Semovente da 47/32
„47/32 L40”
Előzmények:
Az 1900-as évek elején az Olasz Királyságban több előremutató harcjármű és fegyver készült, köztük alacsony tömeg mellett jelentős tűzerejű ismétlőpuskák, hegyiágyúk és belsőégésű motorral gyártott torpedóvető motorcsónakok, ezért amikor 1915-ben addigi szövetségesük, az Osztrák-Magyar Monarchia ellen hadba léptek, könnyű győzelemre számította.
A területüket növelni kívánó olaszok számára további előnyt jelentett, hogy az osztrák-magyar erőket lefoglalta a forrongó Baltikum, ezért kétfrontos háborúra készültek, ráadásul a császári és királyi (német rövidítéssel K.u.K.) haderő elégtelen fegyverzettel rendelkezett, az olasz támadás mégis szinten azonnal kifulladt.
Az osztrák-magyar ellentámadás szintén elakadt, de mindkét fél mindent megtett a győzelem érdekében amely a rendkívül véres Isonzói csatához vezetett (két és fél év alatt a 12 összecsapásban több mint 1 millió katona vesztette életét). A háború végén ráadásul a monarchia (német támogatással) áttört az olasz védelmen és csak az Antant közbelépésével sikerült elkerülni a királyság kapitulációját.
Az Olasz Királyság a győztesek oldalán fejezte be az első világháborút, de a súlyos emberveszteségek és a háborúba belerokkant olasz gazdaság következtében az ország káoszba süllyedt, amit kihasználva a Benito Mussolini vezette fasiszták magukhoz ragadták a hatalmat. Az új olasz diktatúra egy, az ókori rómaihoz mérhető világbirodalmat vizionált, amelynek alapját egy ütőképes haderő alkotta volna, mivel azonban a fasizmus miatt az olaszok nem tudtak nyugatról vásárolni, igyekeztek minden harcjárművet helyben gyártani.
Az 1930-as évek végére az olasz hadiipar óriási fejlődésen ment keresztül, több ezer szárazföldi, vízi és légi harcjárművet gyártva, igaz, minimális számban korábban is építettek típusokat. A hajó- és repülőgép-gyártáshoz hasonlóan az olasz harckocsi-fejlesztés is az első világháborúig nyúlt vissza, amikor megalkották a Fiat 2000 nehéz harckocsit, de a típusból mindössze 2 példányt építettek és éles körülmények között soha nem vetették be.
A háború végén - a rendkívül drága nehéz harckocsik helyett - az olaszok a francia Renault FT könnyű harckocsi továbbfejlesztett változatát kezdték gyártani, Fiat 3000 jelzéssel, amelyeket egészen az 1930-as évek közepéig hadrendben tartottak. Az 1920-as évek második felében elterjedtek a brit Carden-Loyd Mark VI-en alapuló, egyetlen géppuskás könnyű harckocsik, amely az olasz CV-33 (és a továbbfejlesztett CV-35, későbbi jelöléssel L3/33 és L3/35) létrehozásához vezetett. Ezeket a kisharckocsikat nagy sorozatban gyártották és exportsikereket is elértek, de az 1930-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a megnövekedett számú harckocsi ellensúlyozására szükség lesz löveggel felszerelt típusokra.
Ez vezetett az L6/40 könnyű harckocsi, valamint az M11/39 közepes harckocsik megalkotásához, de az észak-afrikai fronton ezekkel elért kezdeti sikereket követően kiderült, hogy az e típusok által használt 20 mm-es, illetve 37 mm-es páncéltörő lövegek egyszerűen lepattannak a brit gyalogsági harckocsikról (a legendás brit Matilda II-ről).
A probléma megoldása érdekében a kiskaliberű lövegekkel gyártott páncélosokat felszerelték a hatékonyabb 47 mm-es vontatott páncéltörő löveggel: az M11/39-ből így született meg az M13/40, míg az L6/40-ből a Semovente da 47/32; szabadfordításban: önjáró löveg 1932-es mintájú 47 mm-es löveggel (a páncélost 47/32 L40-ként, illetve röviden L40-ként is jelölik, utalva arra, hogy a típust az L6/40 könnyű harckocsiból alakították ki). Az alábbi fotón egy L6/40 és egy Semovente da 47/32 látható.
Konstrukció:
A Semovente da 47/32 neve ellenére nem önjáró löveg, hanem páncélvadász volt. A korábbi L6/40-nel párhuzamosan épített M11/39 közepes harckocsi szokatlan felépítésű típus volt, amely testében hordozta a 37 mm-es lövegét, míg tornyában kizárólag a géppuskákat, azonban a 11 tonnás típus újabb változatában, az M13/39-ben a páncélos relatív nagy mérete miatt ezt egyszerűen felcserélték: az M13/40 új tervezésű, nagyméretű tornyában hordozta a 47 mm-es löveget. Az L6/40 ezzel szemben 6,8 tonnás tömegével és 3,78 méteres hosszával gyakorlatilag feleakkora volt, mint egy M11/39 és bár apró tornyában több fegyverzetet teszteltek, az már a 37 mm-es löveghez is túlságosan kicsi volt.
Megoldásként a Semovente da 47/32 csak az L6/40 testét vette át, maga a felépítmény azonban teljesen új építésű volt. Az olaszok (a német páncélvadászokat követve) elhagyták a harckocsi tornyát és ehelyett egy viszonylag nagyméretű, de felül nyitott küzdőteret alakítottak ki, benne az osztrák eredetű 47 mm-es Cannone da 47/32 mod. 1935 löveggel.
A testbe épített főfegyver miatt a löveg látótere drasztikusan csökkent, ugyanakkor megszűnt az L6/40-en tapasztalt (a rövid testből és magasra szerelt toronyból fakadó) fejnehéz elrendezés, csökkent a jármű sziluettje, emellett a nyitott tető következtében jelentős volt a löveg függőleges kitéríthetősége. A löveg mellett a páncélos másodlagos fegyverzetet (géppuskákat) nem hordozott.
A Semovente da 47/32 frontpáncélzata 30 mm vastag volt, míg oldalt 14,5 mm vastag. Ez a későbbi típusokkal összehasonlítva már elégtelennek bizonyult, azonban a háború kezdetén könnyű harckocsik és páncélvadászok között átlagosnak számított (a bázisul szolgáló L6/40 a 40 mm-es lövegpajzsot leszámítva a frontrészen szintén 30 mm-es, oldalt pedig 14,5 mm-es páncélzattal készült). A német nyitott páncélvadászokon a páncélzat csak szemből és oldalról érkező lövedékek ellen védett, a Semovente da 47/32 viszont hátulról is páncélozott volt.
A nehezebb löveg ellenére (a torony hiánya miatt) a 6,5 tonnás páncélvadász 300 kg-mal könnyebb volt, mint a könnyű harckocsi, amire épült. A Semovente da 47/32 ugyanazt a 4 hengeres SPA 18 VT benzinmotort kapta, amely az L6/40-et is meghajtotta és a két erőforrás 68 lóerős teljesítménye is azonos volt. Az előd könnyű harckocsi jellegzetes, oldalanként két nagyméretű lengőkaros (oldalanként 4-4 futógörgős) felfüggesztését is átvették, amelyekkel a páncélvadász épített úton 42 km/h-s, terepen 25 km/h-s végsebességgel rendelkezett.
Fejlesztések:
A páncélvadászból eredetileg nem terveztek alváltozatokat, mivel a típus maga is az L6/40 könnyű harckocsi változata volt, később a Semovente da 47/32 alapváltozat mellett mégis megjelent két parancsnoki variáns.
A Carro comando plotone per semovente da 47/32 szakaszparancsnoki jármű volt, amelyet egy RF 1 CA típusú rádióval és térképekkel szereltek fel. E páncélvadász megtartotta a 47 mm-es löveget, de a többlet-felszerelés miatt a lőszerkészletet 70-ről 47-re csökkentették.
A harcjármű másik modell a rendkívül hasonló Carro comando compagnia per semovente da 47/32 volt, amelyet kifejezetten századparancsnoki harckocsinak terveztek. A fő különbséget az jelentette, hogy ez a páncélos egy helyett két rádiót szállított, amihez a löveget kiszerelték és egy álcalöveggel, valamint benne egy 8 mm-es géppuskával helyettesítették.
Szolgálatban:
Az 1940-es egyiptomi támadást követően az olaszok felismerték, hogy azonnali hatállyal szükségük van nagy tűzerejű önjáró páncéltörő harcjárművekre, ezért szinte minden járművükre megkísérelték felszerelni a kis méret mellett leghatékonyabb 47 mm-es löveget. A bevezetőben említett M13/40 relatív sikeresnek bizonyult, míg a Fiat-Ansaldo Autoblindo 40 páncélautó gumikerekes páncélvadász változata nem került gyártásba és a hasonló SPA-Viberti AS.42, illetve AS.43 sem terjedt el.
Az L6/40-es könnyű harckocsiból 1941-ben fejlesztették ki a Semovente da 47/32 páncélvadászt, ami ekkor egy modern koncepció volt: egy kisméretű, nagy mozgékonyságú harcjármű a könnyű harckocsikhoz mérhető páncélzattal és jelentős tűzerővel, azonban itt ütött vissza a helyi gyártásra támaszkodó, ambiciózus terjeszkedés.
Az észak-afrikai harcokhoz azonnali hatállyal szükség volt a 47 mm-es lövegű harcjárművekre, azonban a korlátozott gyártókapacitás miatt a Semovente da 47/32 előállítása csak 1941 végén kezdődött és a típus csak fél évvel később, 1942-ben állt hadrendbe.
1943-ig 282 db ilyen páncélvadász épült, azonban a késés miatt a legtöbb példány már nem Észak-Afrikában került bevetésre a britek ellen, hanem a keleti fronton, a szovjetek ellen. Itt kezdetben e típus volt az olaszok legerősebb harcjárműve, azonban ekkor már az elsődleges ellenfélnek a nagyságrendileg nagyobb példányszámban gyártott szovjet harckocsik, mindenekelőtt a T-34-es számított.
A T-34-es erősen döntött, 40-47 mm vastag páncélzata nagyobb távolságból ellenállt az 500 méterről 43 mm-nyi függőleges acél átütésére képes olasz 47 mm-es lövegnek, miközben saját 76,2 mm-es lövege bármilyen távolságról képes volt a nyitott páncélvadász megsemmisítésére, ezért 1943 elején a típussal súlyos veszteségeket szenvedtek.
A fennmaradó Semovente da 47/32-ket Észak-Afrikába küldték, ahol azonban a Szövetségesek már a T-34-hez hasonló M4 „Sherman” közepes harckocsit használták, amelyek ellen a harcjármű szintén hatástalannak bizonyult. A túlélő példányokat visszavonták Olaszország területére, ahol a partra szálló erők ellen harcoltak, de itt sem tudták befolyásolni a harcok menetét. Néhány páncélvadász megélte az olasz kapitulációt: ezeket a helyszínen tartózkodó németek zsákmányul ejtették és StuG L6 47/32 630(i) jelzéssel saját haderejükbe sorolták (később pedig kisszámú páncélvadászt a horvátoknak adtak át).
Összességében a Semovente da 47/32 nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azonban (hasonlóan a német Panzerjäger I-hez) értékes tapasztalatokkal szolgált a későbbi páncélvadászok építéséhez.
Utóélet:
A Semovente da 47/32-ből nem alakítottak ki specializált változatokat, azonban a könnyű, löveg nélküli, de erős fegyverzetű páncélvadászok koncepcióját megtartották és több lépésben továbbfejlesztették:
Semovente da 75/18 (rohamlöveg):
A Semovente da 75/18 a német StuG III típushoz hasonlóan épült. Fegyverzetét már nem a 47 mm-es, hanem egy erősebb 75 mm-es (Obice da 75/18 modello 34 típusú) löveg alkotta, teljesen zárt páncélzatát pedig megvastagították (a frontrészen 50 mm-re). Mindezek hatására a típus tömege 13,1 tonnára nőtt, ezért a páncélvadász és önjáró löveg között átmenetet képező Semovente da 75/18 már nem az L6/40-re, hanem a nagyobb M13/40 közepes harckocsira épült.
Műszaki adatok:
Név: Semovente da 47/32 „47/32 L40”
Típus: páncélvadász
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 6,50 t
Hossz: 3,82 m
Szélesség: 1,86 m
Magasság: 1,69 m
Motor: 68 LE-s (SPA 18 VT, 4 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 3 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 47 mm-es löveg (Cannone da 47/32 mod. 1935, a felépítményben)
Másodlagos fegyverzet: nincs
Páncélzat: 6-30 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 42 km/h (úton), 25 km/h (terepen)
Hatótávolság: 200 km