszázadokon át megosztották a feladatokat. Ausztriában ”csak” az adminisztráció összpontosult, míg az ipar például Csehországban koncentrálódott, a jó minőségű mezőgazdasági területek zöme pedig Magyarországhoz tartozott).
Ez a magára maradt országban gazdasági és politikai krízishez vezetett, a fasizmus felé sodorva Ausztriát, melyet a náci Harmadik Birodalom még a második világháború előtt, 1938-ban annektált (Anschluss).
Az osztrákok szerencséjére az újabb vesztes háborút követően a győztes hatalmak Ausztriát négy megszállási zónára osztották fel (amerikai, angol, francia, szovjet), de a többi közép-európai országgal szemben nem engedték, hogy a Szovjetunió kommunista diktatúrát építsen ki.
A megszállás az új alkotmány 1955-ös aláírásáig tartott: a második köztársaság máig érvényben lévő passzusa alapján az Osztrák Köztársaság deklarálta örökös semlegességét. Bár az osztrákok lehetőségeikhez mérten modernizálták hadseregüket, a hidegháború egyik szuperhatalmához sem kívántak csatlakozni, ehelyett igyekeztek saját harcjárműveket fejleszteni.
Ennek részeként a páncélos erők nem egy közepes harckocsit vagy fő csataharckocsit rendeltek, hanem egy lánctalpas, harckocsi-elhárító harcjárművet, azaz egy végső soron egy egyszerűbb, mozgékony páncélvadászt.
A típust a Saurer-Werk fejlesztette, amely igyekezett már létező, részben külföldi típusokból építkezni, mivel az országban korábban nem létezett harckocsi-fejlesztő kapacitás.
A páncélosoknál gyakori, hogy az adott harckocsi vázán műszaki mentő vagy páncélozott csapatszállító változatot gyártanak, ennél a típusnál azonban megfordult a fejlesztési sor, mivel az új típust a Saurer saját 4K 4FA jelű csapatszállítójára alapozták (ennek fejlesztési-idő és költség-csökkentő okai voltak).
A prototípus 1967-re készült el, a páncélos neve SK-105, beceneve pedig Kürassier (német; kürasszír, azaz vérttel rendelkező lovas katona) lett.
Konstrukció:
Az SK-105-ös mind küllemét, mind pedig képességet tekintve hasonló volt a kortárs francia AMX-13-as könnyű harckocsihoz, amelyből több alkatrésze származott.
A páncélozott csapatszállító-alap kisméretű és könnyű testet jelentett, erre építették rá a szintén rendkívül kisméretű tornyot, melyet az AMX-13-asból vették át, majd fejlesztették tovább (ezáltal a két típus még inkább hasonlóvá vált egymáshoz).
A Kürassier-nál is megtartották a billenő-tornyos megoldást: a harckocsi főfegyverzetét egy rendkívül erős, 105 mm-es huzagolt csövű löveg alkotta (105 G1), melyet egy párhuzamosított géppuskával egészítettek ki.
Mivel a toronyban nem állt rendelkezésre elegendő hely, a Kürassier lőszerkészletét a páncélos orrában helyezték el (akárcsak az akkumulátorokat). A torony jellegzetessége volt, hogy a tüzeléskor keletkező gázokat egy erre a célra kialakított ventillátor a szabadba engedte.
Erős lövege ellenére az SK-105-ös egy könnyű harckocsi volt, ezért páncélzatát minimális vastagságúra tervezték: az a frontrész ellenállt a gépágyúlőszer-találatoknak, de a páncélzat többi része csak kézifegyverek ellen nyújtott védelmet.
Ez a gyakorlatban 40 mm-es frontpáncélt, a test többi részén pedig 8 mm-es páncéllapokat jelentett, amely a korabeli közepes harckocsikkal összevetve rendkívül kevésnek számított, ám egyben alacsony tömeget, végső soron nagy mozgékonyságot tett lehetővé.
A Kürassier hegesztett páncélzata nem volt alkalmas egy fő csataharckocsi találatának kivédésére, de nem is erre szánták: mozgékonyságával kellett elkerülnie a harckocsi kilövését.
Ezt a gyártó Saurer-hez hasonlóan osztrák Steyr vállalat hathengeres dízelmotorjával kívánták elérni, amely 320 lóerő leadására volt képes - bár ez nem érte el a korabeli harckocsik szintjét, a 17,7 tonnás tömege révén az SK-105-ös jóval könnyebb is volt azoknál.
Az oldalanként öt kisméretű futógörgőt használó könnyű harckocsi kiemelkedő mozgékonysága részben kényszer eredménye volt, mivel Ausztria területének nagy része hegyvidék (hasonló okból tervezték könnyűre a kortárs svájc Panzer 61-est is).
Az osztrák könnyű harckocsi háromfős legénységet kapott, melyből a vezető a harcjármű elején, bal oldalt foglalt helyet, mögötte ült a toronyban a lövész és a parancsnok, míg a motort hátra építették be (a páncélost ellátták légcserélővel és automata tűzoltó rendszerrel).
Fejlesztések:
A Kürassier gyakorlatilag az AMX-13 fejlesztett változata volt: a két harckocsi külsőre ugyan hasonlított egymáshoz, de az osztrák páncélos hosszabb, 4 tonnával nehezebb és fél méterrel magasabb volt.
Az AMX-13-as alapváltozata egy 75 mm-es löveget hordozott, míg az SK-105-ösbe egy 105 mm-es főfegyver került (bár AMX-13/105 néven a francia típusból is létezett azonos kaliberű változat).
Az osztrák könnyű harckocsi átvette az AMX-13-as speciális fegyverzet-kialakítását: a Kürassier is félautomata löveget kapott, melyet egy 6-os dobtár szolgált ki (ezeket a rendszer automatikusan töltötte, de a tárcsere manuálisan történt).
A típus összesen 7 tárat (42 db lőszert) hordozott, az ötféle lőszer között volt élőerő ellen hatékony nagy robbanóerejű (HE) típus is.
A Kürassier alapváltozata a SK-105/A1 volt, váltótípusa az SK-105/A2 lett. Ez utóbbi harckocsiban a félautomata löveget egy teljesen automatizált változatra cserélték és szintén fontos újdonság volt a stabilizátor, amely lehetővé tette a mozgás közbeni pontos tüzelést (a tűzvezető rendszert is lecserélték és felszereltek egy második géppuskát).
A harcjárműből kialakították az SK-105/A3-as prototípust is új toronnyal és fejlesztett páncélzattal, de sorozatgyártására nem került sor.
A Kürassier vezetőjének periszkópját lecserélhetővé tették egy passzív éjjellátós modellre, de a harckocsi rendelkezett infravörös keresővel és egy közel 10 km-ig használható lézertávmérővel is (CILAS TCV 29). A fenti képen egy SK-105/A3 látható, amely könnyen megkülönböztethető a toronyra szerelt rátét-páncélzatról.
Szolgálatban:
Az SK-105-ös prototípusának megjelenése után 5 évvel, 1971-ben kezdődött (ekkorra a vállalat beolvadt a Steyr-Daimler-Puch-ba).
A típus jól eltalált elegye volt a könnyű harckocsiknak és a páncélvadászoknak: nagy volt a sebessége és jó a mozgékonysága, ráadásul egy rendkívül erős löveggel rendelkezett.
Ez a 105 mm-es löveg korában kiemelkedően jónak számított, könnyű harckocsi létére a típus tűzereje vetekedett a világ élvonalába tartozó fő csataharckocsikéval (a fegyver maximum 360 mm-nyi homogén páncélzat átütésére volt képes, azaz a legtöbb korabeli harckocsit szemből is ki tudta lőni).
A torony szokatlanul kis mérete kis sziluettet eredményezett, amely megnehezítette a páncélos eltalálását, de ennek ára volt. Az SK-105-ös tornyában ugyanis nem volt elegendő hely a nagyméretű dobtár újratöltéséhez, ezért ehhez a járműnek meg kellett állnia és egy főnek ki kellett szállnia (ez éles helyzetben rendkívül hátrányos tulajdonságnak számított).
Ennek ellenére a Kürassier-ok nemzetközi szinten is sikeressé váltak: Ausztria mellett Argentína, Bolívia, Botswana, Brazília, Marokkó és Tunézia is vásárolt a típusból (ebben az is közrejátszott, hogy a vásárlás nem jelentett elköteleződést egyik nagyhatalom mellett sem).
Összesen mintegy 700 db SK-105-ös készült, ebből 286 db-ot az Osztrák Köztársaság használt, a páncélos háborúban eddig nem vett részt.
Ausztria mára kivonta a szolgálatból SK-105-öseit, helyüket az osztrák-spanyol ASCOD lánctalpas típuscsalád 105 mm-es löveggel felszerelt tagja, az Ulan könnyű harckocsi, valamint a német Leopard 2-es fő csataharckocsi vette át.
Mindazonáltal a Kürassier karrierje még nem ért véget: különleges változatait Ausztriában, a bázismodell könnyű harckocsit pedig még a világ több országában rendszerben tartják.
Utóélet:
Ausztriában több haditechnikával foglalkozó vállalat található, de hazai fejlesztésű harckocsit sem korábban, sem azóta nem gyártottak, ennek ellenére az SK-105-ös jól sikerült típussá vált, amely részben azért kevésbé ismert, mert rendszeresítői nem viseltek háborút:
4KH7FA-FA „Fahrschulpanzer” (vezetőkiképző harckocsi):
Az SK-105-ösök sofőrjeinek képzésére szolgáló, torony nélküli variáns (ez nem valódi, önálló fejlesztés volt, egyszerűen egy leszerelt tornyú Kürassier, amely szükség esetén visszaalakítható volt teljes értékű könnyű harckocsivá).
4KH7FA-AVE „Greif” (műszaki mentő):
A Kürassier magyarul griff nevű műszaki mentő változata nem kapott tornyot, de a felépítményének méretét megnövelték, ellátták egy kisméretű daruval és tolólappal.
Pionier (utász harckocsi):
A Greif-hez hasonló, de markolós kivitelű utászjármű hadmérnöki feladatokra.
Patagón (könnyű harckocsi):
Argentína háromféle harckocsit tartott hadrendben: a saját fejlesztésű TAM mellett 112 db SK-105-öst és 50 db AMX-13/105-öt. Utóbbiakat kivonták a szolgálatból, a Kürassier-okat pedig továbbfejlesztették, melynek részeként az osztrák könnyű harckocsi Steyr JT1-es tornyát leszerelték és helyükre a felszabaduló AMX-13-asok tornya került - ez lett a Patagón (40 példányt alakítottak át ilyen módon).
Műszaki adatok:
Név: SK-105 „Kürassier” (kürasszír)
Típus: könnyű harckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 17,70 t
Hossz: 5,58 m
Szélesség: 2,50 m
Magasság: 2,88 m
Motor: 320 Le-s (Steyr 7FA, 6 hengeres, dízelüzemű)
Legénység: 3 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (105 G1, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (párhuzamosított)
Páncélzat: 8-14 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 70 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 500 km