Sherman M-50

„Super Sherman”


Előzmények:

Az ókorban, i. e. 1000 környékén a Földközi-tenger keleti partvidékének népei a külső fenyegetés hatására összefogtak és megalakították az Izraeli Királyságot. E birodalom mindössze 90 év után két részre szakadt, majd a külső támadások alatt összeomlott, az itt élő zsidó nép azonban egységes maradt, annak ellenére, hogy az évszázadok során a zsidóság szétszóródott a világban. Többek között Európa minden országába eljutottak, de a XX. századra sem olvadtak be, mivel az adott országtól élesen elkülönülve éltek, a nyelvre és területre épülő nemzeti identitás helyett a vallás köré épülő hagyományokat ápolva, fenntartva a zsidó identitást.

A bankrendszert fenntartó és más jól fizető kereskedelemben részt vevő zsidóságban az 1850-es évektől megjelent a cionizmus: egyfajta zsidó nemzeti mozgalom, amely a zsidók érdekeit képviselte, végső célja azonban egy saját ország létrehozása volt, a történelmi Izrael területén. Ezt a törekvést akaratlanul is segítette, hogy az 1900-as évekre Európa-szerte megerősödött a saját nemzeti öntudat, az ezt életmódjukkal megtagadó zsidóság ellen pedig több országban súlyos atrocitásokat követtek el.

Az első világháború után megkezdődött az alija; a zsidók betelepülése az ekkor a britek által ellenőrzött Palesztina területére. Az agresszívan terjeszkedő, zárt, önellátó zsidó gazdaságok ellen a helyi arabok számos támadást indítottak, aminek kivédésére létrejött a Hagana nevű félkatonai mozgalom, majd ennek agresszívabb, a brit rendfenntartók és a helyiek ellen harcoló Irgunt és Lehit terrorszervezetek. A többségi (arab) lakosság nyomására a második világháború előtt a brit kormány korlátozta a letelepedési lehetőségeket, de a nácik európai zsidó-üldöztetésének és megsemmisítésének hatására óriási bevándorlási hullám indult el.

A feszültség egyre nőtt az arabok és zsidók között, amelynek megoldására az ENSZ 1947-ben kidolgozta a Palesztin rendezési tervet. Ez alapján a területről az Egyesült Királyság kivonul és létrehoznak egy arab és egy zsidó országot. Ezt akkor hivatalosan Izrael képviselője is elfogadta, de az erőszak nem csökkent, sőt, utcai zavargásokká fajult.

Az Egyesült Királyság igyekezett fenntartani a rendet, de közben fokozatosan kivonta a katonáit (ezt 1948. május 15-én kellett befejeznie). Egy nappal a határidő lejárta előtt a Palesztin rendezési tervet aláíró Dávid Ben-Gúrión megszegte az ígéretet és kikiáltotta a független Izrael államot. Az új országot a környező arab államok (Libanon, Szíria, Transzjordánia, Irak és Egyiptom) azonnal megtámadták, elindítva az (első) arab-izraeli háborút. A felek kezdetben a második világháború alatt elhagyott harcjárművekkel és kézifegyverekkel harcoltak (Izrael a különböző országok zsidó diaszpórái által becsempészett fegyvereket használta), de úgy tűnt, a Szovjetunió által támogatott araboké lesz a győzelem.

A körbezárt, létrejöttét követően azonnal a túlélésért küzdő Izrael segítségére a másik talpon maradt szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok sietett, hatalmas mennyiségű hadfelszerelést (köztük vadászrepülőket és harckocsikat) juttatva a zsidó államnak. Ezekkel Izrael végrehajtotta a lehetetlent, visszaszorítva az arab támadókat: a 9 hónapos háború végén győztesen kerülve ki a konfliktusból.

Izrael létrehozása a Közel-Keleten azonban (eltekintve a vallási oldaltól) óriási hiba volt: az egykor kánaánként lefestett terület 3000 évvel később nagyrészt kősivataggá vált, és ami még fontosabb, Izrael minden szomszédja arab ország, amelyek legfőbb vágya volt, hogy revansot vegyenek a megalázó vereségért és elpusztítsák az országot, létrehozva helyette Palesztinát.

Izrael máig folyamatosan fegyverkezik, hogy ellensúlyozza a szomszédos országok jelentette veszélyt, amelyek megalapítása óta fenyegetik létét. Azért, hogy képesek legyenek felvenni a versenyt a jókora létszámfölényű ellenséggel, az önálló hadiiparral sokáig nem rendelkező Izrael minden általa beszerzett harcjárművet igyekezett folyamatosan fejleszteni.

Ezen eszközök közé tartozott az Amerikai Egyesült Államoktól nagy mennyiségben kapott M4 „Sherman” harckocsi is, amelyet Sherman M-50 néven fejlesztettek tovább. E típust Super Sherman, azaz Szuper Sherman vagy Isherman, azaz Izraeli Sherman néven is ismerik, annak ellenére, hogy ezt a becenevet Izrael nem használta.


Konstrukció:

Izrael számára az 1950-es években komoly problémát jelentett haderejének ütőképességét megőrizni. Miközben új, a korábbiaknál lényegesen jobb tulajdonságokkal rendelkező harcjárművek jelentek meg (köztük a szovjet T-54-es) és a Szovjetunió nagy számban juttatott régebbi T-34/85-ösöket a környező arab országokba, a zsidóknak fő támogatójuk, az Amerikai Egyesült Államok viszont csak elavult második világháborús felszerelést adott el.

Ezek közé tartozott az M4 „Sherman” közepes harckocsi is, amelyet ugyan egyszerű volt gyártani, de képességei elmaradtak az új generációs harckocsiktól, ezért a zsidók ezt egy többrétű fejlesztőcsomaggal jelentősen átalakították. Az M-50-es Sherman megtartotta elődje öntött testét, de a toronyba új löveg került, ami nem volt más, mint a francia 75 mm-es CN 75-50-es.

A Sherman eredetileg is 75 mm-es löveget hordozott, de az amerikai M3-as rövidcsövű löveghez képest a Super Sherman főfegyvere lényegesen hosszabb csővel rendelkezett és páncélátütő képessége is lényegesen felülmúlta az M3-ét. Az új löveggel az M-50-es hasonlóvá vált a brit második világháborús Sherman Firefly-hoz, az M4-es harckocsi 17 fontos (76 mm-es) hosszú csövű páncéltörő lövegét hordozó variánsához. A löveg befért a toronyba, de a fegyver jelentős tömege miatt a torony hátsó részére egy ellensúlyt kellett szerelni (szintén a Sherman Firefly-hoz hasonlóan) - a páncélos a löveg mellett megtartotta az eredeti géppuskákat.

Az M-50-es páncélzatát nem módosították: az első sorozat az M4A4-es Sherman-variánsra épült, ezért páncélzata nem a Sherman-ekre kezdetben jellemző öntött kivitelű volt, hanem hegesztett. A páncélzat vastagsága nem változott, így az a 70 mm-t sehol nem haladta meg.

Az első Super Sherman sorozatot az M4-esre jellemző Continental R975-ös motorral hajtották meg. Ez a Wright R-975 „Whirlwind” 9 hengeres repülőgépmotornak a Continental Motors által gyártott megfelelője volt: az egyetlen érdemi különbséget egy hűtőventillátor beépítése jelentette (erre azért volt szükség, mert a repülőkkel ellentétben a harckocsikon hiányzott a menetszélből adódó hűtés).

Az R975-ös a világháború alatt nagy teljesítményű erőforrásnak számított, amelyet a későbbi Sherman változatok azért nem használtak, mert a hajtóművekre a repülőgépiparnak volt szüksége, azonban a Super Sherman megnövekedett tömege negatívan befolyásolta a menettulajdonságokat. A legnagyobb problémát a túlzottan magas futómű- és lánctalp-terhelés jelentette, ezért a későbbiekben az M-51-esnél a korábbi 30-33 tonnáról 35 tonnára hízott össztömeg miatt szükségessé vált ennek cseréje.


Fejlesztések:

Izrael már az 1950-es évek elején tisztában volt azzal, hogy új, a korábbiaknál erősebb harckocsikra van szüksége, azonban korábbi elsődleges ellátója, Csehszlovákia nem tudott harckocsikat értékesíteni számára, az Amerikai Egyesült Államok pedig nem volt hajlandó élvonalbeli páncélosokat átadni. Mivel a Szovjetunió az arab országokat támogatta, az Egyesült Királyság pedig a szintén arab palesztinok mellett foglalt állást, a zsidók látszólag magukra maradtak - ekkor azonban segitségükre sietett a hadiiparát újjáélesztő Franciaország, ahonnan a zsidó ország többek között első sugárhajtású vadászgépeit is beszerezte.

Az izraeli delegáció 1953-ban megtekintette és 1967-ig kb. 400 db-ot rendelt az új francia AMX-13-asból (ebből 180 db már 1956-ban rendelkezésre ált), azonban a könnyű harckocsival szemben felmerült egy probléma. Miközben a hosszú csövű, német eredetű 75 mm-es löveg kiváló jellemzőkkel rendelkezett, a 15 tonna alatti harcjármű minimális, maximum 40 mm-es páncélzatát túl gyengének tartották.

Az AMX-13-ast ezért a későbbi gumikerekes páncélvadászokhoz (pl.: az AMX-10RC-hez) hasonlóan gyors és nagy erejű, de érdemi páncélzat nélküli harcjárműnek szánták, amely mellett szükség volt egy erősebb páncélzatú közepes harckocsira is.

Ez vezetett 1954-ben az M-50-es prototípusának megalkotásához, amely alapjául a Sherman-t választották, mivel erősebb páncélzattal rendelkezett, mint az AMX-13-as és ekkor Izraelben már nagy számban használták harckocsiként (M-1, M-3, M-4), valamint különböző specializált harcjárművek (pl.: az L-33 „Ro’em” 155 mm-es önjáró löveg) alapjaként.

Az M-50-es harckocsi alapvetően bevált, de a löveg miatt megnövekedett tömege miatt le kellett cserélni a futóművet, és a tervezők problémásnak tartották a hajtóművet is, amely egyrészt túlságosan alacsony (200 km alatti) hatótávolságot eredményezett, miközben (a többi Sherman-hez hasonlóan) találat esetén a benzinmotor könnyen lángra gyulladt.

E problémák orvoslására a zsidók módosították a páncélost. A Sherman futóműve jellegzetes, oldalanként három, egyenként két kisméretű, gumírozott futógörgőt tartalmazó, tekercsrugós zsámolyból álló görgőrendszere eredetileg függőleges tekercsrugós lengéscsillapítóval rendelkezett (angol rövidítéssel VVSS), a későbbiekben ezt szélesebb lánctalpú vízszintes tekercsrugókra (HVSS) cserélték, ami javította a menettulajdonságokat.

A HVSS felfüggesztés amerikai fejlesztés volt, emellett azonban Izrael a hajtóművet is lecserélte egy 8 hengeres Cummins dízelmotorral, amely 400 helyett 460 lóerős teljesítmény leadására volt képes. Egyrészt ezzel kismértékben nőtt a típus végsebessége, másrészt jelentősen, 400 km-re bővült a hatótávolság és találat esetén lényegesen csökkent a hajtóműtűz esélye.

A korai járműveket M-50 Mark I, a későbbieket M-50 Mark II névvel illették, de használták az M-50 Continental és M-50 Cummins elnevezéseket is, utalva az eltérő hajtóműre. Az 1950-es évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy az új szovjet harckocsik ellen a 75 mm-es löveg már nem lesz elegendő, ezért Izrael tovább módosította Sherman-jeit. Az M-50-est továbbfejlesztve hozták létre a M-51-es modellt, amely az (elődjéhez hasonlóan francia) AMX-30-as harckocsi 105 mm-es (CN-105-F1-es, más néven Modéle F1-es) lövegét kapta.

Az új löveg tovább növelte a páncélátütő-képességet, azonban e fegyver már túlságosan nagy volt a típusnak, ezért magát a löveget is át kellett alakítani. A löveg hosszát 56-ról 44 kaliberhosszra mérsékelték, ellátták a hátrasiklást csökkentő csőszájfékkel, emellett speciális, rövidebb töltényeket használtak hozzá. Az M-51-es már kizárólag az M-50 Cummins változaton alapult az erősebb motorral és HVSS típusú futóművel. A baloldali fotón egy hegesztett testű M-50-es látható, mögötte egy öntött testű M-51-es.


Szolgálatban:

Az Isherman az izraeli harckocsi-átalakítás jellegzetes példája volt. A típus egy külföldi (amerikai) harckocsira épült, de jelentősen továbbfejlesztették, új életet adva a kiöregedő konstrukciónak. A harckocsi pontos gyártási darabszámáról nincs információ: a típusból kb. 50 db Mark I-es és 300 db Mark II-es készült, de ezek egy részét a Sherman-hez hasonló M10 „Wolverine” páncélvadászból építették át (180 harckocsi került átépítésre M-51-es konfigurációban az erősebb löveggel).

Az első 25-ös sorozat 1956-ban került átadásra: akkor, amikor 1956-ban kitört a Szuezi válság, amit második arab-izraeli háborúként is ismernek. Ebben a britek által a Szuezi csatorna visszaszerzésére kidolgozott tervben Izrael a Sínai-félsziget elfoglalására törekedett. Az ütőképes brit-francia-izraeli erők könnyedén elsöpörték a védelmet, azonban az Amerikai Egyesült Államok más politikailag érintett országokkal együtt nyomást gyakorolt a támadókra, így az Egyesült Királyság kénytelen volt meghátrálni. A békekötés az Egyesült Királyság és Franciaország nagyhatalmi státuszának végét jelentette és a remélttel ellentétben nemhogy gyengítette, épp ellenkezőleg, megerősítette a nacionalista Gamal Abden-Nasszer hatalmát Egyiptomban, azonban a harcokban az M-50-es átesett a tűzkeresztségen. A Kadesh hadművelet részeként az izraeli erők elsősorban vadászgépeiket és ejtőernyős egységeiket használták, azonban a szárazföldi harcok rámutattak a hiányosságra a kiképzés és a logisztika területén, valamint a váratlanul gyors sikerek önbizalommal töltötték el a zsidó katonákat.

Kevesebb, mint 10 évvel később az arab-izraeli feszültség ismét erősen emelkedett és szíriai területekről lőtték Izraelt. Válaszul Israel Tal (aki később a harckocsikkal vívott összecsapások mesterévé vált tábornokként híresült el és aki többek között a Merkava harckocsi kifejlesztésében is részt vett), saját M-50-es harckocsijával egy határ-menti összecsapásban (egy Centurion harckocsival) több szíriai traktort és egy hátrasiklás nélküli löveget semmisített meg, kb. 2 km-ről.

Ezen incidens után további 3 évvel, 1967-ben vívták meg a Super Sherman számára legfontosabb arab-izraeli háborút, amelyet a Szuezi válság hatására megerősödött Egyiptom vezetett. Ekkor, a Hatnapos háborúban Izrael páncélos erőinek zömét M50-esek és M-51-esek adták, amelyek ellen az arabok nagyszámú T-34/85-öst vetettek be, de ezeket a Super Sherman-ek ugyanúgy könnyűszerrel kilőtték, mint a veszélyesebb SzU-100-as páncélvadászokat (az Abu-Ageila-i csatában Izrael 19 harckocsit vesztett, miközben 40 egyiptomi páncélost lőttek ki).

Izrael már a Hatnapos háborúban is alkalmazott lényegesen modernebb brit Centurion harckocsikat, illetve annak helyileg feljavított változatát, a Sho’t-ot, amelyek az 1970-es évekre fokozatosan felváltották az M-50-eseket és M-51-eseket. Az M-50 Mark I-esek kivonása 1973-ra megtörtént, de ekkor, a Jóm kippuri háborúban (a brit Centurion-ok és az amerikai M48 „Patton” harckocsik mellett) a kétségbeesett helyzetben lévő izraeli erők elavult Super Sherman-jeiket is bevetették.

A motivált és jól képzett izraeli harckocsizók ekkor nem csupán második világháborús szovjet páncélosokat lőttek ki, de az M-51-esek kumulatív gránátot használva lényegesen modernebb T-54-eseket, T-55-ösöket és T-62-eseket is - igaz, ezért nagy árat fizettek, ugyanis ekkorra a Sherman páncélzata már alig nyújtott védelmet.

A háború után a megmaradt M-50-eseket az 1970-es évek végén, az M-51-eseket pedig az 1980-as évek elején selejtezték ki, bár kisebb számban az Izraelben nyugdíjazott páncélosok különböző libanoni milíciáknál és Chilében tovább szolgáltak.


Utóélet:

A Super Sherman fontos szerepet töltött be Izrael harckocsizó alakulatainak korai időszakában, egyben utat mutatva a későbbi fejlesztési iránynak. A zsidó ország a Merkava harckocsik sorozatgyártásáig minden importált harckocsiját igyekezett ütőképesé tenni, létrehozva többek között a Sho’t (brit Centurion), a Magach (amerikai M48) és a Sabra (amerikai M60-as alapú) sorozatokat:


Hidegháborús közel-keleti Sherman variánsok:

A második világháború után az Amerikai Egyesült Államok megszabadult elavulttá vált Sherman-jeitől, amelyeket aztán több vásárló ország tovább módosított, bár az utolsó amerikai gyártású variáns, az E6-os Sherman már maga is egy újabb, hosszú csövű (76 mm-es) löveget hordozott.

A szintén M4 alapú argentin Repotenciado harckocsi független volt az M-51-estől, azonban a Sherman testén ugyanazt a francia 105 mm-es CN-105-57-es löveget használta, amit az M-51-es és a késői AMX-13-as harckocsik. Talán ennél is furcsább az egyiptomi átépített M4A4-es páncélosok esete, amelyeket az AMX-13-as jellegzetes FL-10-es billenő-tornyával szereltek fel és amelyek szembekerültek izraeli M-50-esekkel a Szuezi válság alatt.

Az utolsó Sherman harckocsi-variánst Chile építette, amely az Izraeltől vásárolt M-50-eseket hiper-kezdősebességű 60 mm-es (IMI-OTO HVMS) lövegekkel látta el és hadseregében M50/60 jelzéssel rendszeresítette.


Műszaki adatok:

Név: M-51 ”Super Sherman” (szuper Sherman)

Típus: közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 35,00 t

Hossz: 6,15 m

Szélesség: 2,42 m

Magasság: 2,24 m

Motor: 460 Le-s (Cummins, 8 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (CN-105-F1, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 8 mm-es géppuska (egy-egy párhuzamosított és a testben), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2HB, a torony tetején)

Páncélzat: 15-70 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 45 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 400 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.